Új Szó, 2009. október (62. évfolyam, 226-252. szám)
2009-10-27 / 248. szám, kedd
14 Utazás ÚJ SZÓ 2009. OKTÓBER 27. www.ujszo.com RÖV,DEM Költségcsökkentés a Lufthansánál Költségeinek 40 százalékos csökkentésére készül a Lufthansa az Európán belüli forgalomban. A takarékossági programtól a társaság 2011-től jövedelmezőségénekjavulását várja, miután az idén a második negyedévben a kereslet csökkenése miatt adózott eredménye 88 százalékkal esett az egy évvel korábbihoz képest. A társaság szóvivője szerint több lehetőséget is megvizsgálnak a költségek csökkentésére, konkrét döntést azonban még nem hoztak. Lapértesülések szerint leépítések lennének például a központi adminisztrációban; átgondolnák a már megrendelt repülőgépek átvételét, megválnának a regionális forgalomban használt kisebb gépektől. A társaságnál a hónap elején azt közölték, hogy a válság miatt közel ezerrel csökkentik az európai járatok számát a 2009/2010-es téli menetrendben. A kontinens vezető légitársasága az október 25-én indult téli menetrendben hetente összesen 12 406járatot üzemeltet Európán belül. Ez 996járattal, 7,4 száza- lékkalkevesebbazegyéwelkorábbinál.Ugyanakkoraz interkontinentális járatok száma csekély mértékben, 22 járattal - alig két százalékkal - növekedik, így hetente 1146 Lufthansa járat közlekedik majd Európán kívülre a 2010. március 27-ig tartó időszakban. Az idei év első kilenc hónapjában a német társaság utasforgalma éves összevetésben 3,9 százalékkal 41,9 millióra csökkent. Elindították az európai turisztikai portált Európa új perspektívából - ezt a címet kapta az ETC megújult honlapja. Elsőként a nemzetközi szervezet októberi közgyűlése előtt ismertették a www.visiteurope.com címen elérhető megújult weboldalt, amely az öreg kontinenst egységes turisztikai desztinációként népszerűsíti. Az elmúlt napokban a montenegrói Budván Arthur Oberascher a szerve- • zet elnöke, valamint Predrag Nenezic, Montenegro turizmusért felelős minisztere közösen indították el az új rendszert. Az online rendszerek térnyeréséből adódó új lehetőségekkel lépést kíván tartani a nemzetközi szervezet is, mely a jövőben az új weblap segítségével szólítja meg azt a csaknem 500 millió turistát, akik évente felkeresik Európát. Az ETC honlapján az érdeklődők nem csak új design-és színvilággal találkozhatnak, de a tartalom is teljesen új formát öltött. A három elkülönülő, de egymáshozjól illeszkedő részből álló oldalon a látogatókkevésbé ismert úti célokat fedezhetnek fel, közvetlenül a szolgáltatókkal konkrétan megtervezhetik utazásukat, valamint ismert közösségi oldalakon megoszthatják a kontinensen szerzett élményeiket. Buszos nagydíj Stockholmnak A Meetings International beszámolója szerint Stockholm kapta a „Világ legjobb buszos városa” (IRU City Trophy 2009) címet. Érdekesség, hogy az észak-déli E4 autópálya, amely az ország legfontosabb útvonala, úgy halad át Stockholm belvárosa alatt (alagutakon) és mellett (vasúti pálya mellé épített „egérúton”), hogy a belváros legfontosabb pontjai az autópályáról letérve 1-3 forgalmi jelzőlámpával megközelíthetőek. EU: vizsgálja a légi utasok „csődvédelmét” Az ECTAA, az utazási irodák európai szövetsége már régóta szorgalmazza, hogy ne csupán az utazási irodák, de a légitársaságok is képezzenek pénzügyi alapot, amely csőd esetén kártalanítaná a hoppon maradt utasokat. Úgy tűnik, az EU végre meghallotta a kérést, és vizsgálatot indít az ügyben. Az ECTAA elnöke, Akis Kele- peshis szerint miközben a IATA-irodáktól a törvényhozók elvárják a kaució meglétét, a légitársaságokat senki sem kötelezi hasonló vagyoni biztosíték felmutatására, vagyis az utazók védtelenek maradnak a légi csődökkel szemben. Most azonban a közlekedésért felelős európai biztos is komolyan veszi a kérdést, ezért az Európai Bizottság megoldási javaslatot készít, amelyet az Európai Parlament főbb politikai párjai is támogatnak. Az Európai Bizottság tanulmánya szerint 2000 és 2008 között összesen 79 európai légi- társaság ment csődbe, utasok százezreit károsítva meg. Az elmúlt hónapokban összesen 14 fuvarozó jelentett fizetésképtelenséget, a legnagyobb visszhangot az olasz Myair és a SkyEurope végleges leszállása kapta. Idénre a kontinens légitársaságai összesen 2,9 milliárd eurós veszteséget prognosztizálnak, ez még a korábbi rekorder 2001-es évnél is 50 százalékkal magasabb. (MTI, szí) A török tengerpart. Idén is az olcsóbb országokat keresték a legtöbben, Egyiptom, Tunézia és Törökország vezette az utazási irodák listáit (Képarchívum A válságnak vannak nyertesei is - a legtöbb utazási iroda azonban csökkenésről számolt be Milyen volt az idei nyári szezon? Az idei nyári idény volt az első, amikor az utazási irodáknak már számolniuk kellett a válság hatásaival. Szlovák és a magyar utazási irodákat kérdeztük, milyen volt a 2009-es nyári szezon, mennyire csappant meg az utazók száma, illetve, mit várhatunk a 2010-es szezonban. SZABÓ LÁSZLÓ Több jelentős esemény is megfigyelhető volt a 2009-es szezonban. Az egyik a forint értékének zuhanása, ez a magyar piacon okozott nehézségeket, de nekünk, szlovákiai magyaroknak ez inkább előnnyel járt, hiszen az euró így többet ért, és nagyon olcsón juthattunk hozzá magyar utazási irodák útjaihoz. De ide sorolható a SkyEurope augusztus végi csődje is, bár ez már - mivel az idény végén történt - nem borította fel az utazási irodák terveit. Összességében azonban elmondható, hogy mind a szlovák, mind pedig a magyar utazási irodák felkészültek egy úgynevezett katasztrófa-forgatókönyvre. Ennek oka, hogy a legtöbb iroda a kínálat kialakítása során már számolt a válság hatásával, és csökkentette a kínálatot. „Mivel az őszi tervezéskor már 30 százalékkal csökkentettük a kínálatot, így nem valósultak meg a katasztrófa-forgatókönyvek - mondta lapunknak Mária Gallová. A Satur utazási iroda marketingvezetője azt is hozzátette, hogy az iroda ajánlatai közül az idén Törökország volt az egyik legnépszerűbb célállomás, itt volt a legnagyobb utasszám-emelkedés is az előző évhez képest. De népszerű volt Görögország, Egyiptom, és Tunézia is. Gallová beszámolója szerint csökkent az érdeklődés az apartmanos utazások iránt, az autóbuszos utak iránt, és a bulgáriai nyaralások sem fogytak úgy, mint az ezt megelőző években. „Sokkal nehezebb szezonra készültünk, a válság és a piaci túlkínálat miatt. Ehhez képest - különösen a főszezon - a korábbi éveknek megfelelő keresletet hozott, az utazók számában nem volt visszaesés.” - mondta Zám Tibor. A magyarországi Best Reisen utazási iroda vezetője hozzátette: „nem volt jó évünk, de a várakozáshoz képest mégis sikeres volt a szezon. Az utaslétszám kb. a tavalyi, a bevétel pedig kb. 10%-al több, de ebben bennevan az infláció is. A tavalyi teljesítmény megismétlése viszont a korábbinál sokkal nagyobb piaci részesedést jelent, mivel .információink szerint legalább 20%-os visszaesés várható a többi charteres utaztatónál. Ebben az értelemben joggal tartjuk magunkat a válság egyik nyertesének.” A magyar iroda utasai elsősorban Egyiptomba utaztak., A tavalyi heti két gép helyett az idén négyet indítottunk, és teljes „telt házzal” ment, főszezonra még ez sem volt elég. Jelentősen nőtt a kereslet a török utak iránt is. Immár hagyományosan keresettek a tunéziai utak. A görög és spanyol utazások keresletének szinfje állandó.” - foglalta össze a trendeket ZámTibor. A 2010-es idény egybehangzó vélemények szerint némi javulást hozhat, de még mindig a válság jegyében telik el. UTAZÁSI TANÁCSOK Egzotikus kérdések Tisztelt szerkesztőség! A múlt héten az egzotikus utazásokról szóló cikk alapján eldöntöttem, télen én is útra kelek. Jelenleg Thaiföld a nyerő. Ezzel kapcsolatban lenne néhány kérdésem. Milyen védőoltásokkal kell az indulás előtt beoltatni magamat és kell-e vízum? Az árakat nézve felmerült, hogy Budapestről indulnék, vagy utazási irodával, vagy pedig egyénileg. Melyik megoldás a jobb? Mennyibe kerül a parkolás a budapesti repülőtéren? István, Nádszeg Kedves István! Vegyük sorba a kérdéseket. Thaiföldre nem kell kötelezően beoltatni magát, de vannak olyan vakcinák, amelyek ajánlottak lehetnek. Ilyen például a hepatitis elleni védőoltás. Vízumra szükség van, ezt vagy az utazási iroda szervezi, vagy pedig ön is be tudja szeFürdőzők Phi-Phi szigetén (Képarchívum’ rezni, közvetlenül a repülőtéren. Igaz, ez utóbbi esetben előfordulhat, hogy óriási sorbanállás után ütik csak az útlevelébe a beutazásra jogosító vízumot. Ha Budapestről indul, akkor két megoldás közül választhat, vagy utazási irodával megy, ennek előnye, hogy nem kell a helyszínen szervezkednie, szállást keresnie, vízumot intéznie. Az árakat tekintve pedig idén már alig van különbség az egyénileg szervezett, vagy pedig az irodás ár között. Ha egyénileg utazik, akkor ajánlott valamely charter- járatra jegyet szerezni, vagy levadászni valamelyik nagy légi- társaság kedvező ajánlatát. Ekkor azonban számolni kell azzal, hogy nem közvetlen járattal, hanem csak átszállással tud eljutni Bangkokba. A parkolás a budapesti repülőtéren megoldható, persze ezért fizetni kell. Bár ha utazási irodával utazik, akkor olyan iroda ajánlatát érdemes választani, amely ingyenes parkolást ad az utazás teljes idejére, (szí) A mellékletet a UNKPRESS készíti. Felelős szerkesztő: Szabó László tel: 02/59 233 441; e-mail: utazas@ujszo.com, Levélcím: Utazás, Lazaretská 12, 811 08 Bratislava UTAZAS