Új Szó, 2009. február (62. évfolyam, 26-49. szám)

2009-02-03 / 27. szám, kedd

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. FEBRUÁR 3. Hirdetés 15 A januári sikertermék? Meglepetésünkre a medencék! És egyre nő irántuk a kereslet! A tengeren túli eurós támogatások most valóságos medencelázat váltottak ki. „Először el sem akartuk hinni a híreket, hogy most, a tél kellős közepén Szlovákiában naponta több mint ötven süllyesztett me­dencét adnak el. Eljöttem hát, hogy személyesen győződjem meg róla,” mondta Timothy Saxer, a Medencegyártók Nem­zetközi Egyesületének (MNE) elnöke. Ez egyesíti a legjelentő­sebb medencegyártó cégeket, és céljául az ágazat piacának segí­tését tűzte ki. „Be kell vallanom, hogy a va­lóság végül felülmúlta a várako­zásunkat,” szögezte le. „Látszik, hogy az MNE igazgatótanácsa helyes döntést hozott, amikor úgy határozott, hogy az Alapítványi Alapunkból 2009-ben is támo­gatja a közép-európai medence­piacot. A szlovákiai támogatás konkrétan 750 000 eurót (megj.: 22,59 mii. Sk) tesz ki, és csak ámulok, hogy ez az összeg mi­lyen gyorsan fogy,” mondta Saxer. Állítása szerint ez kellemes felfedezés. „A válság idején, ami­kor a gyártók szó szerint minden dollárral számolnak, nekünk ez a forgalmazást biztosítja egy na­gyon perspektív, fejlődő terüle­ten,” adja meg a magyarázatot. Külföldi üdülés helyett in­kább medencét a kertbe Úgy tűnik, az idén majd sokan Az MNE támogatásával most a süllyesztett medencét sokkal olcsóbban megszerezheti Erre a 12 731 euróba <383 534,11 Sk) kerülő Boston luxusmedencére például a Mountfield 5 740 eurós (172 923, 24 Sk) pénztámogatást biztosít, amelyet közvetlenül az árból vonnak le, végül ennek a gyönyörű családi medencének az ára 6 991 euróra (210 610, 87Sk) csökken. tot, és döntő tényező a minél kiter­jedtebb üzlethálózat,” mondta Timothy Saxer. „Úgy döntöttünk, hogy Szlovákiában az új medence vásárlására nyújtott támogatást 2009-ben három medenceforgal­mazón, a Marimexen, Lamineten és a Mountfielden keresztül ju­tatjuk el a vevőkhöz,” tette hozzá. Támogatás a medencefedőkre is Az utolsóként említett cégnek huszárvágással sikerült elérnie, hogy Szlovákiában egyetlenként, az idén is nemcsak medencékre közvetíthet támogatást, hanem a befedésükre is. „Örülünk, hogy ezt a privilégiumot az idén is megtartottuk,” mondta Roman Malý, a Mountfield medence­részlegének igazgatója. Hoz­zátette, hogy az utóbbi időben ezeknek a bőkezű támogatások­nak köszönhetően a vevők 70 százaléka a nedencére azonnal vesz fedőt is. Aki medencét akar, sietnie kell Roman Malý szerint az MNE által nyújtott támogatások nagyon gyorsan fogynak. „Ez érthető, hiszen az ügyfelek érdeklődése óriási. Az emberek igyekeznek kihasználni az alkalmat, mert fél­nek, hogy a növekvő gazdasági válság idején hosszú időre ez lesz az utolsó támogatás.” mondta Malý. „Aki tehát süllyesztett me­dencét, medencefedőt vagy mind­kettőt szeretne vásárolni, igye­keznie kell. Nemcsak azért, mert most pár ezer eurót megtakarít­hat, hanem azért is, mert most minden vásárlónk bekerül a har­mincnégyből megmaradt 17 új Ford C-Maxért folyó februári sorsolásba,” hívja fel figyelmün­ket Malý. (vbr) előnyben részesítik inkább a me­dencevásárlást a drága tengerparti üdülés helyett. Tudják, hogy a medence örökre a kertjükben maJ rád, ráadásul kiszámították, hogy a bőkezű MNE-támogatásnak köszönhetően sokkal olcsóbban hozzájuthatnak, mint amennyibe a költséges családi nyaralás kerül­ne. Az ügyfelek viselkedésének ezt a fontos változását máris iga­zolják a medencék eladási muta­tói, ezzel ellentétben jelentősen csökken a tengerparti üdülések iránti érdeklődés. Kinél kell kérni a támogatást Az Alapítványi Alap támogatá­sát a végvásárlónak szántuk, aki gondosan kiválasztott forgalma­zóknál igényelheti. „Tőlük soké­ves medenceeladói tapasztalatot várunk, és megfelelő számú, sza­kemberekből álló medencecsapa­A kedvezményekért és a 34 Ford C-Maxért folyó küzdelem fokozódik Támogatás szeretne a medencefedőre is? A tolótető alatt rejtőző meden­cét sokkal hosszabb ideig élvez­heti, hiszen a víz alatta 5-8°C- szal melegebb. Az időjárástól függetlenül évente 6 hónapon át furödhet kellemes meleg vízben. Most a Mountfieldnél nagyon előnyösen juthat tolótetőhöz. Ugyanis az ügyfeleknek csak mi közvetíthetjük a Medencegyártók Nemzetközi Egyesületének (MNE) a támogatását medence és medencefedő vásárlására egya­ránt. A vásárló valóban nyer rajta. Például a legkedveltebb, 5 470 HOGYAN LATJA AZ ORVOS Az úszás megszünteti a stresszt Mivel a tömegek számá­ra az úszás az egyik legkö nnyebben elérhető sport, a család egészségi állapotá­nak szempontjából nagyon jó befektetésnek tartom a medencék behozatalát. Az úszás nemcsak az egészség megőrzésére ideális, hanem remek lazító tevékenység a nehéz munka után. Legnagyobb előnye, hogy euróba (164 789,22 Sk) kerülő tetőre, a Klasikra (a képen) 2 240 euró (67 482,24 Sk) a támogatás. A támogatás levonása után a végső ára már csak 3 230 euró (97 306,98 Sk). (jv) A Mountfieldnél most kevesebb mint 625 euróért (18 828,75 Sk) ellenáramhoz juthat bármelyik életkorban, bármi­lyen erőnléttel gyakorolható. Ha a háza mellett medencéje van, rendszeresen úszhat. A rendszeresen úszás ide­ális testsúlycsökkentő gya­korlat. 30 perc úszással több mint 260 kalóriát bont le. Még ennél is többet fogyaszt, ha a medencéjét ellenáramú berendezéssel szereli fel, amikor olyan vízellenállást kell legyőznie, mintha ten­gerben úszna. MUDr. Božena Cardová Pozsony - A 34 Ford C-Maxért folyó küzdelem a Mountfield üzlet- központokban a februári véghaj­rába ért. A kerti technika és medencék legnagyobb hazai forgalmazójá­nál ugyanis február 1-jén lezajlott a sorsolás első fordulója, amelyből kiderül, ki lesz a 17 darab, minden kényelemmel felszerelt Ford C-Max (a névjegyzéket alább közöljük) 17 közjegyző jelenlétében, mind Autónyertes Július Petrek, MPČL 5, Brezno Ján Bergl, Veternicová 5, Bratislava František Šafárik, Gelnická 20, Bratislava František Nagy, Mierová 1449/69, Galanta Ing. Eva Rakacká, Mliečna 41, Košice Juraj Klimo, Demänová 134, Lipt. Mikuláš Ladislav Grantner, Biskupická 1240/56, Fiľakovo Miloslav Tréger, Aurela Stodolu 11/1, Martin Ján Ridzoň, Hažin 158, Zalužice Peter Kováč, Dlhá 151, Melek Jozef Hatina, Búč 176 František Jaroš, Štúrova 33, Batizovce Jaroslav Straka, Ďumbierka 11, Prešov Anton Fodora, Gumárenská 331/10, D.Vestenice Gabriela Cibulova, Sadová 17, Nemšová Zdeno Mihálik, Stromová 1654/32, Sereď Ľuboš Lúčan, Športovcov 328, Stráňavy a 17 Mountfield szaküzletünkben kisorsolunk egyet a vásárlók közül, akik januárban eljöttek, hogy a Sze­rencsekeréken 12—100 százalékos idény előtti kedvezményt forgassa­nak ki maguknak. Összesen tehát 17 kocsi új tulajdonosát sorsoltuk ki,” jelentette be Pavol Beneš, a Mountfi­eld üzleti-gazdasági igazgatója. Azon nyomban megkezdődött a következő tizenhét Fordért folyó harc. Mindenki bekerül a sorsolás­ba, aki februárban eljön bevásárolni. Maga a sorsolás közvetlenül márci­us elején lesz. Az ügyfelek részéről nagy az érdeklődés. Sokan közülük, mint arról vasárnap meggyőződhet­tünk a két pozsonyi Mountfield sza­küzletben, jelentős kedvezményekkel egyszerre több terméket vásárol! „Felfedezték ugyanis, hogy így több pénztári bizonylatuk kerül az urnába, tehát a Ford megnyerésének az esélye is sokkal nő. (vbr) Mit vásárolt az ügyfél, és mekkora kedvezmé­nyt forgatott ki? kaszagép/ 50% Fiskars szerszámok / 20% kaszagép/30% kerti bútor/50% bokorvágó / 30% medence / 70% kaszagép / 50% láncfűrész/80% kultivátor/100% vodáreň / 50% bokorvágó/30% medence / 20% Gardena szerszámok / 30% aprítógép /16% láncfűrész / 20% kaszagép/70% láncfűrész/20% Melyik szaküzletben vásárolt? Besztercebánya - a Zólyomi úton, a Baumaxszal szemben I Pozsony - Ružinov, Mierová 67 Pozsony - RÍ centrum a Rozsnyói utcában Dunaszerdahely - az 0C MAX mellett, a Galántai úton Kassa -Tesco hipermarket mellett, az Északi parton Liptószentmiklós - Ul. 1. mája 2044 Losonc - a Gorkij utcára vezető Köztársaság téri letérőn Túrócszentmárton - a Tesco HM mellett, a Turiec üzletközpontban Nagymihály - a Lidiiéi szemben, a Ján Hollý utcában Nyitra -Chrenovská u., az 0C Maxszal szemben Érsekújvár - Gúg u. 53., a Gútára vezető úton Poprád - VIRMA üzletközpont, Suchoňová u., JUH III lakótelep Eperjes - Duklianská u., a Hruška szupermarketben Privigye - Necpalská c., a Lidiiéi szemben Trencsén - a Zsolnára vezető úton a „Meriny“ és a Billa között Nagyszombat - Ul. Ferka Urbánka, az 0C MAX mellett Zsolna - Ul. Vysokoškolákov, a DUBEŇ üzletközpont mellett Az év medencéje: Galaxy hőszivattyúval. Most 1670 €! Ritkán történik meg, hogy sok medenceforgalmazónak, akik között kemény konkurencia- harc folyik, egyezzen a vélemé­nye: az elmúlt év legvonzóbb újdonsága a Galaxy márkájú medencék voltak. Az első me­dencék a hazai piacon, ame­lyeknek már az alapfelszerelé­sébe tartozik a hőszivattyú. A tulajdonosaik ezért évi 7 hóna­pot fürödhetnek kellemesen fel­melegített vízben. Az áruk is meglepő. A legnagyobb megle­petés? Az ilyen komfortos me­dencéhez most 1670 euróért (50 310,42 Sk) lehet hozzájutni. „ A Galaxy medencék valóban gyökeres változást jelentenek a szlovák piacon,” igazolja Anton Vanek, a Poseidon társaságtól. És hozzáteszi, hogy a Galaxy miatt már több eladónak is forgalmazói gondjai támadtak. Elsősorban azok­nak, akik minduntalan polipropilén lapokból hegesztett, azaz műanyag tartályokat akarnak rátukmálni az emberekre. A Galaxy „veri” őket a csúcskonstrukciójával, minőségi anyagával, és nem utolsó sorban a jelentősen alacsonyabb árával. Akár 1 950 euró a medencére! Galaxy medencék kizárólagos forgalmazója a medencék ismert hazai forgalmazója, a Mountfield. „A cégnek ráasásul az idén is si­került elnyernie a Medencegyártók Nemzetközi Egyesületének (MNE) támogatását. Ennek köszönhetően a Galaxy medencék vásárlásakor is felkínálhatja ügyfeleinek a tá­mogatást, amely elérheti akár a 1 950 eurót (58 745,70 Sk) is,” jegyezte meg Vanek. Tavaly újdonság - az idén siker­termék „ A Galaxy medencék valóban nagyon kelendőek, csak a mi üzletünkben eladunk belőlük na­ponta csaknem húszat,” mondta Jozef Moravský az egyik pozso­nyi szaküzlet menedzsere. „Nem is csodálkozom rajta, hiszen az alapár magában foglalja a hőszi­vattyút, minőségi homokszűrőt, skimmert, fúvókákat és a lépcső­ket. Ráadásul a medencét min­denkinek házhoz szállítjuk, és ha kedvező az időjárás, felépítjük, csatlakoztatjuk hozzá a felszere­lést és üzembe helyezzük. Természetesen ez is az árban van,” hangsúlyozza Moravský, és még hozzáteszi, hogy némelyik ügyfélnek eláll a lélegzete attól, hogy egy ilyen medence végül kevesebb, mint 1 670 euróra (50 310,42 Sk) jön ki. A már említett Mountfield üzlet vasárnapi meglátogatásakor František Tóthtal, aki éppen Galaxy medencét vásárolt. „Már néhány éve szerettünk volna egy medencét, de azok a föld felettiek nem tetszettek, süllyesztettre meg nem volt elég pénzünk. A Galaxy számunkra ideális,” árulta el nekünk Tóth úr. Amint megtud­tuk, süllyesztett Galaxy 100-ast vett, amely általában több mint 2 790 euróba (84 051,54 Sk) kerül. „Megvárásra elintézték azt az MNE-támogatást, amelyet azonnal levontak az árból,” mond­ta Tóth úr. Hozzátette, hogy a szép süllyesztett medence neki így 1 670 euróra jött ki. És most előre örül, hogy rámosolyog a szerencse, és ingyen jut a február­ban sorsolásra kerülő 17 Ford C-Max egyikéhez. (mt) Konverzný kurz 1 € = 30,12605k Most eszményi süllyesztett medencét vásárolni A szlovákok ugyanis a tengerentúli MNE szövetségtől kapnak rá támogatást. Mekkorát? Például a 9 méteres Galaxy 107 medencére, amely általában 4 840 euróba kerül, 1 950 euró támogatást adnak, tehát a teljesen felszerelt medence hőszivattyúval együtt csak 2 890 euróra jön ki 0 KEREK Eladási ár Az MNE támogatása Ár az MNE támogatásának levonása után Név (átló / mélység / űrtartalom literekben) €/Sk €/Sk-ban €/Sk Galaxy 100 (3,6 m/1,07 m/110001) 2 790 84 051,54 1120 33 741,12 1670 50310,42 Galaxy 101 (4,6 m/1.07 m/18 0001) 2 990 90076,74 1200 3615120 1790 53925,54 Galaxy 102 (4,6 m / 1^0 m/ 20 0001) 3 170 95 499.42 1270 38260,02 1900 57239.40 Galaxy 103 (5.5 m/1.20 m/28 0001) 3 520 106 043,52 1430 43080,18 2 090 62963,34 Galaxy 106 (6,4 m/ 1^0 m/39 0001) 4 390 132253,14 1760 53 02176 2 630 7923136 OVÁLIS Eladási ár Az MNE támogatása Ár az MNE támogatásának levonása után Név (átló / mélység / űrtartalom literekben) C/Sk €/Sk-ban C/Sk Galaxy 104 (5,5 m x 3,7 m /1,20 m / 210001) 3 680110863,68 1490 44 887,74 2190 65 975,94 Galaxy 105 [7,3 m x 3,7 m /1,20 m / 29 0001) 4 180 125 926.68 1690 50 912,94 2490 75 013,74 Galaxy 107 (9,1 m x 4,6 m /1,20 m / 45 0001) 4 840145809.84 1950 58 745,70 2 890 8706444 MEGJEGYZÉS: A medence árában a hőszivattyú, homokszűrő, rozsdamentes lépcső, a szerelés és a szállítás is benne foglaltatik. Átváltási árfolyam: 1 euró = 30,1260 Sk RE-8-11286

Next

/
Oldalképek
Tartalom