Új Szó, 2010. június (63. évfolyam, 124-149. szám)
2010-06-07 / 129. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. JÚNIUS 7. Ezrek tüntettek a segélyhajó elleni támadás miatt Vizsgálatot akar Ban Ki Mun Lousiana partjainál a halakon kívül a vízimadarakat is fenyegeti az olajszennyeződés (TASR/AP-felvétel) Napi 10 ezer hordó kőolajat hoznak a felszínre az olajfogóval Már Floridát is elérte az olajfolt Jeruzsálem/Washington. Nemzetközi vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezte az ENSZ főtitkára a gázai segélyflottillát ért izraeli támadás körülményeinek kivizsgálására. Az izraeli kormányfő üdvözölte a kommandósakciót. MTl-HÍREK Ban Ki Mun javaslata szerint a vizsgálóbizottság munkáját Geoffrey Palmer volt új-zélandi kormányfő irányíthatná, s abban Törökország, Izrael és az Egyesült Államok képviselői vennének részt. A flottilla zászlóshajója és az incidens kilenc halálos áldozata török volt. Izrael washingtoni nagykövete kijelentette, hogy országa elutasítja a nemzetközi vizsgálóbizottság gondolatát. „Az Obama-kormányzattal megvitatjuk, miképpen fog lezajlani a mi vizsgálatunk” - mondta tegnap Michael Oren. Üdvözölte szombaton Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő, hogy áldozat nélkül sikerült megállítani a Rachel Corrie ír segélyhajót, amely szállítmányával az izraeli blokád alatt álló Gázai övezet felé tartott. Netanjahu szerint Izrael mindkét esetben ugyanúgy cselekedett, hogy tiszteletben tartassa a tengeri blokádot, hogy megakadályozza a Hamász számára zajló fegyver-Szabadka. Szerbiában tegnap az ország tizenkilenc nemzeti kisebbsége, köztük a magyarok megválasztották a kulturális autonómia legfőbb szerveiként emlegetett „miniparlamenteket”, a nemzeti tanácsokat. A voksolás lapzártánk után ért véget. Tizenhat népcsoport - köztük a magyarok - közvetlenül, három - a horvátok, a szlovének és a macedónok - közvetve, elektorok útján választja meg négy évre a nemzeti tanácsokat. A kisebbségi önkormányzati szerv oktatási, kulturális, tájékoztatási ügyekben és az anyanyelvhasználat terén rendelkezik különféle jogosítványokkal. A csaknem 300 ezres szerbiai csempészetet, egyszersmind lehetővé tegye a polgári javak ellenőrzés utáni célba juttatását a Gázai övezetbe. A segélyhajót bérlő dublini székhelyű szervezet elítélte a hajó izraeli elfogását, és tiltakozó közleményében „eltérítésnek”, illetve az utasok „elrablásának” nevezte az akciót. A Rachel Corrie szombat délután az izraeli Asdod kikötőjébe érkezett. A hajó, amelyen 15 ember utazik, írek és malajziaiak, közöttük a Nobel-békedíjas Mairead Maguire, eredetileg annak a nemzetközi flottillának képezte részét, amelyet hétfőn az izraeliek megállítottak. A támadásban 9 török vesztette életét. A hétvégén Gáza felé tartva leállított vízi jármű egy amerikai pacifistáról kapta a nevét, akit 2003-ban, 23 éves korában egy gázai tüntetés során elgázolt egy izraeli buldózer. Londonban és Párizsban is ezrek tüntettek szombaton a segélyszállító hajó elleni, halálos áldozatokat követelő izraeli támadás miatt, az övezet blokádjának feloldását követelve. Tegnap Teharánban bejelentették, az iráni Forradalmi Gárda kész haditengerészeti kíséretet adni azokhoz a teherhajókhoz, amelyek a Gázai övezet izraeli blokádját megtörni próbálván segélyszállítmányt 'akarnak eljuttatni az övezetbe - ha Ali Hamenei ajatolláh, a legfőbb vallási és politikai vezető erre utasítást ad. magyar közösség bő 138 ezer tagja vehetett részt a szavazáson, azok, akik a kitűzött határidőig feliratkoztak a külön a vasárnapi voksolásra összeállított névjegyzékre. A magyar kisebbség tagjai öt lista közül választhattak; a szavazatok összeszámlálása után osztják majd ki a Magyar Nemzeti Tanács 35 mandátumát az öt tömörülés jelöltjei között. A szavazás előtt nem jelentek meg közvélemény-kutatások az egyes listák támogatottságáról. Megfigyelők szerint a Vajdasági Magyar Szövetség, (VMSZ) Magyar Összefogás nevű listája, és a Vajdasági Magyarként Európába lista szerezheti a legtöbb szavazatot. A szavazás tegnap este 8 órakor ért véget. A hivatalos végeredményt szerdán teszik közzé. MTl-HÍREK Washington. Mintegy napi tízezerhordó nyersolajat hoznak már fel a mélytengeri kútra helyezett olajfogó segítségével a Mexikóiöbölben - jelentette be tegnap az olajkatasztrófáért felelős brit cég vezérigazgatója. Tony Hayward közölte, hogy ezáltal a mélytengeri kútból kiömlő szennyező nyersolaj nagy részét sikerül összegyűjteni. Thad Allen tengernagy, az amerikai parti őrség parancsnoka szombaton azt mondta: mintegy hatezer hordó (950 ezer liter) kőolajat sikerült a felszínre hozni azóta, hogy ráhelyezték és működésbe hozták az olajfogó „sapkát” a kitörésgátlóra Német-orosz csúcs Szankció várhat Iránra Berlin. Németország és Oroszország egyetért abban, hogy az iráni atomprogram miatt Teheránnal szemben nemzetközi szankciókra lehet szükség. Ezt az álláspontot fogalmazta meg kétnapos találkozójuk után Angela Merkel német kancellár és Dmitrij Medvegyev orosz államfő. Medvegyev a biztonsági partnerségi együttműködést elősegítő testület - biztonsági fórum - felállítását indítványozta javasolt az Európai Unió és Oroszország között. Merkel támogatja a tervet. (MTI) Az olajszennyeződés a Mexikóiöbölben közben elérte Floridát; kátránydarabokat és ragacsos olajat sodort partra a víz pénteken az északnyugati Pensacola üdülőparadicsomának hófehér homokú strandjainál. A Napfény állam - amelynek évente 60 milliárd dolláros bevétele származik a turizmusból - sem tudta elkerülni az amerikai történelem legsúlyosabb olajkatasztrófáját. Pensacola Beach úgy hirdeti magát, mint ahol a világ legfehérebb strandjai vannak. Helyszíni beszámolók szerint a strandolok, köztük gyerekek rozsdabarna kátránydarabokat szedegettek a homokban, a rögök nagysága a gombtól a teniszlabda méretig terjedt. A floridai hatóságok nagyobb számú tisztító munkás bevetéséről és még több tengeri védőgát lefektetéséről döntöttek. Charlie Crist kormányzó újabb 100 millió dollárt kért a katasztrófáért felelősnek tartott BP brit vállalattól, amely már 25 millió dollárral segítette a védekezési műveleteket. A Nemzeti Légkörkutató Központ a vízbe ömlött nyersolaj mozgásának számítógépes modellezése alapján azt jósolta, hogy az olajszennyeződés Florida megkerülésével heteken belül elérheti az Egyesült Államok keleti, atlanti partvidékét, és eljuthat egészen Észak-Karolina magasságáig, a Hatteras-fokig. Több mint százezren vettek részt tegnap Varsóban Jerzy Popieluszko atyának, a Szolidaritás lengyel szakszervezet papjának boldoggá avatási szertartásán. Popieluszkót 1984 őszén rabolta el, majd ölte meg a kommunista rendszer titkosrendőrsége. (TASR/AP-felvétel) Nemzeti tanácsokat választottak Szerbiában Miniparlamenti voksolás MTl-JELENTÉS Moszkva belvárosában kapott defektet Putyin páncélozott Mercedese, Medvegyev villájába pedig illetéktelenül hatolt be valaki Szokatlan közjátékok a szigorúan őrzött orosz vezetők körül MTl-JELENTÉS Moszkva. Dmitrij Medvegyev elnök Gorkiban lévő rezidenciájába pénteken behatolt egy illetéktelen, Vlagyimir Putyin kormányfő páncélozott Mercedese pedig defektet szenvedett csütörtökön fényes nappal, Moszkva belvárosában - jelentették az orosz lapok a hétvégén. Az üyesmi Oroszországban hatalmas feltűnést kelt, hiszen a szigorúan védett vezető személyiségek életében nemigen szoktak előfordulni váratlan események, különösen pedig olyanok nem, amelyek biztonságukat veszélyeztethetik. Putyin Mercedesének gumiját állítólag egy, az úttesten heverő, éles tárgy lyukasztotta ki, de bárhogy keresték, nem találták. Végül az ületékesek közölték, hogy a tárgy akár a defekt előtt kilométerekkel is belefúródhatott a köpenybe, mivel a vezetők gépkocsiin számos különleges biztonsági berendezés között olyan is van, amely egy darabig lehetővé teszi az út folytatását a gumi kilyukadása után is. Putyin egy páncélozott Mercedes Benz S 600 Gurard Pullman márkájú kocsin jár, amelyet még Borisz Jelcin elnök hagyományozott rá. A kocsit minden oldalról terepjárók veszik körül. Egy szemtanú elmondta, hogy a defektkor a terepjárók szoros gyűrűt alkottak a Mercedes körül, s kiugráltak belőlük a biztonsági emberek, akik a testükkel vették körül Putyint, és így ültették át egy másik kocsiba. A Medvegyev rezidenciájára behatolt kérelmezőről még alig van hír, tekintve, hogy az orosz lapok többsége a hétvégén nem jelenik meg. Annyi azonban tudható, hogy az illetéktelen behatoló Sztanyiszlav Bujanszkij, a Moszkvai terület helyettes főügyésze volt. Saját elmondása szerint a kerítésen át mászott be a rezidencia területére, s az ott lévő kápolna mellett várta, hogy arra járjon az elnök, vagy felesége, mert meg akart velük ismerkedni. Bujanszkij munkahelyén a szigorúan őrzött objektumokra, a szövetségi biztonságra és a szélsőségesség elleni fellépésre vonatkozó törvények érvényesítéséért felelt, s el akarták bocsátani, mivel kétségek merültek fel munkáját illetően. Jó alappal feltételezhető, hogy Medvegyev segítségét akarta kérni. Oroszországban ugyanis az emberek igyekeznek a legfelső szintű vezetőkhöz fordulni szinte minden problémával, mert a köztudottan korrupt hivatalnokokban nem bíznak. Külföld 5 RÖVIDEN Tokióba telefonált Obama Washington/Tokió. Barack Obama amerikai elnök telefonon felhívta szombaton az új japán kormányfőt, gratulált neki megválasztása alkalmából, és megállapították, hogy a két ország kapcsolatai szilárdak. A japán kormánypárt nagy többséggel elnökévé, majd a parlament alsóháza az ország új miniszterelnökévé választotta pénteken Kan Naoto eddigi pénzügyminisztert. (MTI) Gates: nem elég a diplomácia Washington. Az Észak- Korea megbüntetését célzó diplomáciai erőfeszítéseknek csak csekély hatása lehet egy olyan hatalomra, amely nem törődik sem a külvilág véleményével, sem saját népe jólétével - jelentette ki vasárnap Robert Gates amerikai védelmi miniszter a BBC-nek adott interjújában, utalva a dél-koreai hadihajó elleni feltételezett észak-koreai torpedótámadásra. „Fel kell készülni arra: bármely pillanatban katonai erő bevetésére lehet szükség Észak-Koreával szemben. És ezt senki nem akarja”-mondta. (MTI) Pápai mise a feszültség ellen Nicosia. A pápa tegnap Nicosia fedett stadionjában tartott miséjében felszólította a vüág közösségét, hogy tegyen sürgős és összehangolt erőfeszítéseket a Közel- Keleten uralkodó feszültség leküzdésére, annak érdekében, hogy a térségben kialakult állapotok ne torkolljanak tragédiába. (MTI) Pinochet piszkos pénzei Santiago. A volt chilei diktátor, Augusto Pinochet vagyonának 90 százaléka kétes eredetű - állítja az ország Legfelsőbb Bíróságának utasítására készített tanulmány. A Pinochet-diktatúra áldozatainak ügyvédei erre reagálva közölték: a tanulmány állításai alátámasztják azokat a híreszteléseket, hogy Pinochet kenőpénzeket vagy jutalékokat kapott a fegyvereladások után. (MTI) Gyerekeket ölt az aranybánya Lagos. Öt észak-nigériai faluban 163 ember halt meg illegális aranybányászat okozta ólommérgezésben március óta - közölte egy nigériai kormányilletékes. A halottak közül 111 gyerek, többségük öt éven aluli. Az áldozatok mindegyike olyan környéken lakott, ahol illegális aranybányászat folyt. Akpan szerint a hatóságok kitelepítik az érintett települések lakóit. (MTI)