Új Szó, 2010. február (63. évfolyam, 25-48. szám)
2010-02-12 / 35. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. FEBRUÁR 12. Kertészkedő - hirdetés 17 Február 14-e az esztendő első virágajándékozó eseménye, ilyenkor a virágkötők is bizonyíthatnak Ajándékozz virágot kedvesednek! (Képarchívum) Csak március elején-közepén ajánlatos metszeni Visszavágjuk-e a rózsát? ÖSSZEFOGLALÓ Régen úgy tartották: a madarak február 14-én, Bálint napján választanak párt. A mese mára feledésbe merült, ám az újkori szokás szó szerint virágzik. Ez a nap az esztendő első virágajándékozó eseménye. ÖSSZEFOGLALÓ Közismert, hogy az európai virágdivatot holland kereskedők határozzák meg. A friss csokrok már a tavaszt idézik: legtöbbször tulipán, jácint, frézia kerül a vázába. A lényeg a figyelmesség, a gesztus, de a látvány sem elhanyagolható. Mit üzen a vörös rózsa? Február 14-én ajándékozzák szerte a világon a legtöbb virágot. A legkedveltebb virág Valentin tájékán a piros vagy bordó rózsa, de más színű rózsát is szívesen adnak ezen a napon az emberek egymásnak. S hogy miért éppen a rózsa lett a szerelmi vallomások szimbóluma? Állítólag azért, mert a vörös rózsa volt a szépség és szerelem istennőjének (Vénusz) kedvenc virága. Források szerint a vörös rózsa az 1700-as években lett a szerelmi vallomás része. Állítólag XII. Károly svéd király hozta be a virágok nyelvén szóló Valentin-napi feltárulko- zást kontinensünkre, s neki köszönhetjük a virágkódexet is. Ebben minden virágnak más és más helyi értéke volt, meghatározva, hogy mit kódol a tulipán, a szegfű, a gerbera, az ilyen vagy olyan színű rózsa. A kódex alapján a méltóságok könnyedén megfejtették a virágok által sugallt üzeneteket. Manapság a rózsák enciklopédiája csak két színre szorítkozik: fehér rózsát menyasszonynak adj, vörös rózsát szerelmednek. A kék rózsa titka Lehet, már nálunk is lesznek olyanok, akik kék rózsát ajándéA legkedveltebb a vörös rózsa koznak kedvesüknek. Ha nem tintával átitatott példányra vágynak, akkor méregdrága vállalkozásba kezdtek, merth valódi kék rózsát csak néhány éve sikerült japán és ausztrál biotechnológusoknak előállítaniuk. A kék színű rózsa az örök fiatalságot szimbolizálja. Eddig a valóságban nem létezett, pedig brit és belga kertészek még 1840-ben díjat ajánlottak fel annak, akinek sikerül kék rózsát nemesítenie. A neme- sítők és virágkertészek egyaránt próbálkoztak hagyományos eljárásokkal, azaz keresztezéssel és transzgénikus úton is. A kutatók ma már tudják: az előbbi biológiai okok miatt eleve reménytelen dolog volt, mivel a rózsaszirom sejtnedve eredendően mindig savas kémhatású, átlagosan 4,5 pH-jú. Márpedig a virágtakaró (akárcsak az őszi színes levelek vagy némely termés) színkavalkádjáért felelős színanyagok legfőbb csoportja, az antocianinok lúgos (7-nél nagyobb pH értékű) környezetben válnak kékké, az erősen savas környezetben piros színükkel virítanak, míg semleges kémhatás esetén „átmenetiek”, azaz lilák vagy rózsaszínűek. A színanyagok indikátor- természetéből adódik az a jelenség is, hogy ugyanaz a növényfaj a különböző kémhatású talajokon másmás színben pompázik. A rózsane- mesítők a XX. század végéig próbálkoztak olyan hibridvonalakkal, melyektől a kék színt remélték. Közben egészen új és szokaüan színárnyalatok (pl. orgonalüa vagy szürke rózsa) is születtek. A kék rózsát 17 éves, igen költséges kutatással hozták létre. Alapnövénynek egy régi fajtát, a Richelieu bíborosról elnevezett kerti rózsát használták föl, amelyet egykor a Közép- és Dél-Eu- rópán át Kis-Ázsiáig honos parlagi rózsából nemesítettek ki. Mindegy milyen, csak virág legyen A Valentin remek alkalom a különféle virágkötészeti irányzatok bemutatására. Természetesen malomkerék nagyságú csokrokra csak kevés szerelmes férfinak telik. Szerencsére a virágkötők sok ötlettel, kiegészítővel, néhány szál élő virágból is gyönyörű csokrokat tudnak varázsolni. Virágok dolgában bátran eltérhetünk a sémáktól, fantáziánknak pedig csak esedeg a pénztárcánk vethet gátat. A hajtatott hagymás virágok is igen népszerűek ezen a napon. Különösen a tálban összeültetett, mécsesekkel díszített hagymás virágok szolgálhatnak kedves ajándékként. A vágott virág tartósítása A vágott virág sajnos gyakran igen hamar elhervad. Az alábbi hasznos tanácsokat megfogadva azonban tovább gyönyörködhetünk bennük:- Fontos, hogy a virágokat mindig tiszta edénybe, vázába helyezzük. Közvedenül a vízbeállítás előtt vissza kell vágni a szárakat. Ádós vágással nagyobb felületen tudják a virágok a vizet felvenni.- A hideg víz árt a virágoknak, felgyorsítja a hervadást. A vágott virágok a kézmeleg (40 °C körüli) vizet szeretik.- Háromnaponta ki kell mosni a vázát, teljesen le kell cserélni a vizet és újabb adag virágtartósítót kell a vízbe keverni.- A virágokat nem szabad gyümölcsöstál, kiváltképpen alma, körte közelébe helyezni, mert a gyümölcsök által kibocsátott etiléngáz hervasztja azokat. A lakás hűvösebb helyiségébe elhelyezett virágok tovább maradnak frissek.- Ajánlatos a virágokat színes üvegvázába helyezni, mert minél sötétebb az edény, annál kevésbé tudnak a vízben a moszatok elszaporodni. Ezek eredményezik, hogy a víz idővel büdös és nyálkás lesz. Noha napjainkban számos dísznövényújdonság hódítja meg a kerteket, a rózsa változadanul tartja magát. Mivel rendkívüli formagazdagság jellemzi, nem könnyű eligazodni a sokféle változat között, és metszése sem végezhető egy kaptafára. Fagyérzékeny, korán fakad, metszési ideje is ehhez igazodik. Legjobb március elején-közepén megnyesni, de semmi esetre sem áprilisban, mert akkor könnyen kitörhetjük a fakadó hajtásokat. Gyakori manapság, főleg parkokban, hogy már ősszel vagy télen megmetszik a bokrokat. Ez kockázatos, mivel a frissen sebzett növény könnyebben visszafagy. Ebben az esetben tavasszal újra kell metszeni a fagytól sérült bokrokat: visszavágni az ép, egészséges részig. Ekkor azonban kényszerhelyzetben vagyunk, mert csak a kevésből hagyhatunk meg még kevesebbet, aminek a vége a túlságosan erős visszavágás. Ráadásul, mivel csak néhány rügy marad a nemes bokron, az alanyból vadhajtások törnek elő, megszaporodnak az értéktelen vízhajtások, s ez a virágzás gyöngüléséhez, végül az egész tő kimerüléséhez vezethet. Különösen fagyzugos területeken érdemes földdel takarnunk a bokrokat. Ezek tavaszi metszését lehetőleg borús időben végezzük, hogy a földtakaró kibontásakor a vesszők addig fedett részei ne szenvedjenek napégést. A leggyakoribb teahibrid és flo- ribunda típusú bokorrózsák metszésekor olyan bokorforma kialakítására törekedjünk, amelyben a koronarészek szellősen és egymástól arányos távolságban állnak. Az egyes vesszőket a következőképpen metsszük vissza: a legvastagabbakat 6-8, a közepesen vastagokat 5-6, a gyengéket 3- 4 szemre (rügyre). Lehetőleg kifelé álló rügyekre metsszünk, így a tő közepe kevésbé sűrűsödik el. (A vesszőt a szem fölött fél-egy centivel vágjuk vissza, kissé ferde metszlappal.) Ha nagy számban akarunk vágott virágot nyerni, akkor a bokrot a leírtakhoz képest egy-két rüggyel rövidebbre metsszük, így hosszabb és erőteljesebb virágszárak fejlődnek. A remontáns, azaz többször virágzó rózsák jellemzője, hogy a vadon élő rózsafajok és a modern hibridek keverékei. Ez a magyarázata annak, hogy néhány fajtájuk termése, a csipkebogyó is mutatós. Hajtásaik egy méternél hosszabbak, azok végén nevelik virágjukat. Mivel erős növekedésűek, gyengébb metszést kívánnak: a vesszőket 10-15 rügyre metsszük Vissza. A polyantha típusú rózsák az előbbieknél kisebbek, virágaik, amelyek szintén kicsik és nem üla- tosak, a hajtásvégeken nyílnak. Metszésük során tavasszal csak az előző évi virágcsoportokat vágjuk le a fölső 2-3 szemmel együtt. Ennél erősebben ne metsszük vissza a töveket, mert az erőn fölüli növekedésre készteti őket. A lugasok, pergolák befuttatá- sára alkalmas futórózsák kevés metszést igényelnek. /Lz évente egyszer nyíló bokrokat elvirágzás után metsszük. Az elöregedett ágakat tőből vágjuk ki, az oldalvesszőket pedig egységesen 8-10 centiméterre kurtítsuk vissza. (A Szabadföld nyomán) Piaci árséta Pozsony Komárom Rimaszombat Zselíz Losonc Szepsl Kassa február 10én február 10-én február 10-én február 10-én február 6-án február 10én február 10én sárgarépa 0,50 euró/kg 0,50 euró/kg 0,70 euró/kg 0,50euró/kg 0,30-0,60 euró/kg 0,53-0,60 euró/kg 0,40 euró/kg petrezselyem 1,80 euró/kg 1,20 euró/kg 1,70 euró/kg 0,80 euró/cs 1,20-1,50 euró/kg 1,60-1,70 euró/kg 1,69 euró/kg burgonya 0,40 euró/kg 0,30-0,35 euró/kg 0,40 euró/kg 0,40 euró/kg 0,30 euró/kg 0,33 -0,40euró/kg 0,20-0,30 euró/kg tojás 0,15 euró/db 0,13 euró/db 0,11 euró/db X 0,10-0,12 euró/db 0,13-0,14 euró/db 0,12 euró/kg zeller 1,30 euró/kg 1 euró/kg 1,40 euró/kg 0,40 euró/db 1,30 euró/kg 1,09-1,10 euró/kg 0,99 euró/kg paprika 3,20 euró/kg X 3,20 euró/kg X 2,60 euró/kg 2,85-2,90 euró/kg 2,19 euró/kg paradicsom 3,20 euró/kg X 3,10 euró/kg X 2,10 euró/kg 2,30-2,50 euró/kg 1,99 euró/kg dióbél/mák 6/6 euró/kg 4,50-5/4 euró/kg 3,50-4/3,30 euró/kg 4/4 euró/kg 6/x euró/kg 3-4/x euró/kg 4/x euró/kg kel 1-1,20 euró/kg 1 euró/kg 0,90 euró/db X 0,70-0,85 euró/kg 1,10 euró/kg 0,69 euró/kg alma/körte 1-1,20/1,50 euró/kg 0,40-0,60/x euró/kg 0,50-0,90/1,60 euró/kg 0,50/x euró/kg 0,40-0,90/x e/kg 0,60-0,90/1,33-1,40 euró/kg 0,60-0,70/x e/kg őrölt pirospaprika 10 euró/kg 8,80 euró/kg 12,60 euró/kg 10 euró/kg X X X karfiol/karalábé 2,50/0,80 euró/db x/0,80 euró/db 2,40/0,85 euró/db x/0,40 euró/db x/0,50 euró/kg 1,99-2,10/0,40-0,50 euró/db 1,49/0,30 euró/db káposzta 0,50 euró/kg 0,50 euró/kg 0,40 euró/kg X 040-0,45 euró/kg 0,53-0,60 euró/kg 0,40 e/kg/x savanyú káposzta/méz 1/3,30-5,50 euró/kg 1/3-4,50 euró/kg 0,85/4,65 euró/kg x/4,50 euró/kg 1,10/4-4,50 euró/kg 0,79-0,90/3 euró/kg 0.63/4-7 euró/kg Még kapható a Vasárnap LEGÚJABB SZÁMA , beteljesülés, szerelmes szc Vágyakozás, gyönyör színes melléklet s/.\|ábanhQZ1A /I náfiának VUHf . *#.' V' A tartalomból: • Miért akar férjhez menni Kerekes Vica? • Vancouver, a téli olimpiai játékok 21. fejezete • Szerelem mindenek fölött: Valentin-napi összeállítás • Olvasói szerelmes levelek Micsoda VASÁRNAP!