Új Szó, 2009. július (62. évfolyam, 150-176. szám)

2009-07-18 / 165. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. JÚLIUS 18. Szalon 13 Ne haragudj, hogy közbevá­gok: az MKP-nak soha nem jöhe­tett jókor az, hogy ennyi képvise­lője elhagyja, s egy másik pártot alapítson. Ráadásul szerintem a szlovákiai magyarság volt már sokkal rosszabb helyzetben is, ami a kormánynak a velünk szembeni magatartását illeti. A lehető legrosszabb korszak az, amikor a Szlovák Nemzeti Párt kormányon van. Ezt értettem azon, hogy a lehető legrosszabbkor, nem azt, hogy éppen ez a negyedév vagy esztendő. Amikor ugyanis ők a kormányban vannak, az olyan spe­ciális helyzet, amikor nem lehet standard módszereket alkalmazni. Az MKP sem standard párt, nem is lehet az, mert a baltól a jobbig az egész tartományt magában foglal­ja. Gyűjtópárt vagyunk, s az is kell, hogy legyünk. De ezen belül a vé­leményszabadság, a kisebbségi vé­lemény megfogalmazása és nem sutba vágása ugyanúgy fontos. S ez mindeddig sikerült. Vagyis ha eb­ben a helyzetben vizsgálod meg azt, hogy kinek jó az MKP megbon­tása, minimum jelzésértékű, hogy amikor a kiválás megtörtént, a par­lamentben a Szlovák Nemzeti Párt képviselői tapsoltak, meg még né­hány smeres nacionalista. Ha ezt is figyelembe veszed... Jelzésértékű rájuk nézvést, vagyis így a butaság jele, vagy még annyi sem, egy gesztus. De engem ők meg a viselkedésük nem érdekel, annál inkább fur- csállanám, ha az MKP a kiválásra történő hasonló hangos meg­nyilvánulásokkal és gesztusok­kal egy platformra kerülne a nacionalistákkal... ...amit mondasz, értem, és ve­szem is a lapot. Csak a tény körül­ményeihez: nem lehetett tudni, mikor jelenti be a parlament elnö­ke, tehát erre ott látszólag nem volt senki felkészülve. De mintha ma látnám, úgy van előttem a kép, olyan élesen, hogy kik voltak azok, akik ott és akkor tapsban törtek ki. Nekem pedig végigfutott a hideg a hátamon, s azt hiszem, nem csak az én hátamon, a kollégákén is. Ennek most nem akarok túlzott fontossá­got tulajdonítani, mert ez az ér­zelmi része a dolognak. Biztosan nem ez a megnyilvánulás a fontos, nem emiatt kell elgondolkodnunk azon, hogy mi történt, de ez is egy adalék, egy mozaik a teljes képhez, s valamit mégis csak jelez, ebben a töredékességében is. Azon túl per­sze, hogy ami félreérthető, azt, akik akarják, félre is értik, de belát­ható, hogy ami nincs jól időzítve, az úgy értelmeződik, mintha direkt akkor kellett volna történnie. Ezért is fontos az ok és okozat elvére fi­gyelni. Ismétlem: ha az MKP nem adott volna lehetőséget az úgy­mond másként gondolkodóknak, vagy akiknek a mostani stílus nem felelt meg, vagy akiknek a mostani elnök nem felelt meg, vagy akiknek valakik nem feleltek meg, ha tehát nem adott volna nekik lehetőséget arra, amit kértek, a platform létre­hozására, de mi mind lehetővé tesszük és tettük... ...volna... Gábor: ott ülünk a tárgyaláson, utána kezet fogunk, aztán ók azt mondják, hogy holnap találko­zunk. De azért, mert valaki mond valamit, vagy reagál valahogy, úgy válaszolni, hogy akkor vége az egésznek, és el sem jön az országos tanács ülésére... Tehát valóban fölmerül, hogy akkor nem előre megfontolt szándékkal történt-e minden így? Mert ha megnézem a weboldaluk bejegyeztetését, ak­kor meg kell kérdeznem, ki az, aki játszott a másikkal, ki az, aki nem akarta őszintén a megegyezést? Megint ugyanoda jutottunk, hogy ki a felelős. Persze, mert ez még mindig ugyanaz a kibeszélőshow, ahogy mondtad, de a választó ezeket a részleteket még nem ismeri. Szerintem ismeri. Én is csak eztismerem:hogy hányszor ülte­tek le, ki mit javasolt, ki mennyire és miben kereste a kompro­misszumot, ki mit értett platform alatt és így tovább. Azt gondo­lom, ezt már tudják. Lehet, hogy a sikertelen egyezkedésnek eze­ket a részleteit egész mélyen bele kell vésni az emberek tudatába, de akkor nem értem, hogyan le­het majd ebből a programra rá­térni, és választásokon sikeresen szerepelni. Még egyszer mon­dom, talán addig kell ezeket is­mételgetni, míg teljesen közöm­bösekké nem lesznek. De látod, ez a taps, amely fölhangzott, ha nem a szlovák nacionalistákra fi­gyelmeztet bennünket, hanem magunkra összpontosítunk, ak­kor pisztolylövésként is fölfog­ható: ne gyilkos fegyverre gon­dolj, hanem mondjuk a futást el­rajtoló startpisztolyra. Az ember óhatatlanul megijed először, ahogy mondtad, végigfut a hátán a hideg, de amikor már elcsitul ez a hang, valószínűleg, s ez igen­igen valószínű, azt jelzi, hogy versenyhelyzet alakult ki. Ami eddig egy párt volt, az most már kettő. Igen. Amit mondtál, abból a szempontból is fontos ismerni az ide vezető okokat. S az is fontos, amit most mi ketten teszünk, hogy elmondjuk a véleményünket, azért, hogy tisztábban lássunk. S abban is igazad van, hogy ezt a helyzettisztázást nagyon gyorsan be kell fejezni. A nyári szünet talán éppen alkalmas is rá. És itt jön a legfontosabb: arra kell rátérnünk, hogy a párt a saját jelöltjein keresz­tül mutathassa meg magát. Na­gyon fontosnak tartom, hogy úgy tudjon módosítani és váltani az MKP, hogy hiteles személyisége­ket, olyan embereket jelöljön a megyei választások, a helyi válasz­tások, de a parlamenti választás során is, akik a saját régiójukban támogatást élveznek. Hogy a saját környezetük tudja, ezek az embe­rek nem azért politizálnak, mert ebből akarnak megélni. Nagyon fontos, hogy azok, akik a politiká­ban részt vesznek, úgy viselkedje­nek, hogy az adott környezetük hi­telesnek tartsa őket. Hogy a saját közegük, községük, városuk tá­mogatását is élvezzék. Nem sza­A politika rivalizálás, de nem ellenségeskedés és főként nem sárdobálás, nem egyiknek-másiknak a lejáratása... bad valakit kiemelnünk csak azért, mert jó pártkatona, igaz, hogy nem ért ahhoz, amit csinál vagy amihez értenie kellene, de lojális meg jó ember, és soha nem okozott gon­dot, akkor odatesszük - ez az idő­szak mögöttünk van. S amikor vál­tásról beszéltem, modernizálásról, elsősorban erre gondoltam. Tehát a karrieristákat, azokat, akik nem érettek a helyi, az országos vagy az európai szintű politizálásra, nem szabad jelöltetni és megválasztani. Ilyen szempontból valóban új helyzet áll elő. A szenei nyilatkozat, amit az imént jeleztem, egyelőre ezt a szándékot még nem tükrözi, mert csak azt deklarálja, hogy kik ne képviseljék a szlovákiai ma­Telefonos egyeztetés, egy nappal a beszélgetés előtt.- És hol találkozhatnánk, kedves Gyula?- Hát hol szoktál ilyesmit csinálni, Gábor?- Ilyesmit sehol.- Az jó, mert akkor hagyományt teremtünk. Mindent rád bízok. Utómunka a szerkesztőségben, egy nappal a beszélgetés után.- De Tibor, hiszen egyik fényképen se mosolyog!-Kicsoda?- Hogyhogy kicsoda? Bárdos Gyula! Hogyan fényképeztél?- Hát mert nem mosolygott. Tudod, ha komoly dolgokról beszél­getnek az emberek, akkor nem mosolyognak. gyarokat, holott világos, hogy akik az MKP-ból kiváltak, azok is lehetnek olyan személyiségek, akiket a szűkebb vagy tágabb környezetük hitelesnek tart. Igen, ez még annak a kibeszé- lóshow-nak a része, maradjunk most már ennél a terminus techni- cusnál, ha ezt használtam. Gábor, te teljesen normálisan, az értelmi­ségi szemével nézed a kialakult helyzetet, s ez így nagyon jó. Sok­kal jobb, mint hogyha valaki párt­szemmel nézi. De gondolj bele ab­ba is, hogy bizonyos kérdésekre nem csak fekete-fehér válasz ad­ható. S ez a folyamat még nem zá­rult le. Vagyis ha most arra biztat­nál valakit az MKP soraiból, hogy menjetek oda, lépjetek át, mert közös az érdekünk, ezt nem lehet megcsinálni. Ezt esetleg azok fog­ják végrehajtani, akik a döntést majd meghozzák. A legilletéke­sebbek fogják ezt eldönteni. De er­ről is csak akkor tudunk beszélget­ni, ha majd a választás helyzete előtt állunk. Most én nem reagál­hatok arra, hogy egy másik párt­nak milyen elképzelései vannak vagy lehetnek. Ez nem lehetséges. Persze, s mi a kezdetektől az MKP-ról akarunk beszélni. Arról, hogy miként és mikorra képes le­reagálni ezt a helyzetet. Abból indulok ki, hogy a mostani reto­rikájával nyilván magát védi, s ez érthető. Ugyanakkor, ahogy ezt teszi, ahogy ezt a kudarcot vagy tragédiát, amit a pártszakadás je­lent, megéli, nem úgy kommuni­kálja, s nem úgy éli meg, hogy ez a párt tragédiája vagy kudarca, vagy mindegy, minek nevezzük, veszélyes helyzetbe kerülése, hanem rávetíti a szlovákiai ma­gyarokra, mintha velük történt volna meg. S ez szerintem nem biztos, hogy így van. Szerintem az MKP-nak ez a kifelé irányuló retorikája nem sokáig folytatha­tó. Már csak azért sem, mert egyelőre nem tapasztalható, hogy az emberek tragédiának tartanák a történteket, én leg­alábbis nem látok nagyon elkese­redett embereket. Szerintem nagyon jól látod. Va­lóban úgy tűnhet, hogy az MKP az ellene irányult támadást - idéző­jelben támadást - az egész közös­ség elleni támadásként próbálja lekommunikálni. Ezt be kell fejez­ni. El kell mondani az okokat, és... És itt valóban le kell húzni a rolót, tényleg be kell ezt fejezni. Hangsú­lyozom: egyetlenegy kollégával, akik elmentek a pártból, sincs el­lenséges viszonyom. Az emberi kapcsolatok megmaradtak. Ugyan­úgy kommunikálunk. Tartom ma­gam a krédómhoz, mely szerint a politika rivalizálás, nem ellensé­geskedés és főként nem sárdobá­lás, nem egyiknek-másiknak a lejá­ratása. Vagyis arról, hogy X vagy Y hiteles személyiség-e, hál’ istennek nem én és nem mi, pártemberek fogunk dönteni. Hanem azok, akik a demokrácia játékszabályainak megfelelően az adott pillanatban elmennek és bedobják az urnába a szavazatukat. Ezért mondom azt, hogy nem szabad kabinetpolitizá­lást folytami. Az eddigi történé­sekből levonva a következtetése­ket, azt kell tehát elérni, hogy sen­ki, még egyszer mondom: senki ne gondolja, hogy ő a mindenható, aki majd mindent megold. Mert ilyen nincs. Majd döntenek a választók, s ahogy döntenek, azt kell figyelem­be venni. Mondod ezt a kabinetpolitizá­lást, úgyhogy elbizonytalanod­tam, vajon megint a másik csa­patról beszélgetünk-e, vagy az MKP-ról. Is-is. Itt az MKP-ról is beszélek. Szerintem most már csak ar­ról kellene beszélgetnünk. Ha a másik párt kabinetpolitikát fog csinálni, az az ő baja, mert hajói értem, ez negatív dolog, az MKP- nak meg az a jó, ha nem folytat kabinetpolitikát. Ez így van. Az MKP-nak most az a dolga, hogy a panaszkodást, a ma­gyarázkodást, a tények ismerteté­sét befejezze, és tegye a dolgát. Csi­nálja azt, amit helyi, regionális, or­szágos és európai szinten csinálnia kell. Ezzel ugyanis támogatást tud szerezni. Szerintem, ha nem a saját belső pozícióharcainkkal meg gondjainkkal leszünk elfoglalva, akkor ehhez meg lehet szerezni a támogatást. És valóban nem arra akarok fókuszálni, hogy mit csinál­nak azok, akik... Mert az az ő dol­guk. Nekem, nekünk megvan a ma­gunk dolga, s én mindent el fogok követni azért, hogy a tennivalókra összpontosítsunk. Az, hogy az adott helyzettel kapcsolatban va­lakik úgy kommunikálnak, ahogy kommunikálnak, az legyen az ő dolguk. De én, s nemcsak én, töb­ben is vagyunk az MKP vezetőségé­ben, akik nyugodtan elmondtuk és elmondjuk a véleményüket. Ezt az­tán lehet figyelembe venni és nem figyelembe venni, de tetszik vagy sem, az egyetemi tanár szavazata meg a nyugdíjasé is ugyanannyit ér. Ha nekem volna valami fon­tossági sorrendem és MKP-hívő ember volnék, legkevésbé a má­sik párt belügyeivel foglalkoz­nék, még kevésbé a másik párt­tal való konfrontálódással, az­tán viszont eléggé fontosnak tar­tanám a mi belső dolgainkkal va­ló foglalatosságot, és a legfonto­sabb, ahogy mondtad, tényleg a választó. Megnyerni őt egy olyan programmal... Mondjuk egy olyan programmed, amelyikkel az MKP eddig is parlamenti párt tudott lenni. Igen. Nemcsak azonosulni tu­dok a véleményeddel, pontosan ezt gondolom. Én biztosan nem szeretnék azzal foglalkozni, hogy mit csinálnak mások. Én az MKP- ban maradtam, nem is volt kétsé­ges, hogy maradok-e vagy sem. Az MKP-n belüli dolgokat is tisztázni kell. Teljesen egyértelműen meg kell szólítani a választókat, erre kell összpontosítani. A tapasztala­tok alapján le kell vonni a tanul­ságot, vagyis kell egy elemzés, s ha nem lesz, aki elvégezze, a ma­gam részéről ezt elvégzem. Emlí­tetted az elején, hogy téged ez a sikertelen egyezkedés egy korábbi sikertelen egyezkedésre emlékez­tet. Vagyis lehet, hogy ezt az elemzést korábbról kell kezdeni, mert lehettek a mostani folya­matnak előzményei. Mindegy, az a fontos, hogy a végső képünk tiszta legyen. S ha képünkről be­szélek, mindünk összképére gon­dolok, hiszen nemcsak az egyes ember véleménye a fontos, meg kell nézni és meg kell hallgatni a többiekét is: azokét, akiknek a képviseletét vállaltuk. Mert tet­szik vagy sem, a képviselőségnek szolgálatnak kellene lennie. A kö­zösség szolgálatának. Ez legyen a végszó!

Next

/
Oldalképek
Tartalom