Új Szó, 2009. szeptember (62. évfolyam, 202-225. szám)

2009-09-29 / 224. szám, kedd

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. SZEPTEMBER 29. Vélemény és háttér 5 TALLÓZÓ NÉMET LAPOK Az FDP megmentette Mer- kelt, A liberálisok biztosították az új koalíció győzelmét, Tör­ténelmi mélyponton a szociál­demokraták - ilyen címekkel kommentálták a német lapok a parlamenti választások ered­ményeit. A négy évig irányító konervatív-szociáldemokrata nagykoalíció helyett a konzer­vatív uniópártok és a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) alakíthat kormányt. Az új koa­líció hatalomra jutása a liberá­lisoknak köszönhető, akik a szavazatok 14,6%-ával leg­jobb eredményüket érték el. A Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor Keresz­tényszociális Unió (CSU) a 33,8%-kal 1949 óta nem sze­repelt ilyen rosszul. A Die Welt szerint Merkel kancellár nép­szerűsége nem sugárzott ki pártjára, a CDU arculatából és politikai súlyából is vesztett. A Süddeutsche Zeitung is úgy véli, Merkel számára véget ér­tek a szép idők. A Frankfurter Rundschau megállapította: az SPD búcsút mondhat nép­párti státusának, ha nem vál- toztatpolitikáján. (mti) A koalíciós tárgyalások nem ígérkeznek könnyűnek, mint ahogy az adócsökkentések végrehajtása sem Az állhatatos, a szürke eminenciás és a szókimondó Nem a nagykoalíciót fel­váltó konzervatív-liberális kormányzati szövetség ha­talomra kerülése jelenti az igazi szenzációt Németor­szágban, hiszen a CDU/CSU és az FDP koalí­ciója Helmut Kohl kancel­lársága idején, 1982 és 1998 között már egyszer irányította az országot. MTl-ÖSSZEFOGLALÓ A valódi földcsuszamlást - az új korszak beköszöntét - a német politikai térkép átrendeződése je­lenti. Az új kormány hivatalba lé­pésével Németország külpolitiká­jában aligha történik változás, az új külügyminiszter minden bi­zonnyal az FDP elnöke, Guido Westerwelle lesz. Változás várha­tó a gazdaságpolitikában, amely erőteljesebb liberális hangsúlyt kap. Ennek középpontjában a CDU, a CSU és az FDP által egy­aránt szorgalmazott adócsökken­tések állnak, még akkor is, ha Angela Merkel kancellár pártja a CSU-nál és az FDP-nél mérsékel­tebb koncepcióval állt elő. A koalíciós tárgyalások nem ígérkeznek könnyűnek. Mint ahogy szakértők szerint - az ál­lamháztartás súlyos eladósodá­sa miatt - az adócsökkentések végrehajtása sem. Frank-Walter Steinmeier szociáldemokrata kancelláijelölt, illetve külügy­miniszter és Guido Westerwelle liberális pártvezető közül ke­rülhet ki Angela Merkel kancel­lár koalíciós „harcostársa” Né­metországban. Ahhoz ugyanis kevés kétség fér, hogy a kon­zervatív kancellár hivatalban marad. Az 55 éves Angela Merkel, aki egy evangélikus lelkipásztor és egy latin-angol szakos tanárnő gyermeke - Hamburgban született ugyan, de családja néhány héttel születése után az NDK-ba költö­zött. Apja ugyanis a Berlin-Bran- denburgi evangélikus egyház lel­kipásztora lett egy helyi kis falu­ban, így Merkel tanulmányait már a volt kommunista államban vé­gezte, és ellenzékiként ott kezdte politikai pályáját is. A természet- tudományok doktorából azután végérvényesen a politika „dok­tora” lett, akinek tanítómestere hosszú időn keresztül a volt kan­cellár, Helmut Kohl volt. 2000-ben lett a CDU elnöke, 2005-ben pedig már a konzervatívok kancellátje- löltjévé választották, majd a par­lamenti választások eredménye­ként - fő vetélytársát, a szociálde­mokrata Gerhard Schrödert le­győzve - Németország első, az or­szág keleti feléből jött, ráadásul női kancellárja lett. Most pedig ismét harcba száll, hogy egy sorba kerüljön azokkal a háború utáni kancellárokkal, akik - mint Konrad Adenauer, Ludwig Erhard, Willy Brandt, Helmut Schmidt, Helmut Kohl és Schrö­der - legkevesebb két alkalommal szerezték meg a választók bizal­mát. Amúgy „merkeli” módon, csendesen és szerényen, de hatá­rozottan és energikusan rácáfolva azokra, akik négy évvel ezelőtt azt jövendölték, hogy a kancellári tisztség - már csak női mivolta miatt is - túl nagy falat lesz szá­mára. Ezzel szemben ,Angié” - akit gyakran neveznek az ország „Muttijának” (mamijának) is - a közvélemény-kutatási adatok alapján első hivatali ideje alatt a háború utáni Németország legnépszerűbb kancellárja lett. És csak úgy mellesleg: a Forbes ame­rikai magazin 2009-ben - politi­kus létére - immár negyedszer je­lölte őt a világ legbefolyásosabb nőjének. Ellenségei nincsenek, képessé­geit ellenfelei is elismerik, különös tekintettel arra, hogy a fő rivális szociáldemokratákkal négy éven keresztül együtt kormányzott. A hozzá közel állók szerint rendkívül fegyelmezett és állhatatos, az ideológiára kevés súlyt helyező, pragmatikus politikus. Olyan kon­zervatív, akit egyesek szociálde­mokratának tartanak, aki nem po­larizál, hanem harmóniát sugároz, és aki a kampányban sem hagyta eltéríteni magát mérsékeltnek és visszafogottnak tartott, a CDU ri­válisaival csak érvekkel vitatkozó stratégiájától. A gazdasági válság több mint egy éve óta az országot, illetve a kormányt általános véle­kedés szerint következetesen és határozottan irányította, és - a többi között európai uniós elnök­ként, valamint egy jubileumi NA- TO-csúcs házigazdájaként - nem­zetközi téren is elismerést szerzett. Merkelnek jobban sikerült meg­szabadulnia Helmut Kohl „ár­nyékától”, mint fő riválisának, a szociáldemokrata kancellárjelölt­nek, Frank-Walter Steinmeiernek Gerhard Schröderétől. Az 1956ja­nuárjában egy asztalos és egy gyári munkásnő gyermekeként szüle­tett, j ogász végzettségű Frank-Walter Steinmeier ugyanis a kilencvenes évek ele­jétől a későbbi kancellár jobb keze lett az alsó-szászországi minisz­terelnöki hivatalban. 1998-tól pe­dig már a kancellári hivatalban előbb a titkosszolgálatok felügye- lőjeként, majd a hivatal vezetője­ként is segítette Schrödert, és egyik legfőbb bizalmasának szá­mított több reformprogram, köz­tük a szigorú megszorításokat elő­irányzó - de az ország javára váló - Agenda 2010 nevű program kidol­gozásában. 2005 októberétől, a Merkel vezette nagykoalíciós kormány külügyminisztere, majd három évvel később az SPD kan­cellárjelöltje lett. A karizmatikus­nak és keménynek tartott Schrö- dertől eltérően Steinmeier a róla alkotott vélemények szerint min­dig is amolyan tisztviselő típus, egyfajta szürke eminenciás volt, aki azonban a külügyminiszteri hivatalt általános megelégedéssel látta el, és a párt jó szereplése ese­tén maradhat is a tisztségben. Hacsak ki nem szorítja őt a mi­niszteri székből az a Guido Westerwelle, aki a német Szabad Demokrata Párt (FDP) vezetőjeként Angela Merkel - illetve a CDU/CSU - új koalíciós partnere lehet. Ebben az esetben ugyanis a 47 éves - rendkívül jó szónoki képességek­kel rendelkező - liberális politi­kus minden bizonnyal a külügyek irányítója lesz. Javára válhat, hogy ő viszont a párt tiszteletbeli elnöki tisztségét ma is betöltő Hans-Dietrich Genscher tanítvá­nya. A jogász végzettségű Wes­terwelle 1991-ben lépett be az FDP-be és 2001-ben vette át a párt vezetését. A homoszexuali- tását - más vezető német politi­kusokhoz hasonlóan - nyíltan vállaló szabad demokrata pártel­nök immár harmadszor próbálja a liberális gazdaságpolitikát és a szabadságjogok maradéktalan érvényesülését hirdető pártját kormányra juttatni és a felméré­sek szerint most van a legjobb esélye ehhez. KOMMENTÁR Merkel, a garancia MAL1NÁK ISTVÁN Legalább fél tucatszor ragasztják hozzá megfigyelők a német parla­menti^választásieredményekhezatörténelmijelzőt-holasiker,hola kudarc mértékénekjellemzésére-, amiből logikusan következne, hogy földrengésszerű változásra kell számítani a német politikában. Márpedig ez nincs így. Németországra még a kormányalakítás, a koa­líciós tárgyalások heteiben is inkább a stabilitás lesz a jellemző, erre az a garancia, hogy a CDU/CSU maradt a vezető kormányerő és Mer­kel a kancellár. Az, hogy az eddigi jobboldali-baloldali nagykoalíciót felváltja a kereszténydemokrata-liberális paktum, inkább közép­vagy hosszabb távon rajzolja át a német politikai térképet. Agazda- sági válság kezelésének sürgőssége ugyanis nem enged akkora moz­gásteret a pártoknak, mintamekkorátszeretnének, illetve amekkora egy fellendülési szakaszban lehetséges lenne. A külpolitikában senki sem számít jelentős változásra, az új koalíci­ós partnerek között talán még akkora súrlódások sem lesznek, mint a nagykoalícióban. A belpolitikát, a gazdaságot illetően pedig a le­hetőségek fogják letompítani az FDP követeléseit, s itt elsősorban az adócsökkentések kérdése kerül előtérbe. Ezek mind a konzervatí­vok, mind a liberálisok programjában szerepelnek, de azzal a kü­lönbséggel, hogy míg a liberálisok az adócsökkentést azonnali gyógyírként alkalmaznák, Merkel álláspontja szerint előbb a vál­ságból kell kilábalni, s csak azután lehet lényegesen hozzányúlni az adórendszerhez. Hosszabb távon mindenképpen átrajzolja a politikai térképet, hogy azötparlamentipártközülakétnagynéppárt-CDU, SPD - veszített erejéből, a három kis párt pedig kétszámjegyűvé izmosodott. Az a tény, hogy akkor, amikor a gazdasági világválságot a liberális gazda­ságpolitika nyakába varrják, a német liberálisok történelmi csúcsra jutottak, mindenképpen raritás. És az, hogy az FDP nyolc százalékra megközelítette az SPD-t, a szocdemeket cselekvési kényszerbe hajt­hatja. Ezakényszervalószínűlegazegykorikeletnémetkommunista utódpártot, a PDS-t is magában foglaló Baloldal pártja felé sodorhat­ja az SPD-t, vagyis immár országos szintű együttműködésre a poszt- kommunistákkal, amire egyébként tartományi szinten már van pél­da. Abalra tolódás igényét helyi szinteken egyre erőteljesebben fo- galmazzákmeg, vagyis azt, hogy az SPD-nek vissza kell térnie azok­hoz a hagyományos szociáldemokrata értékekhez és programhoz, amelyet Gerhard Schröder alatt adott fel, először a megszorító jellegű Agenda2010 nevű programmal, majd a munkanélkülieknek járó támogatás csökkenésével, a nyugdíjkorhatár emelésével és így tovább. Tehát amíg az SPD Schröder alatt a centrum felé tolódott - ez a folyamat egyébként a jobboldali pártoknál is megfigyelhető voltésnemcsakNémetországotjellemezte-addigamostanivá- lasztásokkövetkezményekéntismétmarkánsabblehetaválasztó- vonal a politikai paletta jobb és bal oldala között. Változások tehát mindenképpen lesznek, lehet, hogy nem látvá­nyosak és gyorsak, de talán annál mélyebbek. JEGYZET Tiszolcon át JUHÁSZ DÓSA JÁNOS Politikusaink gőzerővel készül­nek a megyei választásokra. Összeállnak a koalíciók, s a me- gyeelnök-jelöltekszemélyének többsége is ismert. Vannakpárt- színekben újrázni vágyók, s olyanokis, akik függetlenként indulnak, miután eddigi pártjuk­tól nemkaptak bizalmat. Alako­sok véleménye erősen megoszlik arról, hogy a megyerendszer ho­zott-e pozitívumot az életükben, ezért az EP-választás mellett erre készülnekalegkevesebben. A Rimaszombati járásban min­den képlékeny. Nyolc éve, az el­ső választásokon mind a hat he­lyet az MKP képviselői foglalták el, de legutóbb, négy éve már csak kettő jutott neldk, az is a legalján. Alegmeglepőbb mégis az volt, hogy egy rimaszombati mellett három helyet az északi régió képviselői szereztekmeg, akik a legnagyobb kormánypárt színeiben indultak. Az elmúlt négy év alatt sem ők, sem a kor­mányban ülő elvtársaik nemigen törték magukat azért, hogyajá- rási székhely, illetve a még dé­lebbre élők ebből profitáljanak. Ahogy a rimaszombati alispán mondja, aFico-kormány alatt két focipályára adtak támoga­tást, meg ígéretet a tiszolci kihe­lyezett ülésükön a rimaszombati ipari park támogatására, de a pénz azóta sem csordogált át a rimaszombatiak számláj ára. Leépítettek viszont mindent, amit csak lehetett. N emrég egy vasárnap Kassára készültem. Az előző nap megnéztem a világhá­lón, hogy a reggeli órákban mivel jutok el a keleti metropolisba. Nem akartam hinni a szemem­nek: az első közvetlen járat 11.48-kor indul, délután két órá­ra ér Kassára. Akadt egy áthidaló lehetőség, leutazhattam Tiszolc- ra, onnan ment egy távolsági busz. így cselekedtem, s vállal­tam a plusz kétórás zötyögést. De nem jártam jobban akkor sem, amikor végre találván egy szabad napot, elhatároztam, felmegyek egy napra a Magas-Tátrába. Az évtizedekig Losonc és Csorbató között ingázó, s állandóan zsú­folt járatot pár éve megszüntet­ték. Kétlehetőségem maradt. Zó­lyom vagy Kassa érintésével jut­hatok el immár alig fél nap lefor­gása alatt a légvonalban alig 100 kilométerre fekvő hegyekbe. Amikor egyikképviselőnknek elpanaszoltam szomorú törté­netemet, lakonikusan annyit vá­laszolt: évek óta nem utazott tömegközlekedéssel. Ezzel elju- tottunkproblémáink gyökeré­hez. Elefántcsonttoronyból igen nehéz megragadni a valóságot.

Next

/
Oldalképek
Tartalom