Új Szó, 2010. augusztus (63. évfolyam, 176-201. szám)
2010-08-07 / 181. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. AUGUSZTUS 7. Vélemény és háttér 7 TALLÓZÓ FTP Békét a magyaroknak, adót a bankoknak címmel közölt tudósítást a Financial Times Deutschland (FTD). Christian Höher rámutatott: a jobboldali magyar kormány „kasszíroz” a pénzintézeteknél, ami sokkolja az ágazatot, de a lakosság ünnepel. A gazdaság felpörge- tésevégettakormány csökkenteni akarja a vállalkozói és a jövedelemadót. Ám kiadós különadót vet ki a pénzintézetekre: utóbbiaknak kell viselniük a költségvetési hiány lefaragásának fő terhét. Idén a mérlegfőösszeg 0,45%-át vonják el a bankoktól, a biztosítók által befizetendő összeg a biztosítási díjak 5,8%-a. Az ágazat tiltakozik. „Ez őrültség” - idézte Andreas Treichlt, a Magyarországon átfogó fiókhálózattal rendelkező bécsi Erste Bank főnökétazFTD. (MTI)- Engem jobban zavar, hogy az állami hivatalnokok drága kocsikban furikáznak, mint Szvatcrpluk szobra a várudvarban. (Peter Gossónyi rajza) Ha a nadrágszíj összehúzásáról beszél valamelyik közgazda, politikus, akkor nem a nép ellensége Pénz... (2) Ha már életünkből nem hagyható ki a pénz, talán nem volna akkora baj, ha értékén kezelnénk, és elismernénk a társadalom anyagi értékmérőjeként betöltött szerepét. LOVÁSZ ATTILA A pénz például arra is jó, hogy megnézzük, miként viselkednek a minket képviselő politikusok - bár cinikus posztmodem bölcselkedő- inkkel ellentétben nem gondoljuk, hogy a politika csak a közpénzek elosztására (esetenként lenyúlására)jó. Ha a politikus pénzről beszél, akkor a MI PÉNZŰNKRŐL szól. A politika nem termel anyagi javakat, minden, amit kormányzati vagy egyéb közszférában AD, azt tőlünk VESZI EL. Amit elvesz tőlünk, az az adó, s tudjuk, hogy az adót mint a közteherviselés árát törvényes büntető szankciók terhe mellett fizetjük. A politika tehát azt a közvélekedést hivatott képviselni, mely szerint pénzünk egy részét másokra bízzuk, hogy abból a társadalom számára szükséges szolgáltatásokat biztosítsa. Az állam alapvető feladatainak ellátásában nem is nagyon vitatkozunk a pénzünk újraelosztásáról: rendőrre, bíróra, katonára, tehát biztonságra mindannyiunknak szükségünk van. Szükségünk van arra is, hogy működjön egy társadalmi infrastruktúra (utak, vasutak, frekvenciák, pénzügyek stb.). A baj akkor kezdődik, amikor az állam a történelmileg nem rá háruló feladatokat kezeli, s mint azt az európai szociális állam modellje mutatja, egyre rosszabbul. Igen, a nagy elosztórendszerekről van szó. Amikor ugyanis baj van, a politikusok egy része szívesen mormolja a megszokott mantrát: a bajokat úgy kell megoldani, hogy ne az egyszerű emberek érezzék meg. Az „egyszerű emberek” fogalmát viszont sosem tisztázza a politika, mint ahogyan a „nép” fogalmát sem. A politikusok efféle mantramormolása sajnos hazug. Ha egy társadalom túlköltekezik, akkor az igazán nagy pénzek, nagy kiadások a sok-sok apróból jönnek össze. Ha az állam egy összegben valamilyen elitek támogatására, kifizetésére, netán korrupciójára használja a pénzt, azt aránylag könnyű átlátni és aránylag könnyű megakadályozni. Nem így van ez a kisebb tételeknél: ha a nyugdíjakat az állami elosztó-kirovó nyugdíjpénztárban 1 euróval emeljük, az havi több mint 1 millió euró, ami évente 12 milliót meghaladó összeg. Ez koronában 360 millió - ugye milyen szép kis summa? Fizessünk ki évente minden gyermek után a közpénzekből mondjuk 10 eurót havonta a családnak, s ha a társadalom egy ötödé gyermek, akkor bizony ez 120 millió euró az adott évben (3 milliárd 600 millió korona). Ezek a számok nem autentikusak, hanem példák, de jól látni rajtuk, hogy az egy gyermeknél nem éppen sokat számító havi tíz euró társadalmi szinten mennyi. Ha tehát az ún. gyermekszületési támogatást a kormány azért nem szünteti meg, mert az erkölcstelen vagy kellemetlen lenne, azzal azt is kimondta, hogy az ÉN gyermekem születésekor erkölcsös, hogy a szomszédom és barátom, de az ellenségem is befizesse azt a pénzt, amiből én és utódom profitál. Lehet ez társadalmi közmegegyezés, de lehet sima populizmus, hiszen ki szokta kiszámolni, 'jövedelméből mi mindent pénzel az állam. Vissza a túlköltekezéshez. A görög állam adósságát a görög emberek által elvert pénz jelenti. A magyar pénzügyi gondokért ugyan az előző kormányok felelősek, de azt a pénzt a magyar emberek költötték el. Ha a politikus azt állítja, hogy elég elvenni a gazdagokét, elég jól megadóztatni őket, akkor megint hazudik. Mert ha az előző kormányzatok által LENYÚLT pénz az utolsó fillérig visszajönne, az az idei államháztartási hiány fedezésére sem volna elég. Az rendben van, ha egy (tíz, száz) tolvajt lefülelnek, elítélnek, elkobozzák vagyonukat. Az az igazságszolgáltatás dolga, de ha valaki azt állítja, hogy ez a megoldás a társadalom eladósodásának megoldására, vagy téved, vagy nem ismer megoldásokat. Ha tehát a nadrágszíj összehúzásáról beszél valamelyik közgazda, politikus, kormányzati tisztviselő, akkor nem A NÉP ellensége, csak van fogalma róla, hol megy el a lóvé. Ha valaki gazdaságélénkítésről beszél, komoly távlatokat fogalmazhat meg, tehát ő sem kígyóbűvölő gazember. Aki viszont az egyiket a másikkal szembe állítja és politikai közbeszédet formál így, az felelőtlen saját gyermekeinkkel szemben. Azokkal szemben, akiknek világrajövetelét a soha semmire nem stimuláló születési támogatásokkal akarja elősegíteni. Ettől a kormánytól kicsit komolyabb és szigorúbb lépéseket vártunk. Csak ne hiába... ______________ KOMMENTÁR Csapataink harcban állnak SERES LÁSZLÓ Gazdasági szabadságharcot folytatunk, a cél a pénzügyi függetlenség, megállunk a saját lábunkon is, nincs szükség az IMF vagy az EU hiteleire, nem fogunk megszakadni, hogy 2,8 százalékos hiány legyen jövőre, csak azért, hogy ez néhány nagyon távoli hivatalban lévő pénzügyi szakembernek elnyerje a tetszését - nem, nem Fidel. Fidesz. Nem a kubai kommunista párt paranoiás má- ximo líderjének egyik tizenkét órás beszédéből idéztem, hanem a mai Magyarország (államformája: köztársaság, hivatalos nyelve: magyar, mentális állapota: bipoláris zavar) gazdasági és politikai vezetőinek lapzártakor érvényes álláspontjából. Orbán Viktor még tavaly j anuárban, ellenzékből hirdette meg „gazdasági szabadságharcát”. „A rendszerváltoztatáskor sikeresen megvívtuk a politikai szabadságharcot” - állította akkor (egyébként azóta ezt a meglátását is lenullázta, hiszen ha az a harc sikeres volt, akkor minek most a „szavazófülkés forradalom” ideológiája, meg az „új rendszer” meghirdetése, na mindegy), ám ez kevés: „az előttünk álló időszak feladata a gazdasági szabadságharc megvívása a bürokrácia, a korrupció és a vállalkozó szellemet elfojtó kormányzati gondolkodásmód ellen.” Ebben egyébként igaza is volt, hiszen a vállalkozás- és piacbarát gondolkodásmód harca az etatizmussal, a mindenbe beavatkozó állammal szemben valóban egyfajta szabadságharc. Lenne. Ha komolyan gondolná. Ha bármi köze lenne a vállalkozás- és piacbarát szellemhez, és nem pont az ő állambarát pártja lenne a megoldás helyett az - általa egyébként világosan diagnosztizált - probléma organikus része. Szóval nem öncél a hiánycél. Idén még fogcsikorgatva betartjuk az idegenszívű, szervilis elődkormányok által ránk hagyott, még idegenszívűbbek által Brüsszelből, Washingtonból betartásra ítélt hiánycélt - a jövő évi hiány azonban a mi hiányunk, abba nehogy már valamilyen, a magyarság érdekei iránt közömbös idegenszívű csak úgy beleugasson., A magyar nemzeti érdekek alapján fogunk tárgyalni” - mondta Matolcsy György gazdasági miniszter. De kivel, ha egyszer hazaüldöztük őket? Nyilván elvagyunk mi az IMF nélkül is, az elvanás egyenesen Nemzeti Érdek, megfinanszírozzuk magunkat abból, amit korábban a piacnak hívtunk. Jövőre tehát már bővítjük a hiányt, ez a hiánybővítés adja a Nemzeti Mozgásteret, ami nem más, mint a jövő évi Nemzeti Érdek, hogy meddig, mi sem tudjuk, a határ a csillagos ég, ill. Röszke. És azt se felejtsük el, hogyjövő januártól mi elnököljük az EU-t, addig valahogy rendezni kéne a gazd.szab.harcot a „néhány nagyon távoli hivatalban lévő pénzügyi szakemberrel” (Matolcsy), ha más nem, egyszerű esztétikai okokból, mert az úgyjobban néz ki. Amúgy se lehetnek olyan nagy szakértők, ha olyan távol vannak, mindenki tudja, hogy az igazi szakértő csak ugrásnyira van, a makroszámok mellett Magyar Nemzetet is olvas, a Nemzeti Együttműködésnek nem fékje ő, hanem motorja, és mindig tudja, hol a mobilja. A nagyon távoli hivatalok szakemberei persze nem magyar emberek, nem értik, hogy ami az ő számukra racionális érdek, az nekünk, akik hamarosan a Szent Korona-tant is beiktatjuk az új alkotmányba, a Nemzeti Együttműködés Rendszere számára érzelmi kérdés. A Nemzeti Hiányt érezni kell és megtervezni, nem pedig érteni és leszorítani. Azt sem értik a nagyon távoli emberek, amikor azt mondjuk, hogy „Magyarország nem tud rosszabb megállapodást kötni, mint ahogy tették a lengyelek vagy a románok”. Na ez a legjobb. A románoknak az IMF engedte a hiány bővítését, de csak azért, mert látta, hogy a kormány komoly reformokba fogott (leépítés és bércsökkentés a közszférában stb.), nálunk viszont semmilyen átfogó reformterv nem látszik, sem az állami szféra leépítése, sem a közoktatást, sem az egészségügyet nem terheljük világos, koncepciózus piaci reformokkal. Most a privatizációról ne is beszéljünk, mert az végképp kiveri a Nemzeti Érdek biztosítékát. A távoli hivatalok pénzügyi szakemberei pedig csak maradjanak, ahol vannak. Ha nagyon kell valami jövünk mi. A szerző a Hírszerző főmunkatársa Azoknak van igazuk, akik tudatosítják, hogy a gazdasági válság idején és Fico négyévi pazarlása után elkerülhetetlen, hogy mindnyájan szerényebben éljünk A kormány programja ŠTEFAN HRÍB Ha az ellenzék azt állítja, hogy a kormányprogram a sikeres cégek és a gazdagok programja, azt igazolja, hogy osztályharcos szemmel nézi a világot, amelyben a szegényeknek igazuk van, a gazdagoknak hatalmuk. Ez a szemlélet a kommunizmus maradványa, ami a szlovák ellenzék fejéből kiver- hetetlen. Bár a Smer azt játssza, hogy demokratikus baloldali párt, nem az. Fico és társai a parlamenti felszólalásaikkal azt igazolják, hogy a világra továbbra is a proletariátus kapitalizmus elleni küzdelmeként tekintenek. Nem modern baloldaliak, csak Lenin unokái ők, akik gyűlölik a versenyt, a szabadságot és a társadalom természetes megosztását. Ezért nem lehet vitatkozni megjegyzéseikről, amelyeket ellenzékként a kormány programjához fűznek. Ezek egy más világ elképzelései, amelyek nem járulnak hozzá a kormány elképzeléseinek és javaslatainak jobbításához, hanem a proletárterrorhoz vezetnek. Sokkal érdekesebb a jobboldal vitája a kormányprogramról és a kabinet elkövetkező lépéseiről. Paradox módon ott ütköznek a jobb- és baloldali elképzelések. A jobboldalt a gazdasági miniszterek képviselik, a baloldalt Radičová miniszterelnök asszony és a KDH egy része. Leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy a közgazdák elkerülhetetlennek látják a szigorú takarékoskodást és az állami bevételek növelését (erről szól az ÁFA egységesítésének terve és a szociális juttatások átalakítása), Iveta Radičová és a KDH egy része viszont nem akatja megengedni, hogy több társadalmi réteg életszínvonala csökkenjen (ezért utasítják el a radikális reformokat, a sokkterápiát, Mihál és Miklós több javaslatát). Valójában ez a nyugati típusú vita az államról, lehetőségeiről és funkciójáról. Mindkét szemlélet legitim, bár csak az egyik racionális. Azoknak van igazuk, akik tudatosítják, hogy a gazdasági válság idején és Fico négyévi pazarlása után elkerülhetetlen, hogy mindnyájan szerényebben éljünk. Ennek az országnak a gazdaságát nem lehet élénkíteni anélkül, hogy ne érezzük meg mindnyájan. Lehetetlen. Szociális érzékenységről tanúskodik ugyan Radičová, amikor elutasítja, hogy a takarékosság terhét főleg a dolgozók viseljék, de nem ésszerű. Csak mi, a dolgozó nép vehetünk részt azon a „fogyókúrán”, amely kivezeti Szlovákiát az adósságokból és a hanyatlásból. A közgazdák is követnek el irracionális hibákat abbéli igyekezetükben, hogy minél jobban takarékoskodjunk. Különböző megszorításokat jelentenek be anélkül, hogy a sajátjukról beszélnének. Azon gondolkodni - ahogyan Mihál miniszter tette -, hogy törlik a gyerek születésekor folyósított támogatást a közpénzek jelenlegi állása mellett lehetséges. De hogy ez erkölcsileg is elviselhető legyen, a minisztereknek és a képviselőknek radikálisan csökkenteniük kellene saját juttatásaikat. Határozottan hozzá kellene nyúlniuk saját fizetésükhöz és csökkenteniük kellene egyéb előnyeiket (a külön juttatások megadóztatása az abszurditás korrigálása, nem a fizetés csökkentése). Még van rá idő - szeptemberben kell lezárni az intézkedéscsomagot az államadósság csökkentésére. Elvárom, hogy ezzel együtt a kormány és a képviselők előnyeinek világos és kemény csökkentése is bekövetkezik. Ideológiailag legalább ebben megegyezhetnének a jobboldali közgazdák és a baloldali Radičová. A szerző a .týždeň főszerkesztője, a Lámpa vitaműsor vezetője
