Új Szó, 2009. augusztus (62. évfolyam, 177-201. szám)
2009-08-15 / 189. szám, szombat
12 Szalon ÚJ SZÓ 2009. AUGUSZTUS 15. www.ujszo.com VÉLEMÉNY-e * - - - - - * - s mmm $mm m Blogmustra Kell vagy nem kell az MKP-Most-Híd koalíció? Bár még jóformán el sem váltak, egyesek már össze is boro- nálnák őket. Az MKP és a Most- Híd esetleges együttműködéséről van szó, mely a napokban merült fel újra a médiában. Bugár Béla már az új párt bejelentésétől kezdve folyamatosan jelzi, hogy „a politikai bizalmi válság áthidalása érdekében” hajlandóak együttműködni szinte mindenkivel, beleértve az MKP-t is. Ők viszont köszönik szépen, de az előzmények miatt ettől egyelő: re igencsak ódzkodtak. A múlt héten a TA3-nak nyilatkozó Bugár viszont tovább görgette a fonalat. Elképzelhetőnek tartja, hogy bizonyos szinteken már az őszi megyei önkormányzati választások előtt együttműködjön a két párt. Az erről szóló tárgyalások pedig, mint mondta, állítólag augusztustól kezdődnek. Kinekjó mindez? A rossz nyelvek szerint Bugárék, azt követően, hogy az MKP-n belüli palotaforradalmuk, majd az exkluzív platformalakítási kísérletük elbukott, most új nyuszit húztak elő a kalapból. Ezúttal kívülről, az anyapárt nyakába csimpaszkodva, az MKP-val közös listán szeretnének pozíciókba kerülni, egyelőre regionális szinten. Pillanatnyilag kimondható: az idei megyei önkormányzati választások előtti bármiféle közös együttműködéssel az MKP inkább csak veszíthet, a Most- Híd pedig nyerhet. 1. A szlovákiai magyarok számára létérdek, hogy végre megtudják, mennyire valós a Bugár Bélát övező glória, illetve mennyire csak egy, a médiában felfújt íu- firól van szó. Ennek letesztelésére pedig a közelgő választások a lehető legjobb alkalom. A választók szintén dörzsölhetnék a markukat, gondoljanak csak egy esetleges Kvarda-Bugár csőriére a Nagyszombat megyei önkormányzat elnöki posztjára. 2. Ha egyetlen reális megmérettetés nélkül esne egymás karjába a két párt, örökre titok marad az is, hol húzódtak a valós erővonalak, mennyire volt népes a két szavazótábor. Nem lenne jobb inkább tiszta vizet önteni a pohárba rögtön az elején? (A teljes bejegyzés a Körkép blo- gon olvasható:www.korkep.sk) Diplomaosztó, nyelvtörvény a fészbúkon Komáromban kiosztották a diplomákat, most először magiszteri szinten is, elismerésem minden végzősnek! Nagy teher van a vállukon: a munkaerőpiac a diplomázók alapján alakítja ki véleményét a Selye János Egyetemről, és egyben osztályozza a tanárok és a vezetőség teljesítményét. Önjelölt (le)értékelők már most is akadnak, s ami a legmeglepőbb, hogy őket köztünk, magyarok közt kell keresni. A Selyét divatos leszólni, kamuegyetemnek titulálni, hangoztatni, hogy csupán utolsó utáni lehetőségnek jelöljük meg. Érdekes volt az egyetem főiskolává való lefokozásáról szóló hír is, ahol a fogalmak és a helyzet egyértelmű tisztázásának hiánya miatt az olvasónak az az érzése lehetett, hogy a Selye kudarcra van ítélve, az oda jelentkezővel együtt, miközben a főiskolai (=középső) kategória elérése épp sikerként könyvelhető el - feltéve, ha egyáltalán igaz a hír. Nem tartom azt sem elképzelhetetlennek, hogy épp e jogtalan kritikák miatt csökkent a Selyére jelentkezők száma. Nem állítom, hogy a komáromi egyetem felér egy Harvard- dal, de nem is ez a célja. Természetesen van hova fejlődni, de a Selye tanáraival, hallgatóival beszélgetve nem tűnt fel az az óriási különbség a többi szlovákiai vagy magyarországi egyetemhez képest, amit a kritikusok hangoztatnak. (A bejegyzés a Komáromi blo- gon található: www.komaromi blog.com) most-hid.sk Narancsos vagy barnás szín, egy szimpatikus Béla, s rendezett forma. Derű és átláthatóság. Első látásra ennyit konstatálhatunk a legújabb magyar párt honlapjáról, amely a keresztségben a Most-Híd nevet kapta. Igazából a felfedezésem az oldalon csak ezt a kezdeti élményt erősítette meg bennem, s azt kell mondanom, rendben van a honlap. Béla a fő motívum, ami nem meglepő, hiszen a Híd erős Bugár- központú pártként kell, hogy a szavazó fejébe ivódjon, mert ugyebár ő a legnépszerűbb magyarpolitikus. Konzervatív megjelenés, átláthatóság, s a kezdőlap is tartalmazza azt, amire nekem szükségem volna, ha éppen valamit szeretnék a párttól. Van hírlevélre való feliratkozás, lehetőség az észrevételek közvetlen elküldésére, friss hírek, link a belépési kérvényhez, kereső, sőt még az augusztustól induló kampány egyik eleme is beúszik néha. A baloldalon állandóan látható egy bélás kép, de a főoldal jobb részén a párt megpróbálja bemutatni más személyiségeit is. A nagy naptár, ami ugyancsak állandó része a honlapnak, engem kifejezetten zavart, mert feleslegesnek éreztem ebben a formában, de a videók az oldal alján mutatták, ezt a honlapot már a 2009-es évben készítették, tehát már csak pár évvel vagyunk elmaradva a világ fejlettebb részétől. Ami a tartalmat illeti, ahogy azt már fentebb említettem, kicsit nehéz még erről véleményt alkotni, hiszen a párt maga sem létezik régóta, így információk is csak csekélyebb mértékben állnak rendelkezésünkre. Megtaláljuk viszont a párt célját, keletkezésének okait, szerkezetét, alapvető információkat a tagfelvételről, ugyanúgy, mint a központi iroda elhelyezkedését, sőt az elvetemül- tebbek akár a párt alapszabályait is letölthetik. Vannak párttal kapcsolatos hírek a sajtóból, sőt egy Rudolf Chmellel készült interjút is találunk, a menüsor pedig azt ígéri, hogy blog is várható az oldalon. Bizsergető kíváncsisággal várom, ki lesz a blogger! (A teljes bejegyzés Philosophus blogjában olvasható: http://www. bumm.skAilog/philosopher) Elment a Kádár-kor magyar hangja Meghalt Cseh Tamás. Ilyenkor az ember fejében sok minden kavarog. Mostantól másképp fog szólni a Tangó, a Budapest, a Csönded vagyok és a többi. Mondhatnánk persze, hogy Cseh Tamás, az előadó, már a rendszerváltozással egy időben vált meghaladottá, orosz megfelelőjétől, Viszockijtól eltérően túlélte saját korát. Mondhatnánk, de nem lenne igazunk. Igaz persze, hogy ő a Kádár-kor keserédes szinkrontolmácsa volt, de a rendszerváltozás utáni két évtized érthetetlen és értelmezhetetlen az 1956 és 1989 közötti korszak pontos ismerete nélkül. Cseh Tamást még sokáig hallgatni fogjuk, hogy legalább megkíséreljük felfogni, honnan is rugaszkodtunk neki 1989-ben, s talán még azt is megértjük, mi romlott el útközben. A Kádár-korszak tárgyi kultúrája mára már nincs velünk. A Cseh Tamás által megénekelt krakkói gyors napjainkban már nem több egy kultúrtörténeti fejezetnél. Ráadásul ma már Szlovákiában nem tudnánk átváltani koronára hatvanöt zlotyt. Ennyiben talán tényleg véget ért a rendszerváltozás. De Antoine és Desiré, Lee van Cleef és a többiek, megöregedve bár, még mindig itt vannak közöttünk. Arthur talán minden évben újraél egy évadot a pokolban. Amíg sokan jókat derülnek a Fábry-show Dizájn-centerében bemutatott ormótlan NDK-s háztartási gépeken, addig talán nem is gondolunk arra, hogy ezek az emberek csak a turmixgépet cserélték modernebbre, ők maguk mit sem változtak húsz év alatt. Születtem Magyarországon, hatvanhat éves vagyok. Ha megszólalt volna az a két gitár, amely a művész betegsége óta szinte végig hallgatott, milyen dalt kísérhetett volna? Hogyan is folytathatta volna Cseh Tamás, ha önmaga helyett a generációját, meg az utána jövőket helyettesítette volna be? Valami itt korcsosul, hallhattuk a hetvenes években, kérdezném: száz év múlva, ki tud majd itt magyarul? Itt a felvidéki rész-hazában ez a kérdés talán még indokoltabb, mint odaát. (A teljes bejegyzés Czifra plachta zasztava blogjában olvasható: http ://www.parameter.skAilog/czifra -plachta-zasztava) Shopingolás, zsűrizés PUHA JÓZSEF Már többször írtam arról, hogy engem zavarnak korunk zenei tehetségkutató tévéműsorai. Ez magánügy - mondhatja a tisztelt Olvasó. Valóban az, de a versenyek romboló hatása már közügy. Vagyis annak kellene lennie. Néhány hozzám hasonló gondolkodású újságírót leszámítva azonban senki sem emel szót ellenük. A véleményemet szigorúan szakmai szempontok alapján alakítottam ki. Ha mindent figyelembe veszünk, a műsorok pozitívumai eltörpülnek a negatívumok mellett. Alapjában véve nem a versenyekkel van baj, hanem á tévécsatornákkal, amelyek a zenét: az önjelölt éneklő bohócokat és a tehetséges énekes palántákat használják fel saját céljukra, a szórakoztatásra. Nekik a néző a fontos, s a konkurenciaharc közepette újat hovatovább szélsőséges megnyilvánulások, ebben az esetben a közönséget megosztó, odamondogató zsűritagok hoznak. A tehetségkutatók átalakították a zenefogyasztási szokásainkat, felpörgették az amúgy is gyorsuló zeneipart. Az új sorozat indulásakor az előző szériában szereplőkre már nem vagyunk kíváncsiak, ebből eredően a zenészszakma a legtovább jutókat is csak ideig-óráig képes befogadni, eltartani. Futószalagon termelődnek a munkanélküli sztárok, s ők nem értik, hogy a műsor után miért szűnik meg oly gyorsan az irántuk mutatott érdeklődés. Szomorú, hogy több olyan zenész is statisztál ebben a történetben, akikkel elszaladt a ló, és elfelejtették azt, amire én még jól emlékszem: hogy honnan jöttek, és előadóként mit tettek le az asztalra. (Őket persze busásan megfizetik.) Aki figyelemmel kíséri a Deutschland sucht den Superstart, tudja, hogy a zsűri elnöke, Dieter Bohlen olyanokat mond, amihez képestamiF riderikuszunk piszkálódó mondatai a legutóbbi Megasztárban simogatások. Például azzal dobta ki a megszeppent kislányt, hogy a szája olyan, mint másnak a lenti testnyílása, az jön ki belőle, ami az egészséges emberből alul... Az a Dieter Bohlen, aki a Modem Talking első diadalmenete idején, a nyolcvanas évek közepén a világ legcikibb zenészeinek felvonulásán zászlóvivő lehetett volna! A duó zenéjét az idő változtatta széppé, pontosabban szebbé. És most Bohlen eszet oszt. A nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek legelején népszerű Paula Abdul, miután két sikeres stúdiólemezt követően a harmadikkal már nem kavart port, pillanatok alatt eltűnt a süllyesztőben. A2002-ben indult American Idol című verseny zsűrijében tért vissza. Meglepetésre nem újította meg szerződését, a következő, kilencedik sorozatban már nem szerepel. Gyorsan új zsűritagot kellett találni a helyére. S megint kiderült, hogy jöhet rosszabb is. Sőt most olyan rossz jön, akitől rosszabb már tényleg nincs! Egy tehetségtelen, buta nőt szerződtettek a helyére. Victoria Beckhamet! Feláll a szőr a hátamon a shopingolás szó hallatán, ő az egyetlen viszont, akinél nem zavar, ha shopingol. Csak ne beszéljen, s ne énekeljen! A Spice Girls leggyengébb láncszeme volt, a későbbi „szólómunkái” pedig akkorát buktak, amire alig van példa a zenetörténetben, s ő fogja értékelni a tehetségeket. Nem is értem, miért pont ő?! A koncepcióba sem illik bele: frappáns, rögtönző dumát hiába várnak tőle, a szókincse egy óvodáséval egyenlő. Néhány éve azzal dicsekedett: még egyetlen könyvet sem olvasott el életében, s nem hinném, hogy ez azóta változott. Röhejes választás! Még akkor is, ha - állítólag - csak néhány részre szerződtették. Remélem, utána örökre visszatér a kaptafához, ashopingoláshoz!
