Új Szó, 2009. november (62. évfolyam, 253-276. szám)

2009-11-13 / 263. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. NOVEMBER 13. Régió 5 Több mint nyolcezer álláskeresőre alig kétszáz munkahely jut jelenleg az érsekújvári régióban Tömeges elbocsátás a Beta-carnál Érsekújvár. Harminc sze­mély elbocsátását jelentet­te be a Beta-car Kft. vezeté­se, az Érsekújvári Körzeti Munka-, Szociális és csa­ládügyi Hivatalban, a cég eddig a párkányi Smurfit Kappa egyik beszállító cé­geként működött. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Az érsekújvári vállalat február­ban és márciusban harminc al­kalmazottjától válik meg. Az el­bocsátás oka az, hogy megszűnik a termelés a párkányi papírgyár­ban. A határ menti városban működő cég vezetése október 1-jén jelentette be, hogy Párkány­ban leállítja a fluting termelését. Ennek következtében közvetlenül 325, a beszállító és szolgáltató cé­gek alkalmazottait is beleszámít­va közel 800 ember veszíti el munkahelyét ebben a térségben 2010 márciusáig. Érsekújvárban teherautósofőrök, emelődaru ke­zelők, betanított munkások, fa- osztályozók, emelőtargonca-ke­zelők és a munka menetét fel­ügyelő mesterek maradnak állás nélkül. Ma még nem tudni, mi­lyen lesz tavasszal a munkahiva­tal állásajánlata, és hogy a munka nélkül maradt férfiak átképzés nélkül is tudnak-e érvényesülni. Marta Ladzianska, a munkahiva­tal szóvivője elmondta, az érsek­újvári munkahivatalban szep­tember végén 8531 álláskeresőt Harminc embertől válik meg a Beta-car cég, köztük teherautó sofőröktől és targoncakezelőktől (Csuport István felvétele) tartottak nyilván és csupán 207 szabad munkahelyet. Az érsekúj­vári körzeti munkahivatal állás­ajánlatából kiderül, hogy jelenleg 63 munkáltató kínál állást, ebből három cég venne fel teherautó- és kamionsofőröket. Az egyik kamocsai cégbe öt so­főrt keresnek külföldi áruszállí­tásra, egy bánkeszi cég két sofőrt keres hazai munkára, egy tardos- keddi vállalat pedig egy sofőrt venne fel, ugyancsak külföldi áru- szállításra. (száz) Újabb öt cég van veszélyben Marta Ladzianska, az érsekújvári munkahivatal dolgozója la­punknak elmondta, a párkányi körzetben további öt olyan cég ta­lálható, ahol - a Smurfit Kappában megszűnő gyártás miatt - el­kerülhetetlenek lesznek az elbocsátások. „Egyelőre csak az ér­sekújvári Beta-car nevét hozhattuk nyilvánosságra, ám a többi érintett céggel is állandó kapcsolatban állunk. Rendszeresen megkapják tőlünk az aktuális állásajánlatokat, ezért nem kizárt, hogy néhány alkalmazott még a tavaszi elbocsátások előtt úgy dönt, más kereseti lehetőség után néz” - egészítette ki az elmon­dottakat Ladzianska. (száz) Tíz képviselő írta alá a polgármesternek címzett felszólítást - ha nem változtat a módszerein, lépni fognak Nyílt levéllel folytatódott a harc Ipolyságon ÚJ SZÓ-IN FORMÁCIÓ Ipolyság. Nyílt levélben bírál­ták a városi képviselők Pásztor La­jos polgármester tevékenységét. A tizenhárom tagú testület tíz MKP-s képviselője aláírta a dokumentu­mot, a független Sma Pál is egyet­ért. Az állásfoglalásban az áll, hogy Pásztor Lajos polgármester­ré választása után a városatyák ki­fejezték együttműködési készsé­güket, ezt a vállalást konkrét tet­tekkel bizonyították, a polgármes­ter részéről nem ezt tapasztalták. Anélkül vétózza meg a határoza­tokat, hogy az érintett szakembe­rekkel konzultálna. A határozatok megerősítése után sem tartja be azokat, ez pedig törvényellenes. Ki nem hajlandó együttműködni? Pásztor Lajos lapunknak el­mondta, eddig háromszor élt vé­tójogával. A megerősítése után mindhárom esetben az ügyész­séghez fordult beadványával. A képviselők megváltoztatták a vá­ros alapszabályát. Pásztor szerint, előzetes egyeztetés, a megadott határidők betartása nélkül tették ezt. Úgy véli, a fő cél az volt, hogy kikerüljön a dokumentumból a képviselői és a városi alapítású cég ügyvezetői posztját érintő összeférhetetlenség. Az Energo- Bytos élén így továbbra is az MKP városi képviselője állhat. Bélik György kifejtette, a statútumban több pontatlanság is volt, ezek közé tartozott ez a szövegrész is, hiszen a hatályos jogszabály nem tiltja, hogy a két konkrét funkciót ugyanaz a személy töltse be, ezért módosították az alapszabályt más pontokkal egyetemben, sőt to­vábbi változtatásokra is szükség lesz. Ugyancsak vétózta Pásztor azt a döntést, hogy a város ve­gyen fel hitelt a biomassza alapú fűtés kialakítására. Ezt a határo­zatot végül a képviselők is módo­sítva erősítették meg, a hitel igénylője az Energo-Bytos Kft. Pásztor kifogásolta azt a határo­zatot is, mely szerint az alpol­gármester gesztorsága alá kerül a városi könyvtár, a Honti Múzeum és a Simonyi Lajos Galéria, vala­mint a Honti Lapok szerkesztősé­ge. Bélik azt mondta, csak teher­mentesíteni akarták a polgármes­tert, nem uralkodni. Mint helyet­tes, tájékoztatást akar a történé­sekről. Ennek szerinte természe­tesnek kellene lennie. Pásztor szerint jogellenes ez a határozat is. A nyílt levélben a város hon­lapján újraindított vitafórummal kapcsolatban is kritizálják a pol­gármestert. Konkrét személyeket sértő mondatok szerepelnek itt. Pásztor Lajos szerint ez szemlélet kérdése, úgy gondolja nem sér­tették meg az etikai kódexet. Mi történik a városi hivatalban? Az állásfoglalás szerint feszült hangulat uralkodik a városi hiva­talban. Mondvacsinált indokok­kal Pásztor több vezető bérét csökkentette. Olyan magasan képzett szakembereket váltottak le, mint Kolev Adrienn, a kulturá­lis, ifjúsági- és sportosztály, vala­mint Márton Imre, a vagyonkeze­lési és vállalkozói osztály vezető­je. Márton esetében nem zárják ki, hogy politikai tisztogatásról van szó, sőt egy újságcikk miatti sze­mélyes bosszút sem. A képviselők itt arra utalnak, hogy 2006-ban a Život nevű lapban Márton Imre is nyilatkozott egy telek ügyében, melyben Pásztor Lajos is érintve volt. A polgármester elmondta, három vezetőnek csökkentette a fizetését, mivel elégedetlen volt a munkájukkal. Kifejtette, ő szigorú vezető, aki sokkal több munkát követel meg, mint elődei. Kolev Adrienn esetében úgy gondolja, megoldott egy hosszú ideje húzó­dó problémát, amikor leváltotta őt az osztály éléről és kinevezte a Honti Lapok főszerkesztőjévé. Márton Imrét azért váltotta le, mert két esetben is az ő mulasztá­sa miatt szenvedett anyagi kárt a város. Ezután felajánlott neki egy könyvelői állás, mert csak ez a poszt volt üresen. Márton vissza­utasította, ezért közös megegye­zéssel távozik a városi hivatalból. Pásztor leszögezte semmi köze az említett cikknek a döntéséhez. Bé­lik szerint abszurd könyvelői ál­lást kínálni valakinek, akinek nincs ehhez képesítése, és soha nem csinálta ezt. Márton Imre la­punknak elmondta, a polgármes­ter magánvéleményének tartja, amit a munkájáról mondott, sze­rinte Pásztor nem tudja bizonyí­tani állítását. Kolev Adrienn nem kívánta kommentálni leváltását. Tarthatatlan a helyzet A nyílt levél végén a város­atyák felszólítják a polgármes­tert, változtasson hozzáállásán, mellyel negatívan hat a város éle­tére, mert ha nem, megteszik a megfelelő lépéseket a helyzet rendezése érdekében. Bélik György szerint korai lenne részle­tezni, milyen lépésekről van szó. Pásztor úgy gondolja, betartja a törvényeket, és a város érdeké­ben cselekszik. Mindkét fél tuda­tosítja, hogy a helyzet tarthatat­lan, és állítják, hajlandók együttműködni, ám mindkét ol­dal a másiktól várja a kommuni­kációjavulását. (fm) A járásban nincs járvány, de nem árt az óvatosság Mától András-napi vásár Komáromban ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Komárom. Mától vasárnap délutánig tart a hagyományos András-napi vásár Komáromban. Az árusok már reggeltől kínálják portékájukat a Kossuth téren, a hivatalos megnyitó pedig, ame­lyen a Vidám Fiúk fúvószenekar közreműködik, 15 órakor lesz. Tavaly ilyenkor a város egyik romatelepén dúló vérhasjárvány miatt kellett fokozott óvatosság­ra inteni a látogatókat, most vi­szont a régi és új típusú influen­za terjedése miatt van szükség a higiéniai előírások szigorú betar­tására. „Bár az elmúlt héten enyhén emelkedett az influenzás megbetegedések száma, főleg a 0-14 éves korosztály körében, a Komáromi járásban egyelőre nincs járvány - tudtuk meg And­rea Kološovától, a körzeti köz­egészségügyi hivatal munkatár­sától. - Egy esetben sem kellett még elrendelni óvoda- vagy is­kolabezárást, s a kórházban sincs látogatási tilalom.” A szak­ember ugyanakkor úgy véli, a vásárban, a nagy tömegben kü­lönösen fontos a higiéniai előírá­sok betartása. Ha nincs lehető­ség kézmosásra, legalább nyir­kos törlőket használjanak étke­zés előtt a vásározók, tüsszen­téskor ne kezükbe, hanem kar­jukba temessék arcukat és kizá­rólag papírzsebkendőt használ­janak. A héten két, a szlovák határhoz közeli magyarországi iskolában rendelt el rendkívüli tanítási szü­netet a tisztiorvos. Az egyik hely­szín a Komárom-Esztergom me­gyében, a Duna partján fekvő Lá­batlan, ahol 434 tanuló közül 143-an hiányoztak. Az MTI érte­sülése szerint öt tanulótól vett mintában a H1N1 vírust is kimu­tatták. A másik a fejér megyei Mór, az egyik ottani szakképző­ben a diákok közel harmadánál észleltek influenzás megbetege­dést, és néhányuknál a H1N1 ví­rust is kimutatták, (vkm, mti) Konferencia a rendszerváltásról a Selye egyetemen Őszi Fórum 2009 ÚJ SZÓ-ELŐZETES Komárom. A 20 évvel ezelőtti események kapcsán Őszi Fórum 2009 címmel tartanak konferen­ciát ma a Selye János Egyetem au­lájában, ahol politikusok, polito­lógusok, a rendszerváltás aktív résztvevői osztják meg élményü­ket, tapasztalataikat a hallgató­sággal. A délelőtt 10 órakor kezdődő rendezvényen felszólal Tóth Lajos iskolaigazgató, a Független Ma­gyar Kezdeményezés alapító tag­ja, Tölgyessy Péter politikai elem­ző, Miroslav Kusý politológus, Ol­lós László politológus, Gyurgyík László szociológus, valamint több aktív politikus, akik magyaror­szági, szlovák, illetve szlovákiai magyar szemszögből elemzik rendszerváltozást. A konferenciát a Mécs László Társulás és a Kon­rad Adenauer Alapítvány szerve­zi. (vkm) Hátrányos megkülönböztetés? Négyezer eurót kapott a Selye János Gimnázium ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Komárom. „Négyezer euró (120 ezer korona) pénzjutalmat kapott a Selye János Gimnázium az oktatási minisztériumtól a ta­valyi iskolaévben országos szin­ten elért kimagasló versenyered­ményekért - tájékoztatta lapun­kat Andruskó Imre igazgató. - Ez az összeg akár 1200 euróval (36 ezer korona) magasabb lehetett volna, ha Ján Mikolaj tárcavezető az előző évek gyakorlatát követve a magyar tannyelvű iskolák szá­mára szervezett versenyeket is támogatásra érdemesnek tartotta volna.” Az említett jutalom a kü­lönböző tantárgyi olimpiák, sportvetélkedők és a minisztéri­um által meghirdetett egyéb megmérettetések országos döntő­in, valamint a nemzetközi fordu­lókon elért első három helyezé­sért jár. A tárcavezető viszont idén a Szép magyar beszéd, a Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Verseny, az Info- prog és más, kifejezetten a ma­gyar iskolák számára szervezett vetélkedőket már nem jutalmaz­ta, egyedül az Ismerd meg a szlo­vák nyelvet (Poznaj slovenskú reč) elnevezésűt. „A jövő évre közzétett, hivatalosan értékelhe­tő versenyek listájáról ugyancsak hiányoznak a felsoroltak, ugyan­akkor a ruszin, az ukrán vagy ép­pen a roma szavalóverseny szere­pel rajta. Nem vitás, ezeknek is ott a helyük, azt viszont felhábo­rítónak tartom, hogy sem a ma­gyar szavaló- vagy kiejtési ver­seny, sem más, kizárólag a ma­gyar iskolák számára meghirde­tett vetélkedő nincs a listán” - mondta az igazgató. Andruskó elárulta az is, a négyezer eurót tansegédeszközök vásárlására fordítja az iskola. Másodszor is elutasította a ré­giófejlesztési minisztérium a gimnázium épületének felújítá­sára vonatkozó pályázatot, ame­lyet a fenntartó, Nyitra megyei önkormányzat nyújtott be. „Saj­nálattal vettük tudomásul a dön­tést, ugyanis a száz éves iskola- épületre igencsak ráférne már a komplett rekonstrukció - tájé­koztatott Andruskó. - Talán nem véletlen, hogy Nyitra megyéből ebben a körben eredményes öt pályázat mindegyike a megye északi régiójából került ki. Mi­közben mi is teljesítettünk min­den kritériumot, nem csökken a diáklétszámunk, folyamatosan jól teljesít az iskola, évek óta a megye legeredményesebb gim­náziuma vagyunk. Ugyancsak elgondolkodtató, hogy a nemze­tiek által vezetett régiófejlesztési tárca még a komáromi szlovák gimnázium pályázatát sem ré­szesítette támogatásban.” (vkm)

Next

/
Oldalképek
Tartalom