Új Szó, 2009. május (62. évfolyam, 100-123. szám)
2009-05-02 / 100. szám, szombat
8 Szombati vendég ÚJ SZÓ 2009. MÁJUS 2. www.ujszo.com Zuzana Wienk: Az állam nem közvetíti eléggé az itt élő magyarok irányába, hogy itt biztonságban és otthon érezhetik magukat Szlovákiának nincs elég önbizalma „A társadalmi változásokhoz sok idő kell" Az egyik legismertebb szlovák civil aktivista. Szervezete a pártfinanszírozás és a közpénzek fel- használásának tisztaságát vizsgálja. A faliújságten- der-ügyben tett kijelentései miatt Ján Slota büntető- feljelentéssel fenyegeti. Zuzana Wienk, a Fair-Play Szövetség igazgatója. CZAJLIK KATALIN Hogyan értékeli a miniszterelnök hirtelen szemléletváltását a faliújságtender-ügyben? Ez a fordulat figyelemre méltó, s nem tudom másként magyarázni, mint reakciót a legújabb közvélemény-kutatásokra (melyek a Smer csökkenő támogatottságát mutatják, a szerk. megj.). A politikai felelősséget már hónapokkal ezelőtt le kellett volna vonnia. Az Európai Bizottság leveléből kiderül, elég jól tájékozott a tenderről. Önöktől vannak az információi? Köztudott, hogy mi is kommunikáltunk erről az EB felelős biztosával. Nem gondolom azonban, hogy egy akkora háttérrel rendelkező intézmény, mint az EB egyetlen forrás alapján alakít véleményt. Az EB kivizsgálja az egész pályázatot, már kikérte a teljes dokumentációt. Ellenőrizni fogják, hogy a minisztérium ugyanazokat a dokumentumokat kül- di-e el Brüsszelbe, amelyeket önöknek adtak? Mindenképpen továbbra is figyelemmel ldsérjük az ügyet. Az esetet ugyanis modellértékűnek tartjuk, mert társadalmunk sok gondjára rávüágított. Az önök szervezete a pártok finanszírozásának ellenőrzésével is foglalkozik. Hogy állunk e téren más országokhoz viszonyítva? A pártfinanszírozás mindenütt nagyon érzékeny kérdés, nincs olyan ország, ahol ideálisan van megoldva. Persze vannak országok, ahol a pártfinanszírozás átláthatóságának sokkal nagyobb a hagyománya - főleg az angolszász és a skandináv államokban. Ami a jogi mechanizmusokat Uletí, úgy gondolom, ezen a téren Szlovákia a standard országokhoz tartozik. Ami nincs elég jól megoldva, az az ellenőrzés. Ezt jelenleg a parlamentben maguk a politikai pártok végzik, tehát fel sem merül annak a „veszélye”, hogy az esetleges visszaélésekre fény derüljön. Ha tehát a faliújság-tenderhez hasonló módszerekkel nyúlnak le pártok közpénzeket, azt ki lehet egyáltalán mutatni? Biztosan nem a pártok hivatalos éves jelentéseiből. Régóta gyanítjuk, hogy ezek a jelentések nem tartalmaznak minden adatot, s a pártoknak van úgynevezett ámyékkönyvelésük is olyan forrásokról, amelyek a hivatalos adatokban soha nem jelennek meg. Ezt azonban nagyon nehéz bebizonyítani, mert nincs e téren kellő együttműködés a bűnüldöző és a pártfinanszírozást ellenőrző szervek közt. A következő gond például az, hogy ha fény is derülne egy-egy ilyen esetre, nem volna, akit felelősségre lehetne vonni, mivel Szlovákiában nem létezik a jogi személyek bűnügyi felelőssége. Ez nem hangzik túl biztatóan. Ennek ellenére úgy látja, van értelme annak, amit csinálnak? Biztosan van értelme. Azt gondolom, ha az ember ilyen jellegű tevékenységbe kezd, lelkileg fel kell készülnie arra, hogy a változások nagyon lassúak lesznek, hiszen ahhoz, hogy a társadalom átalakuljon, hosszú évek kellenek. Ezért hálásnak kell lennünk minden apró győzelemért. Önöknek voltak már üyen sikereik? Természetesen voltak, bár jóval több volt a csalódás. De az éveken át tartó figyelmeztéseink a pártfinanszírozás szabályozásának hiányosságaira oda vezettek, hogy már kétszer szigorították az illetékes törvényt. De léteznek pozitív példák konkrét személyeket illető esetekben is. Például úgy gondolom, nem mindegy, hogy Maiina Hedvig ügye miként végződik a számára. Ha csak annyi történik, hogy a nyilvános nyomásnak sikerül megvédenie egy embert az igazságtalanságtól, már ezt is nagyon fontos eredménynek tartom. Ön újságíróként kezdte, az akkor erőteljesen Meäar-elle- nes Twist rádióban. Miért döntött úgy, hogy mesterséget vált? Amikor a médiában kezdtem, nagyon fiatal voltam. Az újságírás az embernek lehetőséget ad arra, hogy megértse, miként működik az ország, de az újságíró munkája mindig csak reflexió marad, nincs módja a történések közvetlen befolyásolására, mert meg kell őriznie a távolságot és a felülnézetét. Másrészt a médiákban való munka nem teszi lehetővé, hogy az ember egy témával mélyebben foglalkozzon. A döntésemhez hozzájárult, hogy egy idő után úgy éreztem, belefáradtam abba a gyors tempóba, amit a napi híradás követel, másrészt kedvet éreztem ahhoz, hogy közvetlen felelősséget vállaljak azért, ami a társadalomban történik. Robert Fico ellenben úgy véli, a szlovák média közvetlenül avatkozik bele a politikába, s a sajtót politikai ellenzékének nevezte. Ön is így látja? Nem. Inkább azt látom, hogy a jelenlegi politikusok felkészületlenek a szerepükre, s naivan azt várják, hogy az emberek és a médiák vakon ünnepelni fogják őket. Ez egy mélységesen téves felfogás. A médiák a demokrácia őrei, s lényegi feladatuk a kritikai álláspont. Szlovákiában a sajtó hagyományosan szavahihetőbb az állami intézményeknél, s annak eUenére, hogy a médiák nagy része kritikus a jelenlegi kormányzattal szemben, annak sikerül megőriznie magas támogatottságát. Ennek oka szerintem az, hogy az emberek egyrészt még nem tanulták meg kellőképpen kiértékelni a sajtóból érkező információkat, másrészt még mindig nem alakult ki bennük egy egészséges álláspont a politikusokkal szemben, akiknek a feladata nem más, mint szolgáltatást nyújtani az adófizetők pénzéért. Mintha még mindig túlságos tisztelet élne az emberekben a politikusok iránt, s az abba vetett hit, hogy ők majd megoldják a problémáinkat. Minek kell történnie ahhoz, hogy Szlovákia lakossága érzékenyebbé váljon a politika túlkapásaira? Azt gondolom, hogy az időt nem lehet átugrani. Egy komoly társadalmi változáshoz nélkülözhetetlen, hogy az emberek a saját bőrükön éljék meg a problémákat, s tanuljanak saját hibáikból, amihez sok idő kell. Szlovákiának soha nem volt komoly tapasztalata a demokráciával, az országban nincs hagyománya a műveltségnek, az urbánus társadalomnak, s mindennek a kialakulása hosszú folyamat. Valójában tehát természetes, hogy fejlődésünk a két lépés előre - három lépés hátra - tíz év stagnálás mintáját követi, még ha ez a jelenben élők számára nagyon frusztráló is lehet. Mi a helyzet Szlovákiában a civil szektor finanszírozása terén, ha más országokat nézünk? Ezt nem tudom megítélni, mert nem foglalkoztam a témával. Azt azonban kijelenthetem, hogy főleg a hozzánk hasonló szervezetek, amelyek nem olyan területeken dolgoznak, amelyek nagyon közel állnak az emberek szívéhez, mint például az egészségügy vagy a szociális szolgáltatások, nem ta(Somogyi Tibor felvétele) Iáinak elegendő anyagi támogatást az országon belül. Tehát főleg jelentős külföldi alapítványokhoz kell fordulnunk. A másik dolog, hogy ha hozzánk hasonló szervezetek meg akarják őrizni a függetlenségüket, nem függhetnek anyagilag az államtól, s általában véve nagyon óvatosnak kell lenniük abban, kitől fogadnak el pénzt. Sajnos nálunk a fejlett demokráciákkal ellentétben még nincs hagyománya annak, hogy jogi és fizikai személyek számottevően támogassák a nonprofit szférát. Ennek részben az is oka, hogy a civü szervezetek nem fektetnek elég energiát abba, hogy megnyerjék a nyilvánosság bizalmát, másrészt Szlovákia gazdaságilag még nem elég erős. A legnagyobb hazai cégek azonban külföldi kézben vannak. Úgy látszik, hogy a cégvezetők ebben nagyon is alkalmazkodnak a hazai hagyományhoz. Régebben az a hír járta, hogy a külföldi tőke beáramlása az országba nem növelte a vállalkozáskultúrát, hanem pont a korrupciót. Személyesen azt gondolom, ez inkább a kilencvenes évek első felére volt jellemző, s mára azért érezzük, hogy a nemzetközi társaságok jelenléte a hazai piacon emelte a vállalkozás kultúráját. De tény, hogy sok nemzetközi cég vezetőségében itthoniak ülnek, s ezek a vállalatok gyakran állami megrendelésekből élnek, tehát létérdekük jó kapcsolatokat ápolni az állami intézményekkel. Mi pedig olyan jellegű szervezet vagyunk, amely inkább fejfájást okoz az állami intézményeknek, így érthető, hogy a cégek inkább nem kockáztatják jó kapcsolataikat a politikusokkal azáltal, hogy minket támogatnak. Vannak konkrét tapasztalataik, hogy egy cég azért utasította vissza önöket, mert nem akart magának problémákat? Eljutottak hozzánk ilyen információk, de csak közvetve. A Fair-Play Szövetség az egyik legaktívabb és legismertebb szervezet az állami intézmények kritikája terén. Az állam részéről éreznek valamilyen nyomást? Főleg verbális nyomásról van szó, de ezt már régen megszoktuk. Az SNS azonban nemrég jelezte, büntetőfeljelentést tesznek a személyem ellen a faliújságtender kapcsán tett kijelentéseim miatt. Ez a nyomásgyakorlásnak egy új szintje lenne. Az már megtörtént velünk, hogy politikusok beperelték a szervezetünket, de eddig soha nem vesztettünk pert, mert mindig jól alátámasztott érvek voltak a kezünkben. Nagyon ügyelünk arra, hogy csak olyat állítsunk, amit konkrét dokumentumokkal alá tudunk támasztani. Emberileg nem megterhelő üyen nyomás alatt élni? Eleinte nyomasztó volt, de később az ember tudatosítja, hogy ha nyilvánosan bírálja a politikusokat, naiv volna elvárni, hogy megköszönik a kritikát, és bocsánatot kémek. Mi a helyzet a nonprofit szektor finanszírozásának a tisztaságával? Hiszen tudjuk, hogy itt is előfordulhat korrupció. Bevett szokás például, hogy nagy cégek saját alapítványokat hoznak létre. Azt gondolom, hogy az államnak elegendő eszköze van az alapítványok ellenőrzésére. Ez az adók 2%-ából befolyó pénzekre is érvényes, mert ezek gyakorlatilag állami eszközöknek számítanak, így az állami szerveknek ugyancsak bármikor jogukban áll megvizsgálni a felhasználásukat. Az utóbbi években a magán- szektorban is hatalmas korrupciós botrányok kerültek nyilvánosságra - a leghírhedtebb talán a Siemens esete volt. Elegendőnek tartja Szlovákiában a magánszektor pénzügyi tranzakcióinak az ellenőrzését? Ismét azt tudom mondani, hogy a jogi keretek és az eszközök megfelelőek. Például a HZDS úgynevezett műanyag szatyor botrányában (a párt állítása szerint két nyugdíjas több milliós adománnyal támogatta a pártot, s a pénzt állítólag műanyag szatyorban vitték be a pártszékházba. A szerk. megj.) a párt könyv- vizsgálójának jelentenie kellett volna az esetet a pénzügyi rendőrségnek, melynek le kellett volna ellenőriznie a tranzakciót. Tudtommal ez nem történt meg. A legnagyobb gond tehát a törvény alkalmazásával van. A jogszabályok ugyanis soha nem 100%-osak, mindig meg lehet találni a kiskaput, ami lehetővé teszi a törvény nem alkalmazását. Nagyon nagy probléma, hogy Szlovákiában nem működnek rendesen a bűnüldöző szervek és a bíróságok, s ez rendkívül veszélyes, mert ezzel az ország elveszíti az immunitását a visszaélésekkel szemben. Ez nyilván szorosan összefügg az emberek gondolkodásával. Szakemberek szerint a közélet tisztaságára való nevelést már az iskolákban kellene kezdeni. Ez ma működik nálunk? Mi leginkább az egyetemistákra összpontosítunk, de egyetértek azzal, hogy az oktatási rendszerünk jelenleg nem tanítja meg a gyerekeket bizonyos értékek tiszteletére. A fiatalok ma szerintem inkább azt látják, hogy azok lesznek a legsikeresebbek, akiknek semmilyen gátlásaik nincsenek. Az elnökválasztási kampányban ismét előjött az ún. magyarkártya, méghozzá nagyon durván. On is így látja? Igen és engem is nagyon zavart. Hogyan lehetséges, hogy a nyilvánosság nem csupán megengedi, de egy része még értékeli is ezt a retorikát? Nagyon zavar, ha valaki a nemzetiségük szerint osztja jókra és rosszakra az embereket. Ez szerintem annak a jele, hogy Szlovákia egy rendkívül fejletlen ország, amelynek nincs elég önbizalma, ezért van szüksége az állandó ellenségképre. Nagyon könnyű agressziót gerjeszteni olyan csoportokban, melynek tagjai nem bíznak önmagukban, s nincs sikerélményük. Sajnos ezen a téren is úgy érzem, hogy tíz évet visszamentünk az időben, s mintha az emberek semmit sem tanultak volna az előző időszakból, amely ebben a témában kulturáltabb volt. Azok, akik a legdurvább magyarellenes kijelentéseket teszik, mindig azzal védekeznek, hogy ők csak reagálnak a magyar provokációkra. Ön lát olyan viselkedést akár a magyar politikusok, akár a magyar közösség részéről, amely esetleg kiprovokálná ezeket a megnyilvánulásokat? A magyar közösség részéről biztosan nem. Ha vannak is valamilyen reakciók, ennek oka szerintem az, hogy az állam nem „közvetíti” eléggé az itt élő magyarok irányába, hogy Szlovákiában biztonságban és otthon érezhetik magukat, és hogy egyenrangúaknak tekinti őket. Persze mindkét oldalon vannak olyan személyek, akik ártalmasak a jó kapcsolat szempontjából. S bár ők kisebbségben vannak, mégis nagy figyelmet kapnak. Ebben egyébként a médiákat is felelősség terheli. Nem gondolom például, hogy foglalkozniuk kellene Ján Slota minden beszólásával, de a sajtó számára ez egy hálás téma, mert mindkét oldalon érzelmeket generál. Azt gondolom, hogy Szlovákiának nem azzal kellene foglalkoznia, hogy mi a helyzet Magyarországon vagy másutt, hanem azon kellene igyekeznie, hogy nemzetiségtől függetlenül mindenki itthon és biztonságban érezhesse magát ebben az országban.
