Új Szó, 2010. szeptember (63. évfolyam, 202-225. szám)
2010-09-16 / 213. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. SZEPTEMBER 16. Utazás 11 Nem kell megijedni, ha elveszik a poggyász, az esetek nagy részében előkerül, de addig pótolni kell a napi ruházatot, tisztálkodási eszközöket (Képarchívum Mi a teendő, ha elveszik a poggyász, vagy ha megrongálva érkezik? Mekkora lehet a mérte, súlya? Minden, amit a poggyász szállításról tudni kell és tudni érdemes A nyaralási idény végén egyre többen döntenek úgy, hogy ősszel eltöltenek egy hosszú hétvégét Európa vagy a világ valamely nagyvárosában. Ilyenkor jellemzően menetrendszerintijáratokkal utazunk, ahol nagyobb az esélye annak, hogy az út során megrongálódik, vagy meg sem érkezik a feladott poggyász. Mi az, amit mindenképpen tudni kell a poggyász szállításról? SZABÓ LÁSZLÓ Az egyik legfontosabb, hogy az indulás előtt mindenképpen tanulmányozzuk át a légitársaság honlapján a poggyász szállítással kapcsolatos szabályokat. Mert ma már szinte megszokott, hogy ahány légitársaság, annyi szabály van érvényben. Ha az alábbi kérdésekre tudja a választ, akkor bizonyosan nem éri meglepetés a repülőtéren, nem kell külön díjat fizetnie a túlsúlyért, és ha netán nem úgy érkezik meg a csomag, ahogy azt feladta, vagy meg sem érkezik, akkor sem lesz tanácstalan, tudni fogja, mi a teendő ilyen esetekben. Első kérdés: mekkora a poggyász maximális súlya, és mennyibe kerül? A nemzeti légi- társaságoknál a poggyász az esetek többségében benne foglaltatik az árban, azaz azért nem kell külön fizetni. Figyelni kell azonban a maximális súlyra, mivel minden plusz kiló legalább 8-10 euróba kerül. És ezt a szabályt a légitársaságok napjainkban nagyon szigorúan veszik. A súlykeret általában 20-23 kg. A fapadosoknál már minden feladott poggyászért fizetni kell, 15-25 eurót. A maximális súly 15-23 kg között mozog, és itt is érvényes, hogy minden egyes Készpénz, elektronikai eszköz vagy jön a feladandó poggyászba plusz kilóért különdíjat kell fizetni, 8-10 eurót. így ha nem figyel, és 15 kg helyett 20-at csomagol, akkor a poggyász ára meghaladhatja a 60 eurót is. Második kérdés: mit nem lehet a feladott poggyászba csomagolni? Erre a kérdésre minden légitársaságnál azonos szabályok vannak, így itt nem kell megkülönböztetni a fapados légitársaságokat a nemzeti fuvarozóktól. A feladott poggyászba semmiképpen sem szabad olyan tárgyakat, eszközöket csomagolni, amelyek törékenyek (például egy üveg bor), mivel a bőröndöket gyakran értékes tárgy semmiképpen se kerül- (Képarchívum) dobálják, így ezek könnyen összetörhetnek. Senki sem szeretné, ha érkezés után minden, a poggyászban lévő holmi parfümillatú lenne, vagy netán az összes ruhán a vörösbor foltja, a kifolyt sör szaga érződne. Ezek a praktikus okokból kizárt dolgok, de a légitársaságok szabályai szerint tilos a poggyászba készpénzt, ékszereket, elektronikus cikkeket, bankkártyákat, kulcsokat szállítani. Ezekért egyetlen társaság sem vállal felelősséget, így ha a reptéri szarkák felnyitják a csomagot, és kiveszik belőle, akkor mindezeknek búcsút inthet. Harmadik kérdés: megrongálva érkezett a poggyász, mi a teendő? Ha az érkezés után nem úgy jelenik meg a szalagon a poggyász, ahogy azt feladta, akkor azonnal ellenőrizze, minden megvan-e a poggyászban. Miután kiderült, azonnal menjen az eltűnt poggyászokat kezelő pulthoz (Lost and found), és vegyenek fel jegyzőkönyvet az esetről. Ezt követően fel kell venni a légitársasággal a kapcsolatot, és jelezni, hogy megrongálódott a poggyász, és ha eltűnt valami, akkor azt is. Ezekért a károkért a légitársaság a felelős, de tudni kell, hogy a legtöbb fuvarozó kéri az eredeti számlát az eltűnt tárgyakról. A poggyász javítását, vagy cseréjét a társaság állja. Negyedik kérdés: Eltűnt a poggyász, mi a teendő? Ha nem érkezik meg a poggyász, akkor is hasonlóan kell eljárni, mint a harmadik pontnál, azaz azonnal jelenteni kell az ügyfélszolgálatnál, ahol erről jegyzőkönyvet vesznek fel. A légi- társaságok - abban az esetben, ha az odaút során történt a baleset - gyorssegélyt nyújtanak az utasnak, ebből az összegből (50-100 euró/nap) kell pótolni a napi ruházati cikkeket, a tisztálkodási eszközöket. Elindul a keresés, az estek nagy részében meg is kerül a csomag. A légitársaságnak 90 napja van arra, hogy megtalálja a csomagot, az esetek nagy részében - 98-99 százalék- meg is kerül az elveszettnekhitt poggyász. A 90 nap persze csak elméleti határidő, általában két-há- rom napon belül az utashoz kerül a csomag. A poggyászkereséshez mi magunk is használhatunk egy honlapot, itt online megkeresheti, hol jár az elveszettnek tűnt csomag (http ://www.world tracer, aero/). Ekkor megnyugodhat, hiszen nem veszett el a poggyász, csak Párizs helyett éppen Fokvárosban vagy Oslóban várakozik. Ha mégsem kerül elő a csomag, akkor a légitársaság felel a károkért, de a kártérítés maximális összege L200euró. Illattal is vonzani igyekeznek a turistákat, az adott vidék jellegzetes illata haza is vihető Új turisztikai csali: itt az illatturizmus MTl-HÍR Olaszországba is megérkezett a rétek, hegyek, vizek és a városok illatait követő turistautak divatja. A római tengerparton parfüm helyett tengerillat kapható. Mondd meg, milyen illatra találtál, és kitalálom, merre jártál. A franciaországi Provence-ban született az ötlet, hogy a virágzó levendularétek illatával csalogassák a turistákat. Versailles parkjában a tavaszi hársfa illatát kínálják a látogatóknak, Bourgogne-ban a szüreti must illatát. Az ötödik érzékhez folyamodtak az apró francia városok egyre nehezebben fenntartható idegenforgalmuk fellendítésére. Nemcsak látvánnyal, gasztronómiával, hanem illattal is vonzani igyekeznek a turistákat, és az adott vidék jellegzetes illata haza is vihető. A flandriai dűnék jellegzetes aromája, tengeri jód és algaillat keveréke üvegcsében kapható, és már ötezer darabot adtak el belőle - számolt be a szomszédos illatmarketingről a Corriere della Sera című olasz napilap. Az illatturizmus divatja egyre terjed: a nizzai repülőtéren azt találták ki, hogy virágesszenciával fogadják az utasokat, a szintén francia Languedoc-Roussil- lon vasútállomásain rozmaringillatot terjesztettek. Az illatár már elérte Nagy-Britanniát is: egy turistairoda az angol táj illatát kínálja utazási csomagjaiban. Az óceán túlsó oldalán pedig a The New York Times illattérképet készített olvasóinak a rum és sült csirke szagától kezdve (Harlem), a Sohóban érezhető pacsulin át az újság szerint a falafel- és körömlakkillatú Boweryig. Az illatvilágból természetesen az idegenforgalmi nagyhatalom Itália sem maradhatott ki. Mielőtt megérkezett volna a francia konkurencia híre, a Róma és Nápoly közötti Sperlongában már a kisváros saját parfümjét árulták a trafikban 10 euróért. Rómában sincsen már senki, aki ne az Acqua di Sale unisex illatot használná. A neve alapján magát egyszerű sós vízként ajánló parfümben mirtusz, cédrus, eperfa és rettegi alga illata rejlik. Ilyet érezni valóban a római tengeri fenyők és ókori romok árnyékában, ha az autóáradat okozta szmog megengedi. UTAZÁSI HÍREK Külföldi esküvő - család nélkül A Sandal Resort UK által vezetett új kutatás szerint a megkérdezett britek közel fele külföldön szeretne házasságot kötni, hogy elkerüljék a nemkívánatos rokonokésismerősökjelenlétét.Afelmérésben2000válaszadó véleménye azt a következtetést eredményezte, hogy a külföldön megrendezendő esküvő ma már ugyanolyan népszerű, mint az otthon tartott. AmandaLucas,aSandalResortUKesküvőszervezőjeazt nyilatkozta, hogy évről évre nő a külföldön megrendezésre kerülő esküvők iránti igény, egyrészről a kedvezőbb időjárás miatt, másrészről pedig a családi problémák elkerülése végett. A kutatás arra is rávilágított, hogy a megkérdezettek28%-a, akik otthon, az Egyesült Királyságban tervezik az esküvőt, több mint 10 ezer fontot költenek a ceremóniára, illetve a mézeshetekre, míg 23%-akülföldi házasságkötésre vágyik, kiemelve azt a tényt, hogy a házasságkötés külföldön sokkal költséghatékonyabb, mint az Egyesült- Királyságban. A legfőbb okok, ami miatt külföldön tartják az esküvőt: jobb időjárás (69%), romantika (47%), költséghatékonyság (23%), illetve egybe lehet kötni a ceremónia helyszínét a mézeshetekkel (39%). A Karib-tenger bizonyult a legkedveltebbhelynek, aházasulandók23%-autazik oda, eztkövetiOlaszország (14%),ésaMaldív-szigetek(12%). Berlini vécétúra A hagyományos városnézésbe beleunt turisták vécénéző túrán is részt vehetnek Berlinben, méghozzá szakavatott vezetővel. A megtekinthető illemhelyek természetesen csakis közvécék. Az érdeklődőket a saját ötletét megvalósító Anna Haase vezeti végig Berlin leghíresebb vécéin. Miközben a turisták végigvécézik a német fővárost, Haase egyetemes vécétörténeti előadással ajándékozza meg hallgatóságát, kitér a fejlődésre a bibliai időktől kezdve napjainkig. A túra „A vécében” ér véget, nevezetesen a The Loo nevű étteremben, melynek jelentése vécé, bár ugyanígy hívnak egy angol kártyajátékot is. Grillkolbász-labirintus épült Berlinben Currywurstot, vagyis currys grillkolbászt formázó labirintust építettek Berlin városában, hogy ezzel hívják fel az emberek figyelmét az egészségtelennek tartott híres kolbászféle ártalmaira. A 2,5 kilométer hosszú, virágokból és zöldnövényekből kirakott labirintuson végighaladva a látogatók megismerkedhetnek a német kolbász (wurst) összetevőivel, valamint azzal, ahogy elkészítik a csemegét. Közelmúltbeli tanulmányok rávilágítottak: a currywurstot évente milliószámra fogyasztó német társadalom az egyik leginkább elhízott Európában. Madártávlatból figyelve a labirintus mosolygós currywurstot formáz, ketchup-, illetve majonézdíszítéssel, valamint rósejbnivel. A látogatóknak kérdésekre kell felelniük a túra során, és ha rossz válasszal szolgálnak, rossz irányba terelik őket, hogy tanuljanak belőle. Visszaesést okozhat a légi különadó Németországban 6,6 millióval csökkenhet a légitársaságok utasforgalma az ágazatra kivetni tervezett különadó miatt - mutatta ki egy pénteken megjelent tanulmány. A TNS Emnid közvélemény-kutató intézet reprezentatív felmérése szerint az adó bevezetése esetén 2 millióan inkább lemondanának a repülésről. További 3,5 millióval csökkenhet az utasszám, mert sokan egynél több repülőútról mondanának le az államháztartási egyensúly megteremtése érdekében bevezetni tervezett különadó miatt, 1,1 millióval pedig azért csökkenhet az utasok száma, mert sokan a Németországgal szomszédos országokból indulnának repülőútra. Mindez együtt a németországi utasforgalmat 6,6 millióval csökkenheti, ami jóval meghaladja például a Malév éves forgalmát. A berlini kormány felszállási különadó néven is ismert terve szerint 2011-től a németországi repterekről induló utazók jegyének árába az út hosszától függően 8 és 45 euró közötti mértékű különadót építenének be. Az adó nem vonatkozna a tranzitközlekedésre, a szállítmányozásra és a katonai repülésekre. A kormány 1 milliárd euró bevételt vár az adótól, az ágazat képviselői viszont attól tartanak, hogy az államháztartás helyett a külföldi légitársaságok és a határhoz közeli külföldi repülőterek profitálnának, míg a német légi közlekedési ágazat bevételei csökkennének, és elbocsátásokra lenne szükség, (mti, szí, tp) A berlini kormány 8 és 45 euró közötti mértékű felszállási különadót vezethet be (Képarchívum)