Új Szó, 2009. szeptember (62. évfolyam, 202-225. szám)
2009-09-03 / 203. szám, csütörtök
Az előző igazgató megtiltotta, az új engedélyezte Újra végeznek abortuszt ______________________Régió 5, www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. SZEPTEMBER 3. Csaknem a fél tanári kar kicserélődött az esztergomi Szent István Gimnáziumban Fegyelmi eljárás indult az iskola huszonkét tanára ellen Esztergom. Közvetlenül a tanévkezdés előtt hét tanárt bocsátottak el azonnali hatállyal az esztregomi Szent István Gimnáziumból, öt pedagógus pedig önként mondott fel. így az iskola az új tanévet 12 korábbi tanára nélkül kezdte meg. GULYÁS ZSUZSANNA Az önkormányzat döntése alapján Kurnász László igazgató 22 tanár ellen indított fegyelmi vizsgálatot a tavalyi tanév végi diák- tüntetések kapcsán. Az elbocsátásokat a fegyelmi tanács azzal indokolta, hogy a pedagógusok a diáksztrájk alatt nem tartották meg óráikat, a gimnázium vezetése ellen hangolták a diákokat és adminisztrációs hibákat vétettek. Összegfiigg a két eset? Az indoklásban szerepel az is, hogy a tanárok megtagadták az igazgató utasításait, és hivatali titkokat mondtak el a diákoknak. Az előzetes vizsgálóbizottsági vélemény szerint a tanárok fegyelemsértése összefüggésbe hozható egy június közepén történt diáköngyilkossággal is. Tanárai miatt lett öngyilkos a diák? Az esztergomi önkormányzat és a Szent István Gimnázium viszonya 2007-ben romlott meg, amikor az intézményt új helyre költöztették, és emiatt két hetet csúszott a tanévkezdés. Az iskola akkori igazgatója ezzel kapcsolatban az önkormányzat felelősségét hangoztatta. Ezt követően a képviselő-testület megszavazta leváltását, és megbízott igazgatót nevezett ki a gimnázium élére. Az erről döntő ülésen tojással dobálták meg Meggyes Tamás polgármestert, majd 800 ember tüntetett a városháza előtt. A tanév végén az önkormányzat további öt évre hosszabbította meg a megbízott igazgató kinevezését, akinek pályázatát a tanárok, az alkalmazottak, a szülők és a diákönkormányzat is elutasította. A diákok ezért a tanév végén többször tiltakozó gyűlést szerveztek, és nem mentek be az órákra. Az egyik gyűlésen V. Balázs az osztályteremben meggyújtott egy újságpapírt. Később kiderült, hogy egy padot is megégetett. A tanárok tetteiért felelősségre vonták, és beküldték az igazgatóhoz. Ekkor a 16 éves fiú táskáját a padban hagyta, elment az iskolából és a közeli síneken a vonat elé feküdt. A rendőrség közlése szerint a mozdonyvezető azonnali vészfékezéssel sem tudta megakadályozni a balesetet, amelynek következtében a kamasz életét vesztette. Meggyes Tamás, Esztergom polgármestere júniusban az eset kapcsán azt hangsúlyozta, hogy a tragédia a felelődén pedagógusi magatartás következménye. Véleménye szerint a tanárok a gyerekeket - köztük V. Balázst is - belehajszolták Nem akart szégyent hozni az iskolára... A fiú utolsó üzenetét mobiltelefonjával vette fel. (Képarchívum) egy olyan küzdelembe, ami nem a gyerekek ügye. A diákcsínyt összefüggésbe hozta a diáksztrájkkal, amit a pedagógusok kezdeményeztek. A fiú utolsó üzenetét - miszerint nem akar szégyent hozni az iskolára - is árulkodónak tartotta, ezért az eset kapcsán vizsgáló- bizottság felállítását kezdeményezte. ,.Amennyiben a Szent István Gimnázium június 13-án ügyeletes, illetve óraadó tanárai, valamint osztályfőnökei az igazgató által adott utasítást követve megtartják a tanórát, V. Balázsnak nem lett volna lehetősége fegyelemsértést elkövetnie és elkeserednie” - áll az önkormányzat közleményében is. A pedagógusok munkaügyi bírósághoz fordulnak A diáktüntetések miatt végül 16 tanár ellen indult eljárás, közülük heten kaptak azonnali felmondást. Az elbocsátott pedagógusok munkaügyi bírósághoz fordulnak. Ügyvédjük szerint indokolatlanul indítottak ellenük eljárást. „Az a magatartás, amit felróttak, nincs jogilag szabályozva. A diáksztrájk nem tilos, és nem is megengedett, így nincs jogszabály, amihez igazodni lehetne” - mondta Sándor Bernadett ügyvéd. ÚJ SZÓ-HÍR Nyitra. Nyolc év után újra végeznek művi terhességmegszakítást a nyitrai kórházban. A beavatkozást 2000 szeptemberében tiltotta meg az előző, azóta elhunyt igazgató, Viktor Žák, és tavaly engedélyezte az utódja, Jozef Valocký, aki a Smer parlamenti képviselője is. Žák azt vallotta, hogy a művi terhességmegszakítás nem tartozik az egészségügyi ellátás kategóriájába, ezért a kórház nem köteles elvégezni. Igazgatósága idején a nyitrai kórház a Nagy- szombati Egyetemmel is együttműködött, amelynek alapszabálya tartalmazza a meg nem született élet védelmét. Azóta az intézmény szerződést bontott az egyetemmel és újra engedélyezte az abortuszokat, ám azok száma lényegesen kisebb, mint nyolc éve volt. Amint Miloš Mlynéektől, a szülészeti és nő- gyógyászati osztály főorvosától, megtudtuk, míg a kilencvenes évek végén hetente tíz abortuszt végeztek, most kettőt-hármat. Ebbe a számba beletartoznak az Aranyosmarót környékéről érkező nők is, mert az ottani kórházban időközben megszűnt a szülészeti és nőgyógyászati osztály. Azoknak az orvosoknak és nővéreknek, akik ezt lelkiismereti okokból elutasítják, természetesen, továbbra sem kell részt venniük a terhességmegszakító műtéteken, (vrabec) Az iskola egykori épülete. A város központjában található gimnáziumot 2007-ben egy távolabbi, a városon kívül fekvő ingatlanba költöztették. Ezzel kezdődött el az iskola és az önkormányzat harca. (A szerző felvétele) AJÁNLÓ Szeptember 4. (péntek) Komárom - 8.00: Töredék (Radnóti Miklós emlékére) - Zsapka Attila verséneklő előadása az Eötvös utcai alapiskolában. (ú) Szeptember 4-6. (péntek-vasárnap) Komárom - 2. Komáromi Borkorzó, a bor, a zene és a finomságok ünnepe. Helyszín: a Klapka tér. A fesztiválon négy hazai, hét magyarországi, valamint egy-egy erdélyi és osztrák pincészet kínálja legjobb nedűit. A borok mellett sajtkülönlegességek, hal- és vadételek, tönkölybúzából készült specialitások kaphatók. Péntek - 16.00: Kovács József és népi zenekarának műsora; 19.00: Budapesti Dumaszínház - közreműködik Pataki Balázs humorista; 20.00: a Juhász Ildikó Duó koncertje. Szombat - 9.00: Jókai bablevesfőző verseny az Anglia parkban; 12.00: a Komáromi Nyugdíjas Klub Klapka György Dalkörének műsora; 13.00: a főzőverseny eredményhirdetése; 16.00: a Dunaj folklórcsoport népi zenekara játszik; 17.00: az Árgyélus népi zenekarjátszik; 18.30: a (kis) Kor- Zár és Kátai Zoltán magyarországi énekmondó koncertje; 20.30: a budapesti Ökrös Károly és barátainak koncertje. Vasárnap - 13.00: Szól a nóta - Kovács József és népi zenekara játszik; 17.30: táncház a Hárompatak zenekarral és Ho- dorog András moldvai furu- lyással. (vkm) Szeptember 5. (szombat) Tornaija -15.00: Életutak - kulturális rendezvénysorozat a Rákóczi Magyar Házban. Vendég: Péterffy Gyöngyi erdélyi származású, Amerikában élő írónő, akivel az életéről, szakmájáról beszélget Balázs Emese. Közreműködik: Asztalos Anita, (ú) Pozsony - 18.30: Lamač - városi napok. Goda Marika és Anton Cukan vidám zenés műsora Legszebb melódiák címmel, (ú) Nádszeg - 14.00: nyárbúcsúztató a falu központjában. A Budapesti Keil Ernő Fúvós- zenekar koncertjével kezdődik a program a templomban, ezzel egy időben gulyásfőző verseny indul a téren. Este fellép a helyi fúvószenekar, az ímelyi Giotin együttes, Szabó Laura, a Golddies ret- rozenekar és a Spektrum Plus zenekar, (jm) Nem csitulnak a kedélyek, a jelöltállító taggyűlés ismét felszínre hozta az ellentéteket az egyes érdekcsoportok között, találgatások folynak a taglétszámról is Viszály az Magyar Koalíció Pártja komáromi alapszervezetében ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Komárom. Nem csitulnak a kedélyek az MKP komáromi alapszervezetében: Andruskó Imre városi elnök úgy véli, a múlt csütörtöki tagsági gyűlés előtt néhányan határozatképtelenségre .játszottak”. Konkrét neveket is említett, Petheó Attiláét és Stubendek Lászlóét; az előbbi megjelent a gyűlésen, majd fél óra múlva távozott, utóbbi - bár többen látták a Tiszti Pavüon környékén - be se ment az épületbe. Hány tagja van a helyi MKP-nak? „A legutóbbi tagsági gyűlésen fontos napirendi pontokról tárgyaltunk, egyebek között szavaztunk a megyei képviselőjelöltek személyéről és a járási konferencia küldötteiről - mondta az elnök. - Egyes tagok magatartásukkal, távolmaradásukkal azt veszélyeztették, hogy Komárom egyáltalán javaslatot tehessen a megyei jelöltek személyére a szeptember 19-i járási konferencián.” Andruskó Imre tisztázta a taglétszám körüli találgatásokat is. „Jelenleg az MKP városi alapszervezetének 144 tagja van. Kilenc személynek korábban megszűnt a tagsága, mivel több mint két évén át nem fizette be a tagdíjat. A párt alapszabályával összhangban a 144-ből 27 személynek viszont ideiglenesen felfüggesztettük tagságát, mert bár fizetik a tagsági díjat, több mint két éve egyetlen gyűlésen sem jelentek meg. Ahhoz, hogy a csütörtöki ülésünk határozatképes legyen, nem a 144, hanem a 117 tag felének, azaz legalább 59 személynek kellett jelen lennie. A gyűlésen 61-en regisztrálták magukat és ugyanennyien adták le a szavazólapjaikat” - tette hozzá. Távolmaradással nyilvánított véleményt Petheő Attila úgy véli, Andruskó Imrének végre a komáromi magyar közösség létével kellene foglalkoznia, nem az ő személyével. .Andruskó volt az, aki a magyar egyetem ellen ágált, aki magyar alapiskolát akart bezáratni a városban, aki a komáromi vízgazdálkodási cég kiszervezését szorgalmazza, és akinek elnöksége alatt morális mélypontra jutott azt MKP komáromi alapszervezete - mondta. - 35 percig voltam a gyűlés helyszínén, addig el sem kezdődött az ülés, nem volt határozatképes. Az elnöknek ekkor jeleztem, hogy a másnapi, nyelvtörvény elleni komáromi tiltakozó akcióval kapcsolatos teendők miatt el kell mennem. Ő ezt tudomásul vette. Mellesleg őt is meghívtam a rendezvényre, és bár megígérte, hogy eljön, nem jelent meg.” Stubendek László azt találja furcsának, hogy Andruskó csupán egy-két embert emelt ki azok közül, akik nem jelentek meg a gyűlésen. „Távolmaradásomat a véleménynyilvánítás egyik formájának tekintem - mondta. - Már a városi elnökség gyűlésén hangot adtam nemtetszésemnek egyes megyei képviselő-jelöltekkel kapcsolatban. Van ugyanis köztük olyan, aki kilépett az MKP városi testületének frakciójából, egy másik illető pedig a Hídhoz kapcsolódó tevékenységet folytatott, aláírásokat gyűjtött az új párt számára.” Megyei képviselő-jelöltek Az MKP komáromi alapszervezete négy személyt javasol a megyei önkormányzati választási listára: Szabó Bélát, Komárom alpolgármesterét, Fehér Csabát, alti korábban a Duna Menti Múzeum igazgatója volt, Kovács Pétert, a városi hivatal vezetőjét, valamint Maurovich Horváth Lajos orvost, aki 2006-ban sikertelenül pályázott a polgármesteri posztra. A jelöltekkel kapcsolatban Andruskó megjegyezte: a megye hatáskörébe tartozó egy-egy szakterülethez választottak alkalmas személyeket. „Szabó Béla, egykori tanár, aki az előző ciklusban a megyei önkormányzat pénzügyi bizottságának tagja volt, a pénzügyet és az oktatásügyet, Fehér Csaba a kultúrát, M. Horváth Lajos az egészségügyet, míg Kovács Péter a régiófejlesztést képviselné; utóbbi nemrég a régiófejlesztés és az ipari parkok témakörében szerzett doktori címet”- fejtette ki Andruskó. Szerinte az elkövetkezőkben is követni kellene azt a gyakorlatot, hogy a nyolc megyei mandátumi helyre négyre Komáromból, kettő-kettőre pedig a járás keleti és nyugati részéből javasolnak jelölteket. „Megfelelő személyeket kell állítani, hiszen nem csupán a szlovák nagykoalíció jelöltjeivel, hanem a függetlenekkel és a Híd- Most jelöltjeivel is meg kell küzdeni a megyei választások során” - mondta, majd hozzátette: ha a csütörtöki közgyűlés nem lett volna határozatképes, a választási listát véglegesítő járási kongresszusra sem tudott volna küldötteket delegálni a város. A járási közgyűlésen egyébként az alapszervezetek jelöltjein kívül bárki javasolhat jelöltet a megyei választási listára. Andruskó úgy véli, a megyei választásokon az MKP számára a Komáromi járásban a nyolc mandátum megszerzése a cél, de hét hellyel is elégedett lenne, (vkm)