Új Szó, 2010. január (63. évfolyam, 1-24. szám)

2010-01-05 / 3. szám, kedd

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. JANUÁR 5. Sport 19 Kanada-USA meccs az U20-as hoki-vb döntőjében Szlovákia megmenekült ÖSSZEÁLLÍTÁS Beckham: „Szerettem volna karrierem végéig Manchesterben maradni" Győzni szeretne a Milánnál Másodszor is kölcsönadta at LA Galaxy (ČTK-felvétel) Saskatoon. Csehország maga­biztosan legyőzte Lettországot, ez­zel pedig eldőlt, hogy Szlovákia jö­vőre is a legjobbak között szerepel az U20-as jégkorong-világbajnok­ságon. A cseh válogatott semmit sem hagyott a véletlenre, az első Vb-felkészülés Szlovák-norvég nyitány Pozsony. Szlovákia Norvégia ellen kezdi felkészülési mérkő­zéssorozatát az idei labdarúgó­világbajnokságra. A találkozót március 3-án egyelőre ismeret­len helyen játsszák. Minden jel szerint Szlovákiában lesz az összecsapás, legalábbis erről árulkodik a Nemzetközi Labda­rúgó-szövetség (FIFA) honlapja. Norvégia jelenleg 32. a FIFA ranglistáján, Szlovákia a 33., a skandinávok azonban nem ju­tottak ki a dél-afrikai sereg­szemlére. (sita) ÖSSZEÁLLÍTÁS Tegnap három Corgoň ligás labdarúgócsapat is megkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra. A Dubnica, a Žilina és a Tmava sem utazik drága, külföldi edzőtábor­ba, a klubok spórolnak a felkészü­lési költségeken. Kiška távozhat A bajnokságban 11. helyen álló Dubnica játékosai továbbra is Pe­ter Gergely vezetésével készülnek a tavaszi idényre. Összesen 28 labdarúgó jelent meg az eligazítá­son, Peter Jánošík védő a Slovan- ba távozott, és nem számítanak a középpályás Peter Kiška szolgála­taira. „Kiškának engedélyt adtunk arra, hogy új csapatot keressen. A ráhangolódó edzésen több, az ifi­csapatban szereplő játékos is részt vett, Harvilko és Tubonemi pedig kölcsönjátékról tértek vissza” - nyilatkozta Gergely. A Dubnica hazai körülmények harmad után már öt góllal vezetett, végül 10:2 arányban győzött - az utolsó, immár a bennmaradást nem befolyásoló meccsét pedig lapzárta után pont Szlovákia ellen játszotta. A vb-döntőben Kanada és az Egye- sültÁllamok válogatottj a találkozik, a harmadik helyért pedig Svájc és Svédország csap össze. (s,t) Jégkorong Edzeni kezdett Demitra Vancouver. Edzeni kezdett csapattársaival Pavol Demitra, aki két vállműtét után próbál vissza­kerülni korábbi együttesébe. Eb­ben a bajnoki évadban még nem játszott mérkőzést a Vancouver Canucks mezében. A 35 éves Demitra, akit Ján Filc szlovák szövetségi kapitány neve­zett a vancouveri olimpiai kereté­be, visszatérése után honfitársai­val Marián Gáboríkkal és Marián Hossával játszhat egy csatársor­ban. Bemutatkozása január 11-én várható, (sita) között készül a tavaszi szezonra. „Semmilyen külföldi edzőtáboro­zást nem tervezünk. Beneveztünk a Tipsport-ligába, és lesz néhány edzőmeccsünk” - vélekedett Ger­gely. A Dubnica a Tipsport-ligában a lengyel Wodzislaw, a Žilina és a Liptovský Mikuláš ellen futballo- zik, majd február 20-án, egy egye­lőre még ismeretlen ellenfél ellen játssza a tavaszi szezon főpróbáját. Belákot eladták Pavel Hapal, Oto Brunegraf és Legszívesebben soha nem hagyta volna el a Manchester Unitedet David Beckham, az együttes korábbi labdarúgó­ja, aki jelenleg az AC Milant erősíti kölcsönjátékosként és a Bajnokok Ligája nyolcad- döntőjében éppen volt csa­pata ellen készül. ÖSSZEÁLLÍTÁS „Szerettem volna karrierem vé­géig Manchesterben maradni, de nem csak rajtam múlott a dolog - mondta a 34 éves középpályás. - Aztán végül Madridba igazoltam, ahol az utolsó évben sikeresek is voltunk, de mégis, jobb lett volna maradni Manchesterben.” Másodszor azAC-ban Beckham 2003-ban igazolt Madridba, majd 2007-ben az amerikai Los Angeles Galaxy együttesét választotta. Miután az Egyesült Államokban más rend­szerben zajlik a bajnokság, így már második alkalommal adták kölcsön a tavaszi idényre az AC Milánnak, amely a BL-ben éppen a Manchester Unitedet kapta el­lenfélnek a nyolcaddöntőben. Újra az Old Traffordon „Különleges este lesz ez szá­momra, mivel hét éve nem játszot­tam az Old Traffordon. Manches­ter United szurkolóként természe­tesen minden mérkőzésen nekik szorítok, de ez most nem így lesz. Győzni szeretnék a Milánnál” - tet­te hozzá a 116-szoros válogatott futballista, aki egyben azért is küzd a milánóiaknál, hogyjó telje­sítménye esetén Fabio Capello an­gol szövetségi kapitány beválogas­sa őt a nyári dél-afrikai világbaj­nokságra készülő keretbe. Irigykedik volt társaira Beckham elmondta: némileg irigykedik azon korábbi csapat­társaira, így Paul Scholesra, Gary Neville-re és Ryan Giggsre, akik azóta is a klubot szolgálják. Az AC Miroslav Sémán tartotta meg a Žilina első januári edzését, me­lyen 25 játékos - köztük három kapus - vett részt. Volt társaival együtt gyakorolt az orosz Zenit védője, Tomáš Hubočan is. A csa­pat keretében komolyabb válto­zás nem történt, csak egy-két já­tékos érkezett és távozott. Dušan Pemiš kapus a várakozá­soknak megfelelően elhagyta a klubot, és Skóciába, a Dundee United együttesébe igazolt, az ősszel a Senicának kölcsönadott Ivan Belákot pedig végleg elad­Milan február 16-án fogadja a Manchester Unitedet a BL nyol- caddöntőjének első mérkőzésén, míg a visszavágóra március 10-én kerül sor. Ferguson és Capello tisztelője Beckham Capellóról is nyilatko­zott, és azt mondta, az angol lab­darúgó-válogatott szövetségi ka­pitánya jó értelemben vett arro­ganciával kezeli a játékosokat. „Mióta ő a szakvezető, a fiúk jóval nagyobb, a győzelembe vetett hit­tel lépnek pályára és ez egyér­telműen annak a stílusnak kö­szönhető, ami rá jellemző - fogal­mazott a középpályás. - Komoly­ták. Martin Krnáč ellentétes irányban éppen Senicáról került Zsolnára, Matej Rakovan az ifi­csapatból érkezett. Pemiš távozá­sával Martin Dúbravka lesz az új első számú kapus, kéthetes próba­játékon Zsolnán tartózkodik a 25 éves szerb középpályás, Szrdjan Urosevics, aki korábban a norvég HamKam csapatában játszott. A zsolnaiak szombaton a prágai Bajnokok Hétvégéje teremfocitor­nán vesznek részt, a Tipsport-li­gában a Liptovský Mikuláš, a Dubnica és a lengyel Odra Wodzislaw ellen lépnek pályára. A felkészülés során a Sparta Praha és az osztrák Rapid Wien is Zsol­nára látogat, a listavezető utolsó edzőmeccsét a Trenčín ellen játssza. Malatinský munkába állt A Spartak Tmava 28 játékossal kezdte meg a téli felkészülést. Ott volt a Schalkéban vendégjátékon szereplő válogatott Ľuboš Hanzel, ságot, professzionalizmust hozott, ez az, ami hiányzott nálunk. Van­nak emberek, akiket csak tisztelni tudok: ilyen volt Sir Alex Fergu­son, a mesterem, aki labdarúgót nevelt belőlem és ugyanilyen Fa­bio is. Csak a legjobbakat mondha­tom róla.” Edző nem lesz Capello érkezése óta az ango­lok 21 meccsből 15-öt nyertek meg. A jövőjét faggató kérdésére Beckham kizárta, hogy pályafutá­sa befejezése után edző lesz: „Szóba sem jöhet. Talán gyere­kekkel foglalkozom majd. Persze, még minden lehet, hiszen folya­matosan változunk. ” (mti) viszont hiányzott a brazil Tiago Bernardíny és Michel Cury Neto, csakúgy, mint az elefántcsontpar­ti Koro Kone - a légiósok a követ­kező két nap folyamán csatlakoz­nak a kerethez. Hivatalosan is bemutatták az új szakmai stábot, Milan Malatinský trénert és segítőit. „A játékosok­nak a legjobbakat kívántuk az új évben, azt, hogy jobb eredménye­ket éljenek el, mint ősszel, mert akkori teljesítményükkel nem vol­tunk elégedettek” - jelentette ki Ladislav Kuna klubelnök. A csa­patnál a tavasszal nem számolnak Jozef Kuna és Pavol Devátý játé­kával. A klubvezetés egy brazil támadót kíván szerződtetni, pró­bajátékon tartózkodik a klubnál a losonci Bartolomej Gonos is. A nagyszombatiak január 14. és 22. között Pöstyénben edzenek, majd az eredetileg tervezett török- országi túra helyett a csehországi Nymburkba utazik a gárda, hogy a Liberec, a Slavia Praha és a Kladno ellen is pályára lépjen, (sita, tasr) SPORTMENÜ ■ Jégkorong SLOVNAFT EXTRALIGA, 33. forduló - kedd, 17.00: Skalica-Slovan Bratislava, Martin-Liptovský Mikuláš, Nitra-Spišská Nová Ves; 17.30: Košice-Poprad, Dukla Trenčín-Banská Bystrica. ■ Röplabda 4. MIROSLAV KOVÄÍIK-EMLÉKTORNA, férfiak, Pozsony (PKO) - kedd, 15.00: VKP Bratislava-RWE Brno; 17.00: VK Ekonóm SPU Nitra-DHL Ostrava. Szerda, 10.00: VKP Bratislava-VK Ekonóm SPU Nitra; 12.00: RWE Brno-DHL Ostrava: 15.30: RWE Brno-VK Ekonóm SPU Nitra; 17.30: VKP Bratislava-DHL Ostrava. ■ Úszás JEGESMEDVE-TALÁLKOZÚ A HÁROMKIRÁLYOK NAP­JÁN - szerda, 14.00: Szene (Napfényes Tavak, jelentke­zés a Senec Szállóban). ■ Kosárlabda FÉRFI EXTRALIGA, 24. forduló - szerda, 18.00: BK Vá­hostav-SK Žilina-BC Prievidza, MBK Rieker Komárno- Astrum Levice, BK SPU Nitra-BK 04 AC LB Spišská Nová Ves, AB Cosmetics Pezinok-MBK Handlová; 18.30: BK Svit-ŠKP Banská Bystrica. ■ Röplabda NŐI EXTRALIGA, az 1-4. helyért, 1. forduló - szerda, 18.00: SK ŽU Žilina-UKF Nitra. EREDMÉNYEK ■ Tenisz NŐI TORNA, Brisbane, egyes (220 ezer dollár összdlja- zás), 1. forduló: Szávay-Peng (kínai) 5:7,6:4,6:2, Henin (belga)-Petrova (orosz, 2.) 7:5,7:5, Hantuchová (szlovák, 4.)-lvanova (orosz) 6:1,6:7,6:1. HOPMAN KUPA, Perth, 1. forduló, B csoport: Orosz- ország-Németország 2:1; B csoport: Nagy-Britannia- Ka­zahsztán 2:1. NŐI TORNA, Auckland, 1. forduló: Dominika Cibulková (szlovák)-Alexandra Dulgher (román) 6:0,6:3; Magdalé­na Rybáriková (szlovák)-Anabel Medina-Garrigues (8., spanyol) 6:2,6:3. ■ Labdarúgás SPANYOLORSZÁG, 16. forduló: Real Mallorca-Athletic Bilbao 2:0, g.: Alvarez (49.), Aduriz (66.); Osasuna-Real Madrid 0:0. ■ Jégkorong NHL: Ottawa-Philadelphia 7:4; Montreal-Buffalo 0:1; Florida-Pittsburgh 6:2; Chicago-Anaheim 5:2, Marián Hossa (Chicago) 2+0. U 20-AS VB, Saskatoon, elődöntő: Kanada—Svájc 6:1, Svédország-USA 2:5. A bennmaradásért: Csehország- Lettország 10:2 (5:0,2:2,3:0). ■ Kosárlabda NBA: Cleveland-Charlotte 88:91, New York-lndiana 132:89, Toronto-San Antonio 91:86, Denver-Phila­delphia 105:108, Los Angeles Lakers^Oallas 131:96. ■ Terepverseny DAKAR-RALI, 3. szakasz, motorosok: 1. Cyril Despres (francia, KTM) 3:01:09,... 18. Ivan Jakeš (szlovák, KTM) +47:49,.. .36. Stefan Svitko (szlovák, KTM) +1:31:10. Az állás: 1. Despres 8:54:04,2. Casteu +10:03,... 15. Ivan Jakeš +1:14:09,29. Štefan Svitko +2:06:50. Autósok: 1. Stéphane Peterhansel (francia, BMW) 2:55:19,2. Carlos Sainz (spanyol, Volkswagen) +5:44 perc, 3. Nasszer al-At- tijah (katari, Volkswagen) +10:01. Összetett: 1. Peterhan- sel 9:14:28,2. Sainz +4:33,3. al-Attijah +7:31. ■ Sportfogadás A magyar T0TÚ 53. heti nyertes tipposzlopa: 1,2,1,1, X, 1,2,2,1, X, 1, X, 1 - X. Nyeremények: telitalálatos és 13 ta- lálatos szelvény nem volt. A112 találatos szelvényre 41 790 forintot fizetnek. A11 találatosok 2 045, a 10 találato- sok pedig 345 forintot érnek. GÚLT0TÚ: telitalálatos szel­vény nem volt. Az 5 találatosokra 34 065, a 4 találatosokra 1155 forintot fizetnek. A KENŐ tegnapi nyerőszámai: 11, 15,16,19,22,24,27,30,32,39,42,45,57,63,64,65, 68,71,72,75. Kenő Plusz-szám: 65. NIKÉ Szerda, január 6. Olasz fociliga: 1885. Chievo- Inter Milan 3,9 7-3,1-1,8-1,74 -1,15-1,24; 1886. Atalanta Bergamo- Na­poli 2,6-2,9-2,62-1,36-1,37- 1,31; 1887. Bari-Udinese 2,15-3-3,11-1,28-1,53-1,27; 1888. Cagliari-AS Roma 2,7 9-2,9-2,4-1,42-1,31-1,29; 1889. Catania-Bologna 2-3- 3,49-1,23-1,61-1,27. LÉGIÓS FOCIHÉTVÉGE SKÓCIA, 18. forduló: Hiber- nian-Hearts 1:1, Marián Kel­lő (Hearts) - 90 perc. Ma Tittellel kezd a Slovan Pozsony. Dušan Tittelnek, a klub sportgazgatójának vezetésével kezdi meg ma a felkészülést a bajnok Slovan Bratislava. Egyelőre nem tudni, ki lesz a csapat vezetőedzője, miután Michal Hippet a Szlovák Futballszövetség kérésére válogatottbeli kötelezettségei miatt elengedte a klub. Új szerzemények: Marián Had (Sparta), Peter Jánošík (Dubnica), a kétjátékos már alá is írta szerződését. Az égszínkékek a Valenciennes-ben szereplő Filip Sebő megszer­zéséről is tárgyalnak, (sita) SPORT A KÉPERNYŐN Kedd Szerda STV 3 - 16.25: Síugró Négy- sáncverseny, Bischofshofen, se­lejtező (élő) 22.00: U20-as jégkorong-vb: Svájc-Svédország bronzmér­kőzés (élő) NOVA SPORT - 20.40: Stoke City-Fulham angol bajnoki fo­cimeccs (élő) EUROSPORT - 10.15: Brisba- ne-i tenisztorna (élő) 13.00: Dohai tenisztorna (élő) 20.20, 23.00: Dakar-rali, 4. szakasz (élő) SPORT 1 - 21.00: Black- bum-Aston Villa angol Liga­kupa elődöntő, első mérkő­zés (élő) SPORT KLUB - 22.00: Barcelo- na-Sevilla labdarúgó Spanyol Király Kupa elődöntő, első mér­kőzés (élő) STV 3 - 2.00: U20-as jégkorong- vb: Kanada-USA döntő (élő) 16.25: Síugró Négysáncver- seny, Bischofshofen (élő) NOVA SPORT -1.05: New Jer- sey-Dallas jégkorong NHL-es meccs (élő) 20.40: Arsenal-Bolton angol bajnoki focimeccs (élő) EUROSPORT - 12.30, 15.45: Férfi sífutó Vk, Dobiacco (élő) 14.00: Női biatlon Vk, Oberhof (élő) 18.15: Alpesi síVk, Zágráb, fér­fi lesiklás (élő) 20.15,23.00: Dakar-rali (élő) SPORT 1 -12.30: Chievo-Inter olasz bajnoki focimeccs (élő) 15.00: Parma-Juventus olasz bajnoki focimeccs (élő) 20.45: Milan-Genoa olasz baj­noki focimeccs (élő) Három Corgoň ligás csapat - Spartak Trnava, MŠK Žilina, MFK Dubnica -megkezdte a felkészülést a tavaszi idényre Dúbravka lesz az eladott Perniš utódja a zsolnai kapuban

Next

/
Oldalképek
Tartalom