Új Szó, 2009. augusztus (62. évfolyam, 177-201. szám)
2009-08-18 / 191. szám, kedd
6 Kultúra UJSZO 2009. AUGUSZTUS 18. www.ujszo.com RÖVIDEN Kulcsár Tibor-emléktáblát avatnak Perbenyik. Augusztus 23-án, vasárnap 17 órától a perbenyiki falunapok rendezvényein belül kerül sor Kulcsár Tibor emléktáblájának felavatására az egykori tanítói lak falán, ahol a költő szüleivel lakott. Az emléktábla-avatást megelőzően, 16 órától a helyi kultúrházban „Elválaszthatatlanul ide kötnek milliónyi szálak” - címmel emlékműsort rendeznek a költő emlékére, (ú) Gramophone-jelölés Budapestre Budapest. A Budapesti Fesztiválzenekar két felvételét is jelölték a 2009-es Gramophone-díjakra - adta hírül honlapján a Fischer Iván vezette Fesztiválzenekar. A londoni Gramophone folyóirat a héten hozta nyilvánosságra az idei Gramophone-díjakra jelöltek listáját. A komolyzene Oscar-díjának tekintett díjat 15 kategóriában ítélik oda. A 2009-ben a világon megjelent több ezer komolyzenei lemezfelvétel közül válogató nemzetközi zsűri a Budapesti Fesztiválzenekart - egyetlen szimfonikus zenekarként - két kategóriában is jelölte a rangos elismerésre. Alegjobb versenymű-felvétel kategóriában jelölték Beethoven összes zongoraversenyének az amerikai Nonesuch lemezcég számára készült felvételét (a szólista Richard Goode, a karmester Fischer Iván), míg Mahler 4. szimfóniájának a Channel Classics-nél megjelent felvétele (Miah Persson szólójával és ugyancsak Fischer Iván vezényletével) a legjobb zenekari felvétel kategóriában szerepel ajelöltek között, (mti) Muzika Etnika a Szlovák Nemzeti Múzeumban A zene a kultúra tükörképe RECS KA MÁRIA Pozsony. A zenét mint az emberiség kultúrájának szerves részét mutatja be a Szlovák Nemzeti Múzeumban látható, Muzika Etnika című kiállítás. Különböző országok hangszereinek, népviseletének, népzenéjének felvonultatásával a kiállítás arra igyekszik rávüágítani, hogy mennyire különbözőek vagyunk mi, emberek, és hogy mennyire megmutatkoznak egyes országok népszokásai az adott országban játszott zenében. Láthatjuk a kiállításon az észak-amerikai indiánok sámándobját, amelyet a szellemekkel való kommunikációra használtak. Az ázsiai emberek harmóniára, homogenitásra való törekvését a gamelan, a különböző méretű bronzgongokból álló hangszeregyüttes prezentálja. India szokásait és társadalmi rendszerét szemléltetve pedig kiderül, hogy a zenészek csak magasabb kasztokból származó emberek lehettek, és a hangszerek is csak „tiszta” állat bőréből készülhettek. Érdekes lehet még az örvös tatu páncéljából készült dél-amerikai charan- go, vagy a 21 húrból álló afrikai hangszer, a kora. A nemzeti múzeum kiállítása audiovizuális élményt is nyújt, a kiállított tárgyak mellett elhelyezett fülhallgatók segítségével ugyanis belehallgathatunk a tájegységek népzenéjébe, és a képernyőkön láthatjuk is a zenészeket hangszerük megszólaltatása közben. Néhány részlet kivitelezése azonban nem igazán tetszett. Két terembe zsúfolták be a kiállított tárgyakat, az egyes országok nem követik logikusan egymást, az egyik helyiségben csak Dél-Ame- rika és India van, a másikban pedig Észak-Amerika, az arab országok, Afrika, Kína és Indonézia is helyet kapott. Talán jobb lett volna, ha földrészek szerint temati- zálják a termeket. A megfelelő hangulatot sem sikerült megteremteni, bár hangos zene szól, senki sem érzi magát Kínában vagy Indiában. Talán több díszítőelemmel, nagyobb kivetítőkkel, az arab tárlatnál pedig egy használatra kész vízipipával, kényelmes ülőpámákkai és a háttérben helyi zenével bárki Törökországba képzelhette volna magát. A kiállítás október 4-ig tart. Megrendezésében a Szlovák Nemzeti Múzeumon kívül részt vett a Prágai Nemzeti Múzeum, valamint a prágai Károly Egyetem is. (Fotó: SZNM) Karlovy Vary idei fesztiváljáról indult világ körüli útjára Humberto Hinojosa Oscáriz mexikói filmje Fekete bárány, szabad úton Humberto Hinojosa Oscáriz és a film producere, Pablo Carcía Catterer (ČTK-felvétel) Két film képviselte Mexikót az idei Karlovy Vary-i mustrán: Juan Carlos Rulfo dokumentuma (Azok, akik maradnak) és Humberto Hinojosa Oscáriz első játékfilmje (Fekete bárány). A fényes jövő reményében mindkét alkotás hősei Amerikáról álmodoznak. SZABÓ G. LÁSZLÓ Rulfo dokumentuma azokról az emigránsokról szól, akik emberhez méltatlan körülmények között próbálnak gyökeret ereszteni és életben maradni új hazájukban, Oscáriz debütáns filmjének két huszonéves hőse még csak most vág neki a nagy útnak. Jósé és Kumbia kiszolgáltatott társadalmi helyzetben lévő, csak egymásra számítható birkapásztorok. A szebb, tartalmasabb, emberibb holnap mindkettőjük számára megfoghatatlan valami. Legalábbis ott, ahol élnek. Nincstelensé- gükből tisztességes módon nincs kiút. Furfangosságuk és bátorságuk kell ahhoz, hogy a választott úton elindulhassanak. Jósé és Kumbia, mint két jó barát, évek óta összetartanak. Munkáltatójuk, a tehetős don Leandro rancsán a nyáj őrzése és legeltetése mellett dolgoznak éppen eleget. Jósé nyolcéves árvaként, a helyi pap révén került dón Leandróhoz, aki feleség nélkül nevelte elkényeztetett fiát, Jerominót. A két fiú között azonban a pap minden igyekezete ellenére sem szövődött barátság, épp ellenkezőleg. Jero- mino mindig ellenségesen viselkedett a fiúval szemben. Gyűlölete akkor tetőzött, amikor Jósé igaz barátra talált az ugyancsak nincstelen Kumbiában. Ahol csak tudja, ott teszi kellemetlenné a két fiú életét. Most éppen orvul végzett a nyáj egyetlen fekete bárányával, s már megy is az apjához, hogy újabb büntetést rójon ki a fiúkra. Jósé és Kumbia mindeközben hatalmas terveket szövögetnek: megelégedvén sanyarú és kilátástalan sorsukat, azon töprengenek, hogyan juthatnának nagyobb összeghez, amellyel végérvényesen elhagyhatnák Mexikót. Talán, ha eladnának néhány birkát... De aztán adódik ennél jobb lehetőség is. Feltűnik a történetben Maria, Jósé gyerekkori szerelme, akire Jeronimo is szemet vet. Az érzelmi viszályból végzetesnek tűnő lövöldözés lesz, s hogy szeretett fia megússza a börtönt, don Leandro fizet. Méghozzá nem is keveset. Az igazat, hogy Kumbio mégsem halt meg, ketten tudják csupán: Jósé és a pap, aki másodszor nyújtott segítő kezet a fiúnak. Az út tehát szabad : az álom megvalósulhat. Jósé és Kumbia elindulnak. „A történet mindhárom hőse kapott belőlem valamit - mondja a huszonnyolc éves rendező, aki a saját forgatókönyve alapján forgatta a filmet. - De a szűk környezetemből is feltűnnek benne né- hányan, akik így vagy úgy hatással voltak az életemre. A világon természetesen bárki kerülhet olyan helyzetbe, hogy sorozatos kudarcok érik, és teljesen elkeseredik. Boldogtalanságában ilyenkor már csak egyvalamiben tud megkapaszkodni az ember: hogy gyökerestül változtat az életén, tesz egy lépést a megálmodott jövő felé. Á Fekete bárány számomra sokkal inkább a valóság, mint a képzelet filmje. Amikor írni kezdtem a forgatókönyvet, a legfontosabb szempontnak azt tartottam, hogy a történet egyszerű és hozzám közeli legyen, mégis sokakat megérintsen. A barátságról akartam szólni. Hogy a figurákat figyelje a néző, ne a körülményeket. Ezért is játszódik egy helyszínen a történet, amelyet én magam is jól ismerek. Pontosan tudom, hogy ezen a rancson mikor kel és mikor nyugszik a nap, s hogyan élnek az ottaniak. Ez a két fiú a kilátástalan élet elől menekül, a barátságukat azonban a legnehezebb helyzetben sem adják fel. Voltaképpen az ível át az egész történeten. Az tartja össze az eseményeket.” Humberto Hinojosa Oscáriz bizonyos fokig önmagát is fekete báránynak látja. „Ha más úton jársz, mint a társaid, ha nem egyezik a véleményed a többség nézeteivel, vagy ha számukra valami furcsa dologba kezdesz, azonnal rád sütik, hogy más vagy, nem tartozol közéjük. Ami persze nem azt jelenti, hogy rosszban sántikálsz. Én egyébként mindig olyan filmet akartam készíteni, amilyeneket magam is szívesen nézek. Olyan történeteket, amelyeken sírni is, nevetni is lehet, amelyek meghatnak és megmosolyogtatnak, s még sokáig nem eresztenek, miután kijöttem a moziból.” A Fekete bárány egyetlen nap történése, amelynek során mindenkinek megváltozik az élete. Jósé és Kumbia elhagyják a rancsot, Maria hozzámegy ahhoz, akit igazán soha nem szeretett, a pap pedig, csak hogy segítsen a fiúkon, bűnbe kergeti magát. „Nem akartam arról is szólni, hogy mi vár a két fiúra Amerikában, az már egy másik film témája - így a rendező. - Számomra az volt a fontos, hogy rátaláljanak az útra, amelyjobb irányba viszi őket.” Az eddig reklámfilmeket forgató Oscáriz szerint Mexikóban meglehetősen kacskaringós utat kell bejárni ahhoz, hogy nagyjátékfilmes lehetőséget kapjon az ember. Némi változás azonban tapasztalható már, több a támogató és a kulturális minisztérium segítségére is számíthatnak. A Gus van Sant, a Scott fivérek, Larry Clark és Alfonso Cuarón filmjein felnőtt Oscáriz jól megírt, feszültséggel teli Fekete báránya (a két főszereplő: Christian Vázquez és Rodrigo Corea kiváló játékával) hetven kópiával fut a mexikói mozikban, ami komoly sikert jelent. „Decemberben kezdem el forgatni a második játékfilmemet - örül Oscáriz. - Az Ay lov iu két tizenéves szerelméről szól. Mexikói hallássérült a fiú, nem beszél angolul, a lány amerikai és nem akar Mexikóban élni. A történet központi kérdése mégsem ez, hanem az, hogy: miből tudja az ember, hogy élete első nagy szerelmét éli? Jelenet a filmből (Képarchívum) Holnap ünnepi gálakoncerttel és a Duna felett vibráló színpompás tűzijátékkal kezdődik a rendezvény Tíznapos millenniumi fesztivált rendez Visegrád MT1-JELENTÉS Visegrád. Közös kulturális programmal tisztelegnek Visegrád alapításának 1000 éves évfordulója előtt a Dunakanyar régió települései, Visegrád testvérvárosai, valamint a visegrádi négyek tagországai. Az augusztus 19-én kezdődő, tíznapos millenniumi fesztiválon 25 zenekar és csaknem ezer fellépő szórakoztatja az érdeklődőket. Dobri Imre, a város alpolgármestere elmondta: szerinte a visegrádi sportcsarnok melletti rendezvénytéren tíz napon át tartó ünneplés még közelebb hozza egymáshoz a régióban lakókat. Hozzátette: legalább ilyen fontos, hogy a visegrádiak a bajor, olasz és erdélyi testvérvárosokból, valamint a V4-országok- ból érkező fellépőkkel és vendégekkel is megismerkedhetnek, megbarátkozhatnak. Az alpolgármester a Visegrád életében kiemelkedő jelentőséggel bíró millenniumi fesztiválra napi 2000- 2500 látogatót vár itthonról és külföldről. Szerinte a fesztivál ugyanúgy az összefogást jelképezi, mint a településen élő Kossuth- díjas szobrászművész, Vígh Tamás Életfa című szobra, melyet a fesztivál keretein belül augusztus 29-én avatnak fel a Duna-parton. A 11-es út melletti sétány rév alatti szakaszán, egy kinyúló földnyelven nyugvó 7 méter magas, fehér márványból készült szobor egyformán jól látható lesz a várból és a Salamon-toronyból, de gyönyörködhetnek majd benne az Esztergom vagy Szentendre felől érkezők is. A Visegrádi Millenniumi Fesztivál augusztus 19-én ünnepi gálakoncerttel és a Duna felett vibráló színpompás tűzijátékkal veszi kezdetét. A 20-iki ünnepségre a Szent István-kori emlékeket őrző Sibrik-dombon kerül sor, majd a testvérvárosok napjai következnek. A színes prózai és zenei csemegék közé „építették be” a Szent György Lovagrend Visegrád ezeréves múltjáról szóló konferenciáját, hogy aztán ismét oldottabban folytatódhasson a fesztivál a Dunakanyarban lévő települések művészeinek, művészcsoportjainak fellépésével. Két napon át a V4-ek turisztikai és kulturális értékei kerülnek terítékre, majd augusztus 29-én a millenniumi ünnepségen közös szabadtéri szentmisén emlékeznek a résztvevők az ezeréves múltra.
