Új Szó, 2009. november (62. évfolyam, 253-276. szám)

2009-11-28 / 275. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. NOVEMBER 28. Véleméyn és háttér 7 TALLÓZÓ PRAVDA Megugrott a bolti lopások száma Szlovákiában. A jelen­ség mögött a gazdasági válság áll - írta a Pravda. Országos méretben legalább 20%-kal többet lopnak, mint tavaly, de vannak üzlethálózatok, me­lyekben az 50%-ot is eléri a nö­vekedés. A legkelendőbbek az apró, de drága dolgok: parfüm, csokoládé, kávé. „Üzlethálóza­tunkban a lopási kísérletek, és a rajtakapott tolvajok száma legalább 50%-kal magasabb, mint tavaly, ezért rendkívüli intézkedésekre kényszerül­tünk” - mondta Ján Bilinský, a Coop Jednota Slovensko igazgatója, (k)- Remélem, megválasztják a papát megyefőnöknek, és karácsonyra befizet egy Hold körüli útra! (Peter Gossányi rajza) ' ■ HÉTVÉG(R)E ­Aki akar, adakozhat az államnak Aki hazafi, segít az államnak! A pénzügyminisztérium ne­mes gesztussal lehetővé teszi, hogy feneketlen kalapjába néhány eurót pottyantsunk, ezzel is könnyítendő az ál- lamadósságvisszafizetésé- nekterhét. Aki pedig vüágfi, az a váratlanul megszorult Duhaj perselyébe perkálhat néhány milliót. Hiába, köze­ledik a karácsony, illikjóté- konykodni. S1DÓH. ZOLTÁN Itt az ideje, hogy a nemzetéért olyannyira aggódó, püótafülkéjé- ből a Fátra csúcsaiban és a Vág ezüstszalagjában gyönyörködő Ján Slota, aki ugyan „gépen száll fölé­be, (számára mégsem) térkép e táj”, végre mélyen a zsebébe nyúl­jon. A pénzügyminisztérium ugyanis pompás lehetőséggel ruk­kolt elő. Aki akar és tud, az a szak­tárcánál megérdeklődheti, melyik számlára fizetheti be adományát, melyből az államadósságot tör­leszthetik. Ez nem vicc, még ha an­nak tűnik is. Hamagátólnemmegy, bolondítsuk meg bélbolyhainkat néhány korty zsincsicával, s ettől, na meg a hasmenéstől gyötörve olyat vizionálunk, hogy na. Lelki szemünkkel szinte látjuk, ahogy a nemzetiek vezére egy jacht árának megfelelő összeget fizet be az állam megsegítésére, Marián Kotleba a „szlovák testvériséget” komolyan gondolva, tanári fizetéséből né­hány euróérmét pottyant a per­selybe, Vladimír Mečiar az Elektra vüla egyhavi fenntartási költségét teszi a közösbe, majd jönnek a Naf­ta Gbelyt, a kassai vasművet az 1990-es években fillérekért priva­tizálok, hogy most leróják anyagi tiszteletüket a nekik nyújtott lehe­tőségért cserébe, végezetül a leg­újabb kor pompás tendereit sorra elnyerők ajánlják fel pénzük egy ré­szét, a sor élén a szélesen mosolygó Juraj Širokýval. Persze, hiába is váijuk, hogy csi­lingeljen az államkassza, nincs az a bolond, aki a pénzügy furcsa kez- deményezésétkomolyan venné. Az imént felsoroltak sem azok, őket más jelzők illetik - hangulatunktól, beállítottságunktól függően. Az egyre tetemesebbé duzzadó állam- adósságot majd csak visszafizeti a nép, ha másképpen nem, a már most lehetőségként lebegtetett magasabb adók formájában. Kü­lönben is, van itt pénz, az országjá­ró Fico-kabinet adakozó kedvében éppen e héten hintett szét néhány millió eurót a Tátra alján megyei korteskedés céljából - természete­sen szigorúan a kormánypárti helyi politikusok projektjeire. A minisz­terelnök pedig lefotóztatta magát a még el sem készült sztrádaalagút- ban, mintegy jelezve, jövőre, a par­lamenti választások évében hány­szor láthatjuk majd a frissiben elké­szült sztrádaszelvények átadása­kor. Kár tagadni, őjó úton jár, me­netel az újabb győzelem felé, akár­csak pártja, a Smer, amelyet várha­tóan az év végéig mégis felveszik az Európai Szocialisták Pártja, a PES teljes jogú tagjai közé. A megerő­södő európai jobboldal ellenszelé­ben a szocialisták tehát lemennek kutyába, és már az sem akadály, hogy a Smer koalícióra lépett a nemzeti párttal. Hiába, idővel a po­litikai boszorkánykonyha minden löttye megemészthető. Szlovákia elismertségével sincs baj, a Karib-tengeri szigetországok egyike, a Saint Kitts és Nevis Állam- szövetség (a térképen a Kis-Antil- lák között keressük, nagyító hasz­nálata ajánlott) éppen most akar nagykövetséget nyitni Pozsony­ban. Csak így tovább, talán még az utasait és légitársaságait rohamos ütemben elvesztő pozsonyi repülő­tér forgalmának is lökést adhat egy Pozsony-Basseterre járat (az utób­bi a szigetállam fővárosa). Az on­nan érkező cukornád megédesíthe­ti mindennapjainkat, a mečiari idők mohó privatizátorai pedig ha már az államkasszába nem akarnak adakozni, akkor Saint Kitts vagy Nevis szigetének egyik bankjába vihetik a pénzüket - az irányunk­ban váratlanul aktív törpeállam ugyanis 2001-ben felkerült a világ legfejlettebb országait tömörítő OECD feketelistájára mint a nem­zetközi szervezetekkel nem együttműködő adóparadicsom. Több földrajzi ismerettel talán ne is traktáljuk a kedves olvasót, mert hiányos tájékozottságunk miatt még öngólt rúgnánk az alig 40 ezer lelkes volt brit gyarmat ügyében. A mesteri támadásokat megkoronázó gólokat bízzuk in­kább a Bajnokok Ligájában szerep­lőkre, feltéve, hogy a csapatok nem bundáznak. A napokban ki­robbant nemzetközi bundabot­rány a magyar csapatokat is utolér­te. Lám, lám, a harmatos teljesítményű magyar foci még­sem került ki a nemzetközi futball áramköréből! A szégyent csak te­tézi, hogy éppen a magyar labda­rúgás napján, azaz november 25-én (emlékeztetőül: 1953. no­vember 25.: Wembley, Ang- lia-Magyarország 3:6) került a ku­takodó UEFA látókörébe a Hon­véd. Meghalt Puskás, a bunda vi­szont él és virul. A hét végét pedig a világválság újabb megrázkódtatásával zárjuk, a földi Kánaánt megteremtő, olajon úszó Dubaj emirátusa jelentette be, momentán nem tudja törleszteni potom 59 milliárd dolláros adóssá­gát. A sivatagba sípályát, a tenger­partja mentén műszigetet álmodó város befektetési társaságának el­fogyott a pénze. íme, itt az alka­lom, hogy a globalizáció korábban kedvező hátszelét élvező nemzet­közi nábobok, a kereskedelemből profitáló Krőzusok és a billiókat bűvölő bankárok most Duhajnak kalapozzanak. KOMMENTÁR Fóbiások országa KISS TIBOR NOÉ A napokban megjelent Debrecze- ni József másodikkönyve Orbán Viktorról, Arcmás címmel. A „ki­váló közírót” Kuncze Gábor és Dá­vid Ibolya dicsérte agyba-főbe a Pallas Páholyban tartott bemuta­tón, aholhemzsegtekabalolda- li—liberális celebek. Sbáraterem zsúfolásig telt, Debreczeni szerint valódi légszomjjal akkor kell küz- denünk, ha Orbán megszerzi a kétharmados többséget a parla­mentben. Mert hogy megszerzi, arra mérget vehetünk- állítj a Debreczeni -, és akkor Orbán vég­re megvalósíthatja nagy tervét. Végre felszámolhat)a a parlamen­táris demokráciát! A Fidesz is beszabadult a homoko- zóba, Cser-Palkovics András he­lyettes szóvivő imígyenszólott: „Egymásban találta meg »arcmá­sát« a Gyurcsány-imádó Debre­czeni, valamintakétnagyrend- szerváltó pártot botrányegyletté silányító Dávid Ibolya és Kuncze Gábor”. így fogalmaz egynagy- formátumú politikus 2009Ma­gyarországában. Nem tudni, milyen demokráciáról beszél Debreczeni. Az ugyanis, a szó eredeti értelmében, régóta ha­lott Magyarországon. Lássuk be, politikusainknak és talpnyalóik- nak az elmúlt húsz, „demokráciában” eltöltött évsem voltelégahhoz, hogyfelnőjenek. Ehelyettnarcisztikus, sértettnya- valygásukat kellett hallgatni nap­estig antiszemitizmusról, nemzet­halálról, orbánfóbiáról, gyur- csányfóbiáról, kinekmi tetszik. Húsz éve hallgatjukaz ostoba elmé- leteketarról,hogymindigminden- ről más tehet. A kormány, az ellen­zék, az oroszok, a multik, a zsidók, a cigányok, abuzik, apirézek. Nap mint nap mikrofonba okádhatják a magukprimitív, fekete-fehérvi- lágképét a politikai osztály ilyen­olyan rangú képviselői. Csoda-e, hogy Magyarországon lassan minden társadalmi normát felülír a gátlástalan agresszió? Konszenzus, kooperáció, komp­romisszum-nevetségesnek tűnő szavak ezek, amelyeket elnyom a nagy magyar ugaron hallható kia­bálás. Elvégre nemcsak a politiká­ban kényelmes másokra hárítani a felelősséget, hanem a mindenna­pokban is. Az első lépés az, amikor egy politi­kus alsónadrágban üvöltözik egy rendőrrel. Az egyik legutolsó pe­dig az, amikor valaki cigánygye­rekekre vadászik sörétes puská­val, vagy bemegy az egyetemreés szitává lövi a csoporttársát, ahogy az történt Pécsett, az orvosi karon. Csodálkozhatunk-e ezek után, hogy alig néhány órával a pécsi tragédia után a keresztényde­mokrata Simicskó István a kor­mány felelősségét kezdte firtatni - vagy, hogy mások egyből a Job­bikra mutogattak? Nem, ne csodálkozzunk, Magyar- országon, a fóbiások országában ezek a reakciók számítanak nor­málisnak. GLOSSZA A poklok pokláról EUBA LESNÁ Közép-Európa a múlt században több történelmi fordulatot élt meg. Olyan hatalmasak voltak, és olyan sok volt belőlük, hogy nem szívesen emlékezünk rájuk. Az egyén számára a legkényelmesebb nem emlékezni rájuk. Csak ha mélyebben belegondolunk, akkor jövünk rá, mennyi csapdát rejt a feledés. Ugyanis ha a hasonló történelmi eseményekre - le­gyenek bármilyen könyörtelenek és embertelenek - időről időre nem emlékezünk, elfeledkezünk róluk, mert az kényelmes, meg­kapjuk érte büntetésünket. Lehet, hogy még kegyetlenebb formá­ban. Nemrég jelent meg Alfréd Wetzler Amit Dante nem látott című, önéletrajzi könyve. A történet hatvanöt évvel ezelőtt játszódik, abban az időben, amikor az emberiség fejlődése sötét verembe zu­hant, amelyben a legalapvetőbb erkölcsi értékek is elvesztek. Mi több, az évszázadok óta érvényes alapelv is érvényét vesztette. A tízparancsolatra gondolok. Ezek közül is a legfőbbre: ne ölj! A tör­ténet ugyanis az auschwitzi koncentrációs táborban játszódik, ahol a felügyelők és a főnökök éppen ellenkezőleg viselkedtek, mint ahogy azt a tízparancsolat megköveteli. A legbrutálisabb módszereket találták ki és alkalmazták a foglyok - zsidók, romák, hadifoglyok - meggyilkolására. Alfréd Wetzler rabtársával, Walter Rosenbergerrel - aki később Rudolf Vrbára változtatta a nevét - kiszökött az auschwitzi po­kolból. Mindketten Szlovákiából származtak. Auschwitzban bi­zonyítékokat gyűjtöttek az ottani rabok tömeges mészárlásáról. Az Auschwitzban átélt állati bánásmódról adott információikkal meg akarták akadályozni a további deportálásokat. 1944 áprili­sa volt. Amint biztonságba kerültek és valamelyest magukhoz tértek a megerőltető menekülés után, megírták jelentésüket. Sajnos, el­tartott néhány hónapig, amíg a szövetségesek elhitték, hogy amit leírtak, igaz. 1944. november 1-jén közölte a jelentést az ameri­kai sajtó. December elején a londoni alsóházban számolt be a jelentésről az akkori brit külügyminiszter, aki megjegyezte, hogy a nácik éppen akkor irtják ki Auschwitzban magyar zsidók millióit. Csak az ő fel­szólalása után gyakoroltak nyomást a szövetségesek a deportálá­sok leállítására. A történészek véleménye szerint így sikerült megmenteni közel 700 000 magyar zsidót. Alfréd Wetzler a háború után nem beszélt hőstettéről. Bár az Amit Dante nem látott című könyv először 1963-ban jelent meg, de ak­kor Jozef Lánik álnéven. Csak a napokban adták ki a szerző nevén, a jelentéssel együtt. Több mint húsz évvel Wetzler halála után. (1988-ban hunyt el.) Hőstettét bizonyára természetesnek vette. Wetzler lánya, Táňa idén, a holokauszt emléknapján, szeptember 9-én megemlítette, hogy Wetzler legközelebbi rokonai közül sokat koncentrációs táborban gyilkoltak meg. Csak apja halála után bon­totta fel azt a levelet, ameíyet neki írt. „Védtelenül haltak meg, de egész idő alatt bennem éltek” - írta egyebek közt lányának Wetz­ler. Ezt a mondatot vésette Táňa apja síremlékére. Wetzler és Vrbajelentését a New York-i Roosevelt Könyvtárban, a va­tikáni levéltárban és ajeruzsálemi Yad Vashem Múzeumban őrzik. Alfréd Wetzler hősként viselkedett azokban a legembertelenebb időkben. Életét névtelenségben élte le. Mégsem feledkezem meg róla. És biztos vagyok benne, hogy nem csak én őrzöm emlékét. Örökké bennünk él. ÜGYELŐ Kezdődik az adventi időszak Vasárnap kezdődik az ad­venti időszak, amelynek során a keresztény egyházak és a hí­vők gyertyagyújtással és vir­rasztással készülnek fel a Jézus születésére emlékeztető kará­csonyi ünnepre. A virrasztás bibliai felfogás­ban annyit jelent, mint várni a Krisztussal való találkozást, amely átvitt értelemben kará­csony ünnepén történik meg. Erre a virrasztó várakozásra szólít fel advent első vasár­napja. Az őskeresztények - kapcso­lódva a felkészüléshez - támo­gatták a rászorulókat és igye­keztek az evangélium elvárásai szerint élni. Ennek emléke ma is él a karitatív szervezetek ilyenkor felerősödő gyűjtési akcióiban. Advent idején minden va­sárnap újabb gyertyát gyújta­nak meg az adventi koszorún, ezek a Krisztus által a Földre hozott világosságot szimboli­zálják. A gyertyagyújtást ének­kel, szentírási szakaszok felol­vasásával és közös imádsággal kísérik. A koszorún a vallási hagyományok szerint három li­la és egy rózsaszín gyertyát he­lyeznek el, utóbbit a harmadik vasárnapon gyújtják meg. A katolikus templomokban ebben az időszakban nem dí­szítik virággal az oltárt. Az or­gona csak az éneket kíséri, a miséző pap violaszínű miseru­háját a harmadik adventi va­sárnapon rózsaszínűre cseréli. Az advent ünneplésének eredete a IV. századig nyúlik vissza, a négy vasárnapot ma­gában foglaló időszakot 1570-ben V. Pius pápa tette kö­telezővé a katolikus egyház­ban. A vallásos emberek ilyen­kor szigorú böjtöt tartanak és hajnali (roráte) misére járnak. A néphagyományt őrző telepü­léseken karácsonyig lakodal­mat, táncos összejövetelt nem tartanak, (mti)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom