Új Szó, 2009. július (62. évfolyam, 150-176. szám)

2009-07-11 / 159. szám, szombat

10 Szombati vendég ÚJ SZÓ 2009. JÚLIUS 11. www.ujszo.com Bugár Béla: Csáky Pál az egységet nem megtartani akarta, hanem azok ellen használta, akiknek más volt a véleményük A Híd a szlovák pártokkal is versenyezni akar Nem magyar-szlovák, ha­nem a szlovákság felé nyi­tott magyar párt lesz a Híd, állítja Bugár Béla, a párt egyik elnökjelöltje. A párt­ban külön platformokban dolgoznak majd együtt a szlovákok és a magyarok. Bízik benne, hogyüyen módon sikerül majd a szlo­vákok egy részét is a ma­gyar vagy kisebbségi ügyek mellé állítani, és ezzel ki­fogni a szelet a nacionalis­ták vitorlájából. LAJOS P. JÁNOS Az együttműködést nem zárja ki az MKP-val sem, és szerinte Csáky Pál és csapata lesz a felelős, ha 2010-ben a szlovákiai magyar­ság parlamenti képviselet nélkül marad. Bugár Bélával a Híd mai alapító kongresszusa előtt beszél­gettünk. Indul az elnöki posztért? Indulok, én leszek az egyik je­lölt. • Több mint egy évtizedig párt­elnök volt, miért akar újra beül­ni egy párt elnöki székébe? Nem az a lényeg, hogy én párt­elnök akarok lenni. Az a tény, hogy 11 nap alatt több mint har­mincezer támogató aláírás gyűlt össze, azt jelzi, hogy igény van a pártra, és ebben az esetben nekem is a maximumot kell kihozni ma­gamból. Ha ehhez arra van szük­ség, hogy elvállaljam ezt a posz­tot, akkor elvállalom. Amikor 2007-ben nem vá­lasztották meg az MKP elnöki posztjára, azt mondta, hogy vál­lalkozni fog, és több időt tölt majd a családjával. Mi lesz most a vállalkozással, a családdal? A vállalkozásom most áll, ha nem is kell teljesen leállítani, vár­hatóan konzerválni kell. A másik vállalkozás, amit egy partnerrel indítottam be, a szociális szolgál­tatást nyújtó központ, tehát nem hospice, ahogyan sokan állítják, működik. Mi, vagyis a Parcus Rt., ugyanis csak bérbe adjuk az épü­leteket, a kastély, a körülötte lévő épületek és a park a mi tulajdo­nunk, de a szolgáltatás részét egy közhasznú társaság végzi. Csáky Pál, az MKP jelenlegi elnöke azt állítja, hogy ön meg­változott, amióta vállalkozni kezdett. Ezzel feltehetően azt akarta jelezni, hogy valaki befo­lyásolja. Ki áll tehát ön mögött, kitől kapta például a pénzt arra, hogy beszálljon ebbe a vállalko­zásba? Csáky Pál állításait már vizsgál­ják a jogászok, feltehetően bizo­nyítania kell majd a bíróság előtt az igazát. Nem akarok azonban a sajtón keresztül válaszolni Csáky Pál különféle hazugságaira, in­kább az igazságszolgáltatás meg­felelő szerveihez fordulok. Tehát volt pénze a vállalko­zásokra? Aki veszi a fáradságot, utána­nézhet nyilvános iratokban. Tud­hatná, hogy a Parcus Rt. jelenleg veszteséges, mivel óriási kölcsö- neink vannak. Azt, amit a partne­rem felvesz kölcsönként - ő felve­heti, mert van vagyona -, az az én kölcsönöm is. A Parcusnak jelen­leg több tízmillió korona kölcsöne van. Tehát a Parcusba csak saját pénzét fektette be, senki sem „segítette ki”? Saját pénzemet fektettem be, és kölcsönt vettem fel, hogy részese­dést vásárolhassak. Ezt a kölcsönt még most is fizetem. De ezzel csak résztulajdonosa lettem a cégnek. Amikor bekapcsolódtam, a Par­cusnak már tulajdonában volt a nagyszarvai ingadan, a felújítás­hoz viszont kölcsönt kellett fel­vennie a cégnek, ezek már közös kölcsönök, engem is terhelnek. Az új párt is pénzbe kerül, ezt miből finanszírozzák? Én azt mondtam - viccként -, hogy a feleségeink költségvetését kurtítjuk, ami részben igaz, mivel az alapítók fejenként 10 ezer eu- róval járultak hozzá. Jelenleg eb­ből fedezzük a kiadásokat. A mai kongresszus után - a Fair-Play Szövetséggel egyeztetve - egy ajándékozási szerződés alapján várjuk majd a támogatásokat, mi­vel néhányan már jelezték, hogy támogatnák a pártot. Mi átlátható módszereket akarunk, mert már így is azzal vádolnak bennünket, hogy a „gazdasági lobbi” támogat­ja a pártot. Ha valaki támogatni akar, akkor közjegyző előtt meg­kötött szerződés alapján teheti ezt meg. A törvény azt is kimondja, hogy ezért a pénzért nem várhat ellenszolgáltatást. Akkor jelenleg mennyi pénze van a pártnak? Ha jól emlékszem, akkor nyol­cán adtunk fejenként 10 ezer eu- rót. Ez arra elég, hogy irodát bé­relhetünk, minimális berendezést vásárolhatunk, és néhány alkal­mazott fizetését biztosítja. Talán az évvégéig elég lesz. Az MKP több politikusa sze­rint személyes okok, sértődött­ség van a mögött, hogy új pártot alapít. Ezt a véleményt természetesen nem osztom, de tiszteletben tar­tom. Én ugyanúgy elmondhatnám róluk, hogy személyes érdekek voltak a hallgatásuk mögött, ami­kor szó nélkül végigülték a külön­böző tárgyalásokat. Amikor csak Csáky Pál háta mögött mondják el a véleményüket, és ha ő is jelen van, akkor hallgatnak. Mondjam azt, hogy nem mernek szólni? Mi úgy láttuk, hogy egy párton belül, egy platform segítségével le tud­juk fékezni például a Duray-féle butaságokat, és talán korrigálni lehetett volna Csáky Pál túlkapá­sait is. De mivel ebbe nem egyez­tek bele, egyfajta húzd meg - ereszd meg játékot folytattak, a kilépés mellett döntöttünk. Érde­kes, hogy amikor bejelentettük ki­lépésünket, rögtön elfogadtak egy, a mi javaslatunkhoz hasonló platform létrehozását támogató határozatot. Az MKP azonban azt mondja, hogy az új párt internetes hon­lapjának címét már május 12-én bejegyezték, vagyis azóta tud­ták, hogy pártot fognak alapíta­ni, és a tárgyalássorozat, mely az országos tanács május 16-i üléséig, majd utána is folytató­dott, csak álca volt. Ez félrevezető állítás. Mi három változatra készültünk. A frakcióból való kilépésünkkor személycseré­kompromisszumok kellettek az egység megőrzéséhez. Csakhogy Csáky Pál az egységet nem meg­tartani akarta, hanem bunkóként használta azok ellen, akiknek más volt a véleményük. Viszont ebből is az látszik, hogy személyes ellentétek vol­tak a párton belül. Nem lehet tehát azt állítani, hogy például a programban nem értettek egyet, ezért léptek ki. Amikor arról beszéltem, hogy embereket igyekeztek kiszorítani eltérő véleményük miatt, akkor nem egy-két emberről beszélek, hanem sokkal többről. Ezeknek az embereknek az eltérő véleménye a pártelnök és segítőinek módsze­rei miatt alakult ki. Például ami­kor a Beneš-dekrétumok kérdését felvetette anélkül, hogy az elnök­ség erről tárgyalt volna, anélkül, hogy a parlamenti képviselők er­ről állást foglaltak volna. Ennek az lett az eredménye, hogy a par­lament elfogadott egy határozatot arról, hogy ezt a kérdést ezentúl nem lehet megnyitni. Akkor tehát ebben lesz más a Híd? Lesz még más különbség is? Sokkal több különbség lesz. Egy párton belül, igaz, hogy plat­formokban, de együttműködnek majd a szlovákok és a magyarok, de más nemzetiségűek is. Most például, a nyelvtörvény elfogadá­sakor nagyon jól jött volna, ha egy szlovák nemzetiségű ember a Híd nevében elutasítja a nyelvtör­vényt. Azt szeretnénk elérni, hogy a kisebbségi kérdések mögé is be­állítsuk a szlovákokat Hogyan fog működni a pár­ton belül a szlovák magyar együttműködés? Az elnökségben lesz - egyelőre egy - ismert szlovák személyiség. Most azért csak egy, mert nyitva hagyjuk az elnökséget, nem vá­lasztjuk meg minden tagját. Na­gyon sok szlovák szimpatizán­sunk van a vegyesen lakott dél­szlovákiai területen, de szerve­ződnek északon is, szerintem ott is meglepően sokan jelentkeztek. Lesz tehát egy magyar és egy szlo­vák platform, ezek közül az egyik sem szavazhatja le a másikat. Minden kérdést mindkét platform megvitat majd. Ha valahol fe­szültség keletkezik, akkor tár­gyalni kell, nem fordulhat elő, hogy az erősebb platform lesza­vazza a gyengébbet, ahogyan az MKP-ban az utóbbi időben gyak­ran előfordult. Tudom, hogy lassú lesz a döntéshozatal, főleg kez­detben, amíg meg nem szokjuk egymást. A szlovákoknak is el kell majd viselniük, hogy a tárgyalási nyelv a jelenlévők nyelve lesz, ezt az alapszabály rögzíti. Nem igaz, amit Csáky többször állított, hogy önkéntes asszimilációba vonu­lunk. A szlovák szlovákul, a ma­gyar magyarul szólal majd fel. A szlovákoknak tolmácsot biztosí­tunk, ha nem értenek magyarul. Megtanítjuk együttműködni egy párton belül a szlovákokat és a magyarokat, és ennek hatása lesz a társadalomra is. Ez tehát egy szlovák-magyar párt lesz? Nem, ez egy magyar párt lesz, mely megnyitja kapuit a szlová­kok felé is. Hová lehet majd besorolni a jobb-bal skálán? két szorgalmaztunk a vezetésben, mert az elmúlt két és fél évben a párt folyamatosan veszít népszerű­ségéből, megbízhatatlanná vált. Volt egy olyan év, amikor az ellen­zék nem volt hajlandó együtt­működni vele, a Kereszténydemok­rata Mozgalom most is nagyon óva­tosan közelít hozzá. Ez az eredmé­nye a Csáky-Duray duó munkájá­nak. Amikor láttuk, hogy személy- cserékre nem lesz lehetőség, meg­kíséreltük a platform létrehozását. A tárgyalások során azonban azt éreztük, hogy a vezetőség nem akarja látni, hogy mi folyik a párt­ban, nem akarták megérteni, amit mondtunk, ezért a harmadik válto­zat is felmerült, vagyis az új párt alapítása. Akkor még csak olyan szinten, hogy bejegyeztetünk, le­foglalunk weboldalcímeket, mivel több név is felmerült. Ekkor jegyeztették be a hon­lapot? Ezt azért tettük meg május ele­jén, mert tudtuk, hogy a bejegy­zéssel megelőzhetnek bennünket. Simon Zsolt ugyanis már koráb­ban, április végén kijelentette egy társaságban, hogy ő már nem tö­rődik az MKP-val, pártot akar ala­pítani, és már talált is egy jó ne­vet: hajói emlékszem a Regionális Demokrata Fórum nevet válasz­totta. Érdekes módon napokon belül egy MKP-hoz közel álló személy megelőzte őt, és levédte a honlap címét. Azért kellett koráb­ban bejegyeztetni a nevet, hogy ezt elkerüljük. Ezután az MKP Or­szágos Tanácsa ülésén tárgyal­(Somogyi Tibor felvétele) tunk a platform létrehozásáról, de úgy éreztük, hogy a többség ezt nem támogatja. Még az OT után is tettünk egy kísérletet, a mi javas­latunkra újra asztalhoz ültünk, de ott sem volt előrelépés, ezután döntöttük el, hogy nincs értelme folytatni a tárgyalásokat. Az eu­rópai parlamenti választások mi­att azonban ezt nem jelentettük be, mert csatlakozott hozzánk például a nyolc járási elnök is, akik akkor az MKP kampányán dolgoztak, és a kilépésükkel meg­zavarták volna a választókat. Ezt nem szerettük volna. Hosszú ideig ön volt a jelképe az egységes szlovákiai magyar politikának, segített létrehozni az MKP-t. Nem tart attól, hogy ez most vissza fog ütni, hiszen az egység egyik szétverőjét lát­ják önben az emberek? Az egységet valóban segítettem megteremteni, és dolgoztam, dolgoztunk is rajta az én vezeté­sem alatt kilenc és fél évig, hogy az egység megmaradjon. Hány­szor megtörtént, hogy Duray Mik­lós megsértette az országos tanács határozatát, mégsem került etikai bizottság elé? Az egységet nem­csak megteremteni kellett, hanem megtartani is. Sajnos Csáky Pál Durayval a háttérben nem tudta megtartani az egységet. Azokat az embereket, akiknek más volt a vé­leményük, fokozatosan megbé­lyegezte, gazdasági lobbi befolyá­sával és különféle más dolgokkal gyanúsította meg, és kiszorította őket a pártból. Sokszor óriási Ez egy jobbközép párt lesz, ezt mutatják majd a programtézisek is, melyet minden jelenlévő meg­kap majd az alakuló közgyűlésen. Lesznek olyan területek, mint például a szociális kérdések, me­lyeknél inkább a centrumot céloz­zuk majd meg. Mely pártok lehetnek majd a Híd potenciális partnerei? Jelenleg a SNS-en és a HZDS- en kívül egyetlen párttal sem zár­nám ki az együttműködést. A program alapján kell majd közös nevezőre jutnunk. Egyesek szerint a Híd meg­alakulásának egyik oka, hogy a Smer partnert keres magának a következő kormányba. Igaz ez? Folynak, folytak tárgyalások a Smerrel? Ez megint a Csáky-féle hazug­ságok egyike, ezekre nem fogok reagálni. Hadd emeljem ki azon­ban Mikuláš Dzurinda hisztérikus reakcióját, azt, amelyben Bugár frusztráltságáról beszélt. Ez azt mutatja, hogy konkurenciát lát­nak bennünk. És ez igaz, mert mi nem csak a magyar térfélen fo­gunk mozogni. Ezt látja a Smer is. Vannak olyan régiók, ahol jelez­ték koordinátorainknak, hogy nem tetszik nekik, hogy nem csak magyar párt akarunk lenni. A jövő évi parlamenti válasz­tásokon elképzelhető az együtt­működés az MKP-val? Az MKP számunkra nem ellen­ség, nem zárjuk ki az együtt­működés lehetőségét, jelenleg ezt az MKP elnöke, Csáky Pál zár­ta ki. Ugyanakkor tudjuk, hogy több embernek az MKP-ban is az a véleménye, hogy nem szabad becsapni a kiskaput, mert ki tud­ja, hogy milyen helyzet alakul ki. Ehhez azonban nem szabad olyan butaságokat terjeszteni a Hídról, hogy ez nem is magyar párt, hogy az asszimilációt fogjuk elősegíteni. Előfordulhat azonban, hogy két párt esetén egyik sem jut be a parlamentbe. Tart ettől? Ha nem lesz képviselete, akkor ezért Csáky Pál és a csapata lesz a felelős. 1998 előtt három magyar párt létezett, melyek a Magyar Koalíción belül együttműködtek, de önálló pártként. 1994-ben az MKDM-nek már önmagában 7-8 százalékos támogatottsága volt, nyugodtan bejutott volna egyedül is. Ennek ellenére sohasem indult egyedül. Én akkor az MKDM el­nöke voltam, és a pártban úgy vél­tük, hogy nem kockáztathatjuk meg, hogy akár 2 százaléknyi sza­vazat is elvesszen. Mindig meg tudtunk egyezni. Ha jól emlék­szem, egy választás kivétel volt, 1992-ben a Magyar Polgári Pártot nem vettük be a koalícióba, és 13 ezer szavazaton múlott, hogy egyáltalán bejutottunk a parla­mentbe. Nem szabad a múltban élni, de a tapasztalatokat le kell vonni. Ha a tapasztalatok azt mu­tatják, hogy a kiskaput nem sza­bad becsukni, akkor nem szabad becsukni. Ha mi leszünk abban a helyzetben, hogy egyedül is be­jutnánk, és felajánljuk a közös in-' dulást, de az MKP ezt elutasítja, akkor az MKP hibája lesz, hogy nem élt ezzel a lehetőséggel. Ugyancsak rajta fog múlni, hogy felajánlják-e az együttműködést, ha ők lesznek az erősebbek. Mi ezt a veszélyt meg sem kockáztatjuk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom