Új Szó, 2010. szeptember (63. évfolyam, 202-225. szám)
2010-09-23 / 219. szám, csütörtök
Vélemény És háttér 7 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. SZEPTEMBER 23. TALLÓZÓ MAGYAR SAJTÓ T anúmeghallgatásokkal folytatódott a korrupcióval vádolt volt ügyész, Varga Gergely büntetőpere a Fővárosi Bíróságon - számolt be a Magyar Nemzet, a Magyar Hírlap és a Népszava. AMagyarNemzetés a Magyar Hírlap azt írta: a bíró a tárgyalás előtt felolvasott egy levelet, amelyet- alap szerint - egy állítólagos ügyésztől kapott. A levélben arra szólítják fel a bírót, adja vissza az ügyet, különben vizsgálat és sajtóbotrány lesz. Állítólag a levél írója szerint nem korrekt az eljárás Varga Gergellyel szemben. A bíró visszautasította a fenyegetést. A vád és a védelem egyaránt jelezte, semmilyen elfogultsági indítványuk nincs a bíró ellen. (MTI)- Látom, szomszédasszony, semmi sem kelt ki abból, amit elvetett, mint ahogy a koalíció választási ígéretei is hamvában holtak. (Peter Gossónyi rajza) Az afgánok évszázadokon át megszokták, hogy ügyeikben a törzsi gyűlések, a törzsi vezetők döntenek Hiteltelenség Kezdjük a végső következtetéssel: a múlt szombati afganisztáni parlamenti választásokra nem is az afgánoknak volt szükségük, hanem a nyugati országoknak, amelyek valamiféle demokratikus rendszert szeretnének ott felmutatni. MALINAK ISTVÁN Különben nem tudják megmagyarázni saját közvéleményüknek, hogy az egyre erősödő tálib ellenállás, a növekvő halálos áldozatok ellenére miért kell ott-tartani csapataikat. Ez Obamára is vonatkozik, aki felelőtlenül megígérte, hogy a jövő év végére kivonják az amerikai katonákat, később - tábornokai ellenállása láttán - visszatáncolt, és a helyzettől tette függővé a dolgot. Az afgánok évszázadokon keresztül megszokták, hogy ügyeikben a törzsi gyűlések, a törzsi vezetők döntenek, a nyugati demokrácia intézményei idegenek számukra. A múlt szombati választásokat az a Hamid Karzai elnök vezényelte le, akit tavaly botrányos körülmények között, hatalmas csalással „választottak újra”. Az ENSZ égisze alatt felállított panaszbizottság a rá leadott voksok egyharmadát nyilvánította érvénytelennek, Karzai egyetlen demokráciában sem lehetne államfő. Washington is csak azért tartotta őt meg, mert - mint több illetékes nem hivatalosan beismerte - nincs más, akivel együtt lehetne működni. A részvétel most még kisebb volt - alig negyven százalékos -, mint tavaly, a csalások feltehetően még nagyobbak. Ahogy telnek a napok, úgy szaporodnak az erről szóló hírek. A hivatalos közlemény szerint ezernél több szavazókört biztonsági okokra - tálib fenyegetések - hivatkozva eleve meg sem nyitottak. Bennfentesek úgy vélik, a csukott szavazóhelyiségek száma jóval nagyobb lehetett, Karzai utasítására még azokban az egyébként biztonságos északi körzetekben sem nyitották ki őket, ahol az ő hívei vesztésre álltak. Sok helyütt láttak gyerekeket szavazni, ami azért volt lehetséges, mert az afgánok többségének nincsenek papírjai, csak bemondják a nevüket és - feltételezett - életkorukat. Másutt az asszonyokat nem engedték el otthonról, a családfő szavazott - bemondásra - mindenki helyett. Az előző választásokon alkalmaztak lemoshatatlan tintát, hogy senki se voksolhasson kétszer. Idén állítólag lemosható volt a tinta. Voltak olyan szavazókörök, ahol sokkal több volt a szavazat, mint a választó. Lehetne még sorolni a visszaéléseket. A hivatalos bejelentés szerint előzetes eredményt október 8-a körül tesznek közzé, végeredmény november előtt nem lesz. Ennyi idő Afganisztánban sem kell a voksok összeszámlálá- sához, még ha igazak is a nemzetközi média kedvelt illusztrációs felvételei arról, mikét hordják szét szamárháton az urnákat a nehezen megközelíthető hegyvidéki körzetekben. A gyanú szerint ez a késlekedés indokolatlan, csak arra kell, hogy a központi hatalom tovább manipulálhassa az eredményt. Ilyen körülmények között Afganisztánban a hiteltelen államfő mellett csak egy hiteltelen parlament alakulhat. Az sem túl gyorsan, hiszen valószínűsíthető, hogy az elkövetkező hetek a tálib támadások mellett az új és újabb botrányokról fognak szólni. Karzai meg hetente elmondja - a sajtó meg lehozza -, hogy a nemzetközi erőknek még jó ideig maradniuk kell, mert az afgán biztonsági erők csak négy-öt év múlva lesznek alkalmasak feladatuk ellátására. Mert Karzai pontosan tudja: ha távoznak az amerikaiak, neki annyi. KÉZ,IRAT Kalamajka MIKLÓSI PÉTER Akár tágabb környezetem is bizonyíthatja, a dolgokban jártas, jobbára higgadt s már a meglett kor felé haladó férfiember vagyok. Eddigi életem nagyobbik részét a múlt századi Pozsonyban éltem le, láttam én már ereje teljében levő városkörzeti ügyintézőt, intézkedő rendőrt, postást meg vasutast, nyilván nem kell többet mondanom. Most, a nyár végén mégis elvesztettem legendás türelmemet, látván, hogy a belvárosban alakítják át a parkolási rendet. Merthogy kevés a parkolóhely ottan, az autó viszont sok. E helyzeten javítandó, akijelölt zónákban, rendeletileg csakis az ott lakókparkolhatnak. Szellemes egy megoldás, annyit okvetlenül mondhatok. Közelít a piacgarázdasághoz, ráadásul elegáns. Mostanáig ugyanis az tudott parkolni Pozsony szűkebb belvárosában is, aki előbb odaért; mostantól az fog, akinek bejelentett lakcíme van ott. Igaz, ő egész nap nincs otthon, így az ő felkockázott, kártyafüggő helye üresen áll, de sebaj. A többi, aid napközben parkolhatna ugyanott, az körözzön élete végéig a kijjebb fekvő utcákon, vagy dögöljön meg... Remélem, e pompás megoldás pusztán a kezdet, az illetékesek nem állnak meg félúton, és a közösség által a fővárosra, mi több, az államra rótt további feladatokat is ezen a mezsgyén haladva fogják megoldani. Elvégre piacosítani kellene, mondjuk, a kórházi ellátást is, hogy csupán egy példát említsek: a fővárostól a járásszékhelyekig csak az legyen beteg, aki azon az utcán lakik, ahol az ispotály áll (vagy aki meg tudj a fizetni!), a többi meg forduljon föl otthon; mindjárt nem lenne akkora tömeg a kórházakban, elvégre, ha valahol sok a beteg, abból ezernyi vesződség származhat. És az oktatási költségeket is vagy az egekbe kellene emelni, vagy csak az a kölyök járjon suliba, aki az iskolaépület tőszomszédságában lakik. Mindjárt nem lenne annyi bukás, nem lenne annyi frissdiplomás munkanélküli, nem kellene munkahelyteremtésre fordítani a kínkeservvel beszedett adókból a pénzt, és egyáltalában: rögvest flottabbul menne az egész kóceráj. No parking, punktum! Ha lehet, ne mondják nekem, hogy a parkolást mégse dukál a komoly dolgok közé emelni. Én erre azt mondom, hogy igenis. Mert itt nemcsak a parkolásról van szó, hanem a szemléletről. Arról, hogy valaki, akinek az lenne a dolga, hogy ésszerűen megoldja a problémákat, előrelátó gyakorlatiassággal gondolkodjon, az nagyon nem ezt teszi, és még neki áll feljebb. Hogy úgy tesz, mintha az övé lenne itt minden, és szívességből beengedne kocsikázni egyet a belvárosban, de az autóból kiszállni már nem. Vagy ha valaki mégis talál parkolási zugot a két és fél parkolóház egyikében, az óránként fizessen többet, mint a bécsiek odaát. Igaz, hogy az itteni ember havi jövedelme feleannyi sem, mint az ottani polgáré, attól itt még ki-ki kínlódhat mindennel, fizethet mindenért annyit, hogy az életkedve bánja. Nos, ilyesmi vanitt komolyan gondolva. A Hivatalok érdeméből. Erre viszont én azt válaszolom, hogy a rendszerváltás óta bizony mindenben díjfizetéses lett szinte az egész főváros, de ennek arányában vajmi kevés változott akár „csak” közlekedésileg. Tény, a hajdani Duna-part végig „elamerikásodott”, ám a milliárdos bevételek java, például, nem az ésszerű közlekedésfejlesztésre fordíttatott, hanem a legvalószínűbben magánzsebbe vándorolt... Ám vissza a parkoláshoz! A kerékbilincsekhez és feljelentésekhez és kedvenceimhez, az álrokkantakhoz s közöttük kiváltképp a bőrfejű kopaszokhoz, akiknekhaja szála sem görbül ha megfelelő baksisért vesznek maguknak egy gerincsérvet, s aztán élnek, mint Marci Hevesen. Ez megy itt, és még sok ezebb. Ebben nincs különbség Pozsony és vidék között. Viszont az átlagpolgár, autóval vagy anélkül, úgy küzd a túlélésért, mint Robin Hood a shervoodi erdőben! Gondtalan hétköznapja annyi van az esztendőben, ahányszor sortgatya az eszkimón. Na, eztcáfoljamegvalaki! KOMMENTÁR Az érinthetetlenség vége KOCUR LÁSZLÓ Túlzás nélkül állíthatjuk, a tegnapi nap mérföldkő a hazai - az utóbbi időben megtépázott tekintélyű - igazságszolgáltatás történetében: az Epeijesi Kerületi Bíróságon született történelmi ítélettel egy 1997 óta húzódó folyamat végére sikerült pontot tenni. Olyan embert ítéltek életfogytiglani szabadságvesztésre, aki miatt törvényt kellett módosítania a parlamentnek, hogy rács mögött tarthassák; aki együtt fényképezkedett a volt HZDS-es belügyminiszterrel; aki annyira érinthetetlen volt, hogy amikor - mintegy tréfából - a kamerák kereszttüzében besétált a besztercebányai rendőrségre, a törvény őrei azt hitték, kísérteiét látnak, aki tehette, elpucolt, s úgy kellett keresni egy rendőrt, aki végül őrizetbe vette. A legújabb életfogytosnak nagy szerepe volt abban, hogy a küencvenes évek közepétől 1999-ig a dunaszerdahelyi események az ismert módon alakultak, ugyanis azzal, hogy kivégezte - tegnaptól ezt már a jogerős bírósági ítélet birtokában kimondhatjuk - Sipos Milánt, mintegy jóváhagyta Pápay Tibor uralmát a város és a régió felett. Mikuláš Cérnák, a „főnökök főnöke” rács mögé került. Nemrégiben a politikai körökben is otthonosan mozgó Cérnákhoz képest klasszisokkal kisebb jelentőségű, csak állami vállalatok közép- és csúcsvezetőiig jutó Branislav Adamčo felett is kimondták a legsúlyosabb ítéletet. Az ő (egyik) esete is évtizedes, 2000-ben ölte meg - egyébként Čemák utasítására - Marián Karcéit. Persze, mindkét elítélt a legjobb ügyvédek segítségével próbálta igazolni ártatlanságát, s ezzel nincs is gond, hiszen az Alkotmány 47. cikkelye garantálja a védelemhez való jogot (bár Čemák esetében némüeg szokatlan, hogy az a bíró lett az ügyvédje, aki korábban tárgyalta az ügyét), de óhatatlanul felmerül a kérdés: csak a prókátorok ügyességén múlott, hogy az ügyeket eddig sikerült elhúzni, vagy a hazai nyomozati és igazságszolgáltatási szervek munkája sem volt maradéktalan? Vajon nehezedett-e politikai nyomás a rendőrségre és a bíróságokra a nyomozás és a per folyamán? Lehet-e szerepe a kormányváltásnak abban, hogy a gyakran csak elméletüeg független bíróságok végre meghozták ítéletüket? Ezek a kérdések egyelőre megválaszolásra várnak, ám az, hogy két „nagyágyút” is sikerült félreállítani, akár egy pozitív trend kezdetének is tekinthető, mely jelzi, senki sem érinthetetlen. FIGYELŐ James Bond valódi világa Először engedélyezték a brit hírszerző szolgálatok az irattáraikban őrzött titkos anyagok fel- használásával készült könyv megjelenését, amivel valódi betekintést nyerhet az olvasó egy James Bondhoz méltó világba. Az „MI6” szerzője, Keith Jeffrey történész kizárólagos engedélyt kapott, hogy betekintsen a brit külső hírszerzés (MI6) létrehozásától, 1906-tól a hidegháború kezdetéig, 1949-ig nyúló időszakot felölelő archív anyagokba. Az ennek eredményeként elkészült nyolcszáz oldalas könyv olyan kalandvágyó ügynököket mutat be, akikképesekvoltakha- jókat felrobbantani, náci megszállás alatt álló országokba beszivárogni, közben arra is jutott idejük, hogy álomszép hölgyek társaságában pezsgőzzenek. Az egyik szereplő, Bili „Biffy” Dun- derdale - a brit külső hírszerzés ügynöke, versenyautók és szexis lányok nagy hódolója - közeli barátja volt a James Bond, azaz a 007-es ügynök figuráját megalkotó lan Flemingnek. A könyvből az is kiderül, hogy Graham Greene, W. Somerset Maugham és Arthur Ransome dolgozott a hírszerző szolgálatoknak. Jeffrey ugyanakkor legendának minősítette a „gyilkolási engedélyt”, amellyel a 007-es ügynök rendelkezett. A brit hírszerzés ügynökeinek két olyan gyilkossághoz volt közük, amelyeket minden jogi keretet áthágva követtek el. A könyvben szó esik kényes műveletekről is, köztük arról, amikor az MI6 ügynökei felrobbantottak öt hajót, hogy megakadályozzák zsidó menekültek eljutását Palesztinába. A brit hírszerzés nem kímélte szövetségeseit sem, kémkedett az Egyesült Államok és a Charles de Gaulle vezette francia ellenállás után is. Az érdeklődők megismerhetik az áruló Kim Philby karrierjét is: a Szovjetunió javára dolgozó Phüby végigjárta az MI6 teljes ranglétráját, mielőtt lebukott és kiderült róla, hogy a Nagy- Britanniában működő szovjet kémhálózat tagja. (MTI) Bírónak lenni veszélyes Moszkvában veszélyes bírónak lenni: idén már 13 bírót fenyegettek meg úgy, hogy kénytelenek voltak állandó testőrséget kérni - írták az orosz lapok a moszkvai városi bíróság elnökét idézve. Olga Jegorova elmondta, a megfenyegetett moszkvai bírók ilyen kéréseket intéznek hozzá, és ő a Szövetségi Biztonsági Szolgálathoz fordul. A fenyegetések a legkülönfélébb típusú ügyekkel foglalkozó bírókat érik. Ä fenyegetés tartalmától függ a testőrség munkája: van, hogy beköltöznek a bíróhoz, van, amikorelég, hakísérik a munkahelyére és onnan haza, de olyan is van, hogy a munkahelyén is folyamatosan őrzik. Az újságírók a „telefonos ítélkezésről” faggatták Jegorovát: ez Oroszországban az jelenti, hogy valaki „felülről” telefonál és nyomást gyakorol a bíróra, hogy egy ügyben milyen ítéletet hozzon. Jegorova úgy vélekedett: egyetlenbíró sem fogja beismerni, hogy ilyesmi vele megtörtént. Ezt csak azzal lehet megtenni, aki hagyja, és ha valaki az első kísérletnél visszautasítja a telefonálót, többet nempróbálkoznakvele. (MTI)
