Új Szó, 2010. március (63. évfolyam, 49-75. szám)

2010-03-02 / 50. szám, kedd

4 Gazdaság és fogyasztók ÚJ SZÓ 2010. MÁRCIUS 2. www.ujszo.com GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Óriási az állam idei hiánya Pozsony. A Robert Fico vezet­te kormány rég nem látott mértékű pénzszórással kezdte a választási évet. Az állami költ­ségvetés hiánya az év első két hónapjában a négyszerese volt a múlt év azonos időszakában mértnek. Míg idén januárban és februárban az állam 780,3 millió euróval költött többet a költség- vetésbe befolyt összegnél, tavaly ilyenkor a deficit csupán 185,1 millió euró volt. Az idei évre el­fogadott költségvetés 3,746 mil­liárd eurós hiánnyal számol, szemben a tavalyi 2,79 milliárd euróval. Az év első két hónapjá­ban annak ellenére duzzadt ha­talmasra a deficit, hogy a bevéte­lek enyhén, 3,6%-kal nőttek a tavalyihoz képest, elérve az 1,461 milliárd eurót. Ez az idei évre tervezett bevétel 11,7%-a. A hatalmas deficit azzal magya­rázható, hogy az állami kiadások januárban és februárban 40%-kal haladták meg az egy év­vel korábbiakat. A kiadások elér­ték a 2,242 milliárd eurót, vagyis az idei évre tervezett összegnek már csaknem a 14%-át sikerült elköltenünk. (SITA) A PSA a vezető szlovák autógyártó Nagyszombat. A PSA Peu­geot Citroen Slovakia nagy- szombati üzemében tavaly 203 732 gépkocsit gyártottak, ami­vel a PSA a legnagyobb szlová­kiai autógyártóvá lépett elő - nyilatkozta Peter Švec, a társa­ság szóvivője, aki szerint a gaz­dasági válság ellenére tavaly 10 százalékkal sikerült növelniük a gyártást. Az elmúlt évben 112 403 Peugeot 207-es és 91 329 Citroen C3 Picasso hagyta el a nagyszombati üzemet. (TASR) Az aprót sem váltják be ingyen Pozsony. E hónaptól már nem válthatunk be ingyen a jegybankban egyszerre száznál több euróérmét - nyilatkozta Jana Kováčová, a jegybank szó­vivője. Aközponti bank az 5,10, 20,50 centesek valamint az 1 és 2 eurósok beváltásáért, 100 da­rab felett, a beváltott összeg 1 százalékának megfelelő díjat számláz. Az 1 és 2 centeseket továbbra is ingyen válthatjuk MAI VALUTAÁRFOLYAMOK AKTUÁLIS KÖZÉPÁRFOLYAMOK Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam Angol font 0,9067 Lengyel zloty 3,9400 Cseh korona 25,933 Magyar forint 269,45 Horvát kuna 7,2568 Román lei 4,1110 Japán ien 120,67 Svájci frank 1,4644 Kanadai dollár 1,4266 USA-dollár 1,3525 VÉTEL - E LADÁS Bank dollár cseh korona forint Volksbank 1,39-1,31 26,69-25,13 281,24-257,01 OTP Bank 1,39-1,31 26,67-25,14 277,36-261,35 Postabank 1,40-1,30 26,79-24,98­Szí. Takarékpénztár 1,40-1,31 26,57-25,10 281,08-256,87 Tatra banka 1,39-1,32 26,56-25,22 279,66-258,40 Dexia banka 1,39-1,32 26,61-25,26 276,46-262,44 Általános Hitelbank 1,39-1,32 26,62-25,15 281,24-257,01 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA) be. Kováčová szerint az intézke­dés elsősorban a vállalkozókat érinti, hiszen magánszemélyek csak ritkán fordulnak ilyen ké­réssel a bankhoz. (SITA) Újabb légitársaság kerülhet bajba Pozsony. Újabb szlovák légi- társaságnak vannak problémái. Lapértesülések szerint az Air Slovakia halmozott fel nagyobb tartozást a cégekkel, a Szociális Biztosítóval, az egészségbiztosí­tókkal és az alkalmazottaival szemben. Csak az Albanian Airli­nes légitársaságnak több mint egymillió euróval, a Szociális Biztosítónak pedig 940 ezer eu­róval tartozik. A légitársaságot már a rendőrség is vizsgálja az adóelmaradások miatt, a közle­kedési tárca pedig felkérte, hogy terjessze elő a pénzügyi helyze­téről szóló jelentést. A légitársa­ság egyelőre nem hajlandó nyi­latkozni az ügyben. (s) Jogellenes a Malév államosítása? Budapest. Jogellenesnek tartja a Malév állami támogatá­sát a Wizz Air és az Európai Bi­zottsághoz fordul az ügyben - közölte tegnap a diszkont légi- társaság. A közlemény szerint a Malév „visszaállamosítása” el­lentétes az uniós versenyjog alapelveivel. A társaságnak jut­tatott 90 millió eurós támogatás nem csupán közpénz elherdálá­sát jelenti, hanem versenytorzí­tó hatású, és a tiltott állami tá­mogatás „tipikus esetének” mi­nősülő lépés. A kormány a Mal­év problémájának megoldását halogatja a támogatással, ahe­lyett, hogy ebből az összegből a Malév csődjének negatív hatá­sát enyhíthetné - áll a Wizz Air közleményében. (MTI) Drágább lehet az osztrák benzin Bécs. Akár 10 centtel is emel­kedhet a literenkénti ásványolaj­adó Ausztriában a kabinet tervei szerint, ami komoly csapást mérhet a benzinturizmusból élő határhoz közeli kutakra. Számí­tások szerint az ásványolaj-adó­ból eddig évente befolyt 3,8 mil­liárd eurós összeg akár egymilli- árddal is emelkedhet. Az intéz­kedés hatására kevesebb külföldi tankolnaAusztriában. (m) A törvényben maradt hiba miatt a fiatalok leghamarabb júniusban jutnak hozzá a kedvezményes hitelhez Késik az ifjú házasok támogatása A házasság után jöhet a fészekrakás. A bankok még nem mondták ki a boldogító igent a fiatal házasokat érintő kedvezményes hitelre. (Képarch.) Pozsony. A fiatal házasok az eredeti tervekkel ellentét­ben, a jövő hónaptól sem jut­hatnak hozzá a kedvezmé­nyes hitelhez. Aparlament által elfogadott törvényben ugyanis hibásan határozták meg az állam és a bankok ál­tal nyújtott kamattámogatá­sok mértékét. Ezért új tör­vénymódosításra lesz szük­ség, ami miatt a program várhatóan júniusra tolódik. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A bankokkal kötött korábbi egyezség szerint az államnak 3, a pénzintézeteknek 1,5 százalék- pontos támogatást kellett volna nyújtaniuk a fiatal házaspárok ál­tal igényelt kölcsönök kamataira. A képviselők által elfogadott tör­vény szerint azonban az államnak és a bankoknak azonos mértékű támogatásban kellene részesíte­niük a fiatalokat. A pénzintézetek most arra várnak, hogy a képvise­lők kijavítsák a hibát. „Az Általá­nos Hitelbank (VUB) csak akkor nyújt kedvezményes hiteleket, ha az állam júniustól vagy júliustól változtat a jogszabályon” - nyilat­kozta Alena Walterová, a pénzin­tézet szóvivője. Ezt a fogyasztási hitelekről szóló törvény módosí­tásával szeretnék elérni. Ebben azonban szintén nem szerepel, hogy a bankok által nyújtott ka­mattámogatás 1,5 százalékpontos lesz. A pénzintézetek részesedé­sét az állami támogatás 50 száza­lékában szabná meg. Az állami kamattámogatás jelenleg ugyan 3 százalékpontos, azonban évről évre módosíthatnak rajta, így a bankok által nyújtott támogatás is nőhetne, miközben a pénzintéze­tek kifejezetten azt kérték Robert Fico kormányfőtől, hogy az álta­luk nyújtott kedvezmény ne ha­ladja meg az 1,5 százalékpontot. „Ragaszkodtunk hozzá, hogy ez a kitétel benne legyen a törvény­ben. Másrészt az is igaz, hogy a bankok nem kötelezhetők a ked­vezmény folyósítására” - nyüat- kozta Ladislav Unčovský, a Szlo­vák Bankszövetség ügyvezető el­nöke. Vagyis, ha az állam olyan törvényt fogad el, ami a bankok számára nem felelne meg, a pénz­intézetek legfeljebb nem nyújta­nak majd kedvezményeket a fiatal házaspároknak. A bankok többsége ennek elle­nére számol a kedvezményes hite­lekkel. „Tervezzük, hogy bevezet­jük a kedvezményes hiteleket, a további részletekről azonban csak később nyilatkozunk” - állítja Zu­zana Francúzová, a ČSOB szóvi­vője. Vannak azonban olyan pénz­intézetek is, amelyek egyelőre bi­zonytalanok ez ügyben. „Még mindig nem ismetjük a törvény végleges formáját, így azt sem, hogy milyen feltételek mellett kí­nálhatjuk majd ezeket a kölcsö­nöket. Egyelőre korai lenne bár­mit is kommentálni.” - mondta el Štefan Frimmer, a Szlovák Taka­rékpénztár szóvivője. A fiatal há­zasoknak nyújtott kedvezményes kölcsönök ötlete egy éve merült fel, és az első tervek szerint már 2010 elejétől igénybe lehetett volna venni ezeket. Később a ha­táridőt áprilisra tolták ki, mára azonban kiderült, ezt sem lesznek képesek betartani. Az eddig elfo­gadottak szerint, a kedvezményes kölcsönt azok a 35 évnél fiatalab­bak igényelhetnék, akik az elmúlt két évben házasodtak össze. Alap- feltételnek számít, hogy a párok közös bevétele nem haladhatja meg a havi nominális átlagbér 2,6-szorosát. Egy további feltétel: legalább az egyik igénylőnek ál­landó szlovákiai lakhellyel kell rendelkeznie. Állami támogatást csak olyan kölcsönre nyújtanak, amely nem haladja meg a 10 ezer eurót. A pénzügyminisztérium nem lát problémát abban, hogy a ked­vezmények folyósítása késik. „A lényeg, hogy sikerült elfogadtatni a törvényt, és hogy hamarosan be­indulhat a hitelnyújtás” - nyilat­kozta Miroslav Šmál, a pénzügy­minisztérium szóvivője, azt állít­va, hogy minden banknak érdeke lesz, hogy beszálljon a program­ba, hiszen a konkurenciaharc ezt elengedhetetlenné teszi. Vladimír Dohnal, a Symsite Research elem­zője szerint ugyanakkor a kor­mánynak ez az intézkedése nem érte el a célját, hiszen eredetileg kampányfogásnak szánták. „Most, hogy csak júniusban indul be, már nem lesz olyan hatása” - vallja Dohnal, aki szerint a ban­kok inkább csak a reklámfogás­ként csadakoznak majd a prog­ramhoz. (t, hn, mi) Fokozatosan visszatérhetnek az ingatlan teljes árát finanszírozó banki jelzáloghitelek. Az első fecske a VÚB Az élénkülés első jeleit mutatja az ingatlanpiac ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A bankok, ha óvatosan is, de újra kedvezőbbé teszik a jel- záloghitelek felvételét. A válság előtt megszokott volt, hogy a meg­vásárolni vagy felépíteni kívánt ingatlan teljes értékére nyújtottak hitelt, azonban 2008 késő őszétől újra óvatosabbá váltak, és a pénz­piacról eltűntek az ún. 100 száza­lékos hitelek. Az ügyfelektől a na­gyobb biztonság érdekében bizo­nyos önrészt követeltek meg, a jel­zálog felső határa a kiszemelt in­gatlan értékének legfeljebb 70-75 százalékáig kúszott fel. Az Általános Hitelbank (VÚB) e hónaptól kezdve újra visszatért az ingatlan értékének 100%-áig ter­jedő jelzáloghitelek nyújtásának gyakorlatához, ez utóbbi lehetőség azonban csak a lakásokra vonatko­zik, a családi házak esetében a felső határ 90% - mondta Angelika Farkašová, a VÚB hitelrészlegének vezetője, hozzátéve: az iménti le­hetőséggel nem minden kliens él­het. Štefan Frimmer, a Szlovák Ta­karékpénztár szóvivője közölte, egyelőre maradnak a legfeljebb 70 százalékigterjedőjelzáloghitelnél, azonban tavaly bizonyos ügyfél­körnek lehetővé tették akár a 100%-ig terjedő hitel felvételét is. A Tatra banka esetében a jelzálog- hitel felső határa napjainkban 85%, Boris Gandel, a társaság szó­vivője azonban jelezte, nem kizárt, hogy rövidesen visszatérnek a 100%-ig terjedő szintig. Zuzana Ďuďáková, az UniCredit Bank szó­vivője úgy látja, jó, ha az ügyfelek bizonyos önrésszel beszállnak a fi­nanszírozásba, ez esetükben a tel­jes összeg 10 és 25%-a között mo­zog. A társaság április végéig az újonnan igényelt jelzálog kezelési költségét 50%-kal csökkentette, továbbá tárgyi jutalmakban része­síti az új ügyfeleket. Ďuďáková sze­rint idén már némi fellendülés vár­ható, azUniCreditBankprognózisa a jelzáloghitelek merítésének 12-15%-os növekedésével számol. „Most jött el a legkedvezőbb idő­szak. Álacsonyak a hitelkamatok, és a korábbinál kevesebbe kerül­nek az ingatlanok” - magyarázta a szóvivő. A ČSOB a kiválasztott in­gatlan árának 90%-ig nyújt pénz­ügyi segítséget, „azonban a piac mozgását szüntelenül figyeljük, és alkalmazkodunk az igényekhez” - tette hozzá Zuzana Francúzová, a pénzintézetszóvivője. „Ha a pénzintézetek újra lehe­tővé teszik az ingatlanok árának 100 százalékos banki finanszíro­zását, akkor az az ingatlanpiac élénkülését vonhatja maga után. Becslésem szerint az ingatlanvá­sárlások száma akár 10%-kal is emelkedhet” - kommentálta a fej­leményt Daniela Rážová, a Bond Reality képviselője, (shz, s) Ax euróbán vezetett számlák betéti kamatai (érvényes 2010. február 28-tól) Bank 7 nap 1 hónap 3 hónap 6 hónap 12 hónap 24 hónap Lakossá­gi folyó számla ČSOB 0,05-0,10 0,100,20 0,100,40 0,500,80 1,20 2,30 0,15-0,80 Privatbanka 0,80 1,10 1,45 3,00 0,10 OTP Bank 0,20 0,25 0,70 0,90 1,30 2,50 0,000,20 Komerční b. 0,05 0,050,25 0,050,45 0,050,60 0,050,90 0,05-0,10 Volksbank 0,000,30 0,000,60 0,000,90 0,001,20 0,002,30 0,10 UniCredit Bank 0,300,40 0,500,80 0,80-1,00 1,001,20 2,002,30 0,000,05 Dexia banka 0,100,20 0,400,50 1,001,10 1,301,35 2,202,35 0,05 Tatra banka 0,05 0,100,20 0,300,40 0,600,70 1,001,10 2,50 0,100,50 Slovenská sporiteľňa 0,15 0,300,35 0,650,70 1,001,10 2,20 0,100,30 Všeobecná úverová banka 0,10 0,100,20 0,250,40 0,600,75 1,001,10 2,15-2,30 0,106,00 Poštová banka mmmm mmmm w^mm MMÍMM ÄIÄ« A bankkönyvek betéti kamatai (érvényes 2010. február 28-tól) Bank Felmondási határidő 3 6 9 12 18 2 év Felmon­hónap hónap hónap hónap hónap dási idő nélkül Privatbank 1,10 1,20­1,30­1,50 0,10 OTP Bank 0,80 1,00 1,00 1,25­1,30 0,10 Volksbank 0,40 0,70­1,00­1,40 0,10 UniCredit Bank 0,60­1,00 1,00 0,10 Poštová banka 1,20 1,40­1,50­1,50 0,01 Dexia banka 0,40 0,50 0,50 0,60­0,75 0,10 Tatra banka­­­­­0,40 Slovenská­­­0,102,50­0,10 sporiteľňa Všeobecná 0,30 0,65 1,00­1,00 0,10 úverová banka mmmm mmm — — — _____ wmmm

Next

/
Oldalképek
Tartalom