Új Szó, 2010. január (63. évfolyam, 1-24. szám)

2010-01-05 / 3. szám, kedd

4 Gazdaság és fogyasztók ÚJ SZÓ 2010. JANUÁR 5. www.ujszo.com Csak a gazdasági válság enyhülése jelenthet gyógyírt Idén több száz csőd várható S1TA-HÍR Pozsony. Szlovákiában idén 800 cég mehet csődbe - derül ki az Euler Hermes biztosítótársaság elemzé­séből, amely szerint ez 11%-os ja­vulásnak számít az elmúlt évhez képest (tavaly 900-an húzták le a rolót). Helena Múdra, az Euler Hermes Servis ügyvezetője szerint a javulás a hazai kereslet növeke­désével és a kormány választási év­re tartogatott támogatásaival ma­gyarázható. Szlovákia gazdasága jelentős mértékben a kivitel alaku­lásától függ, a hazai cégek helyzete így csak akkor javulhat, ha a legje­lentősebb gazdasági partnereink­nek sikerül kilábalniuk a válságból. Múdra szerint a cégeknek azonban addig is érdemes lenne itthon új ke­reskedelmi partnerek után nézni­ük. A szlovákiai cégek fizetésképte­lensége mögött az Euler Hermes elemzése szerint elsősorban az hú­zódik meg, hogy a bevételcsökke­nés mellett igyekeznek fenntartani a foglalkoztatottságot, és nem ké­peztek elegendő tartalékot a nehe­zebb időkre. Szlovákia ennek ellenére még a pozitív példák közé tartozik, hiszen az Euler Hermes adatai alapján a nagyvilágban a csődök száma a 2008-as 26, és a tavalyi 33%-os nö­vekedést követően idén stagnálni fog, vagyis nagyjából ugyanannyi cég megy majd tönkre, mint az el­múlt évben. A legrosszabb helyzet­ben Olaszország és Görögország van, ahol 15%-kal nő a fizetéskép­telen cégek száma, ám Németor­szágban is mintegy 9%-os növeke­désre számítanak. Ez utóbbiban ta­valy 34 ezer cég ment csődbe. Csehországban, a tavalyi 40%-os növekedést követően, idén enyhe, 3%-os javulásra számíthatnak, ami 1500 cég végét jelenti. Magyaror­szágon már tíz éve folyamatosan nő a csődök száma, idén így itt 17 ezer cég húzhatja le a rolót. GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Nagyon nehéz év vár a gazdákra Pozsony. Kritikus év vár a szlovákiai mezőgazdaságra - vallja Milan Mišánik, a Mező- gazdasági Szövetkezetek és Ke­reskedelmi Társaságok Orszá­gos Szövetségének elnöke, aki szerint az agrárágazat magával ránthatja a rájuk épülő szolgálta­tásokat és a beszállítókat is. A mezőgazdaság a 2008-as 126 millió eurós nyereséget követő­en tavaly már 166 millió euró veszteséggel zárta az évet. Ha egy esetleges idei többletterme­lés miatt az árak újra drasztiku­san csökkennek, a gazdák nagy része súlyos problémákkal néz­het szembe. A gazdák helyzetét tovább rontja, hogy a szükséges­nél szigorúbb normák miatt Szlovákiában csaknem a harma­dával drágábban árulják a nö­vényvédő szereket, mint a kör­nyezőországokban. (TASR) Óriásira nőtt a cseh hiány Prága. Csehország 2009-es állami költségvetése 192,5 mil­liárd cseh korona hiánnyal zárt- közölte Bohdan Hejduk cseh pénzügyminiszter-helyettes. A tárca jelezte, természetesen csak gyorsjelentésről van szó, a vég­leges szám még a tegnap ismerte­tettől is eltérhet, de már csak mi­nimális mértékben. „Az elmúlt évben masszív mértékben estek ki az adóbevételek. A bevételi ol­dalt emellett jelentős mértékben befolyásolták a válságellenes in­tézkedések. A kiadási oldal töb- bé-kevésbé megfelelt a módosí­tott költségvetésben előirányzot­taknak“ - magyarázta Hejduk. Az eredetileg elfogadott 2009-es büdzsé 38,1 milliárd korona de- ficittelszámolt. (ČTK) Már 317 forintra ugrik a benzin ára Budapest. Emeli bruttó 4 fo­rinttal a benzin és 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykeres­kedelmi árát szerdán a MOL, s ezzel a történelmi csúcsot állít be a benzin ára. A MÓL egy hete a 95-ös benzin árát 6 forinttal, a gázolajét pedig 4 forinttal növel­te, de január elsején további ár­emelkedést hajtott végre a jöve­déki adó szabályainak változása miatt. Emiatt a benzin mintegy 14 forinttal, a gázolaj 9 forinttal került többe. Az eheti emeléssel a benzin átlagára megismétli a 2088. évi júniusi történelmi csú­csot, azaz az átlagára 317 forint lesz. A gázolaj átlagára eléri a 297 forintot. Az autósok 10-30 forintos árkülönbséget is tapasz- talhatnaka kutaknál. (MTI) MAI VALUTAÁRFOLYAMOK AKTUÁLIS KÖZÉPÁRFOLYAMOK Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam Angol font 0,8914 Lengyel zloty 4,1030 Cseh korona 26,285 Magyar forint 269,85 Horvát kuna 7,2936 Román lei 4,2253 Japán ien 133,62 Sváici frank 1,4873 Kanadai dollár 1,4953 USA-dollár 1,4389 VÉTEL - ELADÁS Bank dollár cseh korona forint Volksbank 1,49-1,40 27,01-25,43 280,53-256,37 OTP Bank 1,49-1,40 27,06-25,51 277,17-261,22 Postabank 1,49-1,39 27,20-25,36­Szí. Takarékpénztár 1,49-1,39 27,00-25,50 280,84-256,66 Tatra banka 1,48-1,41 26,96-25,59 279,42-258,18 Dexia banka 1,48-1,40 26,97-25,60 276,87-262,83 Általános Hitelbank 1,48-1,40 26,99-25,49 280,53-256,37 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA) 2012-ben akár 2 százalékponttal magasabb kamat mellett juthatunk jelzáloghiteihez, mint napjainkban Most keressük a legolcsóbb hitelt! Az adósságtörlesztés feltételei Bank THM Kamat Havi részlet Lekötés ČSOB 5,84 5,51 420 3 Szlovák Takarékpénztár 6,77 6,49 454 3 Tatra banka 5,19 4,89 399 1-3 VÚB 4,94 4,64 391 1 Példánkban 61 ezer eurós, 20 éves futamidejű hitel szerepel. THM: teljes hiteldíj mutató, azaz a hiteltörlesztéssel járó összes költség. A THM és a kamat százalék­ban, a havi részlet euróbán, a lekötés pedig években értendő. (Forrás: HN) Pozsony. Szlovákiában még soha nem voltak ilyen ala­csony hitelkamatok, mint manapság, az elemzők ugyanakkor az végére már enyhe növekedést jósol­nak. Épp ezért, ha hitelt szeretnénk felvenni, nem szabadna késlekednünk. Érdemes körülnéznünk a bankok kínálatában, akkor is, ha már korábban felvet­tük a jelzáloghiteit, a bank­váltás azonban nemmin­den esetben éri meg. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A gazdaság fokozatos élénkülé­sével a kamatok is nőni fognak, az elemzők szerint azonban erre leg­hamarabb a második félévben ke­rülhet sor. A szlovákiai kamatokat az Európai Központi Bank (EKB) éves alapkamata határozza meg, amely tavaly május óta-rekord ala­csony, 1%-os. Az EKB a hitelek ol­csóbbá tételével szeretne segíteni a gazdaságon. Ladislav Unčovský, a Szlovák Bankszövetség vezetője szerint azonban az eurózónás alap­kamatnak már nincs hová csök­kennie, az elkövetkező időszakban így inkább lassú és rendkívül óvatos növekedésre számíthatunk. Az elemzők pontos számokkal nem szívesen dobálóznak, Boris Fojtík, a Tatra banka elemzője azonban elmondta, hogy a kamat­szint az év második felében már emelkedni kezdhet. Szerinte a jel- záloghitelek kamata az idei év vé­géig 1 százalékponttal is nőhet. Dávid Dereník, az UniCredit Bank elemzője ugyanakkor azt vallja, a növekedés csak az év végén indul be, azt követően azonban folyama­tos lesz. 2012-ben így akár már 2 százalékponttal magasabb kamat mellett juthatunk hozzá a jelzá­loghiteihez, mint manapság. Mindez első látásra elhanyagolha­tó növekedésnek tűnhet, egy ilyen kamatemelés azonban egy 30 éves futamidejű jelzáloghitel esetében a negyedével növelheti a törlesz­tésre fordított pénzösszeget. Vagy­is ha hitelt szeretnénk igényelni, érdemes már most tájékozódnunk a bankok kínálatában. A piaci elemzők szerint akkor Kölcsön kis kamattal (ČTK-felv.) sem kell elkeserednünk, ha már felvettük a hitelt, ám nem va­gyunk megelégedve a bank által nyújtott szolgáltatásokkal, vagy úgy gondoljuk, hogy más pénz­intézetek kedvezőbb kamatokat kínálnak. Ha annál a pénzinté­zetnél, amelytől felvettük a hi­telt, lejár a lekötésünk, akkor van esélyünk a váltásra. A kama­tok most szinte az összes pénzin­tézetben rendkívül alacsony szinten vannak, így ha a régi bankunk nem hajlandó csökken­teni a kamatunkat, egy másik pénzintézettől igényelhetünk kedvezőbb kamatozású adósság­törlesztő hitelt, amiből idő előtt visszafizethetjük a jelzáloghite­lünket. Nem árt azonban az óva­tosság, hiszen figyelembe kell vennünk az ezzel járó összes adminisztratív kiadást. Ez ban­konként változó, így alaposan fel kell mérnünk az aktuális piaci helyzetet, hogy a lehető legjobb megoldást válasszuk. Az ezzel kapcsolatos legfrissebb elemzést a Hospodárske noviny gazdasági napilap végezte el, arra keresve a választ, hogy melyik bank kínálja a leginkább optimális felté­teleket a régi hitelünk újra cserélé­sére. Az elemzésnél olyan ügyfelet vettek alapul, aki korábban a Tatra bankától vett fel hitelt, 7,39%-os éves kamattal, ami manapság az egyik legmagasabb kamatnak szá­mít. A Tatra bankán kívül a Szlovák Takarékpénztár, az Általános Hi­telbank (VÚB) és a ČSOB kínálatát vették górcső alá, azt is vizsgálva, hogy melyikük nyújtja a legjobb fel­tételeket abban az esetben, ha az eddigi 28 éves futamidőt 20 évesre szeretnénk csökkenteni, 61 ezer eurót fizetve vissza a banknak. Mindezt figyelembe véve, a havi törlesztés szempontjából a VÚB kínálata a legvonzóbb, hiszen en­nél csak 391 eurót kell fizetnünk havonta, míg a Tatra banka 399, a ČSOB 420, a Szlovák Takarék- pénztár pedig 454 eurót kér. Ezek mind alacsonyabb havi részletek, mint amit az ügyfél a jelenlegi hite­léért fizet. Annak ellenére azon­ban, hogy a VÚB kínálja a legala­csonyabb részletet, nem érdemes - legalábbis a példánkban szereplő esetben - ezt a pénzintézetet Vá­lasztani, hiszen az összes említett bank közül ennél a legdrágább a hitelnyújtási illeték: a kölcsönzött összeg 0,75%-a. Ha ezt a díjat el­osztjuk 20 évre, hozzászámítva a havi törlesztéshez, a régi hitel megtartásával még mindig havon­ta 10 eurót spórolunk. A ČSOB és a Szlovák Takarékpénztár ajánlata valamivel drágább, ám ezek 3 éves lekötést kínálnak, ami abban az esetben előnyös, ha az elkövetke­ző időszakban nőni fognak a ka­matok. A hitelnyújtási illeték mel­lett számolnunk kell a hitel idő előtti visszafizetéséért számított díjjal is, ami a Tatra bankánál pél­dául 166 euró. Ugyanígy 66 eurót kell fizetnünk az ingatlan-nyilván­tartási hivatalnál, és nagyjából 100 eurós kiadást jelent az ingat­lan értékének a felbecsülése is. A döntés tehát nem könnyű, a pénzintézetek ráadásul nem egy esetben a ténylegesnél rózsásab- ban festik le a helyzetet, ezért mi­előtt döntenénk, érdemes kötelező érvényű ajánlatot kérni, (t, hn, mi) Az állam tavaly 2,79 milliárd euróval többet költött el, mint amennyit a polgárok és társaságok befizettek Rekordméretű költségvetési hiány ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A gazdasági válság mi­att drasztikus mértékben csökkenő adóbevételek és az állami költeke­zések következtében tavaly 2,79 müliárd euróra nőtt az állami költ­ségvetés hiánya, ami négyszerese az előző év deficitjének. A pénz­ügyminisztérium által tegnap köz­zétett elemzés szerint azonban még ez is 350 millióval jobb ered­ménynek számít az elvárásához képest, a tárca ugyanis - a gazdasá­gi válság következményeit látva - tavaly év közben módosította az előrejelzését, 2009-re 3,15 milliárd eurós hiányt jósolva. A múlt évi költségvetés eredetileg csak 1,01 milliárdos hiánnyal számolt. A rekordméretű deficit leginkább az­zal magyarázható, hogy a gazdasá­gi válság miatt az adóbevételek mintegy 7%-kal, 10,54 milliárd eu­róra estek vissza. A kormány ennek ellenére nem fogta vissza magát, sőt a kiadásait a tizedével növelte, ezek így elérték a 13,33 milliárd eu­rót. A pénzügyminisztérium mind­ezt másként látja. Miroslav Šmál, a pénzügyi tárca szóvivője szerint az általuk vártnál jobb tavalyi deficit elsősorban annak köszönhető, hogy a kormány több területen is takarékoskodott, például keveseb­bet költött az autóvásárlásokra és a kormányépületek- felújítására. Az idei választási év azonban még a ta­valyinál is katasztrofálisabb lesz, hiszen a költségvetés hiánya a kor­mány tervei szerint 3,75 milliárd eurót tesz ki. (mi,t) Költségvetési hiány Év Hiány 2000 918,28 2001 1472,85 2002 1714,2 2003 1857,96 2004 2332,87 2005 1124,81 2006 1051,52 2007 780,99 2008 704,18 2009 2791,25 § Az adatok millió euróbán (Forrás: pénzügyminisztérium) Az euróbán vezetett számlák betéti kamatai (érvényes 2010. január 3-tól) Bank 7 nap 1 hónap 3 hónap 6 hónap 12 hónap 24 hónap j Lakossá­gi folyó számla ČSOB 0,05-0,10 0,10-0,20 0,200,50 0,500,80 1,80 2,50 0,15-0,80 Privatbanka 0,80 1,10 1,45 3,33 0,10 OTP Bank 0,20 0,25 0,70 1,10 ...2,51..... 3,31 0,000,20 Komerční b. 0,10 0,10-0,35 0,100,60 0,100,75 0,101,00 0,05-0,10 Volksbank 0,00-0,30 0,000,60 0,000,90 0,001,20 0,002,30 0,10 UniCredit Bank 0,300,40 0,500,90 0,801,05 1,001,20 2,002,60 0,000,05 Dexia banka 0,250,35 0,550,65 1,001,10 1,201,30 2,202,35 0,05 Tatra banka 0,05 0,100,20 0,400,50 0,80-0,90 1,201,30 2,50 0,100,50 Slovenská 1 sporiteľňa 0,15 0,400,45 0,700,75 1,101,20 2,40 0,10-0,30 Všeobecná úverová banka 0,10 0,100,25 0,350,50 0,700,85 1,101,25 2,40 0,106,00 Poštová banka ...0,50 HMMRH 0,90 1,30 3,30 3,30 0,01-0,60 A bankkönyvek betéti kamatai (érvényes 2010. január 3-tól) Bank Felmondási határidő 3 hónap 6 hónap 9 hónap 12 hónap 18 hónap 2 év Felmon­dási idő nélkül Privatbank 1,10 1,20­1,30­1,50 0,10 OTP Bank 0,80 1,00 1,00 1,25­1,30 0,10 Volksbank 0,40 0,80­1,00­1,40 0,10 UniCredit Bank 0,60­1,00 1,00 0,10 Poštová banka 1,20 1,40­1,50­1,50 0,01 Dexía banka 0,75 0,75 0,75 0,75­0,75 0,10 Tatra banka­­­­­0,40 Slovenská sporiteľňa­­­0,10-2,50­‘ 0,10 Všeobecná úverová banka 0,40 0,75 1,15 “ 1,15 0,10

Next

/
Oldalképek
Tartalom