Új Szó, 2010. október (63. évfolyam, 226-251. szám)
2010-10-08 / 232. szám, péntek
8 Riport ÚJ SZÓ 2010. OKTÓBER 8. www.ujszo.com Varga Sándor - a helyiek többségéhez hasonlóan - abban bízik, hogy a sajtóban megjelenő nyilatkozatok nyomán „végre megmozdul valami". Bár igaza lenne. Földindulás után fölindulás: adják vissza, amink volt! Mindennek vége, mondogatják a Veszprém megyei Kolontár alacsonyabban fekvő utcáiba visszaszállingózó emberek; a falu halott. Az alig három kilométerre fekvő Devecser északi részén tűzoltók, katonák és önkéntesek birkóznak a helyenként térdig érő vörösiszappal. A pusztítás minden képzeletet felülmúl. LŐRINCZ ADRIÁN Aki ma észak felől érkezik De- vecserbe, a Marcal folyó hídján és a vasúton túl úgy érezheti magát, mintha egy másik bolygóra csöppent volna. A valaha gondozott városi park gyepét vastag iszapréteg borítja, a főút mentén álló házak fala másfél méteres magasságig téglavörös. Közel egymillió köbméter vörösiszap és víz keveréke zúdult itt alá október 4-én a Magyar Alumínium Zrt. zagytározójából, s vitt mindent, ami az útjába került. Az itt élők hiszik is, meg nem is, hogy ez megtörténhetett - ám a látvány nap mint nap visszazökkenti őket a kegyetlen valóságba. Szerda délelőtt tíz óra körül eligazítás folyik a devecseri városházán. Ki lapátokkal, ki védőeszközökkel, ásványvízzel megrakodva távozik, hogy kivegye részét az utcákat, telkeket borító maró anyaggal folytatott sziszifuszi munkából. Egyre kisebb meggyőződéssel. Végre megmozdul valami? A Beloiannisz utcában deres hajú férfi nézegeti a villanypóznára „felcsavarodott” Renault Megan- ját, közben nagyokat hümmög. Varga Sándor, hetvenhét éves helyi lakos, mutatkozik be, majd beljebb invitál. „A házunk ablakából néztem végig a pusztítást, amit az ár végzett - mondja. - Onnan, a szemközti ház udvarából jött, a vaskaput kivágta, a terasz ajtaját benyomta, majd bezúdult az alagsor ablakán. Nézze csak meg a kertet; teljesen letarolta, a gyümölcsfákat gyökerestől tépte ki, a kerítést meg betonalapostul kifordította.” Kedd estére nagyjából sikerült kitakarítaniuk a pincét, ám jött az újabb csapás - az utcában eltörött a vízvezeték főnyomócsöve, Var- gáéknál ismét úszik minden. „1969 karácsonya előtt költöztünk be a házba, s bizony megesett már, hogy kiöntött a patak - mondja Varga Sándor. - Az ellen lehetett védekezni, a hétfői iszapfolyam viszont villámgyorsan jött. A feleségem figyelt fel az erősödő morajra, az emeleti ablakból néztük végig, ahogy a hömpölygő áradat fölkapja az autónkat. Ötvenezer kilométer volt benne, vi- hetem a bontóba...” Két nappal az iszapáradat levonulása után kezdenek megjelenni Devecseren a kárfelmérők. Több helyi lakos addig nem fogott hozzá a porták, házak rendbetételéhez, míg a biztosítótársaságok szakemberei nem jegyzőkönyvezik a keletkezett kárt. „Embert és gépet vezényeltek ide eleget, de hadd ne minősítsem a mentési munkák hatékonyságát. Mondom ma reggel is: uraim, szivattyúzzák ki a vizet, ne várjuk meg, míg teljesen feláznak a falak. Azt válaszolták, hogy várjak a soromra, míg ide tudnak vezényelni egy komolyabb teljesítményű szivattyút. így az is tönkremegy, ami az iszapfolyamból épséggel kikerült” - teszi hozzá Varga Sándor. Elköszönünk; az idős ember - a helyiek többségéhez hasonlóan - abban bízik, hogy a sajtóban megjelenő nyilatkozatok nyomán „végre megmozdul valami”. Bár igaza lenne. Nem kívánkozik haza Alább ereszkedem az enyhén lejtő utcákon; az utat kidőlt kerítések szegélyezik, a házfalakon az iszapfolyam szintjét jelző vörös vonal egyre magasabban tűnik fel. A Móricz Zsigmond utca egy újabb építésű háza előtt középkorú asszony álldogál. Mint mondja, a férjére vár, aki épp gumicsizmát vételez a városházán, hogy két nap után végre bemehessenek a házba. „Mindenünk odalett, de azt mondhatom, óriási szerencsénk volt a szerencsétlenségben, hiszen a tizenegy éves fiam életben maradt - közli könnyeivel küzdve Merétei Józsefné. - Ádám az is(Somogyi Tibor felvételei) kólából tért haza, s csak az illemhelyig jutott, amikor a házba betört az iszap. Szerencsére volt annyi lélekjelenléte, hogy kievic- kélt a szűk helyiségből, s felmászott a padlásra. Később lejött vízért, hogy lemossa magáról a maró anyagot; az ajkai kórház egyik orvosa szerint ennek köszönheti, hogy komolyabb sérülések nélkül megúszta. A combján így is csúnya sebek éktelenkednek, a felsőtestét meg kék-zöld foltok borítják, de életben van. Tegnap már el is mosolyodon, de ha szóba kerül, hogy hamarosan hazaengedik, elszomorodik. Azt mondja, nem akar idejönni többé, halálfélelme van...” A család Ajkán, Meréteiné nővérének panellakásában húzta meg magát. Míg kilátásaikról pár szót váltunk, befut a félj, s egy „Essünk túl rajta!” fohászkodással belegázolunk a cuppogó iszaptengerbe, mely minden lépésnél marasztalja az embert. A portán két idegen gépkocsira bukkanunk, a gazda próbálja kitalálni, kié lehetett. A föld felszínétől csaknem méterrel kimagasló alapokra épített családi házban az iszap szintje elérte az asztal lapjának magasságát. Egyetlen bútordarab maradt a helyén, a háziasszony szomorúan tálja szét karját. „Akár mehetünk is; nem hiszem, hogy bármi épségben maradt volna...” Minden elkel Az október 3-ai helyhatósági választás devecseri „győztesével”, Toldi Tamás polgármesterrel a városháza előtt futok össze. Fél napja sem volt arra, hogy sikerét megünnepelje - október 4-én már a katasztrófaövezet kellős közepén találta magát és városát. „Szerencsére rengeteg helyről érkeznek segélyszállítmányok, a Máltai Szeretetszolgálat és az ön- kormányzat három fogadóhelyet alakított ki - közli. - Minden elkel, mindenre szükségünk van, hiszen valamennyi, a maró anyaggal érintkező tárgytól meg kell szabadulnunk. Úgy vélem, a hulladék eltakarítása legalább másfél hétig eltart.” Élelmiszer, ruhanemű, lábbeli, védőöltözet, szerszámok - ez ma a legkelendőbb portéka a vörösiszap sújtotta településeken. Később bútorokra is szükség lesz, a lerakatok kialakítása folyamatban van. Kérdésemre, hogy lakhatók lesznek-e még az erős maró anyaggal elöntött ingatlanok, s élhető lesz-e a vidék, részleges választ kapok. „Ha a ház szerkezetileg nem sérült, lakhatóvá lehet tenni - tolmácsolja a védelmi bizottság véleményét Toldi Tamás. - Belülről természetesen új vakolatot kell húzni a falúkra, kívülről ideiglenesen a lemosást ajánljuk. A külterületek további sorsával egyelőre nem foglalkoztunk; annyi bizonyos, hogy az összegyűjtött iszapot el kell szállítani a helyszínről. A többit valószínűleg vegyileg semlegesítjük a helyszínen.” Ez a művelet a vörösiszap tonnájára kivetítve a szakértők szerint mintegy százezer forintba kerül; egymillió tonna esetében az összeg százmilliárd forintra rúg. A fémekkel teli, rákot okozó anyag már bekerült a talajba, így a helyiek kérdése, mely szerint lakható marad-e a környék, megválaszolhatatlan. Devecseri pillanatkép Már szállong a vörös por Kolontár Marcalon túli, a zagytározóhoz legközelebb eső része csak szerdán délután vált elérhetővé; a pontonhídon túl az iszapáradat magassága meghaladta a két és fél métert. ,A lányom az életéért küzd a kórházban - mondja Hodóner Ottó, miközben bejárjuk a zagytározó falán tátongó réstől alig pár száz méterre álló vadonatúj családi ház helyiségeit. - Hároméves unokámat úgy mentette meg, hogy felültette egy szekrény tetejére, míg ő maga nyakig iszapban állt. A vejem barátai siettek a segítségükre, a katasztrófavédelmi szakemberek meg a folyón túlról szemlélték a történéseket. Az egyik segíteni igyekvő férfit az ár magával ragadta a leszakadt hídról; a többieknek három és fél óra elteltével sikerült kimenteniük Katalint és a kicsit.” Kolontár és Devecser lakosainak egyaránt két teljes napot kellett várniuk arra, hogy a védelmi bizottság tagjaitól válaszokat kapjanak. Mindkét településen szerdán, az esti órákban zajlottak az első lakossági fórumok, melyeken egyebek közt hivatalos forrásból is megtudták, amit két napja a saját bőrükön tapasztaltak: hogy a vörösiszap maró hatású. A Magyar Alumínium Zrt. százezer forintos pénzsegély-felajánlását Ko- lontáron nyilvánosan kiröhögték, majd csendben megemlékeztek a hétfői katasztrófa áldozatairól. Devecseren még inkább puskaporos volt a hangulat. „Emberek, mindegy, hogy magyar vagy cigány; fogjunk most össze, s követeljük, hogy adják vissza mindazt, amink volt. Se többet, se kevesebbet! ” - biztatta a művelődési otthon előtt gyülekező helyieket egy önjelölt szónok. Szerda estére felszáradtak az utak, így a városon keresztülaraszoló gépkocsik fénycsóvája megvilágította a felvert, szállongó vörös port. Iszapmentesítés Kolontáron a Marcalon túli utcákat két nappal a katasztrófa után lehetett megközelíteni
