Új Szó, 2009. július (62. évfolyam, 150-176. szám)

2009-07-18 / 165. szám, szombat

12 Szalon ÚJ SZÓ 2009. JÚLIUS 18. www.ujszo.com Úgy kell gondolkodni és dolgozni, hogy a mi gyerekeink és unokáink itt, ebben a közegben jól érezzék magukat, és magyarként élhessenek európai módon... Lassan, de biztosan vége a kibeszélőshow-nak Sikerül a Szalonhoz is méltó helyet foglalnunk a vár alatt, a legnagyobb katalán-spa­nyol szürrealista festőről el­nevezett étteremben. A pin­cérek, látván, hogy magnóra rögzített beszélgetés folyik, előzékenyen s magyarra váltva kérdik, nem zavaró-e a zene. Semmi sem zavaró, nyugtatja meg őket Bárdos Gyula. CSANDAGÁBOR Amikor először fölhívtalak, azt mondtad, szívesen beszél­getsz, de van egy határozott vé­leményed. Akkor kezdjük ezzel. Nagyon sajnálatos módon tör­téntek meg az események. Nagyon nehezen éltem s élem meg, hogy képviselőtársaink egy része úgy döntött, kilép az MKP-ból és külön pártot alapít. Új helyzet állt elő: po­litikai riválisokká váltunk. S ez a helyzet megköveteli, hogy bizo­nyos kérdésekre egyértelmű vá­laszt adjon a politikus, vagy leg­alábbis véleménye legyen a történ­tekről. De semmiképpen sem sza­bad, hogy ez az egyértelmű állás- foglalás sárdobálássá fajuljon. Nem szabad ellenségekké válnunk. Amit soha nem szerettem, amitől nagyon irtózom, azok az övön aluli ütések. 1994-től vagyok parlamen­ti képviselő, s nagyon igyekeztem nem adni ilyet, ami talán sikerült is, hiszen eddig senki sem jelezte, hogy lett volna velem hasonló gondja. Nagyon zavar, ha valaki úgy véli, a sárdobálásnak helye van a politikai harc eszköztárában, mint ahogy az is, ha egyesek ellen­ségükké kiáltanak ki valakit. Ez számomra elfogadhatatlan. A vé­leményem, melyet előrebocsátot- tam, s melyet többször elmondtam már: nem tetszik, hogy néhány képviselőtársunk kilépett az MKP- ból, s ezt nem helyeslem. Ezt politi­kailag hibás és a közösség szem­pontjából káros lépésnek tartom. De ez akkor sem jogosít fel senkit arra, hogy e személyeket ellenség­nek tekintse, övön aluli ütéseket osztogasson, vagy esetleg olyan cselszövésekbe bocsátkozzék, me­lyek a másik fél lejáratását, emberi mivoltának megsértését szolgál­ják. Tehát károsnak tartom azt is, ha valaki nem tiszteli a másikat, a másik véleményét csak azon az alapon, hogy az a vélemény más, vagy akár teljesen ellentétes az Bárdos Gyula a Szalonban Lépked le fürgén a dombról, percre pontosan érkezik, messziről mosolyog. Úgy üd­vözöl, mint mindig, valahány­szor egy-egy rendezvényen véletlenül egymás közelébe sodródunk: a távolból integet, előre köszön, s oly közvetlen, mint csak legjobb barátok le­hetnek egymás közt. Elkép­zelni nem tudtam soha, hon­nan ez a rokonszenv, s vajon miből táplálkozik, hiszen az üdvözlésen túl jószerével semmi egyéb közös élmé­nyünk nincs. Aztán az évek so­rán azt tapasztaltam, hogy másokkal is ilyen. Vagyis ő maga a rokonszenv hordozó­ja: BárdosGyula. övével. Ha más a véleményem, az nem jogosíthat fel arra, hogy az el­lenkező véleményen levőt becsmé­reljem, gyanúsítgassam, vagy olyan megjegyzéseket továbbítsak róla, melyek rossz fényben tüntetik fel. Ide tartoznak a nem zörög a ha- raszt típusú kijelentések is, me­lyeknek a végére ugyan nem kerül pont, a mondat hangsúlya is fönt marad, mintegy állásfoglalás nél­kül, de önmagában már a gyanú felvetése is problematikus és tisz­tességtelen, s szerintem erre is na­gyon kell ügyelni. Nem csak a poli­tikusnak, hanem bárkinek, aki a közéletben bármilyen szerepet vál­lal, ügyelnie kell arra, hogy a másik személyiségét, az énjét tiszteletben tartsa. Azért is viselem nagyon ne­hezen ezt a mostani helyzetet, mert bár a parlamenti frakció vezetője­ként igyekeztem a csapatot egybe­tartani, s magam nem adtam okot a problémákra, mégis kialakultak az ellentétek, mégpedig annyira erős ellentétek, hogy ez többeket a frak­ció és a párt elhagyására késztetett. Még egyszer ismédem: ezt a lépé­süket nem tartom helyesnek, ká­rosnak tartom, főleg ebben a mos­tani szlovákiai konstellációban. Mert meg kell nézni, kinek az érde­két szolgálja ez most, amikor ilyen kormány van Szlovákiában. Vagyis a pártszakadást szemé­lyesen fájlalod, frakcióvezető­ként pedig kudarcként éled meg? Igen, nagy kudarcként élem meg, mert azt gondoltam, hogy össze lehet tartani ezt a csapatot. S azt gondoltam, hogy a csapat felap- rózódása során lesz majd egy pont, egy olyan határ, amit elérve min­denki tudatosítja, hogy eddig jutot­tunk, de ezt már nem léphetjük át. Nem így történt. Mások bőrébe nem tudok belebújni, csak a ma­gam véleményét mondhatom: mindent elkövettem, hogy egyez­ségre jussunk, még az utolsó pilla­natban is. Kísértetiesen hasonlít ez a pártszakadást megelőző egyez­kedés ahhoz, mikor annak ide­jén a három párt egyesítése volt a cél, legalábbis látszólag. Külső szemmel nézve az is olyannak tűnt, hogy mindenki mindent megtett a közös célért, a tárgya­lások mégsem vezettek sikerre. Az is kudarc volt: az egyik fél ta­lán kevésbé élte meg kudarc­ként, mint a másik, de nem em­lékszem arra, hogy az egyik vagy a másik bűnbaknak lett volna ki­kiáltva. Most azonban, miköz­ben erre a beszélgetésre készül­tünk, volt egy szereplésed a Pát­ria rádióban, s én a válaszaidból azt értem, hogy ki kell nyíltan mondani, ezért a pártszakadá­sért ki a felelős. Miért fontos ez? Vagy pontosabban: miért ennyi­re nagyon fontos ez az MKP-nak, mondjuk egy konstruktív, elő­remutató viszonyulás helyett? Kérdésed első részére azért nem tudok válaszolni, mert azokon a tárgyalásokon nem vettem részt, akkoriban az MKDM szóvivője vol­tam, vagyis az 1994 előtti egyezte­téseket kívülről figyeltem, így nem tudnám megnevezni azokat, akik okot szolgáltathattak a koalíciós tárgyalások sikertelenségéhez. A koalíció mostani megbontóit pedig azért fontos megnevezni, mert sze­rintem egyetlenegy párt sem foly­tathat kabinetpolitikát. Az ilyen po­litizálás időszaka, nagyon remé­lem, minden párt számára véget ért. De hogy mire, milyen politikára van valójában igény, ezt sem én mondom meg, hanem a választó. Ő a legilletékesebb, s ezért éppen ő nem zárható ki a tárgyalásokból. Nem mi fogjuk eldönteni a választó véleményét, tanácsait, elvárásait kizárva, a választót kirekesztve a tárgyalóteremből, hogy mi legyen. Ez ugyanis nem volna életképes po­litizálás. Ezért fontosak a mai hely­zet kialakulásának okai, hiszen fi­gyelmeztetnünk kell arra: elkép­zelhető, hogy ezzel a szakadással a felvidéki magyarságnak esetleg nem lesz képviselete... S az is elképzelhető, hogy lesz. Igen, s az is elképzelhető, hogy lesz és lehet. A felelősség és az elemzés kérdése azonban azért fontos, hogy ha valakik most vagy a jövőben azt gondolják, az ó egyéni karrierjük megelőzheti a közösség igényét, akkor azok nagy tévedés­ben vannak. De ez mindenkire vo­natkozik, azokra is, akik ebben a helyzetben ilyen döntést hoznak, és azokra is, akik a megegyezést esedeg nem akarták őszintén, s azokra is, akik a közeljövőben gát­kötői óhajtanának lenni az ilyen megegyezésnek. Gyula, kedves, de az MKP-ból kiválók lépéséről még kiderül­het, hogy nem az egyéni érdek­nek a közösségi fölé rendelésé­ből történt. S ne vedd zokon, de amikor beszélsz, noha az MKP- ról beszélgetünk, a másik párt el­lenében fogalmazod meg az MKP hozzáállását. Miközben azt gon­dolnám, hogy most kellene az MKP-nak igazán kidomborítania azt, amiben igazán erős lehet. Pontosan ezért tartom fontos­nak, hogy a Magyar Koalíció Pártja az adott régióban élők képviseletét vállalja föl - ezt hál’ istennek már a legfelsőbb szinten is elfogadtuk. S valóban, erre sokkal nagyobb hangsúlyt kell fordítani, mint ko­rábban. Számomra természetes, hogy ha mi bővíteni akarjuk a sora­inkat, s most nem a pártkatonákra gondolok, fontos, hogy az adott ré­gióban élő többségiek vagy más nemzetiségűek is érezzék, hogy az ő problémáik a mi közös problémá­ink, s meg tudjuk oldani. Ilyen Most, amikor ez megtör­tént, az MKP-nak köteles­sége zárnia sorait, nemcsak azért, hogy a bomlasztási folyamat nefolytatódjék... szempontból nekünk ezt a regioná­lis elvet nagyon is meg kell erősíte­nünk. Most mégsem ezt közvetíti az MKP a régiók felé sem. Én tu­dom, hogy ami a pártot érte, az nagyon nagy seb, és nagyon friss is még, de... S ha nem kívánod, ezt ne is tematizáljuk... Én értem a kérdésedet, s meg­mondom, miért nem itt tartunk. Azért nem, mert szerintem eltart egy ideig, amíg a választópolgár tiszta képet kap a történtekről. S ehhez joga van. Vagyis, majd ha tisztán fog látni, maga dönti el, me­lyik lépést tartsa helyesnek, s me­lyiket nem. Most, amikor ez meg­történt, az MKP-nak kötelessége, hogy zárja sorait, nemcsak azért, hogy a bomlasztási folyamat ne folytatódjék, hanem hogy közvetí­teni tudjuk, mi valóban megtettünk mindent, hogy megegyezzünk. S ebben most tiszta a lelkiismeretem, mert az egyezségnek részünkről va­lóban nem volt akadálya. Az MKP a tárgyalások folyamán elment a maximumig: amit kértek a kollé­gák, a platformot, a kisebbségi vé­lemény prezentálását, a leghivata­losabb fórumon mindent elfogad­tunk. No de mire mégy a tiszta lelki­ismerettel, ha nem sikerült. Ha fölbomlik egy házasság, elné­zést, mint minden példa, ez is nyilván nagyon sántítani fog, de ha józanul gondolkodunk, nem egy felelős van. Majd hogy me­lyik félnek mekkora, azt a vá­lasztó, ahogy mondod, ha majd egyszer tisztán fog látni, talán eldöntheti, egyelőre nem tu­dom, ehhez a tisztánlátáshoz mennyi instrukcióra lesz szük­sége, de a választások idején ez a momentum szerintem már nem lesz elsődleges. Hogy még egy­szerűbben fogalmazzak: ha a Györgyi tőlem el akar válni, de én elmegyek a maximumig, oly­annyira, hogy tiszta marad a lel­kiismeretein, akkor attól még... ...igen, értem: attól még elvál­tok, ez igaz, így van. Vagyis ennek a fájdalmas sza­kadásnak a részleteit nyüván ki kell beszélni, le kell valahogy re­agálni, hogy megemészthetővé váljanak, s meglehet, hogy ami engem az MKP mostani meg­nyilvánulásaiban zavar, csak az én túl korai elvárásom az MKP konstruktív fellépését illetően. Ez a papír is, melyre jegyzetelek, a Magyar Koah'ció Pártja Pozso­nyi Kerületi Tanácsa szenei ülé­sének határozata, ez még min­dig a sérelmekről szól. Ennek azért csak vége szakad, ugye? Hát nagyon remélem, hogy vége szakad, igen. Nagyon jól megfo­galmaztad, hogy szerinted még nincs itt az ideje annak, hogy letud­tuk volna ezt a „kibeszélőshow”-t, de valóban nagyon gyorsan be kell fejezni. Most már szerintem min­denképp előre kell tekinteni, és ez nem szólam. Teljesen egyértelmű, hogy ha mi nem a munkára figye­lünk, ha nem arra fogunk összpon­tosítani, ami a választóinkat és a la­kosokat érinti és érdekli, akkor egyszerűen elveszítjük ezt a mér­kőzést. És ezt most nem szabad úgy felfogni, hogy én veszítem el, vagy te veszíted el. Úgy kell gondolkodni és dolgozni, hogy a mi gyerekeink és unokáink itt, ebben a közegben érezzék jól magukat, és magyar­ként élhessenek európai módon. Ha ez nem sikerül, akkor közösen veszítettünk. S már megint a fele­lősség kérdésénél vagyunk. Mert a közösség fontosabb, mint az egyéni érdek. S akkor még egyszer és utol­jára visszatérek ahhoz, ami a kibe- szélőshow része, hiszen szerintem ez még hiányzik a tisztánlátáshoz; nem mindenki tudja ugyanis, mi minden volt fölajánlva az egyezte­tések során. Föl volt ajánlva, hogy valaki listavezető legyen, hogy a pártelnök lemond a következő megmérettetés előtt, s azok fognak neki bizalmat szavazni vagy nem, akik a legilletékesebbek. Az összes kiváló személy, most ezt úgy értem, hogy az MKP-ból kiváló összes személy lehetőséget kapott volna, hogy a saját véleményét prezentál­ja. Akkor kérdezem tőled, ők, ez a másik csapat - s erről a másik csa­patról már többet nem akarok be­szélni -, szóval hogy ez a másik csa­pat milyen pluszt jelent. Mit tesz­nek le ók az asztalra, amit mine tet­tünk volna le, ne tennénk le? Okos kérdésedre nem szeret­nék elhamarkodottan válaszol­ni, egyelőre túl sok támpontom sincs, de egy dolgot mindenképp említenék, előrebocsátom, akár ez is lehet ostobaság, de most ezt gondolom. Én pozitívumnak tartom, hogy választási lehető­séget kínálnak a szlovákiai ma­gyaroknak. Aminek nem biztos, hogy az a tétje, vajon lesz-e egy­általán parlamenti képvisele­tünk. Szerintem ugyanis a szlo­vákiai magyarság folyamatosan változik, ahogy a világ is, talán gyorsabban, mint az MKP. S úgy gondolom, szerkezetileg meg­érett arra is, hogy választhas­son, ne csak szavazzon. Vagyis most úgy látom, az MKP nem na­gyon követte ennekaközegneka változásait. S úgy gondolom, meglehet, tévesen, hogy most ez a közeg, visszatartott lélegzettel ugyan, félénken bár, de örül a történteknek. Vagy ne fogal­mazzak így, csak annyit monda­nék, önmagában véve a válasz­tás lehetősége pozitív dolog. Értem, Gábor. Nyilvánvaló, hogy ha egy párt monopolhelyzet­ben van, az rengeteg veszéllyel jár, elkényelmesíti a pártot és a párt­ban levőket, ez így van. Csak az nem biztos, hogy ezt üyenkor és így kellett vagy volt szabad megcsi­nálni. Mert szerintem ugyanezt, amit most hangoztatnak, meg le­hetett volna csinálni az MKP-n be­lül vagy a választásokat követően. Ha valaki úgy gondolta, ahogy mondod, hogy szükség volt vagy volna a választás lehetőségére, ak­kor ezt a választások után lett vol­na célszerű megtenni. Ez az egyik: az időzítés. A másik: a személyes ambíciók - s ezt már tényleg nem akarom részletezni, hiszen min­denki tudja, a 2007-es pártelnök­választás milyen indulatokat sza­badított fel, idáig nem akarok De hogy mire, milyen politikára van valójában igény, ezt sem én mondom meg, hanem a legilletéke­sebb, a választó... visszamenni, akkor is megvolt a vé­leményem a történtekkel kapcso­latban, s nem titkoltam, hogy nem tetszett a módszer, de azt senki nem vonja kétségbe, hogy a válasz­tás demokratikus és legitim módon történt. Ezt követően annyira mély sebek keletkeztek, annyira kemé­nyek és személyeskedők voltak a támadások, hogy valószínűleg itt kell keresni a mai helyzet okait. Még egyszer: egy monopolhely­zetben levő párt esetében valóban fennáll a veszély, hogy egy kiala­kult kerékvágásban halad. Vagyis elvárható, hogy lépjen, új módsze­reket alkalmazzon, hogy egy­szerűen változtasson. Hogy a szó­nak a jó értelmében idomuljon azokhoz az elvárásokhoz, amelyek valóban változnak. Nem elég, hogy a párt ilyen és ilyen legyen, s a választó ehhez képest viselked­jen, mint valaha, néhány évtized­del ezelőtt. Amikor még csak két­szer mehettünk át a szomszédba, kétszer léphettük át a határt, s még azt is meg kellett gondolnunk, hogy milyen könyvet veszünk, és hogyan hozzuk át a határon: ezt mondhatjuk a gyerekeinknek, de nem hiszik el, vagy hát elhiszik, csak elképzelni nem tudják. Igen, ezen is túlvagyunk már, teljesen más helyzet van, s erre a megvál­tozott helyzetre másként kellene reagálnunk. Csak, még egyszer mondom: amikor egy olyan párt is része a kormánykoalíciónak, mely rontja a levegőt, s ahelyett, hogy idomulna a többiekhez, a többiek idomulnak hozzá, s ez az élet min­den területén megmutatkozik, ak­kor szerintem naivitás pont ilyen­kor és ebben a helyzetben... „Szerintem most már mindenképp előre kell tekinteni..." (Somogyi Tibor felvételei)

Next

/
Oldalképek
Tartalom