Új Szó, 2009. július (62. évfolyam, 150-176. szám)

2009-07-27 / 172. szám, hétfő

ww.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. JÚLIUS 27. Vélemény És háttér 5 FIGYELŐ Erdő Péter is pápa lehetne A pápa könnyűnek számí­tó házi balesete kapcsán a Newsweek című amerikai hírmagazin latolgatni kezd­te, kik esélyesek XVI. Bene­dek tisztségének utódlására. A tekintélyes hetilap Erdő Pé­tert, a magyarországi katoli­kus egyház fejét is esélyesnek tartja arra, hogy ő legyen a következő pápa. A Newsweek munkatársai szerint így néz­hetne ki a „pápaképes” jelöl­tek listája: Angelo Scola ve­lencei pátriárka, Angelo Bagnasco genovai érsek, az olasz püspöki konferencia elnöke, Marc Ouellet québeci érsek, Carlo Caffara bolognai érsek, Christoph Schönbom bécsi érsek, valamint Erdő Péter esztergom-budapesti érsek. (MTI)- Azért jó itt, a tenger mellett, mert nem kell hallgatnom a vitát a nyelvtörvényről... (Peter Gossányi rajza) kosabb lenne már más politikai garnitúrára bízni az ország számára fontos döntések meghozatalát Szlovákiai adózó, te csak fizess? ak idő kérdése volt, hogy a 106-ban kormányra került mitúra mikor muzsikálja azt a pénzt, amit egyéb- :nt a Dzurinda-kormány igyott itt, de amelynek egteremtése mégis az adó- ;etők munkáján múlott, igyon leegyszerűsítve okát az eredményeket uzsikáltákel, amelyekért ország lakossága ebben évtizedben már egyszer egizzadt. LOVÁSZ ATTllA Persze, a kormányzat egy szó- l sem mondta, hogy elvertük, dves polgártársak, s most baj ti. Csak úgy finoman eresztette a pénzügyminiszter nemrég, gy sajnos, valószínűleg az adó- ielés nem kerülhető el. A finom zólást csak az erre érzékeny, ibára gazdasági újságírók vet- : észre, pedig ennél komolyabb Igot a Fico-kormány három év itt nem mondott. 2001-ben az cor pénzügyminiszter, Brigita imögnerová és Ivan Miklós mi- zterelnök-helyettes közt folyt a a arról, mit, kit és hogyan adóz­ni meg, amikor a közpénzek legfőbb őrzője azt üzente: Uraim, de ez már nem más, mint az állam karakteréről szóló vita! Bizony, nagy igazsága volt a kincstárnok asszonynak, hiszen a politika nem más, mint az állam karakterért folytatott folyamatos, soha meg nem szűnő küzdelem. Az állam szerepvállalása, a társadalomban fontos feladatok állami vagy ma­gánszektor révén történő ellátása, az ebből következő állami kiadá­sok mértéke végtére is közvetle­nül határozza meg, mennyi adót kell beszedni. De azt nem, milyen módon és kitől. Mert hogy a prog­resszív vagy az egykulcsos adó-e a megoldás, hogy a közvetlen (job­bára jövedelmi) adó legyen az el­ső helyen vagy a közvetett (for­galmi és jövedéki) adófajták, hogy a munkát vagy a vagyont, vagy mindkettőt adóztatjuk-e meg, az mind-mind politikai érté­kek, értékrendek kérdése, csak másodlagosan jutnak szóhoz az exceltáblázatok. Sajnos, manapság nem politikai értékrendekről folyik a vita, ha­nem kizárólag arról, ki kerül a kö­zös pénzek közelébe, s kinek lesz lehetősége minél nagyobb mér­tékben profitálni belőlük. A köz­pénzekre való rácsimpaszkodás a 21. század elejének legfontosabb politikai, hatalmi kérdése lett. Nem arról beszélgetünk hát, hogy az adó a közterhek pénzelését szolgálja és semmi egyebet, ha­nem inkább az a szemlélet érvé­nyesül újra tájainkon, amely sze­rint az adó közvetett állami szabá­lyozó szerepet kap (vulgo: fizesse­nek a gazdagok!). S mivel az adó eredendően a közteherviselésre lett kitalálva, minden egyéb funk­ció ellátásával komoly deformáci­ókat szenved az adórendszer. A Fico-kormány a kezdetektől úgy beszél az államról, mint abszo­lút értékről, úgy beszél az állami be­folyásról, mint a mindenek fölött üdvözítő eszköztárról. Ebben akár értékrendet is felfedezni vélhet­nénk, mégsem így van. Csak a pénzről van szó, valamint arról, hogy minél kevesebb legyen az a pénz, amelyről az állam nem dönt­het, vagy amiről nem is tud. Ficoék tehát nem is annyira abban bíznak, hogy egy ádátható, Szlovákia ese­tében bizonyítottan sikeres egykul­csos rendszerből minél nagyobb le­gyen a jövedelem, tehát az újra­osztható pénz, hanem azt szeret­nék elérni, hogy minél nagyobb mértékben szólhassanak bele az új­raelosztásba. Ezt a célt köved a ma­gánnyugdíjpénztárak elleni álló­háború, a magán-egészségbiztosí­tók elleni legalább évi egy hadüze­net, valamint az az elképzelés, hogy adót kell emelni. A mindenki számára emelkedő jövedelemadó­kulcs Fico szavazóit hajtaná el a Smertől, ezért könnyen feltételez­hető, hogy a többkulcsos adóval kí­sérleteznek. A dolog vége pedig könnyen megjósolható: a többkul­csos adórendszerben a gazdagok fizetnék ugyan a legtöbbet, de soha nem ők fizetik (a kreatív könyvelés nem szlovák találmány), az állam bevételei nem nőnek, inkább csök­kennek, az adózók sikanírozására átállított adóellenőrök még több pénzbe kerülnek, végeredmény­ben mindenki rosszul jár, az emelés kitalálója is, de leginkább az adófi­zető polgár. S mindezt csak azért, mert az elmuzsikált pénz pótlására semmi jobbat nem tudtak kitalálni, mint a tájainkon már többször megbukott adóemelést. A polgár meg megkérdezheti, melyik érdekcsoport faliújságten­derére, melyik nacionalista új heli­kopterére, melyik miniszter új te­repjárójára, mely trafik vesztesége­inek pótlására, netán mely széndi­oxidhoz hasonló kvóta elkótyave­tyélésére kell a pénz? A kérdések jogosak lesznek, a válaszok elma­radnak, és a társadalmi szolidaritás újfent csak korbács kérdése lesz. Pedig okosabb lenne ennyire alap­vető kérdésekben egyszerűen más garnitúrára bízni a döntéseket. JEGYZET Irodalom a tóparton JUHÁSZ KATALIN Jövőre hajövünk, horgászbotot s hozunk. Legalább végre kipró­bálhatom a pecázást, és talán rá- övök, mi abban az élvezet, ha az ;mber egész délután egy kem- bingszéken ücsörög, és csend­ben, feszülten figyeli az úszót. Vem az úszókat, hiszen halastó­ban lubickolni legalábbis illet- enség, csak a neveletlen német uristák, valamint néhány tájé- cozatian író vetemedhet erre. A Szlovákiai Magyar írók Társasá­ga ugyanis az albári tó gusztuso­sán kiépített, parkosított partján rendezte a fiatal írók idei táborát. Felkerekedtem hát, hiszen rég táboroztam írók társaságában. Hiányzott a hasonszőrűek társa­sága, az éjszakába nyúló viták olyan fontos dolgokról, mint Parti Nagy Lajos szóképei vagy a mi­nimalista prózajövője. Bár„azén időmben”, azaz három éve még jóval magasabb volt az ádagélet- kor: negyven-negyvenöt éves, ta­pasztalt toliforgatók is simán visszavedlettek fiatallá a tábor kedvéért. Idén pedig, láss csodát, igazi hús­vér fiatalok töltötték meg élettel a partot, akikkel a tegezódést bi­zony ki kellett érdemelni, mert majdhogynem csókolommal kö­szöntek nekem, legalábbis az első napon. Ráadásul kiderült, hogy nem lébecolhatok kedvemre négy napon át, az egyik csoport vezetője leszek, nekem kell őket megtanítanom írni, vagy mi... Nos, szerintem az írást nem lehet tanítani, tanulni viszont igen, sőt muszáj is, ám ez a dolog inkább az ellesés művészete, a jó szöveg ismérveinek szinte intuitív elsa­játítása. Ezt próbálgatták a srá­cok szűk körben, workshop- szerűen, a vüágból kiszakítva, szúnyogok által kínoztatva ma­gukat'. Számlikra ugyanis, láss csodát, fontos az irodalom. Nyomot akarnak hagyni a papí­ron, hogy patetikus legyek. Kí­váncsiak, lelkesek, szívják ma­gukba az információkat, mint a szúnyogok az ő vérüket, hogy hatásvadász legyek. Sőt sokuk számára az írás fontosabb, mint a fürdőzés, hogy költői túlzással éljek ilyenkor nyárvíz idején. És valahogy nekem sem volt kedvem visszazuhanni ma reggel a való világba, hiszen a kitalált, magunk kreálta világ jóval iz­galmasabb és színesebb, sőt a szerző határozhatja meg, mi tör­ténjék benne. Ha jövőre is akad legalább harminc fiatal, aki ezt velem együtt így gondolja, visszatér az optimizmusom, és kevésbé aggódom a szépiroda­lom jövőjéért. És talán a pecázás is összejön... KOMMENTÁR A harang nem csak a magyarokért szól BARAK LÁSZLÓ Semmi kétség, a „minden rosszban van valami jó” közhely bejött az államnyelvtörvénnyel kapcsolatosan is. Amely pár napra kiűzte az uborkaszezon dögunalmát a sajtóból, a tanácstalan politiku­soknak pedig hónapokra programot teremtett. Különös tekintettel a Magyar Koalíció Pártjának politikusaira, akik az utóbbi hetekben nemigen tettek mást, mint a pártszakadás okozta sebeiket nyalo­gatták, no és a pártütőkkel szemben folytatott heveny inkvizícióra összpontosítottak. Még komolyabbra fordítva a szót: nem lenne tárgyilagos a megfi­gyelő, aki tagadná, az MKP politikusai nem ütötték le a nacionalis­ta kormánypártok által föladott nyelvtörvényes labdákat úgy, ahogyan azt ilyen esetben kötelező megtennie egy valamire való ellenzéki politikusnak. Kár, hogy a szlovák ellenzékiek ezt nem tudják. Mert gyávák vagy éppen soviniszták ők is... Az MKP viszont azért is teszi a dolgát, mert kisebbségi pártként lehetséges válasz­tóival együtt közveden kárvallottja a kétségkívül kirekesztő, sovén nyelvhasználati jogi normának. Amely csak azért kerülhetett elfo­gadásra a kormánypárti többség által, mert az en bloc vémaciona- lista. Racionális és érzelmi okokból is. Racionális meggondolásból azért érdekelt a cirkuszolásban, mert egyre nyüvánvalóbb, képte­len hatékonyan kezelni a gazdasági válság következményeit. Er- zelmüeg meg azért, mert erre lettek nevelve. Nacionalista szüleik és a szűkkeblű köldöknézés áltudományával eljegyzett szlovák ok­tatási rendszer kufárai, a nemzetben a lehető legmélyebben „gondolkodó” pedagógusaik... Itt állunk tehát és nem tehetünk másként, „tömegtüntetni” fo­gunk Dunaszerdahelyen - így a szlovákiai magyarok. Akkor is, ha a tömegtüntetés ötlete nem spontán civil társadalmi kezdemé­nyezéséként geijedt, amint civüizált helyeken szokásos, hanem párt-, vagyis MKP-alapon. Ám most már úgysem lehet visszacsi­nálni, hogy egy párt politikusai tették magukévá a stupid állam­nyelvtörvénnyel szembeni mozgalmi hadviselés ügyét. Arra el­lenben kötelező ügyelni, hogy ez a párt ne sajátíthassa ki azt tel­jesen. Nem is elsősorban a civilek elől, hanem egy másik, az ál­lamnyelvtörvényt szintén egyértelműen elítélő párt, a Híd politi­kusai és híveik rovására. Ha ugyanis a szeptember elsejére beha­rangozott dunaszerdahelyi tömegtüntetés pártok kufárkodásá- nak, azaz kicsinyes pozícióharcának tárgyává válik, a kárvallot­tak elsősorban azok a szlovákiai magyarok lesznek, akikért az öt­letgazdák szerint a harang szól... Nem vitás, Bugáréknak is tenniük kell ezért, mégpedig óvatosko­dás nélkül és mielőbb. Ha mégoly komolyan gondolják is a szlovák-magyar konszenzuskeresés meg a kölcsönös kompro­misszumkészség kétségkívül szimpatikus ideáját. Annál is in­kább, mivel a nyelvtörvény vitájában, majd elfogadását követően Csákyékon és Bugárékon, a Híd párt alapítóin kívül az önmagu­kat demokratikus gondolkodású ellenzéki politikusokként dekla­rálok bizony mindannyian kussoltak... A Híd párt ráadásul, mint­egy hozzáádott értékként, létező és lehetséges szlovák nemzetiségű szimpatizánsait is fölsorakoztathatná az antide­mokratikus nyelvhasználati jogi normával szemben. Amely ugyan gyakorlatilag tényleg elsősorban magyarellenes, elvi szin­ten azonban nemzetiségre való tekintet nélkül minden egyes szlovák állampolgárra veszélyes. Mivel ostorként használhatják az államhatalom aktuális birtokosai... FIGYELŐ A cigánytábor Prágába ment Egy kékvérű roma, állítólag a bánáti (Románia) királyfi fel- gyógyulására vár napok óta több tucatnyi roma Prágában, a Vinohrady Kórház előtti park­ban. A „királyfi”, egy 17 éves, minden valószínűség szerint romániai roma fiú kedden für­dés közben majdnem megful­ladt a Prágától északra fekvő Stará Boleslav melletti tóban. Kómában van, és lélegeztető készülékekre van kapcsolva. A kórház előtt már csütörtökön megjelentek az első családta­gok, akikhez szombatig több tucatnyi rokon és ismerős csat­lakozott Romániából, Szlová­kiából, Magyarországról és Csehországból is, kiváltva a prágaiak érdeklődését. A park­ban táborozó romákat mintha Emir Kusturica filmjéből vágták volna ki. A kalapos, bőrmellé­nyes férfiak dohányoznak, sö­röznek, beszélgetnek. A színes ruhákban pompázó asszonyok egy részének a szájában is ciga­retta, s körülöttük vidám gye­rekhad futkározik, míg mások senkitől sem zavartatva magu­kat, nyugodtan alszanak a fák alatt, esetleg ételt készítenek a gázpalackos kempingfőzőkön. Á váradanul létrejött, s egyre növekvő roma tábor meglepte a városnegyed hatóságait. A helyszínen több városi rendőr tartózkodik, akik azt állítják, hogy a romákkal eddig nem volt semmi gond. A környéken élő lakosság azonban kezd nyugta­lankodni, s nem nézi túl jó szemmel a növekvő cigánytá­bort. A polgármesteri hivatal már felajánlotta a romáknak, hogy éjszaka ingyenesen sátort verhetnek a Parukárka kem­pingben, ahol tisztálkodásra is lehetőség van. Ezt a többség ki is használta, s a sátortáborban töltötte az éjszakát, (kés)

Next

/
Oldalképek
Tartalom