Új Szó, 2009. szeptember (62. évfolyam, 202-225. szám)
2009-09-03 / 203. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. SZEPTEMBER 3. Vélemény És háttér 7 TALLÓZÓ mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmsmmm KURIER Mindkét országnak ártott a révkomáromi incidens - nyilatkozta a szlovák külügyminiszter egy osztrák napilapnak. Mélységes bi- zalmadanság él a két ország között, de ezt át kell hidalni, és új ‘minőséget kell elérni a párbeszédben - mondta Miroslav Lajčák a Kuriemak. A miniszter szerint a régi emlékek erős érzelmeket váltanak ki, így volt ez legutóbb Sólyom László látogatásakor is. A látogatást Szlovákiában pökhendinek és az állammal szemben tiszteletlennek tekintették. Az eredmény: mindkét ország tekintélyén csorba esett az EU-ban. „Magunknak ártottunk” - tette hozzá, (mti) Aktuális államfőnk hozott néhány semleges mondatot az iskoláról, és ránk sugározta megjelenése fényét Bubble gum A helyi krónikák szerint egészen a legutóbbi időkig nem fordult meg államfő Nagymegyeren. LAKATOS KRISZTINA Ami persze csak részben igaz, hiszen ne feledkezzünk meg Mátyás királyról, jó uralkodónkról, aki mezővárosi rangot adományozott a településnek. Erre mi, nagymegyeri- ekmindannyian büszkék vagyunk. És bár a közelmúlt eseményeit nem mindig emlegetjük szívesen, a történelmi hűség kedvéért örökítsünk meg az utókor számára még egy eseményt: egyszer Gustáv Hu- sákis lassított a városban. ’82 vagy ’83 lehetett, az első számú állami és pártvezető talán a komáromi hajógyárban örvendezett a csehszlovák ipar kiemelkedő teljesítményei felett, és célja felé tartva rajtunk is keresztülhaladt. Másodikos kisiskolás voltam, virágot vittünk, és az út két szélén sorfalat állva integettünk a nagy fekete autóknak. A nagy esemény előtt tanító nénink komolyan figyelmeztette az osztályt: senkinek eszébe ne jusson bublegumot kiabálni. Én soha nem kiabáltam bublegumot, mert a kertek alatt jártam haza, de nagyon irigyeltem a blokkos gyerekeket. Az ó útjuk ugyanis a főút mel- lettvezetett, és azt mindenki tudta: ha jönnek a kamionok, integetni kell és kiabálni, mert ilyenkor a rendesebb sofőrök külföldi zsuvit dobálnak ki az ablakon. Nagy kincs volt akkoriban egy-egy gömbölyű rágógumi, hát még az olyan, amelyikben színes kép vagy matrica is lapult - a boltban csak Pedrót lehetett kapni. És meg kell mondanom, nagy csalódás volt, hogy Husák elvtárs üres kézzel jött, és eszébe sem jutott édességet szórni a gyerekek közé. Azóta vannak fenntartásaim, mit ér az efféle megtiszteltetés. Amiből idén jócskán kijutott kis városunknak. Köztársasági elnökünk idén már másodszor járt nálunk. Először kampány idején jött egy kis lakossági fórumra, most pedig a tanévnyitó fényét emelte a jelenlétével. Csak találgatjuk, hogy a kettő között összefüggés lehet: talán a fórumon olyannyira megkedvelte az iskolákból kivonultatott gyerekeket, hogy ismét látni kívánta őket. A helyi kurucok más összefüggéseket rebesgetnek: mondják, hogy ez afféle „körbepisilősdi”, szimbolikus területmegjelölés, demonstráció, ki meddig mehet el (Sólyom például nem jöhetne). Az összeesküvés-elméletek hívei szerint Ivan Gašparovič egyenesen azért jött, hogy azon frissiben ellenőrizze az államnyelvtörvény gyakorlati megvalósítását. Megint mások szerint az államfőnek úgy megtetszett Nagymegyer, hogy telek után néz a városban, és nyaralót fog itt építeni. (Ezt az információt, nagyon kérem, azért ne vegyék készpénznek - ugyanez a hír járta Zámbó Jimmyrőlis annakidején.) Találgathatunk bármeddig, én a családi kasszát önállóan kezelő, felnőtt, választójoggal bíró személyként továbbra is egészen egyszerű mérleget vonnék: ki mit adott és mit kapott. Aktuális államfőnk sem osztott édességet, hozott néhány semleges mondatot az iskoláról, és másfél órán át ránk sugározta megjelenése fényét. Ezzel szemben kapott: a ceremóniát tekintve udvarias fogadtatást, virágot (valaki szólt az elsősöknek, hogy a tanító néniknek szorongatott csokrokat az elnök bácsinak is odanyújthatják), néhány fujolást, hátfordítást, füttyöt, ugyanott és ugyanakkor tapsot is. (Nehéz, konfliktusos időket élünk.) Ráadásként: magával vitte a jó hírünket. Egy napra mi lehettünk Szlovákia díszmagyarjai. Hogy mit ér az efféle megtiszteltetés, döntse el ki-ki a maga ízlése szerint. KOMMENTÁR Gordiuszi csomó AAAL1NÁK ISTVÁN A Gázai övezet blokádjának megszüntetése, Izrael zsidó államként való elismerése, Kelet-Jeruzsálem státusa, a palesztin menekültek és leszármazottaik hazatérése, a vízmegosztás problémája - és még lehetne folytatni azoknak a lényeges kérdéseknek a sorát, amelyeket meg kellene oldani ahhoz, hogy egy önálló és főleg életképes palesztin állam létrejöhessen. Gond annyi van, hogy ha éjjel-nappal tárgyalnának, sem igen győznék, de egyelőre nem tárgyalnak a felek, csupán üzengetnek egymásnak. Ebben a szakaszban legalább arról kellene megállapodni, hogy mikor és miről fognak tárgyalni, vagyis a párbeszéd menetrendjéről. Annak, hogy legalább ebben megegyezhessenek, pillanatnyilag két feltétele van. Izraelé az, hogy a palesztinok ismeijékel Izraelt zsidó államként, a palesztinoké - s ezzel az USA is egyetért - pedig az, hogy Izrael teljesen fagyassza be a telepbővítést a megszálltnak nevezett területeken, vagyis Kelet-Jeruzsálemben és Ciszjordániában (Nyugati part). A márciusban hivatalba lépett jobboldali Netanjahu-kormány erről eddig hallani sem akart, legújabban a bővítés átmeneti felfüggesztésére hajlandó - amerikai és uniós nyomásra - annak érdekében, hogy valamiféle párbeszéd kezdődhessen. Az elképzelések szerint e hónap végén, az ENSZ-közgyűlés alkalmából találkozhatna Netanjahu Mahmúd Abbász palesztin elnökkel, és Barack Obama amerikai elnök közvetítene közöttük. A telepek kérdése az egyik legbonyolultabb probléma, szinte alig megoldható-és ebben kellene valahogy dűlőre jutni a béketárgyalások felújításához. Sáron2006-ban ürítette ki a Gázai övezetet, ahol 7 ezer zsidó telepes élt. Ez az izraeli kormánynakkétmilliárd eurójába került: a telepeseket kárpótolni kellett, új otthont adni nekik. Kelet- Jeruzsálemben, ahol a 67-es háború előtt csak arabok éltek, jelenleg kb. 200 ezer zsidó telepes él. Ciszjordániában az utóbbi évtizedben 50 százalékkal nőtt a nagyobb telepfürtök lakóinak száma, s már valamivel meghaladja a 300ezret. És akkor még nem említettük a száznál is több vadtelepet, amelyekből Izrael néhányat itt-ott, tessék-lás- sék felszámol, tudván tudva, hogy pár nap múlva a fanatikusok úgyis visszaköltöznek. Félmillió ember elköltöztetése a megszállt területekről, ahogyapalesztinokkövetelik, a becslések szerint80-100mü- liárd euróba kerülne, ennyi pénze Izraelnek sohasem lesz. Izrael jelenleg is gyorsított ütemben fejleszti - természetes növekedés címén - a nagy telepfürtökben az építkezést. Azzal a céllal, hogy e zsidó telepek megmaradjanak a majdani palesztin államon belül. Nehéz elképzelni, hogyan lehetne életképes az a palesztin állam, amely a zsidó telepekkel tarkított Ciszjordániából, valamint a tőle távol levő Gázai övezetből állna úgy, hogy e két rész között ott húzódik Izrael. Netanjahu most csak abba egyezett bele, ideiglenesen fékezi a ciszjordániai építkezéseket azzal, hogy a kabinet a jövő év elejéig nem ad ki új építési ajánlatkéréseket. Azt nem tudni, mennyit költ a telépbővítésekre, mert nem egy tételként szerepel a költségvetésben, hanem szétdobják, elrejtik a különböző tárcák között az erre szánt pénzt. A vadtelepek pedig - felszámolásukat Izrael többször megígérte - egyfajta ütközőt képeznek a nagy telepfürtök é? az arab települések között. Summa summarum: minél több lesz a telepes, annál lehetetlenebb lesz egy későbbi kiürítés. Atelepekügye bonyolultabb a gordiuszi csomónál. Átvágása sem jelentené magát a megoldást, hanem csupán az első lépést amegoldás felé. KÉZ,IRAT Becsengettek MIKLÓSI PÉTER Hát igen, újra szeptember elseje, ami idén másodika volt, de a tanévkezdés jelképes súlyának erejében bízva, nekünk, évtizedekkel ezelőtti, hajdan volt diákoknak minden tanévnyitó szeptember elseje... És ha az efféle maradias, naptárhoz igazodó öregdiák történetesen újságíró, aligha kerüli el sorsát, hogy az újbóli iskolakezdés kapcsán valami szívhez szólót, őszintét írjon, valamit arról, milyen érzés szlovákiai magyar gyerekként felföldi magyar iskolába járni. Már ha odajár az a lurkó, hiszen a statisztikák arról árulkodnak, hogy sok az olyan szlovákiai magyar szülő, aki csemetéjének nem az anyanyelvi oktatást választja. Hogy az ilyen szülő minő tekintetben felelőtlen, tudja azt a lelke mélyén mindenki, aki magyar létére nem Arany és Ady, Jókai és Mikszáth nyelvén taníttatja gyermekét. Ám légyen bárhogy, aki diák, annak tetszik vagy nem, szeptember lévén újra iskolapadba kell ülnie. Ezért hát szabadjon eltűnődnöm azon, milyen is volt gyereknek lenni, sze- rettem-e iskolábajárni. Minő lélekkel, milyen kedvvel vettem hátamra bő ötvenöt esztendeje naponta az iskolatáskát? Az osztályok padjait koptatva észrevet- tem-e, és ha igen, hányadikos diákként, hogy a jó iskola a szellem, a tudás fellegvára, az egyéni akarat küzdőtere. Ahová akkor is bemenekülhet az ember, ha tudatosítja ott a közélet viszályai, az utca veszélyei helyett az esélyeket találja. Nos, aki úgy gondolja, tartson akár strébernek, de bevallom: én szerettem iskolába járni. Nem azért, mert az idő megszépíti az egykori iskolás éveket, hanem azért, mert például, olvasni mindig szerettem. Elsősorban az anyanyelvemen, hiszen Szlovákiában a második világháború után született nemzedék tudja csak igazán, hogy az így szerzett ismeretek, az anyanyelven oktató iskola adja át az embernek a tudás teljességét. Meg a belső nyugalmat adó erőt a mindennapok küzdelmeihez. A mi generációnk ugyanis már azt is tudja, amit a most újra iskolapadba ülő gyermekek még csak sejtenek, de nem érzékelnek igazán. Jelesül azt, hogy két évtizeddel a rendszerváltás után, nálunk még mindig mázsanehéz a demokrácia iskolatáskája és meglehetősen lapos a szülők többségének pénztárcája. Mert az új tanév mindenki számára egyformán elkezdődött ugyan, de a vékonypénzű, netán munkanélküli szülő igencsak törheti a fejét, hogyan fedezze az újabb, egyre nagyobb kiadásokat. Tanszerekre, buszköltségre, diákétkeztetésre, más egyébre. A társadalmi ranglétra alsó fokára süllyedt pedagógus pedig mélázhat, hogy majd csak rutinból, kötelességszerűen tanít-e, avagy a lelkét is kiteszi a diákjaiért, fittyet hányva arra a fájó tudatra, hogy mind az anyagiak, mind a megbecsülés dolgában valahol hátul kullog - ha egyáltalában érdemes mostanában megbecsülésről, társadalmi értékrendről beszélni! Mert ahhoz nem szükségeltetik színjeles bizonyítvány, elég a józan paraszti ész, hogy bárki észrevegye: lassan, de biztosan kezdünk visszakanyarodni mind a pártállami dirigizmus, mind a mečiari idők akamokság- tól sötétlő korába. Nekünk, szlovákiai magyaroknak tehát ilyen, az anyanyelvi elhallgattatás és az oktatás, a köznapi érintkezés el- szlovákosítását célzó ármánykodás árnyékában, átírandó tankönyvek rókalelkű ígéreteinek légkörében kell megőriznünk anyanyelven oktató iskoláinkat. Pontosabban: korábbi csatáinkhoz hasonlóan újra megőriznünk! E helyzetben nem kívánom az ördögöt a falra, illetve léleknyugtató iróniával a falat sem az ördögre festeni, annyit azonban leszögeznék: nem lesz könnyű. Ezért tanév eleji üzenetként pedagógusnak és diáknak inkább azt ajánlom figyelmébe, hogy a tudat olyan, akár az ejtőernyő: csak akkor működik, ha nyitott... És hogy még az újságírói cinizmus is helyet kapjon: a honi magyar iskola a Szlovákiában most életbe lépett jogszabály szerint felértékelődött magyar szóval tanít; használói januártól, „törvényszegő megszólalásonként”, akár ötezer eurót is fizethetnek érte. Szlovákiai Magyarok! Hát hol van még egy ilyen értékes oktatási (anya) nyelv a világon?! FIGYELŐ _____________ .■öíím . «swt - a-,; Kennedy emlékiratai True Compass (Igaz tájoló) címmel szeptember 14-én jelenik meg a 77 éves korában elhunyt Edward Kennedy emlékirata. Az első kiadásban másfél miihó példányszámban megjelenő könyv iránt óriási az érdeklődés. Edward Kennedy nem sokkal azelőtt kötött szerződést emlékiratainak kiadására, hogy tavaly májusban rosszindulatú agydaganatot diagnosztizáltak nála. „Fáradhatatlanul dolgozott, hogy be tudja fejezni a könyvet, s az a lebető legjobb legyen... Az eredmény egy nagyszerű és inspiráló örökség minden olvasó számára, az állhatatosság esettanulmánya” - közölte a Twelve könyvkiadó közleményben. Kennedy betegségének diagnosztizálása után néhány héttel sikeres műtéten esett át, majd kemoterápiás kezelést kapott. Két héttel élte túl nővérét, Eunice Kennedy Shrivert a speciális olimpiai játékok életre hívóját -, aki augusztus 11-én, 88 éves korában hunyt el. Ő volt az amerikai szenátus második legrégebben, 1962 óta hivatalban lévő tagja. Fivéreinek, az 1963-ban meggyilkolt John F. Kennedy elnöknek és az 1968-ban meggyilkolt Robert Kennedy volt igazságügy-miniszternek, demokrata párti elnökjelöltnek a halála után ő maradt a Kennedy-dinasztia egyetlen politikai képviselője. Már jóval azelőtt elkezdte gyűjteni gondolatatait, hogy hozzálátott emlékiratai megírásához. Fivére, John Kennedy 1960-as elnökválasztási kampánya óta írt személyes feljegyzéseket. 2004-ben szóbeli történelmi kurzusba vágott bele a Virginiai Egyetemmel, s ezt az anyagot is belefoglalta könyvébe. Az emlékiratok megírásához Ron Powers Pulitzer-díjas újságíró volt segítségére, de „minden szó Kennedyé”. „Ez az ő könyve. Ő írta, és hagyta jóvá minden szavát” - közölte Robert Bartnett, a néhai szenátor jogi képviselője, (mti)
