Új Szó, 2010. május (63. évfolyam, 100-123. szám)
2010-05-26 / 119. szám, szerda
Vélemény És háttér 7 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. MÁJUS 26.- Rettenetes volt az árvíz, de ez nem volt elég! Nemegy politikusunk józan eszét ragadta magával az ár a kettős állampolgárság miatt. (Peter Gossányi rajza) A Smer a passzív politikai stratégiát bombasztikus ígéretekkel fejelte meg ígéretek hálójában FIGYELŐ Közösen kezelik a székesegyházat Közösen fogja kezelni a prágai Szent Vitus-székes- egyházat a cseh állam és a katolikus egyház. A majdnem két évtizedes jogvitát lezáró megállapodást Václav Klaus államfő és Dominik Duka prágai érsek hétfőn írta alá a katedrális- ban. A felek megállapodtak abban, hogy a pereskedést megszüntetik. Az egyház visszavonja az elnöki hivatal ellen indított legújabb keresetét, míg az elnöki hivatal a prágai várban két épületet engedett át térítésmentes használatra az érsekségnek, amelyek szükségesek a katedrális felügyeletéhez és egyházi ügyek intézéséhez. A turisták számára ezek a döntések nem jelentenek semmit, a Szent Vi- tus-székesegyház továbbra is ugyanúgy lesz látogatható, ahogy eddig. A gyakorlatban a templomot továbbra is az elnöki hivatal kezeli, és biztosítja a karbantartásához szükséges költségeket. Egy tanács is alakul, amely hivatott lesz a katedrális sorsáról dönteni. „A nyilatkozat aláírásával a katedrálisról folyó vita befejeződött. Az állam és a katolikus egyház ezentúl közösen törődik a templommal, úgy, ahogy ez évszázadokon keresztül volt. Közös az álláspontunk abban is, hogy kivételes értékű és jelentőségű nemzeti jelképről van szó” - mondta újságíróknak Klaus. Megjegyezte: a templomot az egyház fogja működtetni, míg az állam megteremti az ehhez szükséges anyagi hátteret. A cseh állam és a katolikus egyház közti per 1993 óta húzódik, s különböző döntések születtek. Legutóbb, 2009-ben a legfelsőbb bíróság az államnak ítélte a katedrálist. 2007-ben a prágai első kerületi bíróság döntött úgy, hogy a Szent Vitus-katedrális nem a katolikus egyház, hanem a cseh állam tulajdona. Ezt a döntést óvta meg a katolikus egyház a legfelsőbb bíróságon 2008-ban. A testület ezt az óvást alaptalannak nyilvánította. A bíróságok szerint a Szent Vitus-székes- egyház, valamint a per tárgyát képező további ingatlanok a csehszlovák kormány 1954-ben meghozott döntése alapján az állam tulajdonába kerültek, s ez a jogviszony ma is fennáll. A kommunisták által ellenőrzött csehszlovák kormány úgy döntött 1954-ben, hogy a Szent Vitus székesegyházat és a hozzá tartozó ingatlanokat az állam kezeli. Ezt a döntést a rendszerváltás utáni cseh kormányok úgy tekintették, hogy a székes- egyház tulajdonosa is maga az állam. Az egyház ezt vitatta, azt állítja, hogy a bíróság a kommunista önkényt szentesítette. Az államfői hivatal szerint viszont ez nincs így, mert a kommunista kormány csak azt a jogállapotot rögzítette, amely már az 1948-as politikai fordulat előtt is fennállt, (kokes) A választások előtt néhány nappal érdemes megnéznünk, melyik szlovákiai párt hová pozícionálja magát választási ígéretei alapján. Ez fontosnak tűnik, noha a pártok sokszor elég kevés konkrétummal örvendeztetik meg a programjaikat végigolvasó választókat - hiszen az általuk követett alapvető irányra alapelvekből is lehet következtetni. RAVASZ ÁBEL Talán nem meglepő, hogy a legerősebb kormánypárt, a Smer, az eddigi „sikeres” intézkedések folytatását ígéri és aránylag kevés reformot. Ezt az inkább passzív politikai stratégiát azonban bombasztikus populista ígéretek kis csokrával fejelték meg, melyek már az óriásplakátokról is visszaköszönnek ránk - tizenharmadik havi nyugdíj, olcsóbb gyógyszerek, ingyenes felsőoktatás, munkahelyteremtés, az állampolgárok „védelme” (hogy ki és mi ellen, tisztázatlan). A Smer nem bíbelődik különösebben ígéretei gazdasági árnyoldalának tisztázásával, vezetősége pedig abban bízik, a szavazói sem kényszerítik erre - az esély egy ilyen kimenetelre egyébként nagy, ha figyelembe vesszük a magyarországi választások lefolyását és végeredményét. Egyértelműen a Smer esetleges partnereiként pozícionálja magát a jelenlegi két kisebb kormánypárt, a HZDS és az SNS. Az előbbi ígéretei egyrészt szintén a szociális populizmus felé hajlanak (tizenharmadik havi nyugdíj, a gyermekek után járó támogatás növelése, havi 150 euró kifizetése felett ingyenes gyógyszerek, adócsökkentés lehetősége), másrészt erős bennük a regionális elem is (hazai élelmiszerek forgalmi adójának csökkentése, regionális minimálbér, vidékfejlesztés, regionális utak építése). Az SNS sem hajlandó lemondani a gazdasági és szociális populiz- musról - a párt a slágernek számító tizenharmadik havi nyugdíj bevezetése mellett 2012-re 5% feletti GDP-növekedést és a GDP 3%-ánál kisebb deficitet ígér, ami nagyon meredek vállalás, mivel e két cél egyidejű teljesítése gyakran egymással ellentétes intézkedések párhuzamos megvalósítását igényelné. Ez a párt azonban korántsem csak a gazdasági elemekre épít: a programban a slágernek számító és a médiában is erősen tolt romaügyi „reformok” (bentlakásos iskolák, munkához kötött segély), az ország határainak megvédése a magyaroktól, a pánszláv kultúra terjesztése és Szlovákia nemzetközi kapcsolatainak „átértékelése” is szerepel. Közben összezárni látszik a maradék öt jobboldali párt, melyek közül már csak az MKP lebegteti a Smerrel való együttműködés esetleges lehetőségét. Ezeket a pártokat a gazdaságpolitikát tekintve összeköti a kiállás a Dzurinda-kormányok vívmányai mellett, azaz a nyugdíjrendszer 2. pillérének megvédése, a magánbiztosítók támogatása az egészségügyben és a költségvetési deficit csökkentésének szándéka. Ezen felül azonban számos eltérő elemmel is találkozhatunk az ígéretek között. Az SDKÚ szociális fronton minimális nyugdíjat és mérsékelt gyógyszerárakat ígér, ami mellett karakteres iskolaügyi, bírósági és gazdasági reformokat is szeretnének, mint az egész nap nyitva tartó, ifjúsági központként működő iskolák, elektronikus bírósági adatbázis, az adók és járulékok egyszerűsítése és a költségvetési populizmus ellen védő törvény. A KDH a nyugdíjak és a segélyek részleges növelését, valamint lehetőség szerint adócsökkentést ígér, emellett erősebb és hatékonyabb rendőrséget és bíróságokat, a drogok elleni harcot és magasabb tanári fizetéseket. Különösen érdekes a programban az országok közötti regionális együttműködés fontosságának kiemelése mindezt a magyarországi kettős állampolgárságra adott egyik legkeményebb válasz mellett. Az önmagát szakértői pártként beállítani próbáló SaS egy vagon ötletet hozott: a gazdaságilag liberális programban adóreform, egykulcsos forgalmi adó, a minimálbér eltörlése, vasúti privatizáció, a közmédiák összevonása és a bírósági reform is helyet kapott. A számos kis ötletet tartalmazó dokumentumnak azonban az emberi jogi fronton is van mondanivalója: a homoszexuális élettársi kapcsolat lehetőségét, a marihuánafogyasztás részleges legalizá- cióját, a sajtó függetlenségének megerősítését, és a romakérdés szegénykérdésként való átfogalmazását is vállalta a párt, mely nem a tömegek, hanem a liberális értelmiség támogatására számít. Némileg jobban elengedi programjában a gyeplőt az MKP, mely a költségvetési deficit csökkentése mellett is tizenharmadik havi nyugdíjat, babakötvényt és megfizethető árú energiát ígér. A párt programjában természetesen nagy szerepet kap a kisebbségvédelem, melyet a magyaron kívül az egyéb csoportokra is kiterjesztettek, különös tekintettel a romákra. A párt emellett erős regionális és agrárpolitikával is rendelkezik, nem feledkezve meg a Magyarországgal fenntartott erős és szoros kapcsolatról sem. Ehhez képest a Híd gazdaságpolitikája sokkal inkább a vállalkozókat próbálja megszólítani: nekik a vállalkozói környezet rendezését, a cégjegyzék egyszerűsítését és elektronikus ügyintézést ígérnek. A párt szociális vonalon a minimálbér felülvizsgálatát és teljes körű nyugdíjemelést ígér, a fiataloknak pedig bérlakásokat. Kiemelten fontos kérdés a kisebbségek védelme, a Kisebbségi Kulturális Hivatal létrehozása, a déli autópálya megépítése és a szlovák-magyar megbékélés. A pártválasztást természetesen nem csupán az ígéretek összehasonlítása befolyásolja: a szavazók a pártokról és azok politikusairól alkotott benyomások és érzelmek, a család és barátok javaslatai, és még számos egyéb körülmény hatására teszik le végül voksukat. Az ígéretekkel azonban nem árt tisztában lenni, hiszen szavazatunkkal a kiválasztott párt programját is legitimizáljuk - ezért roppant fontos, hogy tudjuk, mihez adjuk hozzájárulásunkat. KOMMENTÁR Kettős látásmód MÓZES SZABOLCS A kormányfőről és pártjáról a magyar kettős állampolgárság vitájában is bebizonyosodott, hogy maximálisan szelektíven tud bánni a realitással. Az ügyek valós súlyától függetlenül képes valamiből „igazi ügyet”, a nyilvánosságot napokig traumatizáló témát kreálni, míg a fontosabb, ám kényelmetlenebb és államférfiúi képességeket feltételező döntéseket elhalasztja. A magyar állampolgárság felvételét könnyítő törvénymódosítás kapcsán Fico villámgyorsan össze tudta hívni a kormány biztonsági tanácsát, egyik napról a másikra döntöttek a parlament rendkívüli ülésének összehívásáról és gyorsított eljárásban el tudta készíttetni a szlovák állampolgársági törvény módosítását. A görögöknek nyújtandó kölcsön ügye nem volt ilyen sietős. Pedig a két ügy kö- zöttt óriási a különbség. Evidens, a koalíció által is elismert tény, hogy a helléneknek nyújtandó hitelre rá kell bólintania a szlovák törvényhozásnak. A kölcsönt az eurózóna államainak vezetői jóváhagyták, itt az idő, hogy a parlament is áldását adja a hitelre, mely minden szlovák állampolgárt (nemzetiségtől és párthovatartozástól függetlenül) érint. A hitelt ugyanis mi adjuk, s közgazdászok szerint az összeg többségét nem látjuk viszont. Ez ügyben Ficót kezdetben nem érdekelte a parlament véleménye, később csak annyit mondott: legjobb lesz, ha erről a választások után alakuló új törvényhozás dönt. A magyar állampolgársági törvény módosításának kérdésében már nem volt ilyen gáláns és „belátó”. Pedig a magyar kettős állampolgárság intézménye csak az ország lakosainak 10-15 százalékát érintheti (ennyien beszélnek magyarul és tudják bizonyítani, hogy őseik magyar állampolgárok voltak), ráadásul uniós állampolgárként és a schengeni határokon belüli tér lakóiként nekik sem nyújt kézzelfogható előnyt. A többieket pedig nem éri hátrány. A törvényt még meg sem szavazták - a hírek szerint erre ma délelőtt kellene sort kerítenie az Országgyűlésnek-, hatályossá augusztus 20-án válik, a gyakorlatban jövő évjanuár elsejétől kezdik alkalmazni. Summa summarum, egy ütős szlovák ellenvélemény megfogalmazására még fél éve lett volna az új parlamentnek, Fico mégis már most szükségét érezte, hogy rendkívüli körülmények között minden fontos szlovák szerv tárgyaljon róla. Virtuális kormányzás - mondhatnánk. A lényeges kérdésekről tárgyaljunk később, a szinte senkit sem érintő, ám jobban eladható ügyeknek viszont kerítsünk nagy feneket. Június 12-e hivatott arról dönteni, hogy ez a jövőben is így lesz-e. A lopásról beszéljünk LOVÁSZ A1T1 LA Bagoly mondja verébnek - juthatott eszébe néhány honi megfigyelőnek, amikor hőn nem szeretett kormányfőnk az SDKÚ nyolc évvel ezelőtti finanszírozási ügyeit kezdte boncolgatni. Nem mintha Dzurindáék angyalok és ma született bárányok gyülekezetét hozták volna össze, de a Fico-kijelentések idején már tudtuk, miként bánik a jelenlegi kormány a közpénzekkel. Most Ficóékra jár rá a rúd, mert tolvajt kiáltottak, s rajtakapattak. Megszólaltak a Smer 2002-es kampányának szervezői, szponzorai s kiderült, az akkor még nagyon tisztára hajazó pártelnök a kezdet kezdetétől sáros. A „loptak Mečiar idején, loptak Dzurinda idején is” szlogenből kifelejtette, hogy „majd lopunk mi is” befejezést, s most kiderült, az akkori szójátéknak komoly igazságtartalma lett. Engedtessék meg e kormány rendszeres kritikusának, hogy rámutasson, mi is a különbség az egyes kormányzati lenyúlásokban. Alapjában véve semmi, a közösből való lopás még akkor is bűn, ha ezt ebben az országban virtusnak tekinti a jónép. Mečiarék hazai tőkés réteget akartak létrehozni, megtették, s bizony nem kevés mai milliárdos nekik köszönheti... A hazai tőkés réteg létrehozásának egyetlen baja, hogy ezek a tőkések ráülnek az aktívumaikra, ingatlanba, nemesfémbe, külföldi bankba rakják és élvezik az életet, nem kockáztatnak, nem fektetik be a pénzt, nem teremtenek munkahelyet, azt másoktól váiják el. A Dzurinda-kormány klientúrája nagyon komolyan megkérdőjelezte mindazt, amit a nyolc évnek ez az ország köszönhet. Nem Fico, a hiéna újságírók buktatták le a telekommunikációs tendertől a vasúti közbeszerzésig az összes szereplőt, de ezek a hiénák írták le azt is, hogy még Mečiamak is voltak j ó döntései, hát még Dzurindának. Mečiar bevezette a regisztrációs kasszákat, kitisztítva a fogyasztói piac nagy részét, eltörölte a kistérfogatú autók behozatali vámját, amivel kicserélte a szlovák autóparkot, Dzurinda kipucolta az államháztartást, bevezette az egysávos adót, részben rendet rakott az egészségügyi intézményekben, s nem nyírta folyamatosan az általa sem imádott sajtót. Ezzel szemben itt van a mi fényes nemzeti koalíciónk, amelynek országlásához egyetlen jó adminisztratív döntés kötődik: a magán nyugdíjpénztárakjavadalmazását a nyereséghez kötötte. Ezen felül sikerült szétzilálnia az országot, nemzeti és szociális alapon megosztania a lakosságot, ellenséggé nyilvánítani a lakosság egy tizedét, többmilliárd eurót lenyúlni, haveroknak adni megrendelést és megnégyszerezni az ország lakosságának eladósodását. Még az Európában szalonképtelennek nyilvánított Mečiar kormányzásához is fűződnek pozitívumok, Ficóéhoz semmi. Nagyon rossz mérleg, amit semmilyen állampolgársági hisztériával nem mos le magáról. A rendkívüli parlamenti ülést jó lenne az ország szétzilálása miatt összehívni. Előre szólunk: nem a magyarok zilálták szét, hanem a hivatalban levő, felelős, önmagát nemzetinek nevező kormány. Erről beszélgessünk!
