Új Szó, 2010. október (63. évfolyam, 226-251. szám)
2010-10-08 / 232. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. OKTÓBER 8. Vélemény és háttér 7 TALLÓZÓ FÁZ A tavaszi kormányváltás óta lezajlott belpolitikai változások mellett szembeötlő Budapest külpolitikai irányváltása is - állapította meg a Frankfurter Allgemeine Zeitung. Reinhard Olt, a konzervatív lap bécsi tudósítója szerint az Orbán-kor- mány a közép-európai együttműködés erősítésén fáradozik. Ebben központi szerepet kap a visegrádi csoporton belüli laza kooperáció. A magyar-szlovák viszonyban fennálló zavarforrásokat - a pozsonyi államnyelvtörvényt, a külföldi magyarok kettős állampolgárságát - kizárólag kétoldalú tárgyalásokon kívánják semlegesíteni és megszüntetni. (MTI)- Polgármester úr, ha a politikusoknak lakást adott, legalább pár centet dobjon a kalapomba. (Peter Gossányi rajza) A cég megpróbálja bagatellizálni a katasztrófa mértékét, elutasítva bármiféle felelősséget Mentális vörösiszap A magyarországi vörösiszap- katasztrófa nem az első és nem is az utolsó az ember okozta környezeti katasztrófák elmúlt időszakban tapasztalt végeláthatatlan sorában, amelyek-amellett, hogy emberéleteket követelnek és óriási anyagi károkat okoznak - az emberi lelkeken is súlyos sebeket ejtenek. A forgatókönyv többnyire minden ilyen esetnél hasonló. MOLNÁR IVÁN Egy magáncég gondatlansága miatt olaj ömlik a tengerbe, mérgező gáz jut a levegőbe, vagy mint az ajkai gyár esetében, lúgos iszaptenger zúdul az emberekre, tönk- retéve mindent, amit egy életen át építettek. A cég megpróbálja bagatellizálni a katasztrófa mértékét, elutasítva bármiféle felelősséget, rajta kívülálló okokra fogva a szerencsétlenséget. A biztosítása természetesen semmit sem fedez, a károsultak így csak évekig, vagy akár évtizedekig húzódó, megalázó, a károkat okozó cég ügyvédeinek a támadásaival kísért perek útján juthatnak hozzá nevetséges nagyságú kártérítéshez, miközben a felelős cég tulajdonosai vígan élik tovább az életüket. Ezt látva nem csoda, hogy a többségen a tehetetlenség lesz úrrá, úgy érzik, ki vannak téve a nagy cégek kényének-kedvének. A tehetetlenség dühöt szül, a düh pedig nem a legjobb tanácsadó. Mit tehetnénk, hogy a fenti forgató- könyv ne ismétlődjön meg? A kérdésre nincs univerzális válasz. A pénzvilág, a cégtulajdonosok és a politikusok egy része évek óta szajkózza a neoliberális mantrát: ,A természet úgy védhető meg a legjobban, ha van tulajdonosa. A valódi természetvédelemhez vezető leghatékonyabb út a lehető legszélesebb körű privatizáció, nem az állami felügyelet erősítése. Az állami környezetvédelem a tulajdonosok személyi szabadságának súlyos korlátozása, épp ezért az államnak ebbe nem kellene beleszólnia.” A neoliberalizmus prófétái még napjainkban is hatalmas erőbedobással próbálják meg elhitetni velünk ezt az egyértelmű hazugságot, miközben a nagy cégek napról napra több katasztrófát okoznak. Igen, vannak olyan erdő- és földtulajdonosok, akik valóban óvják a tulajdonukat, ez azonban egész biztosan nem érvényes a régiónkban a rendszerváltás után hirtelen, sokszor törvénytelen úton meggazdagodott, az állami cégekhez fillérekért hozzájutó újkapitalisták többségére. Mivel gyorsan és érdemtelenül jutottak hozzá a vagyonukhoz, csak a pénzt becsülik benne, amiből, mint köztudott, sohasem elég. A pénz fialtatásánál pedig nem néznek sem istent, sem embert. Polányi Károly, a neves magyar gazdaságtörténész a „Nagy átalakulás” című művében több mint hatvan éve megjósolta: „Ha megengedjük, hogy az emberiség és környezetének sorsát csak a piac törvényei határozzák meg, áz a társadalom lerombolásához vezet.” Ennek fényében nem ártana emlékeztetni a piaci szabadság mindenekfelettiségét hirdetőket arra a napjainkban egyre kevesebbet hangoztatott elvre, hogy a szabadság felelősséggel is jár. Ha vállalkozom, és ezzel kapcsolatban kárt okozok valakinek, vállalom az ezzel járó felelősséget. Az ajkai timföldgyár milliárdos tulajdonosai ezzel szemben majdhogynem azt állították, hogy a vörösiszap kedvez az egészségnek, és persze nagylelkűen magukra vállalták a temetési költségeket, a miattuk hajléktalanokká vált túlélőknek pedig fillérekkel próbálják meg kiszúrni a szemét. A felelősségnek igenis azt kellene jelentenie, hogy a cég a saját és a cégtulajdonosok teljes vagyonával felelős az általa okozott károkért, a közvetlen felelősöknek pedig gyorsan ítélő bíróság előtt kell elszámolniuk a tetteikkel. Ha az államok továbbra sem szigorítanak a cégekkel szemben támasztott biztonsági és környezetvédelmi előírásokon, valamint az ezzel kapcsolatos büntetéseken, a felelőtlen cégek továbbra is azt tesznek velünk, amit csak akarnak. Hiszen szerintük csak egy a lényeg, hogy ők szabadon azt tehessék, amit csak akarnak. Valóban ez lenne a piacgazdaság? Szerbia és Koszovó egyetért abban, hogy nincs köztük egyetértés a státuskérdésben Miről kellene tárgyalnia Belgrádnak és Pristinának? MT1-ELEMZÉS Az ENSZ Közgyűlése szeptemberi ülésén olyan határozatot fogadott el, amely az Európai Unió által felügyelt „párbeszédre” szólítja fel Szerbiát és Koszovói a térség békéje, biztonsága és stabilitása érdekében. A dialógus célja a kétoldalú együttműködés előmozdítása, az EU-hoz való közeledés, valamint az állampolgárok mindennapi életének javítása volna. Ám miről is kellene tárgyalnia Belgrádnak és Pristinának- tette föl a kérdést a Frankfurter Allgemeine Zeitung balkáni tudósítója. Kőbe vésve csak a kiinduló helyzet látszik: Szerbia legkésőbb 1999 júniusában, amikor NATO-csapa- tok vonultak be Koszovóba, elveszítette a szerb állam által igényelt terület 15 százalékát. Koszovó 2008 februárjában, a függetlenség kikiáltásakor elveszítette állami területének 15 százalékát. Utóbbi esetében a szerbek lakta és Szerbiával határos térségről van szó. ' Miközben Szerbiában a legtöbb párt beletörődött abba, hogy Koszovó legnagyobb része elveszett, a koszovói elitnek nehezére esik egy hasonló beismerés. Annak beismerése, hogy saját államuk területének északi részét erő alkalmazása nélkül nem tudják integrálni Koszovóba. Pristinai albán politikusok azt követelik, hogy a szerbek fogadják el végre Koszovó önállóságát; ám ők nem hajlandók hozzászokni ahhoz a gondolathoz, hogy Koszovó északi részének ellenőrzése Belgrád által szintúgy a balkáni valósághoz tartozik. A két főváros egyike sem lesz hajlandó annak de jure elismerésére, hogy az általuk igényelt és az általuk ellenőrzött terület nem azonos. Létezik egy kiút, amellyel mindkét állam együtt tudna élni, ráadásul haladást érhetnének el az Európai Unióba vezető úton is. Ezt a kiutat Wolfgang Ischinger német diplomata hozta először szóba 2007 végén. Akkor ő volt az EU megbízottja a Koszovójövendő státusáról folyó tárgyalásokon. Ischinger felhívta az albánok és a szerbek figyelmét az 1972-ben kötött német alapszerződésre, amely lehetővé tette a két német államnak az együttműködés bizonyos formáit, a nemzetközi jogon alapuló kölcsönös elismerés nélkül. ,A normális diplomáciai kapcsolatok felvétele akkoriban kívül esett a lehetséges dolgok határain. A siker titka az az elv volt, hogy a megoldhatatlan dolgokat hagyjuk figyelmen kívül” - idézte fel a négy évtizeddel ezelőtti diplomáciai mutatványt Ischinger. Délkelet-Európa hasonló helyzetére „lefordítva” ez annyit jelent: Szerbia és Koszovó egyetért abban, hogy nincs köztük egyetértés a státuskérdésben. Elfogadhatnák a helyzetet, aláírhatnának egy megállapodást, amelyben kinyilvánítják készségüket a jószomszédi viszonyra és az együttműködésre, viszont kitarthatnának jogi felfogásuk mellett. Ez azonban Belgrádban kényes helyzetbe hozhatná a kormányt. A Kostunica miniszterelnöksége idején elfogadott új alkotmány előszava Szerbia elszakíthatatlan részének nevezi Koszovót. Azt a Szerb kormányt, amely szerződést kötne Koszovóval, alighanem beperelnék a belgrádi alkotmánybíróságon. Ennek megelőzése végett Ischinger tavaly olyan megoldást javasolt, amely hasonlít a bonni kormány által kötött nemzetközi szerződésekhez mellékelt passzushoz. Ebben a nyugatnémet kormány ismét leszögezte: a megkötött szerződés nem jelenti azt, hogy az NSZK elállna attól a céljától, hogy előmozdítsa az európai békét, amelyben a német nép szabad önrendelkezés útján nyerheti visszaegységét. Koszovóban .ugyan senki sem törekszik újraegyesítésre, ám a fenti passzushoz hasonló dokumentum mind Belgrádot, mind Pristinát bebiztosítaná esetleges alkotmányjogi perekkel szemben. Ha egy napon, amikor mindkét országban felnőtt a választók és a politikusok egy új nemzedéke, lehetségessé válna a kölcsönös elismerés, és föl lehetne „olvasztani” a jégre tett státuskérdést. KOMMENTÁR Internetes baklövések MÓZES SZABOLCS Már csak néhányat kell aludni, s itt az új kormány 100. napja, de még a szimbolikus dátum előtt kijelenthető, hogy a Radičová-ka- binet határozottsága és ödetei eddig a legpesszimistább várakozásokat is alulmúlták. Különösen érvényes ez az oktatásügyi tárcára, melynek az egyik kiemelten kezelt minisztériumnak kellene lennie - a szakterület fontossága s főként áldatlan állapota miatt. Ám az Eugen Jurzyca vezette minisztérium szinte láthatatlan, ami két dolgot jelenthet: vagy nagyon csöndben dolgoznak a szebb jövőn, s a lényegi reformelképzeléseket egy későbbi időpontban kívánják a nyilvánosság elé tárni, vagy ötlettelenül ülnek ölbe tett kézzel és várnak, hogy minden magától megoldódjék. Ez utóbbi taktika egyébként nem lenne új keletű, az utóbbi húsz évben számtalan tárcavezető élt vele. Az idő majd eldönti, melyik változat volt az igaz, ám a szaktárca eddigi elképzelései inkább szkepticizmusra adnak okot. Ebbe a kategóriába tartozik az internetes tankönyvek esete is, melyet már hetek óta ízlelgetett a minisztérium, míg végül pár napja bejelentette: a közeljövőben megvalósítja. Nem mintha ezen sorok szerzőjének bármi baja lenne az internettel és a szabad információáramlással, ám spéciéi ez az intézkedés semmilyen lényegesebb problémát nem old meg, mondhatni bolhányi méretű a szakterület egyéb gondjaihoz képest - ám megfelelő marketinggel viszonylag jól eladható. A rendkívül modernül ható ödet valószínűleg sokaknak megtetszik, ám ha belegondolunk az internetes tankönyvek felhasználhatóságába, rájövünk, hogy az intézkedés zsákutca. A szlovákiai viszonylatban magasan jóléti Pozsonyból nézve talán még tartalmazhat is némi rációt, ám ha figyelmbe vesszük a szlovákiai realitást, rájöhetünk, hogy ez (is) semmitmondó intézkedés. Hogyan oldhatják meg az általános tankönyvhiányt az internetre felkerülő tankönyvek? Hány olyan iskola található az országban, melynek minden osztálytermének minden padjára jut egy modem számítógép? Hány olyan család van, amelynek internet-összeköttetéssel ellátott számítógépe van? Mennyire rentábilis befektetés minden tanuló számára laptopot beszerezni, hogy az iskolában ebből olvassa a tananyagot és ebbe jegyzeteljen? Van, aki szerint ez olcsóbb megoldás (számolva a számítógépek viszonylag gyors amortizációjával, pár évenkénti komplett cseréjével), mint tankönyveket nyomtani? És egyáltalán, mennyire helyes az, ha hosszú távon leszoktatjuk a tanulókat a könyvek forgatásáról, helyettük pedig a képernyők elé űzzük őket? Az utóbbi években pont ennek a fordítottja kihívás: hogyan bírjuk rá a gyerekeket, hogy az elektronikus szórakoztató kü- tyük mellett (nem helyett - ez már sci-fi kategóriás kívánság lenne és nem is feltétlenül szükséges) könyvet is a kezükbe vegyenek? Csak remélni lehet, hogy Jurzycáék internettankönyves ödetelése csak egy erőtlen mellékszál, amelyet csupán azért dobtak be, hogy amíg a nagy reformokon dolgoznak, ne tűnjön úgy, hogy semmit sem tesznek. JEGYZET Csernobil a kertek alatt LŐR1NCZ ADRIÁN Ott jártam, láttam az átszakadt, toronymagas zagytározón a rést ésa pusztulást. Csodával határos, hogy a katasztrófa nem követelt több emberéletet; az anyagi kár felbecsülhetetlen - hiszen hiába számítjuk ki, mennyibe kerül egy tonna vörösiszap semlegesítése és eltávolítása, a fémekkel teli anyag már beszivárgott a vízbe, a talajba. Nincs az a technológia, mellyel el lehetne távolítani onnan, még ha kicserélik is a talaj felső rétegét. A rákot, légúti betegségeket okozó vörös por talán évtizedek múlva is szállon- gani fog a táj fölött, a közép-ke- let-európai államok „vörös korszakának” emlékére - avagy inkább annak kísérteiéként. Az ajkaihoz hasonló nagyüzemek a szocialista piacgazdaság és ipartelepítés „műremekei”; lokalizálásuk olyannyira az ésszerűség elveit követte, hogy vegyi üzemeket például csakis a folyók közvetlen közelében építettek, kőolaj-feldolgozótmeg kizárólag az ivóvízkészletek fölött. így lett Pozsonynak Slov- naftja meg Dimitrovkája, Vág- sellyénekDuslója, Garamszen- keresztnek, Almásfüzitőnek, Ajkának és más településeknek alumínium-feldolgozója. A felsorolás korántsem teljes, hiszen a kisebb folyók mentén vasércfeldolgozók vagy papírgyárak sokasága ontotta évtizedeken át a szennyet. A rendszerváltás után jelentős részüket korszerűsítették, másokat felszámoltak, s ami még egyszerűbb - sorsukra hagytak. • Néhány éve alkalmam nyűt megcsodálni a Szepes-gömöri- érchegyég több, bányaművelés alól kivont tárnájából a kisebb patakokba vagy a Sajóba csörgő, a szivárvány legelképesztőbb színeiben pompázó szennyezett vizet. Megannyi élesített, időzítettbomba. A Kolontár melletti zagytározóból kiömlött iszap három nap alatt érte el Európa második legnagyobb folyamát, a Dunát. A Marcal teljes élővilága elpusztult, s a Rába is mérges - vagy inkább mérgező - habokat vet, partját haltetemek borítják. A vétkesek felkutatása folyamatban van,a szakhatóságok szerint a lakosság nincs közvetlen veszélyben. Csak épp Csernobil van a kertek alatt.
