Új Szó, 2009. október (62. évfolyam, 226-252. szám)
2009-10-10 / 234. szám, szombat
14 Szalon ÚJ SZÓ 2009. OKTÓBER 10. www.ujszo.com „Drága barátaim, nyugodtan beszéljük meg, Ezek érzelmek, és nem az érvek, Muszáj a változás akkor is, ha fáj..." A néző öröme a Váci utcán benne Löw rabbi originál hajszála. A nők vágyánál azonban meghatározóbb A nő vágya - ez ugyanis a bevásárlóközpont neve. Nem kérdéses egy pillanatig sem, hogy a darab nem a nő vágyainak mélyére ás, nem is ez az igénye, hanem A nő vágyába vezet, szélesre tárva a valóságos épület és a nagyáruház-jelenség ajtaját. A nő vágya nevű shoppingcenter azonban nemcsak megnyílik előttünk, előzékenyen, mint a vásárlók előtt, hanem ki is tárulkozik, mocskos belsejét is megmutatva. Látjuk hivalkodó csillogását, és halljuk fogaskerekeinek őrlését. Talán ez a legradikálisabb eleme a darabnak: ahogy az üzlet mesébe illő felszínét a húsba vágó lényegével társítja: amilyen komolyan, amilyen komolytalanul. Ennek megfelelően kezdetben felhőtlen az örömünk, s ha olykor egymásra pillantunk is a nézőtéren, hogy ugye, ez nem rólunk szól, még megnyugtathatjuk magunkat, hogy á, dehogy. Hiszen például most sem vásárolni jöttünk a Váci utcába, hanem a színház végett. Hanem amikor teljes fordulatszámra kapcsol az üzlet robbanómotorja, s az érzelmek helyét átveszik a számok, a gazdaság és a piac érvei („vállalati struktúra”, „ésszerűsítés” - koppannak a mu- sicelbe egyáltalán nem illő szavak), amikor egy hideg logika szerint sorjázni kezd az alkalmazottak elbocsátása (minden ötből kettőnek mennie kell), megint egymásra nézünk, hogy ez sem rólunk szól, ugye - de már az örömünknek annyi. A nézői szerepkör vélt biztonságába vetett hitünk akkor inog meg végleg, amikor a szerencsétlen (becsületes, jóhiszemű) kisember-alkalmazott Robineau-t (Fesztbaum Béla) A táncosok kara megtáncoltatják, s a színpadról kiszólnak, hogy lehet tapssal biztatni - az ütemes taps csakhamar ügyetlen tapsikolássá válik, majd gyorsan abba is marad, mert ráébredünk, hogy egy haláltánc asszisztálóivá lettünk. A szentéllyé magasztosult üzletház („Mi Urunk, ki vagy az áruházban..- zengi a kórus), az üzlet mint olyan, akár egy célját tévesztett emberi találmány vagy monstrum eluralkodik a terepen. Nem csoda, ha a történések irányítójává maga a gépezet válik, mely kikezdi és fölfalja a musical egyik fő szálát (a szerelmit), majd sorban a főszereplőket is, s helyenként az antik tragédiákat idézi. Csak az üzletben közvetlenül nem érintettek őrzik (pontosabban teremtik) meg egyéniségüket: a pár jelenetben felbukkanó, zavarodott Marta Marty (Kútvölgyi Erzsébet zseniális alakítása) és a mindent jó buliként megélő fél- nótás újságírók, a Guibal-pár (az artisztikus Lajos András és Csőre Gábor). Fölszámolódik természetesen a musical is, mely fokozatosan önnön paródiájába megy át: az áruház tulajdonosának szerelmi balladája - mely arról szólna, hogy mindene megvan, csak épp az áhított egyetlen, a szíve választottja nem viszonozza vonzalmát - abszurd ballada, hiszen a hiányolt kedves minden szakasz legvégén említődik csak, ezt mindenkor megelőzi a vagyon és a belőle fakadó lehetőségek hosszas lajstromozása. Egészen kiváló a zene, mely a lehető legeklektikusabban társít népszerűt klasszikussal, dallamosat gépivel. A karakterek elrajzoltak, karikatúrajellegűek, az áruház nő alkalmazottai človéče-bá- bukat (a Ki nevet a végén? a legnépszerűbb cseh társasjáték) idéznek. Ezek egyre kevésbé őrzik ember mivoltukat, kellék- és statisztaszerepük fontosabb. A végén minden figurára porvédő zacskót húznak, mintegy jelezve, tán még szükség lehet rájuk. Mintha egy társasjátéknak volna vége, már csak a doboz nem kerül elő, hogy belerakják a figurákat, így ér véget a színház. S a végén lelkesen tapsolunk, de nem nevetünk. Mert ugyan kin és min is nevetne a néző, a végén? Musicalnek hirdeti magát, operának éltem meg. Párizsban játszódik, Pesten játsszák. Szórakoztatás, de nem zavartalan. CSANDA GÁBOR Cseh darab magyar adaptációja. A nő vágya című előadást Lucie Málková rendezésében (zene: Miloš Orson Štédroň) a Pesti Színház kínálja október 3-ától. Előzetesen és látatlanban fölmerülhet, mit keres egy prágai musical a magyar fővárosban, de a válasz utólag kézenfekvő: Eszenyi Enikő jó érzékkel választotta ki a produkciót, s jó helyre vitte. Fölmerülhet még, mit keresnek a (francia nevű) szereplők Párizsban; nos, őket a Hölgyek öröme című Zola-mű helyezte oda, s Málková darabját épp ez a több mint százéves regény ihlette. A produkciót megtekintve már csak az kérdéses, vajon Zola látta-e ennyire pontosan előre a jövőt, vagy ez a mostani konzumvilág ennyire mélyen, bennünk gyökerező. A nő vágya a vásárlás, ennek láza mozgatja-hajtja, a vírus benne él és kiirthataüan: „Olcsó a selyem és finom a bőr, A bugyi csinosan áll mindegyik nőn” - repli- kázza az elképesztő jelszavak egyikében a kórus (a dalszövegek fordítója: Kiss Judit Ágnes). S ha a vásárlás kórja teljesen legyűri, van mentség: potom tíz frankért (ebben már a csomagolási és a postaköltség is benne foglaltatik) gyógyír is kapható, a vásárlás kényszere ellen védelmező nyaklánc, rajta a csodatevő medál, Az áruház főnöke (Hegedűs D. Géza) és a bankigazgató (Hegyi Barbara) Lehetetlennek vélték, hogy valaki épp azt a pillanatot kapja el, amikor a katona az őt ért golyótól a földre esik... A halál tanúja SZALAY KATALIN A szeptemberi kései nyár, amikor már a strandoláshoz túl hideg van, a városnézéshez még túl meleg, ideális alkalom a múzeumlátogatásra. A Robert Capa sajtófotós kiállítását hirdető plakátok már régóta csalogattak, s mikor barátnőmmel megtudtuk, hogy a pesti Ludwig Múzeum egyenes buszjáratot is indít a Deák térről, nem volt kérdés, hogy megyünk-e. A barátságosnak mondható 950 forintos ifjúsági jegy kézhezvétele után még elidőztünk a múzeum hangulatos parkjában, s időben elértük az egy órakor kezdődő tárlatvezetést. A szervezők részéről jó ötletnek bizonyult a minimalista elrendezés, a képek fekete-fehér keretben, mindenféle megvilágítás nélkül, kronológiai sorrendben lógnak a falakon. Tárlatvezetőnk összekötő kommentárjai által betekintést nyerhettünk az egyes fotók történeti hátterébe, mikor, hogyan készültek, s milyen fogadtatásban részesültek a kor szakmai berkeiben. Bár kevesen tudják, a világ egyik leghíresebb fotóriportere, Robert Capa, magyar származású volt, s mint oly sok kiválóságunk, ő is külföldön, idegen név alatt vált sikeressé. Eredeti nevén Friedmann Endre Ernő 1913. október 22-én látta meg a napvilágot Budapesten. Már 18 évesen elhagyja Magyarországot, és a berlini Német Politikai Főiskola hallgatója lesz. Berlinben, mivel szülei anyagilag nem nagyon tudják támogatni, fotólaboráns- segédként dolgozik, s itt kapja első komolyabb megbízatását is. Lev Trockijt, a száműzött forradalmárt kell lencsevégre kapnia. A megbízatást sikeresen teljesíti, egy kabátjába rejtett kamerával örökíti meg azt a pillanatot, amikor Trockij az orosz forradalom történetéről tart előadást Koppenhágában. Közben Hitler hatalomra tör Németországban, s Capa Párizsba emigrál, ahol megismerkedik Ger- ta Pohoryllével, későbbi nagy szerelmével. Az ő tanácsára felveszi a jól csengő Robert Capa nevet, egyben utalva Frank Capára. A terv sikerül, Greta elteijeszti a híres amerikai rendező rokonának hírét, s Friedmann Endre fotói egyre népszerűbbek lesznek Párizsban. Capa 1936-ban már a Regards magazinnak dolgozik, ahol felkérik őt, tudósítson a spanyol polgárháborúról. Ez fordulópontot jelent mind magánéletében, mind fotóriporteri tevékenységében. Több mint tíz alkalommal utazott ki Gre- tával együtt Spanyolországba, hogy dokumentálja a lakosság szenvedéseit, a bombázásokat és a menekülés pillanatait. 1937-ben szerelmét, Gretát egy harckocsi halálra gázolja, ezt Capa soha nem heveri ki. De itt válik Friedmann Endre azzá, amit ma neve jelent: „a világ legnagyobb háborús fotográfusává”, hiszen itt készül a legismertebb s máig a legtöbbet vitatott képe, A müicista halála. A fényképet a világhírű Life magazin közölte, s szinte azonnal hatalmas vitát robbantott ki a fotósok körében. Lehetetlennek vélték, hogy valaki épp azt a pülanatot kapj a el, amikor a katona az őt ért golyótól a földre esik. Azzal gyanúsították Cápát, hogy ez beállított kép. Ma már tudjuk, hogy Cápának sikerült a lehetetlen is, hiszen maga is azt vallotta: „Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elégközel.” Spanyolország után a már elismert fotós következő állomása a japán-kínai háború; itt munkájában erősen korlátozzák, csak Kína szép és harmonikus oldalát engedik számára fényképezni. Robert Capa, aki rendkívül humánus és életkedvelő ember volt, tehetetlennek érzi magát a sok szenvedés és kín láttán. Egyik barátjának szánt levelében írja: „A háború fényképésze legjobban munkanélküli szeretne lenni.” 1944. június 6. életének egyik legmerészebb vállalkozása. A part- raszállók első hullámával érkezik Normandiába. Derékig érő jéghideg vízien, nem szűnő golyózáporban kezd fényképezni, hol egy hajóroncs, hol egy lerobbant kocsi mögül. Sértetlenül tér vissza a Life londoni irodájába, ahol képeit egy laborasszisztensre bízva lepihen szobájában. A nagy izgalomban túl magasra állított szárítókamra hőmérséklete a közel 100 kép többségét megsemmisíti, s csupán 11 homályos, elmosódott kép marad fent. A Life magazin így is megjelenteti őket Slighdy out of focus (Kissé elmosódva) címen. Cápát rettentően dühíti, hogy a rossz minőségű képeket közük, s ráadásul még magyarázkodó szöveget is írnak alá. Később ezért is, iróniából adja önéletrajzi regényének a Kissé elmosódva címet. Ennek ellenére a képek bejárják az egész vüágot, s még Steven Spielberg is felhasználja őket a Ryan közlegény megmentése nyitó képsorainál. 1954: a végső állomás. Fotóstársát helyettesítve érkezik Indokínába, s a Time tudósítójával csatlakozik egy bevetéshez. Az őket szállító konvoj neki túl lassú, állandó megállásra készteti, s Capa türelmetlen. Többszöri figyelmeztetés ellenére leugrik róla, hogy tájképet készítsen egy dombtetőről, s ekkor lép rá az életét kioltó taposóaknára. A háború fényképésze bejárta Franciaországot, a Szovjetuniót, Izraelt, Tunéziát, Dél-Amerikát. Ő volt a szenvedés, a kín, a menekülés tudósítója, s közben tehetetlenség gyötörte. Ott volt, ahol a világ sorsát befolyásoló fontos dolgok történtek. Ahonnan mindenki menekült, ő oda tartott. S végül túl közel ment. A kiállítás október 11-ig tekinthető meg a Ludwig Múzeumban. ________ SZALON-ADALÉK Megfilmesítik Capa életét MT1-JELENTÉS Los Angeles. Megfilmesítik Robert Capa magyar származású világhírű fotós, haditudósító életét: a mozit Michael Mann rendezi - jelentette a héten a Variety című amerikai filmes szaklap. A Variety értesülése szerint a Columbia Pictures számára készülő film Susana Fortes spanyol írónő Robert Capára várva című, idén megjelent díjnyertes regényén alapul, amely a 20. század egyik legjelentősebb fotósának tartott Capa és az első női háborús fotós, Gerda Taro viszonyára helyezi a hangsúlyt. A cselekmény 1935-ben, Párizsban kezdődik, a két főhős, a Magyarországról emigrált Capa és a Németországból menekült Taro találkozásával. A románc csak rövid ideig tart, mert Gerda Taro 1937-ben életét veszti a spanyol polgárháborúban.
