Új Szó, 2010. március (63. évfolyam, 49-75. szám)
2010-03-20 / 66. szám, szombat
S könnyű, fahéjszerű szél vonul át a szalonon. Poggyásza lázmérő C7AT AM Kissé megvilágosodott a szalon és láttam, a konzulnénak olyan a szeme, Fogják, uraim? Ohó! PARTI NAGY LAJOS: BONITA BANANAS ezüst dió. BODOR ÁDÁM: ÉN, A RÉSZVÉTLÁTOGATÓ 2010. március 20., szombat 4. évfolyam, 12. szám Adjuk vissza a szexnek természetes funkcióját, a nemzést. És a népességmérő óra úgy beindul, hogy nem győzzük követni... Európa nem hagyható a sorsára 2010 nemcsak az új század első kerek évtizede, hanem a harmadik évezredé is. A fiatalok örülgetnek, hogy a világgazdasági válságnak lassan vége, s jobb idők virradnak. Mi, idősek annak örülünk, hogy egyáltalán megéltünk egy ilyen dátumot, mellyel valaha csak sci-fi regényekben találkozhattunk. ANTON HYK1SCH Egyébként sok mindent olyan sci-fiszerűnek látok. Az önálló Szlovákia az Európai Unió és a NATO tagja. Két esernyő, egy politikai meg egy biztonsági, egymás fölött. Hát akkor: mi a gond? Persze, az efféle gondolkodás meglehetősen naiv. Gond ugyanis jóval több van, mint gondolnánk. Magával Európával is, ebben a globa- lizáltvilágban. Európa egyesítéséről mindig is ábrándoztak az emberek. A középkorban több pápa is, Podébrad György cseh király, Immanuel Kant német filozófús, Henri de Saint-Simon francia utópista vagy Victor Hugo, az író. Voltak az „egyesítésnek” erőszakos, katonai úton történő hívei is (Napóleon, Hitler), de nem jártak sikerrel. A tartós egység csak önkéntes alapon jöhet létre, békés, demokratikuseszközökkel. Voltak többen, akik már az első világháború vége óta egységes, határok nélküli Európáról álmodtak, útlevél és vízum nélküli, vámvizsgálat és pénzváltó nélküli, de főként diktatúra és egymás közti véres háborúskodás nélküli Európáról. Olyan Európáról, ahol az Atlanti-óceántól az Urálig mindenkinek egyenlő alapvető emberi jogai volnának, s ezeket szükség esetén valahol egy európai bíróságon számon is tudná kérni. Richard Coudenhove-Kalergi, ez az osztrák-japán gyökerű, kissé furcsa gróf és diplomata 1923 tavaszán Bécsben Páneurópa címmel jelentetett meg egy kötetet. Ebben írja: „Sokan álmodoznak egy egységes Európáról, de csak kevesen hajlandók létrehozni is. (...) Az egyetlen erő, amely Páneurópát megvalósíthatja, az európaiak akarata, az egyetlen erő, amely megtarthatja, az európaiak akarata. így hát a maga részével minden európai felelős annak a világnak a sorsáért, melyben él.” Coudenhove-Kalergi ösztönzéséből bontakozott ki a második világháború előtt a Páneurópai Mozgalom, mely nem kért azokból a receptekből, amiket Európának a diktátori rendszerek kínáltak. Ezért a páneurópaiakat ugyanúgy gyűlölték és üldözték a lenini és a sztálini kommunisták, amiként a hitleri nemzetiszocialisták is. A második világháború után Európa egyesülésének eszméjét olyan nyugat-európai politikusok karolták fel, mint Winston Churchill, Robert Schumann, Konrad Adenauer, Alcide de Gasperi, Charles de Gaulle s mások. S bár ma már az Európai Unió valóság, a Páneurópai Mozgalom nem szűnt meg. Egyfajta értékfigyelő szövetség, mely a földrész lakóit és politikusait az európai integráció humanista alapjaira figyelmezteti. Az Európa Parlament képviselői közt is létezik egy páneurópai csoport (élükön Paul Rübig osztrák EU- képviseló áll). Azért említem ezeket a személyeket és törekvéseket, mert az újabb veszélyeknek kitett Európa sorsáért érzett igazi felelősséget jelzik. Ma abba a szakaszba jutottunk, amikor az Európai Unió vezetésén belüli végtelen huzavona és hivatalos ügyintézés meg az intézményi változások egyáltalán nem fontosak. Ami fontos: Európának mint civilizációs jelenségnek a további sorsa. Európa ugyanis olyan életvitel és gondolkodásmód jelképe, mely egészen a közelmúltig az egész világ arculatát meghatározta. A mai globalizált világban Európa sorsa, önazonossága, biztonsága és dinamizmusa került nagy veszélybe. Mert bár az Európai Unió a maga csaknem 500 millió lakosával Kína és India után a világ legnagyobb politikai-gazdasági tömörülése, szellemileg és kulturálisan folyamatosan morzsolódik. Lakói pedig mintha önmaguk elbizonytalanításán és meggyengítésén fáradoznának. Az európai ember - sok politikust sem kivéve - tudatosan vagy öntudatlanul lemond a fejlődésről, mert nincsenek távlati céljai. Ajólét és a kényelem nevében európaiak nemzedékei veszélyeztetik saját civilizációjuk jövőbeni alapjait. Mégpedig a nagyon közeli jövő alapjait. Ne kerteljünk. Coudenhove-Kalergi 1923-ban még állíthatta, hogy „Európa hanyatlásának oka politikai, nem pedig biológiai. (...) Nem az európai nemzetek szenilisek, hanem politikai rendszerük. A beteg világrészt politikai rendszereinek radikális megváltozása gyógyíthatja csak meg.” Sajnos, csaknem száz év elteltével megállapítható, hogy Coudenhove-Kalergi optimista volt. A mai valóság más. Európa nem csak beteg. Európa haldoklik. Szó szerint kihalás fenyegeti. E tekintetben nem oszt, nem szoroz, hány EU- biztosa lesz az uniónak, vagy hogy a döntéseket megegyezéses alapon vagy többségi szavazattal hozzák-e meg. Beköszöntött a demográfiai tél. Melyet nem földön kívüli erők okoztak, sem ciklonok, hurrikánok vagy éghajlatváltozások. Az emberek okozták. Németek, olaszok, szlovákok, magyarok, írek, spanyolok. Kizárólag európaiak. Felmerülhet: miféle demográfiai tél? Hiszen a Föld népessége úgy nő, mint a eső után a gomba. Az én nemzedékem születésének éveiben bolygónknak kétmilliárd lakója volt. Amikor érettségiztem, 2,5 milliárdan voltunk. Ma pedig? Kattintsanak rá a Népességmérő órára. Amikor ezt a szöveget írom, számunk a földkerekségen: 6 milliárd 789 millió 487... - az utolsó három számjegyet nem lehet rögzíteni, oly vadul változik. (A szöveg fordításakor: 6 804 464 ... - a ford, megj.) Alig jegyeztük meg, hogy hatmilliárdan vagyunk, nemsokára hétmilliárdan leszünk. Fél évszázad alatt (1950-2005) a világ népessége 261,6%-kal nőtt. Az ENSZ populációs statisztikája igencsak tanulságos. Ott kellene függnie minden felelősségteljes európai politikus szobájának falán. S talán minden felelősségteljes európai falán is. A demográfia könyörtelen. Afrika népességének növekedése 420,9%-os volt, Latin- Amerikáé 338,3%-os, Ázsiáé 285,3 százalékos, Észak-Ameri- káé ugyanannyi, Óceániáé 264%-os. S Európa növekedése: 133%-os. 1980-tól kezdődően pedig szédítően lassul. Európa lakói fél évszázaddal ezelőtt még a világ 22%-át alkották. Közben a világ lakossága 2,6-szorosára nőtt, Európáé csak az egyharmadával. 2005-ben az európaiak a világ 11%-át alkották. Ennyit a közelmúltról. Milyenek a gyerekeink és az unokáink kilátásai az elkövetkező ötven évre? Ötven év múlva valamivel több mint kilencmilliárdan leszünk, ebből Afrika területén kétmilliárdan élnek majd, Ázsiában több mint ötmilliárdan, Latin- Amerikában háromnegyed milliárdan, Észak-Amerikában nem egész félmilliárdan, Óceániában 50 millióan. Az egyetlen kontinens, ahol nem élnek majd többen, Európa lesz - lakóinak száma a jelenlegi 728 millióról 653 millióra csökken. Az európaiak a világ népességének csak 7,2%-át fogják alkotni. (1950-ben a nem európaiak aránya 65% volt.) Európát a kihalás fenyegeti. Az előrejelzések statisztikái országokra lebontva is megtekinthetők. Szlovákiát is beleértve. Igen, Szlovákiának is népességcsökkenés, fokozatos kihalás a jövője. Mit szóltok ehhez, szlovák hazafiak? Mit látunk, ha közelebbről is megvizsgáljuk a szlovákiai adatokat? Egyre kevesebben kötnek házasságot. 1965 óta folyamatosan emelkedik a válások száma. Az ezer lakosra számított élve született gyermekek száma 1975 óta folyamatosan csökken. Emelkedik az el- sószülő nők korhatára, nemsokára eléri a harmincadik életévet. A születések és az elhalálozások görbéje 2000 óta fedi egymást. Stagnálunk. Megállíthatjuk a kihalást? Természetesen. Akár már ma éjjel is. Minden az akaratunkon múlik. Adjuk vissza a szexnek természetes funkcióját, a nemzést. És a népességmérő óra úgy beindul, hogy nem győzzük követni. A ldskorú gyerek is könnyen meggyőződhet arról, hogy a demográfiai katasztrófa olyan egyszerű, mint az egyszeregy. Két egyén sima reprodukciójához az kell, hogy a nők átlag két gyermeket szüljenek. Mivel gyermekhalandósággal is számolni kell, a mágikus átlagszám a 2,11 (mások szerint 2,2) gyermek. Ez a mutató az európaiak esetében nem éri el a reményteli 2-es számot. Igaz, Kanadában és az USA-ban sem. Minél nagyobb a jólét, annál kevesebb a gyerek. Csakhogy az USA és Kanada tipikus gyűjtőországok, a népességcsökkenést bevándorlók előre megszabott arányszámával ellensúlyozzák. A 20. század második fele óta az európaiak mindegyik nemzedéke kevesebb gyermeket nemz, ami egyre kevesebb munkaképes felnőttet jelent. így aztán Európába milliók vándorolnak be mondhatni fejetlenül, vagyis rendszertelenül. Olyan országokból, ahol a gyermekszülés a nők megtisztelő kötelessége. Míg a születési mutató a franciák esetében 1,8, egy moszlim anya átlagosan 8,1 gyermeket hoz világra. A Franciaországban születő gyermekek 39%-a bevándorlók gyermeke. Hollandiában a 15 évnél fiatalabbak 50%-a bevándorló szülőktől származik. A számok Németországban és Nagy- Britanniában is hasonlók. Az Oroszországi Föderáció hadseregének 40%-át nem orosz - moszlim-szülők gyermeke alkotja. Ha Európában hiány van gyerekekből, más kultúrák és civilizációk gyermekei szívesen pótolják a hiányt. Nem nehéz kiszámítani, mikor válnak az európaiak saját területükön kisebbséggé. Nem invázió által, nem fegyverek miatt, nem terrortámadások következtében. Csakis maguknak az európaiaknak a hibájából: a kényelmet választották, ezért elveszítették az alapvető emberi értékeket. Nevezhetjük ezeket keresztény értékeknek, de ugyanakkor iszlám értékek is, buddhista, konfuciánus és ki tudja milyen értékek még. A gondolkodó agnosztikus vagy ateista számára is értékek, mert elemi életfunkciókról vallanak. Az élőlények biológiájából ismert paradigmák ezek. Az önfenntartás elve. A törvény, hogy az ember megőrizze magát, családját, az emberi fajt. A biológiai egyensúly kibillené- se, az egyszerű reprodukció csődje egy sor problémát hív elő, ezek hosszú láncolatot alkotnak, összefüggnek és szerteágaznak, s nem várt irányokat vesznek. Az erkölcsi és a vallási probléma azonnal gazdasági és szociális problémává alakul. A gyermekek számának csökkenése, az idősek átlagélet- korának emelkedése gazdasági összeomláshoz vezet. Hány munkaképes ember fog dolgozni az idősek növekvő hadseregének nyugdíjáért? Vagy ledobáljuk a szikla tetejéről az öregeket? Csaknem érthetetlen, hogy a mai európai politikusok szinte nem is hallottak az európai demográfiai tél jelenségéről. Miként tegyünk szert technológiai fölényre a globalizált világban, ha évről évre apad Európa legértékesebb tőkéje, az (egykori) európai hagyományok: a szorgalom, az alkotókészség, a versengés, a képzelőerő, a kitartás, a mértékletesség? Hol vannak az európaiak, akik nemcsak új világrészeket fedeztek föl, hanem a tudomány, a technika, a művészet és a kultúra világát is? Arisztotelész, Platón, Szent Ágoston, Shakespeare, Bacon, Kolumbusz, Vasco de Gama, Fugger, Michelangelo, Beethoven, Goethe, Dosztojevszkij, Tolsztoj utódai, vagy Watt, Benz, Daimler, Baťa és Siemens utódai? Tényleg beteljesül a baljóslat, mely szerint az európai kultúra városai dis- neylanddé válnak, ahol a gótikus székesegyházak, a várak és a kastélyok, a múzeumok és a skanzenek csak a nem európai turisták számára őrződnek meg, hogy lefényképezhessék azt a néhai dicsőséget, amit egykoron európai civilizációnak neveztek? Nincs sok időnk a változtatásra. Egyáltalán nem csodálkozom a Páneurópai Unió vezetőségének konzervatív összetételén. Ha a hivatásos politikusok nem érzékelik a problémát s nem beszélnek nyíltan, másoknak kell helyettük beszélni. Ha az Európai Unió a népességszaporulati válságot nem kezeli elsőrendű kérdésként, akkor fel kell készülnünk arra, hogy majd a legkülönfélébb szélsőségesek - kezdve a rasszistáktól és a neofasisztáktól a terroristákig - fogják ránk kényszeríteni a saját megoldásukat. Az európaiaknak a saját meg nem született gyermekeikhez való viszonyukban minden további habozás és a változtatás elodázása szociális zavargásokhoz fog vezetni, s előrelátha- tatlan erejű és kegyetlenségű lázongáshoz. Az új fasizmus, a radikális „világjavítás” totalitárius receptjei már elkészültek, s csak a kellő pillanatra várnak. Az új évezred új évtizede a figyelmünket követeli. A demográfia adatai riasztóak, a mértéktelen és ellenőrizhetetlen konzumból fakadó gazdasági válságok óva intenek, a biológiai egyensúly felbomlása fenyegető: egy civilizáció enyészik el a szemünk láttára. Európa nem hagyható a sorsára... (Cs. G. fordítása) Julius Caesar legrégibb ismert mellszobor-ábrázolása. A szobor i.e. 46-ban készült Arles-ban (ma: Franciaország), s az 54 éves uralkodót ábrázolja (Kép: TASR/AFP)
