Új Szó, 2010. július (63. évfolyam, 150-175. szám)
2010-07-08 / 155. szám, csütörtök
ISKOLA UTCA 2010. július 8., csütörtök 7. évfolyam, 27. szám A műemlékhez nem illő festékfirkát a diákok távolították el A kapura is új festék került (A szerző felvételei) Korunk falfirkáiéi sajnos eltértek az eredeti céltól: már nem az esztétikai funkciót tartják fontosnak Harc a graffiti ellen a Kodályban Művész az olyan, aki egy másik alkotó munkáját rongálja meg? BABOS KITTI A galántai Kodály Zoltán Gimnáziumban nemet mondanak erre a kérdésre, mert már többször előfordult, hogy értékes szobrokat, felújított kerítést festettek össze a „művészek”. A graffiti 1960-ban terjedtél. Eredetileg a graffitis csapatok órákat töltöttek azzal, hogy a sivár falakat vidám mintákkal és feliratokkal tegyék színesebbé és elviselhetőbbé. Barátságosabb környezetre törekedtek. Őket nevezném művésznek. De most ott tartunk, mi töltünk órákat azzal, hogy a számunkra fontos emlékeket megóvjuk tőlük. A helytelenül használt falfirkából sokkal több kárunk származhat, mint hasznunk. Korunk graffitisei sajnos eltértek az eredeti céltól: már nem az esztétikai funkciót tartják fontosnak, sokkal inkább önmaguk kifejezését, akár mások kárára is. Mit gondol az az ember, aki megrongál egy építményt vagy műemléket? Vajon az nem szereti a szépet? Művészet vagy vandalizmus-e a graffiti? A harmonikus, szép környezet mindenképpen jó hatással van az ember mindennapjaira. Az ilyen környezetben könnyebben megy minden, akár a tanulás is. Ezt a tényt valószínűleg szem előtt tartja a galántai Kodály Zoltán Gimnázium igazgatója, Marsall János is, mivel az elmúlt hét folyamán rekonstrukciós csapatunk az iskola területén található műemlékeket szabadította meg a hozzájuk nem méltó graffitiktől. A sikeres tisztítás után az udvar emlékművei ismét letisztult egyszerűséggel ragyogtak - mindannyiunk elégedettségére. Miután az önkéntes 1. A osztály végzett a feladattal, a 2. A nekilátott a szekrények lecsiszolásának és újrafestésének is. Serény munkájuknak köszönhetően az osztálytermek bútorai új színben tündökölhetnek. Azonban a kép csak az iskola körüli kerítés átfestésével lett teljes. Nem kis energia árán, de a kemény munka meghozta gyümölcsét, iskolánk visszakapta a régi, s mégis egy új arcát. Ünnepelt a Selye János Egyetem Tanárképző Kara Értékelték a középiskolások esszépályázatait NAGY VERONIKA A Selye János Egyetem Tanárképző Kara és a Hallgatói Önkormányzat 2010 februárjában első alkalommal hirdette meg esszépályázatát Anyanyelv, te drága kincs... címmel. A pályázat célja az volt, hogy a középiskolákban tanuló diákok megfogalmazzák gondolataikat azzal kapcsolatban, mit is jelent számukra az anyanyelv, és miért fontos ennek „a drága kincsnek” az ápolása és megőrzése. A zsűri a zselízi Comenius Gimnázium tanulójának, Volter Teodórának pályamunkáját találta a legjobbnak, így ő vehette át a pályázatért járó jutalmat. A díjat a Selye János Egyetem Tanárképző Karának oktatási dékánhelyettese, Mészáros Attila és a kar Hallgatói Önkormányzatának elnöke, Valent Ákos adta át. Mészáros Attila kiemelte, hogy a magyar nyelvet ért támadások közepette milyen fontos anyanyelvűnk védelme. Dicsérte a Teodóra által írt esszé megoldását, ahogyan két párhuzamos életrajzon keresztül mutatja be, milyen hátrányai lehetnek, ha valaki nem az anyanyelvén végzi tanulmányait. Elmondta, hogy a beérkezett pályázatok közül különösen az esszé kreatív megoldásai emelték ki Volter Teodóra dolgozatát. Valent Ákos gratulált minden gimnazistának, amiért családjuk jó döntést hozott és magyar tannyelvű iskolába íratta őket. Azoknak, akik anyanyelvükön tanulnak tovább, a nagyszerű lehetőség megbecsülését és kihasználását, azon diákoknak pedig, akik valamilyen idegen nyelven folytatják tanulmányaikat, a kihívásban való tisztes helytállást kívánta. A nyertes esszé teljes terjedelmében elolvasható a Selye János Egyetem Tanárképző Karának honlapján (www.selyeuni.sk/pf). Ugyanitt tájékozódhatnak az érdeklődő középiskolások és egyetemisták egy másik, a Mik- száth-emlékév kapcsán kiírt pályázatról is. Előadás szabadon választható témakörben Kincskeresők hatodik konferenciája ISMERTETÉS A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége hatodik alkalommal hirdeti meg a Kincskeresők - helyi értékeket kutató diákok konferenciáj át. Cél: a szlovákiai magyarság tájaihoz, településeihez és közösségeihez kapcsolódó 10 perces előadás szabadon választható témakörben. Célcsoport: I. kategória: az alapiskolák 5-9. és a nyolcosztályos gimnáziumok 1-4. évfolyama. II. kategória: középiskolások. Feltételek: jelentkezhetnek szlovákiai diákok, egyének vagy csapatok (max. 2 fő). Határidő: szept. 30., konferencia: október 21-22. A jelentkezési lapok és bővebb információk: www.szm- psz.sk, Szanyi Mária, 031/780 4864,0911/451024. (szm) Jelentkezési szelvény Vezetéknév: ___________________________Keresztnév: Lakhely (magyarul is) .....................„.................____________ Utcanév, házszám: ______________________:______________ Irányítószám: ....................................................Telefonszám:. Az iskola neve/település (magyarul is): _____________ Osztály: Az arckép helye Ismét várjuk a ÍSZta egYCS ítváhvokat, és ajándékozunk! Mit kell tenned? Töltsd ki az alábbi szelvényt (fénymásolatot nem fogadunk el)! Ragaszd az arcképedet a megjelölt helyre! A szelvényhez csatold a bizonyítványod fénymásolatát! A szelvényt a bizonyítvány fénymásolatával együtt küldd el a következő címre: Redakcia Új Szó, Lazaretská 12,811 08 Bratislava A borítékra írd rá: „Tiszta egyes”! Beküldési határidő: 2010.julít;:» 10. ■ A játékban csak azok az alapiskolás tanulók vehetnek részt, akik a 2009/2010-es tanévet tiszta egyes bizonyítvánnyal zárták. A jelentkezők arcképét a nyár folyamán, szerdánként a Szülőföldünk mellékletben közöljük. Ez a lap jár Önnek! |fl]j^5^| 21 tanuló ajándékot kap!