Új Szó, 2009. november (62. évfolyam, 253-276. szám)

2009-11-07 / 258. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. NOVEMBER 7. Vélemény És háttér 7 FIGYELŐ Százmilliók települnének át Világszerte 700 millió em­ber települne át más ország­ba - derül ki a Gallup felmé­réséből. A Gallup 2007 és 2009 között a világ 135 or­szágában 260 ezer, 15 éven felüli embert kérdezett ki. Afrika Szaharától délre fekvő részéről költöznének el a leg­többen: 165 millióan, a fel­nőtt lakosság 38%-a. Legelé­gedettebbek hazájukkal az ázsiaiak, 10%-uk váltana or­szágot. A legnépszerűbb cél­ország az USA, ide települne 165 millió ember. Második helyen Nagy-Britannia, Ka­nada és Franciaország áll 45-45 millió bevándorolni vágyóval, (mti) HÉTVÉG(R)E Szérum helyett szívókorongok Torlódnak az évfordulók. Aki a múltba réved, az ma az Aurora dördülésére ürítheti (vodkás)- poharát, aki a demokrácia és a szabadvállalkozáshíve, az hétfőnaberlinifalmegnyitá- sának20. évfordulójárakoc- cinthat. Aki pedig valahol a kettő között ingadozik, azmél- tán örül a Fico-kormány leg- újabbtorzszüleményének, a stratégiai vállalatokesetleges államosításának. S1DÓH. ZOLTÁN Amikor a parlament ülésezik, veszélyben forog a polgárok va­gyona. Ez normális országban mindössze aranyköpésnek számí­tana, nem úgy nálunk. A pozsonyi várdomb gombnyomogatói, mint­ha csak gombnyomásra működ­nének (tisztelet a kivételnek), pánikszerű gyorsasággal elfogad­ták a stratégiainak minősített válla­latokról szóló törvénytervezetet. Ez az időben korlátozott ostobaság jó esetben csak a Nyitranováki Vegyiművek megmentése miatt született, rosszabb esetben a fon­dorlatos Fico fenyegetésének esz­közévé válik. Ha egy legalább 500 főt foglalkoztató cég a válság miatt rosszul teljesít és gyors segítségre szorul, akkor a partvonalon álló Fi- co-kabinet a zsebünkből kihúzott pénzből finanszírozva mentőövet dob a vállalatnak, cserébe viszont a hivatalnokok által megállapított áron átveszi a társaságot, amit ké­sőbb továbbpasszolhat - riasztó esetben a kormánykoalícióhoz kö­zelálló vállalkozói csoportoknak. A kabinet polipkarjai nemcsak a magáncégek számára jelenthetnek halálos ölelést, hanem a karok szí­vókorongjai a mi zsebünkből is ki­szippanthatják a pénzt. A parla­ment ugyanis az ellenzék vala­mennyi javaslatát lesöpörve elfo­gadta a 2010-es állami költségve­tést, aminek 100 milliárd koronát (pontosan 3,75 milliárd euró) bő­ségesen meghaladó rekordhiányát unokáink is nyöghetik. Körülbelül így szociális a Smer: a ma választói kielégítése érdekében a jövőt éli fel. Persze, üyenkor elhangzik a bűvös szó (válság), amit Viera Tomanová munkaügyi miniszter - szellemi szellemesként - az SDKÚ, a KDH és az MKP nyakába varrt. Mégjó, hogy a szemüvege mögül zavartan néző Tomanová nem babonás, hiszen nagy bátran újra elővette kedvenc témáját, a 13. nyugdíj lebegtetett emelését. Ha stílszerű akart volna lenni, akkor ezt jövő pénteken tá­lalhatta volna (éppen 13-ra esik), bár nem akarunk ötleteket adni, mert képes a jövő héten is előruk­kolni vele. Hogy miből fogja finan­szírozni, ha egyszer válság van? Bi­zonyára másik kedvenc témájának a második nyugdíjpillérnek kifa­csarásából. Ha már egyszer ennyire a sze­mük előtt lebeg a nép jóléte, talán gondolhatnának a szavazópolgá­rok egészségére is. Miközben körü­löttünk tombol az influenza, s an­nak HINl-es változata is, addig a gyógyszertárakban nem hogy vak­cinát, de még védőmaszkot sem le­het kapni. Állítólag a stratégiai tar­talékok naftalinszagú raktárainak mélyén milliószámra van a masz­kokból, viszont a patikák polcairól hiányzik. A szemfülesek Magyaror­szágon szerzik be a védőoltás szé­rumát. Ejnye, nehogy az ügyeletes mumus magyarok segítsenek ne­künk! Gyorsan el is bizonytalaní- tották a közvéleményt, mondván, a magyar oltóanyagot nálunk még nem tesztelték. Ehelyett idegein­ket, tűrőképességünket, türel­münket tesztelik. S hogy kedyünk ne horgadjon, Robert rendíthetet­lenül nyitja meg az újabb és újabb sportpályákat, Fico focilabdái ma például Breznóbánya környékén indulnak útjukra. E heti teljesítmé­nyének öngóljai után a kormányfő Zsamóca (Žarnovica) futballpályá- ján ma még egy meccset is levezet. Csak szokjon hozzá a sípoláshoz, hiszen egyszer az ő produkciója után is megszólal ahármas sípszó. A fal rendeltetése az volt, hogy meggátolja a keletnémetek tömeges menekülését a nyugati városrészbe Húsz éve omlott le a berlini fal MTl-HÁTTÉR Húsz éve, 1989. november 9-én leomlott a berlini fal, amely a máso­dik világháború utáni Európa meg- osztottságánakjelképevolt. A vesztes Németországot és fővá­rosát megszállták a győztes antifa­siszta koalíció csapatai. Berlinnek a nyugati szövetségesek által ellenőr­zött része és a szovjet zóna között többé-kevésbé szabad volt az átjá­rás, így a keletnémet területekről 1949-1961-ben több mint 1,6 millió ember menekült Nyugat-Berlinbe. A németkérdésről 1961 augusz­tusában kiéleződött a nemzetközi vita. Az NDK sérelmezte, hogy a vá­ros keleti részén élő, de nyugati olda­lán dolgozó polgárai hatalmas vesz­teséget okoznak. Augusztus 11-én az NDK parlamentje felhatalmazta a kormányt, hogy bármiféle intézke­dést meghozhat az ország védelmé­ben. 1961. augusztus 13-án éjjel „az NDK államhatárának biztosítása céljából” a keletnémet hadsereg és a rendőrség egységei szögesdróttal és drótakadályokkal lezártáka két Ber­lint elválasztó zónát. Két nap múlva szászországi építőipari munkások fegyveres felügyelettel nekiláttak, hogy betonfalat építsenek a határ mentén. A fal rendeltetése az volt, hogy meggátolja a keletnémet ál­lampolgárok tömeges menekülését a nyugati városrészbe. A 155 km hosszú, Nyugat-Berlint körülvevő betonfal-rendszer vonalán 300 fi­gyelőtorony és 43 bunker volt. A ha­tárövezet 50-100 méter szélesség­ben tiltott zóna volt, megközelíthe­tetlenségét az állig felfegyverzett határőrök, kutyák futtatására szol­gáló sáv, vizesárok-rendszer és kü­lön gépkocsiút biztosította. A két vá­rosrész közti 80 átkelőhely közül 12 maradt nyitva, elvágták a városi gyorsvasút és a metró összekötteté­seit is, csak a Friedrich strassei meg­álló maradt, határállomásként. Az 1961-es határlezárás mindkét oldalon sokkolta a berlinieket, csa­ládok szakadtak szét, ezrek nem ju­tottak el munkahelyükre. Az első órákban a határszakaszokon és a le­zárt átkelőknél vitákra, atrocitások­ra került sor. Az építkezés ideje alatt 85 keletnémet katona és 800 polgári személyszököttnyugatra. A 70-es évek elején Willy Brandt nyugatnémet kancellár a két német állam viszonyának javítását célzó új keleti politikája révén elérte, hogy az NDK enyhítsen a Nyugat-Berlint elszigetelő korlátozásokon. A nem aktív keletnémet állampolgárok új­ból utazhattak Nyugat-Berlinbe, s a nyugat-berliniek ismét meglátogat- hattákkelet-berlinirokonaikat. 1961 augusztusa és 1989 novem­bere között mintegy ötezer ember- neksikerült az NDK-ból Nyugat-Ber­linbe menekülnie, ugyanennyit fog­tak el szökés közben. A potsdami Kortárs Történeti Kutatóközpont 136 halálesetet tart nyilván, de né- hányuknál nem tudni biztosan, hogy a menekülők a leadott lövések vagy baleset, szívroham, esetleg ön- gyilkosság következtében vesztet­ték életüket. Ahalálos tragédiák fele az első öt évben történt, az utolsó ha­lálos áldozat egy 22 éves fiatal volt, akit1989. február 6-án lőttekagyon. 1989 nyarától az NDK-ban is mindennapossá váltak a reformot követelő tömegtüntetések, az egyik legfőbb követelés a német-német határ megnyitása és a berlini fal le­bontása volt. Ekkor látványosan megugrott a szocialista német álla­mot elhagyó állampolgárok száma, különösen miután Magyarország megnyitotta a nyugatra vezető utat. Az NDK-ban 1989 őszén kibontako­zó tíz- és százezres megmozdulások megingatták a párt- és állami veze­tést, s elvezettek a fal ledöntéséig. Október 18-án az amúgy is beteg Erich Honecker pártfőtitkár-állam- főnek távoznia kellett tisztségeiből, a megújult pártvezetés radikális en­gedményre kényszerült. 1989. no­vember 9-én a Német Szocialista Egységpárt KB tájékoztatáspolitikai titkára, Günter Schabowski a televí­zióban bejelentette, megnyitják az ország határait, beleértve a Nyugat- Berlinbe vezető átkelőket. Már a saj­tótájékoztató alatt berliniek tízezrei indultak a határátkelőkhöz, s má­sutt is tömegek lépték át a határt. Az első éjszaka még személyi igazol­vánnyal, 10-én reggeltől már csak vízummal lehetett Nyugat-Berlin­be utazni. Mégis: a fallal együtt egy lélektani gát is leomlott, s a tömeg- tüntetéseket a német újraegyesí­tést sürgetőjelszavakuralták. KOMMENTÁR Politikai szerencsejáték BALÁZS BENCE Semmi kétségem sincs. Régebben mégnem voltam ennyire biztos benne, ám ami manapság történik a román politikában, az pont olyan, mint egy óriási pókerparti. Ott ülnek a pártok egy képzeletbeli asztal körül, ki kevesebb, ki több zsetonnal. Aztán jön a düer, maga T raian Básescu, és oszt. Mindenki megadja a tétet, jön az első három lap. A pikk király, Lucian Croitoru láttán szemöldökök rándulnak össze, egy-kétszékreccsen, fészkelődnekrajta. Amásodiklap is ki­rály, de piros, Klaus Johannis figurája díszeleg rajta. Aharmadik lap megintpikk: előnyben, akinekmégvanpikkakezében. Ademokrata liberálisoknak (PD-L) kettő is van: összejöhet a színsor. De hiába emelik a tétet, másnaka kezében nincs se pikk, se király, se más ütő­képes kártya: dobják a lapokat. Croitoru esik, de Johannis is, akinek esélye sevolt beleszólni a játék alakulásába. Anézőkközben bosszankodnak: megint nem nyert senki, egyre unalmasabb. Ráadá­sul egyre több ablöff, a mandzsetta alól kikandikáló hamis kártya. Közben a tét egyre nagyobb. Ezekért érdemes lenne tisztánjátszani, hogy legyen végre nyertes, főleg most, hogy ajátszmát egyre na­gyobb érdeklődéssel figyelik a szponzorok, akiket ha felhergel ez a ti- litoli, fogják a nyertesnekjáró pénzdíjakat, és továbbállnak. Sajnos ez fenyegeti Romániát: az áldatlan politikai helyzet miatt a külföldről ígért hiteleket könnyen felfüggeszthetik a „szponzorok”, vagyis a nemzetközi pénzügyi szervezetek, ami egyes gazdasági elemzők szerint ahhoz vezet, hogy az állam képtelen lesz fizetni az alkalmazottak bérét és a nyugdíjakat. Básescut, a düert azonban ez nem érdekli, továbbra sem ad jó lapokat. Minek is adna, elvégre könnyen megtörténhet, hogy ez a parti úgysem ér véget addig, amígó a díler, hacsak a nézőknem kedvelik őt annyira, hogy nem engedik távozni az asztaltól, amikor következne a düerváltás. Mert neki is van pókerarca: keresztülvitte elképzelését, így a válasz­tások napján népszavazást is rendezhetnek Romániában arról, hogy a kétházas parlament egyesüljön, ami azzal jár, hogy több mit 150 po­litikus „munkanélkülivé” válik, és elesik a közönséges polgár mérté­kével nézve óriási fizetésektől. Ez pedig igencsak tetszik a pókerparti nézőinek, úgyhogy van esély arra, hogyBásescutújraválasszák.Ez esetben akár hónapokig is eltarthat a miniszterelnök kinevezése kö­rüli huzavona, hiszen a politikai hatalomért, a kormányzásért ver­senyző három párt vélhetően minden lehetséges kártyáját kijátssza, amíg sikerül megállapodniuk. Hiszen a tét óriási: aki kormányra ke­rül, az a húsosfazékhoz kerül, oszthatja a pénzeket, amelyekkel meg­valósíthatja projektjeit, elképzeléseit. Alegutolsó kételyemet afelől, hogy a politika egy nagy szerencsejáték, mégsem a kormányfő kine­vezése körüli játszmák oszlatták el, hanem az országos sajtóban fel­röppent hír: az egyik neves fogadóirodánál fogadást lehet kötni az el­nökválasztás nyertesére, akár egy focimeccsre. Hát mi ez az egész politika, ha nem egy nagy szerencsejáték?! JEGYZET romlik, s lassan elmondhatjuk, hogy egy húsz-harminc évvel ez­előtt szerzett szakérettségi töb­bet ér, mint ma három diploma. Nemrég még ajelenlegi oktatás­ügyi miniszter (de tegyük hozzá, nem nála kezdődött a mélyrepü­lés) is azthangoztatta, hogy emelnikell azegyetemistáklét- számát, mert ezáltal is csökkent­hető a munkanélküliek száma. Túl az állítás teljes abszurditásán elgondolkodtató, hogy a rend­szerváltás óta az oktatásügyben (már az alapiskoláknál is) a mi­nőségi oktatást felváltotta a mennyiségalapú gondolkodás, ma az oktatási intézmények fejk­vótában gondolkodnak, s legke­vésbé sem érdekli őket, milyen tudású diákokat engednek ki az iskolapadokból. Még egy példa: egyik, egyetemen is oktató isme­rősöm panaszkodott nemrég, hogyszeretettvolnamegbuktat- ni két olyan hallgatót, akiket egész szemeszter alatt nem is lá­tott, egyikük a záródolgozatát sem adtaié, amásikpedigegy in­ternetről lopott anyagot próbált eladni a sajátjaként. Miután a rektor is tudomást szerzett a szándékáról, behívatta, s beje­lentette, hogy buktatásról szó sem lehet, ugyanis ők is a fejkvó­tából élnek. El tudom képzelni, hány diplomás PhDr. esetleg Csc. szaladgálnéhány évmúlva az utcákon, akit pár évtizeddel ezelőtt még az érettségi vizsgán sem engedtek volna át. Diplomagyűjtés felsőfokon JUHÁSZ DÓSA JÁNOS Vannak, akikmégaz aláírásukba is beépítették. Amikor Kassán fő- iskolás voltam, sokszornemfért el a soktitulus egyes tanárok neve mellett, debizonymegtapasztal- tam, hogy amikorvizsgáramen- tem, volt, aki árgus szemmelszá- molta össze, nemmaradt-e ki va­lamelyik. Szerencsére Magyaror­szágon nem ez volt a bevett gya­korlat, ha az indexbe bekerült Czine Mihály neve, mindenki tud­ta, kiről van szó, és senkit nem ér­dekelt, milyendoktorifokozato- kat szerzett. Amikor Ormos Mári­át meghívták Pozsonyba, dühö­sen utasította vissza,hogyaneve mellé a történészen kívülbármi mást is odabiggyesszenek. Atitu- lusok a szakmai életrajzomba tar­toznak, mondta, s nem a nagykö­zönségre. Mindez arról jutott eszembe, hogy nem is olyan régen azegyikszlovákintemetesfóru- mon hosszas vitát folytattaka Szlovákiában dívó rangkórság­ról, s arra a megállapításra jutot­tak, hogy nevetséges ez ahozzáál- lás, s egy-egy ember szakmai nagyságát nem a neve mellé oda- firkálttitulusokadjákmeg, ha­nem az elvégzett munkája. Sajnos, ma máraz egyetemek színvonala hihetetlen ütemben

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom