Új Szó, 2009. október (62. évfolyam, 226-252. szám)
2009-10-01 / 226. szám, csütörtök
8 Vélemény-hirdetés ÚJ SZÓ 2009. OKTÓBER 1. www.ujszo.com OLVASÓI LEVÉL Legyen végre béke Nem először fordulok önökhöz a szólásszabadság jogán. Bár nem értek a politikához, de a mostani gyűlölködő hangulatban kikívánkozik belőlem egy kedves emlék. A felejthetetlen élményt a mi falunkban, Felsőkirályiban éltem át. Hétvégén látogattam haza, s részt vettem a helybeli templomban a szentmisén, amelyet a mo- csonoki szlovák pap celebrált, mivel a mi falunknak nincs papja. A templomban úgyszólván csak idősebb emberek voltak, a fiatalabbak már csak a szlovák szentmisére járnak, a legtöbbjük sajnos nem tud magyarul. Kedves volt a fülemnek és a szívemnek a kétnyelvű szertartás. A pap csak a hosszabb miseszöveget imádkozta szlovákul, a rövi- debbeket, amelyekre a hívők felelnek, magyarul mondta, hogy az ott lévők az anya- nyelvükön válaszolhassanak. A főtisztelendő úr egyébként nem tud magyarul. Ugye milyen kedves, jóleső az ilyen tolerancia? Miért kellett meghonosítani a gyűlöletet az országunkban és miért kell nekünk, békés polgároknak örökös feszültségben élnünk? Hiszen szeretjük ezt az országot, ez a mi hazánk, részt veszünk gyarapításában. Ki merem mondani: a harag, a gyűlölet a legfelsőbb szintről jön. Ez a mai politika. Azért kapják az óriási honoráriumokat és még elismerést is szeremének az alsóbb néposztálytól. Miért van a széthúzás még a magyarok között is? Jó ez nekünk, hogy rajtunk csámcsogjanak a bulvárlapok, mint azelőtt egy másik pártban, ahol a vezetők „šialená kravá”-nak és „obyčajný srabec”-nek nevezték egymást? Nagy kár, hogy ide jutottunk. Visszatérek a múltba egy kicsit, amikor a mi kedves városunkban nyugodtan használhattunk három nyelvet. Egy kedves szlovák főrévi kolléganőm az irodába jövet így szólt (persze szlovákul): úgy sajnálom azokat a szegény magyar munkásokat, akik az útjavításokon és a gátakon végzik a legnehezebb munkát, csak azért, mert nem tudnak szlovákul. Vier- ka, jólesett téged hallani, és hidd el, akik nem tudják elsajátítani az államnyelvet, saját magukat büntetik a legjobban, mert nem tudnak érvényesülni. Jó lenne mindnyájunknak szeretetben és nyugalomban élni, és kérjük a jó Istent, hogy jó emléket és példát mutassunk az utánunk jövő nemzedéknek. Kiss Anna, Pozsony Nem jól szól a rádió Nagyon örülök, hogy az Új Szó végre foglalkozik a Pátria rádióval. Nagyon régi hallgatója vagyok a magyar adásnak, sokszor és sokat hallgatjuk: a gyermekeim, az unokáim, sőt még a kis dédunokám is. A 77 évemmel én érek rá a legjobban, van tehát tapasztalatom és össze tudom hasonlítani a magyarországi adásokkal is. Kíváncsi voltam, a Both Enikővel készült beszélgetésre (Új Szó, 2009. szeptember 22.). Én az inteni szerzőjével értek egyet, szülte ugyanazok a kérdések fordultak meg az én fejemben is. A magyar adás főszerkesztőjének a válaszaival nem értek egyet. Ugyanis az adás minősége - és a köz- szolgálatiság is - folyamatosan romlik. Már alig akad a szerkesztők között, akit érdemes hallgatni. Tartalmilag is gyengült a program, de a kivitelezés bizony sokszor érthetetlen. Hogyan kerülhet adásba olyan személy, akinek fogalma sincs a hangsúlyozásról, az artikulációról, a hanglejtésről, aki nem tudja, hogy nem a névelőn van a hangsúly. (Én még emlékszem Montágh Imre beszédművelő sorozatára.) Mit keres a mikrofon előtt, aki olyan szlovákból fordított kifejezéseket használ, amilyenek a magyar nyelvben nincsenek, s a mondathangsúlyt, s a szórenddel való kiemelést sem ismeri? Hát ennyit a szakmaiságról! Nemrég még értettük mindazt, amit közölni akartak velünk. Még a múlt rendszer korlátozásai sem fékezték annyira a szerkesztőket, hogy ne értettük volna meg őket. Most sokszor elzárom a rádiót, mert bánt az, ahogyan „édes anyanyelvűnkkel” bánnak. Éppen most, amikor még jobban vigyáznunk kellene a tisztaságára, érthetőségére. Nem tudom, kiket fog még elbocsátani a főszerkesztő, de azokért, akikről eddig tudomásom van, nagy kár volt. Remélem, nem azok mennek, akik értenek a rádiózáshoz! Nagy Mária, Révkomárom SZEMEZŐN Autonómiatörekvések Szlovákiában Az autonómiatörekvések Szlovákiában nem új keletűek. A mai szlovák vezetés mint veszett eb támad, ha maghallja ezt a szót. A szlovák kormány nem ismerte el Koszovó függetlenségét sem, mert fél, hogy precedens lesz, és a szlovákiai magyar kisebbség is követelni fogja ezt a jogot. Robert Fico kormányfő a szerb miniszterelnök látogatásakor kijelentette: Szlovákia azért nem ismeri el Koszovó függetlenségét, mert fél a Csáky Pál vezette MKP Szlovákia szuverenitása elleni politikájától. A Szlovákiában élő magyarok - ha visszatekintünk a történelemi eseményekre - nem akarnak többet, műit a szlovákok akartak saját maguknak a Magyar Királyság idején. Annak idején a szlovákok is követelték az autonómiát, mégpedig 1848-tól. A nemzet kívánságait tartalmazó petíciójukban, amelyet Štúr, Húrban és Hodža Liptószentmiklóson hozott nyilvánosságra 1848.május 10-én így fogalmaztak: ,A magyarországi hazában élő szlovák nemzet kilencszáz esztendős álom után magát az ország ősi nemzetének érzi, amelyen atyái és hősei vérüket ontották a magyarországi koronáért, a legutóbbi időkig csak mostohája volt, amely irgalmaüanul bánt véle, és nyelvét és nemzetiségét a szégyen és gyalázkodás bilincseiben tartotta.” 14 pontban követeltek minden nemzetiséget képviselő ország- gyűlést, külön szlovák tartományi gyűlést és etnikai határok kijelölését a szlovákok részére. A továbbiakban a szlovák megyékben szlovák hivatalos nyelvet és a nemzeti nyelvű iskolákat minden fokon. A következő próbálkozás 1860-ra tehető, amikorra sikerült az irodalmi szlovák nyelvet egységessé tenni, valamint kialakultak a kulturális élet szervezetei is. Az 1861. júniusában turócszentmártonban (Martin) elfogadott Memorandum Magyarországon belüli autonómiát követelt. Követelték a felső-magyarországi szláv kerület kijelölését, sikertelenül. A következő esély 1918-ban adódott, amikor is az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlott és megalakult Csehszlovákia. A szlovákok azonban cseh testvéreiktől sem kapták meg az annyira várt autonómiát csak 1938-ban, a november 22-én elfogadott alkotmánytörvény alapján. Napjainkban, ha megnézzük ezeket a szlovák követeléseket, mit akar a Szlovákiában élő magyarság? Véleményem szerint nem többet, mint amit a szlovákok akartak a 19. századtól. Mennyiben különböznek a mai magyar törekvések a fentiektől? A Szlovákiában élő magyarság, az a magyarság, amelyik a honfoglalás (i.sz. 895) óta hazájának tekinti a Kárpát-medencét, ezeréves állami múlttal, csak alapvető emberi és állampolgári jogait szeretné érvényesíteni. Önrendelkezést a kultúra és az iskolaügy területén, anyanyelvi oktatást minden szinten, a magyarlakta területeken az anyanyelv használatát a közéletben és a hivatalokban. Olyan magyar tankönyveket a magyar iskolák számára, amelyekben ragaszkodva a történelmi hagyományokhoz tanulhassa a gyermek a múltját, történelme minden eseményét. A történelem során sok nemzet vívta ki magának az önrendelkezést, alapított önálló államalakulatot békés vagy erőszakos módszerekkel, de a nemzeti fejlődést, a nemzeti öntudat kialakulását megakadályozni nem lehet. Politikusaink józan ítélőképességétől függ a nép sorsa, de ld akar hazánkban konfliktust, újabb Koszovói? Értelmes ember nem. Sidó Zsolt KÁRPÁT-MEDENCEI KITEKINTŐ Aggodalmak a betelepítés miatt A Tanjug úgy tudja, hogy most szállították Koszovóba a Németországból kizsuppolt személyek - többségükben cigányok - első csoportjait. Ezek az emberek még az 1999. évi légicsapások idején menekülte ki Németországba. Mivel nem rendezték az ott-tar- tózkodásukhoz szükséges okmányokat, nem maradhattak Németországban. Kizsuppolásukkal hivatalosan is megkezdődött a koszovói állam és az EU között kötött toloncegyezmény alkalmazása. Óvatos becslések szerint a nyugat-európai országokban legkevesebb 50 ezer koszovói polgár tartózkodik illegálisan. Helyzetismerők azonban ennek háromszorosáról beszélnek. Szerbiában már korábban megkezdődött a kitoloncoltak haVajdaságMA zaszállítása. Tízezrekről, főleg cigány származású emberekről van szó. Egyes értékelések szerint számuk jóval többre, talán még százezernél is többre tehető. Vajdaságban aggódnak - nem minden ok nélkül -, hogy a kitoloncoltak többsége a tartományban fog letelepedni. Az eddigi tapasztalatok ugyanis erre utalnak. A vajdasági kisebbségi vezetők tartanak attól, hogy az etnikai arányok újbóli megbontását okozzák a Nyugatról kitoloncoltak tömegei. Hazatelepítésüket várhatóan 2010 végére fejezik be. Szerbiában is, mint Koszovóban a haza- zsuppoltak növelni fogják a szociális feszültséget, a bűnözést, nemkülönben az etnikai súrlódásokat is. Új sorozat már október 5-én! Figyelem! Mire jogosult a súlyos beteget otthon ápoló családtag? Milyen segédeszközöket térít az egészségbiztosító? Milyen bánásmódot igényel az agyvérzéses, az onkológiai vagy a baleset után maradandó sérülést szenvedett beteg? A betegápolással kapcsolatos kérdésekre ad választ hétfőként az Egészség új sorozata. Vegye meg lapunkat! (Egy olvasónk felvétele) A nyelvtörvény és a valóság. Galánta és Szered közt félúton, 2009. szeptember 24-én
