Új Szó, 2010. január (63. évfolyam, 1-24. szám)
2010-01-22 / 17. szám, péntek
22 Sport ÚJ SZÓ 2010. JANUÁR 22. www.ujszo.com Hoffmannék Regőczy Krisztinától is tanácsot kértek Kicsit tartanak a csárdástól ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Az originál táncok alatt a tal- linni műkorcsolya és jégtánc Eu- rópa-bajnokságon láthattunk hawaii, indián és ausztrál bennszülött táncot is, ám a Hoffmann Nó(Képarchívum) ra, Maxim Zavozin jégtánckettősnek az első pillanattól fogva nyilvánvaló volt, számukra a nemzetközi szövetség által megszabott „népzene” csakis csárdás lehet. „Nem az volt a kérdés, hogy egzotikus vagy magyar zenét válasszunk-e, hanem az, hogy felépülök-e idejében a szezon kezdetére. Végül csak egy hetünk maradt az originál összeállítására, mert szeptemberben már várt ránk az olimpiai kvalifikáció. Felkértük Regőczy Krisztinát is, hogy segítsen nekünk, hiszen nála jobban senki sem tudja, hogyan is kell kinéznie a csárdásnak a jégen” - mondta Hoffmann Nóra a tallinni originál után, amelyre a magyar kettős 50,02 pontot kapott, s így összesítésben 81,55 ponttal továbbra is a 11. helyen áll. „Kicsit elrontottuk a twizzle- ket, s ez a hiba jó pár pontba került - magyarázta Hoffmann. - Ám így is elégedettek vagyunk, mivel kicsit tartunk a csárdástól. Amikor először mutattuk be versenyen, nagyot estünk benne.” A moszkvai születésű, korábban amerikai színekben is versenyző Maxim Zavozin elismerte, eleinte nehéz volt beleélnie magát a magyar tánc hangulatába: „Lazább, könnyedebb táncokhoz vagyunk szokva, a csárdásban pedig nagyon oda kell figyelnünk a testtartásra. Egyenes háttal, szinte mereven kell mozognom, eltartott egy darabig, amíg megtanultam. De szerintem jövő héttől már semmilyen problémát nem jelent nekem a csárdás: ha leteszem az állampolgársági esküt, magyarként nekem is a véremben lesz a ritmusa.” (bt) A műkorcsolya és jégtánc Eb eredményeitlásda23. oldalon. A legegzotikusabb originál táncot az orosz Domnyina, Sabalin kettős mutatta be: a 2008-as Európa-bajnok ausztrál bennszülött zenére korcsolyázott (ČTK/AP-felvétel) Az orosz páros a rövidprogram után a második helyen állt, ám a kűrben letaszította a trónról a háromszoros Európa-bajnok németeket (ČTK/AP-felvétel Juko Kavaguti és Alekszandr Szmirnov nyerte a párosok versenyét a műkorcsolya és jégtánc Eb-n „Arigato, Tallinn!” Japán győztes egy Eb-n? Miért ne? A tallinni műkorcsolya és jégtánc Európa-baj- nokságon megtörtént. KIKÜLDÖTT MUNKATÁRSUNKTÓL Juko Kavaguti pályafutása kezdetén egyéniben versenyzett, de annyira csodálta az orosz Berezsnaja, Sziharulidze párost, hogy megkérdezte az edzőjüket, Tamara Moszkvinát, szerinte válhatna-e belőle is páros korcsolyázó. Moszkvina azt felelte, igen, s Kavaguti (akkor még Kavagucsiként) Alekszandr Mar- kuncowal az oldalán 2001-ben ezüstérmet nyert a junior világ- bajnokságon, japán színekben. Bár ez a páros felbomlott, Moszkvina továbbra is látott fantáziát a japán lányban, így Kavaguti 22 évesen végleg Oroszországba költözött, elvégezte az egyetemet, állampolgárságot szerzett, s az oroszosabb hatás kedvéért megváltoztatta neve írásmódját. Alekszandr Szmimov személyében megtalálta az ideális partnert is, akivel 2008-ban bronzot, 2009-ben ezüstöt, 2010-ben pedig aranyérmet nyert az Európa-bajnokságon. Pedig a papírforma szerint Tallinnban a német Savchenko, Szol- kowy páros volt az esélyes. Címvédő világ- és Európa-bajnokként zsinórban negyedik kontinensbajnoki címüket szerezhették volna meg, s a rövidprogram után az élen is álltak, ám a kűrben vétettek néhány apró hibát. Elég volt egy rossz leérkezés a tripla flip után, s egy kis megingás a tripla toeloopban, és Savchenkóék a második helyre szorultak. Kavaguti és Szmimov ugyanis szinte tökéletes kűrt mutatott be a Kék Duna keringő dallamára, a négyfordulatos salchowra nem is volt szükség a győzelemhez. „Az edzőnk, Tamara Moszkvina azt mondta, elég a tripla, és mi bízunk az edzőnkben. Nagyon boldogok vagyunk, hogy örömet szerezhettünk neki, hisz ő állította össze ezt a kűrt. Most megháláltuk a fáradozásait” - mondta megha- tottan az újdonsült Európa-bajnok Alekszandr Szmimov. „Rengeteg energiát kaptunk a nézőktől, s mi is rengeteg energiát adtunk nekik. Szpasziba, arigato, Tallinn!” - kiáltotta a világba csillogó szemmel Juko Kavaguti, s a kérdésre, hogy milyen volt japánként az orosz himnuszt hallania, eltökélten válaszolta: „Most még csak hallgattam, de legközelebb már énekelni is fogom!” (bt) TALLINN 2010 Juko Kavaguti és Alekszandr Szmimov egy bronz és egy ezüst után Tal- linnban Eb-aranyat nyert (ČTK/AP-felvétel) Nincs meglepetés: Egyiptom és Nigéria jutott tovább a C csoportból az Afrika-kupán, Mozambik kiesett, a szövetségi kapitányt pedig menesztette a szövetség Kamel Ahmed Hassan: útban a válogatottsági világrekord felé KISS TIBOR NOÉ Az egyiptomi Kamel Ahmed Hassan Benin ellen játszotta a 169. válogatott meccsét. Már csak néhány lépés választja el attól, hogy ő legyen minden idők legeredményesebb afrikai futballistája. Az Afrikai Nemzetek Kupájának C csoportjában nem született meglepetés, Egyiptom és Nigéria továbbjutott, Benin és Mozambik kiesett. „Fiatalok vagyunk, tanulni fogunk, és visszatérünk” - ígérte a mozambiki válogatott csapatkapitánya, Bucuane Manuel a futballszurkolóknak. Kérdés, hogy a mozambikiak be tud- ják-e váltani ígéretüket, az Afri- ka-kupák történetében ugyanis a délnyugat-afrikai ország 12 mérkőzésen csupán két döntetlent tudott összeszedni (tíz vereség mellett), s a csapat gólkülönbsége is elég gyönge: 4:26. S gyönge volt a játék is: a mozambiki csapat a győzelmi kényszer ellenére egy pillanatig sem tudott nyomást gyakorolni Nigériára a mindent eldöntő csoportmeccsen, ráadásul „iskolás” gólokat kapott, ezzel sima, 3:0-s vereséget szenvedett. Nigéria viszont két könnyed győzelemmel talpra állt az Egyiptom elleni nyitómeccsen elszenvedett sokkból (1:3). Mozambik ellen az a Peter Odem- wingie szerzett két gólt, aki az orosz Lokomotív Moszkvában futballozik, első csapata a tatárföldi Kamaz volt, szülővárosa pedig az üzbegisztáni Taskent. Az orosz anyától és nigériai apától származó focista szerint a csapat meccsről meccsre jobban játszik. A vereség ellenére elégedett volt Mart Nooij, a mozambiki kapitány is: „Emelt fejjel jöttünk, emelt fejjel távozunk” - értékelt. Csakhogy az ő feje hamar lehullt, miután a kiesést követően a mozambiki szövetség azonnal menesztette. „Nincs értelme meghosszabbítanunk a szerződését, mivel nem teljesítette a kitűzött célt. Az pedig a döntőbe jutás volt” - képesztette él az AP riporterét a mozambiki szövetség első embere Fezal Sidat. Az elnökkel szemben joggal járnak a fellegekben az egyiptomiak, akik egyelőre messze kimagaslanak a torna mezőnyéből. Hassan Shehata együttese a harmadik csoportmeccsét is kétgólos különbséggel, különösebb megerőltetés nélkül nyerte (Benin ellen, 2:0-ra). Az egyiptomiak zsinórban a 16. Afrika-kupa meccsüket játszották le úgy, hogy a rendes játékidő, illetve a hosszabbítás során nem szenvedtek vereséget. S miközben a fáraók egymás után nyerik a meccseiket, Ahmed Hassan beállított egy rekordot. A csapat középpályása 169. alkalommal lépett pályára a nemzeti tizenegyben, ezzel utolérte honfitársát, az Afrikában is válogatottsági listavezető Hossam Hassant, aki 1986 és 2006 között szerepelt a válogatottban. Ahmed Hassan- nak - aki légiósként török klubok mellett két évet lehúzott a belga Anderlechtnél is - már csak két futballistát kell megelőznie: Al-Deayeát (181, Sza- úd-Arábia) és Claudio Suarezt (178, Mexikó). Ha pedig Egyiptom megvédené Afrika-kupa címét, akkor a 34 éves Hassan lehetne az első, négyszeres Afrika- kupa győztes futballista.