Új Szó, 2009. február (62. évfolyam, 26-49. szám)
2009-02-17 / 39. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. FEBRUÁR 17. Kultúra 7 Mokos Attila a film egyik jelenetében (Fotó: Forza) Mokos Attila nagy erejű alakítása Vladimír Balko filmjében az év meglepetése a hazai mozikban Egy nyughatatlan lélek öröme Huszonöt évi színpadi szereplés után első filmfőszerepében mutatkozott be nemrég Mokos Attila. Hazai magyar színészeink közül ekkora feladatot szlovák játékfilmben eddig senki nem kapott. SZABÓ G. LÁSZLÓ Tóno, a történetbeli börtönviselt félj, a „kis hal”, akit felfalnak a „nagy halak”, remek lehetőség volt a komáromi színész számára, hogy kamera előtt is bizonyíthassa: korosztályának egyik élvonalbeli, markáns arcú játékosa, aki búja a terhelést, ezért a legnehezebb akadályokat is könnyű szerrel veszi. Hetekkel a januári bemutató után, gondolom, már fel tudja mérni, milyen hatással van az életére, pályájának jelenlegi szakaszára az Egy fájó szív nyugalma? Fáradt vagyok. Felpezsdült az élet körülöttem. A bemutató óta rengeteg interjút adtam. Őszintén bevallom: még a legmerészebb álmaimban sem reméltem, hogy egyszer ekkora lehetőséget kapok szlovák filmben. Nem hittem soha, hogy ilyen jellegű alkotásban játszhatom, hogy jön majd egy szlovák rendező, aki ilyen nagy horderejű szerepet, egy ilyen bonyolult lelki világú „hegylakót” bíz rám. De a történet kicsengése is váratlanul ért. A film fogadtatása, a bemutató óta tartó ünneplés. Erre sem voltam felkészülve. Nem szeretném, ha kérkedésnek tűnne, de ez engem tényleg sokkol. Meglepett. Valahogy nem is tudok mit kezdeni ezzel-a helyzettel. Az elismerés természetesen jólesik, mind a szakma, mind a közönség részéről, de az ünneplésbe is bele tud fáradni az ember. Igazság szerint már nem is akarok foglalkozni ezzel. Azt mondom: gyerünk tovább, jöjjön a következő feladat! Várom, mikor beszélhetek múlt időben minderről. Lépjünk akkor vissza a „múltba”. Miért mondta az előbb, hogy „még a legmerészebb álmaimban sem reméltem, hogy egyszer egy ilyen nagy szerepben állhatok majd kamera elé, ráadásul szlovák filmben”? Egy komáromi színész nem álmodhat arról, hogy egy szlovák rendező benne lássa meg egy nagy ívű történet hősét? A magyar nyelvi közegből, úgy gondolja, még ma sem könnyű nagyobb falathoz jutni szlovák produkcióban? Bizony nem. Az ember jó ideig reménykedik, aztán már annak is örül, ha egy kisebb szerepre hívják. Amikor Komáromba szerződtem, világosan láttam, hogy ez a helyzet bizonyos korlátokat von maga köré. Tudatosítottam, hogy a filmes lehetőségektől jócskán távol kerültem, és egyetlen vágyam az lett, hogy jó színházi előadások résztvevője lehessek. Mint minden fiatal színészben természetesen bennem is ott volt a vágy, hogy országosan ismert legyek, de tudtam, hogy ezt nem lesz könnyű elérni. Főleg az én habitusommal. A különböző médiákban való szereplés ugyanis meglehetősen távol áll tőlem, és nem akarok megsérteni senkit, de arra sem vágytam, hogy egy tévésorozatban ismerjen meg a közönség. Ezért is érzem most úgy, hogy nagyon megsegítettek fentről, hiszen remek filmmel, egy igazán humánus alkotással ismerhettek meg azok a nézők, akik eddig nem látták, mert nem láthatják a komáromi színház előadásait. Vladimír Balko, a film rendezője sem ismerte, mégis megtalálta. , Szerencsém volt. Mint ahogy neki is, önnel. Nyitrán látott a Hedda Gabler- ben. Harmadik éve játsszuk az előadást, én vendégként szerepelek a darabban. Balko semmiképpen nem egy befutott vagy elkoptatott arcban gondolkodott. Olyan színészre volt szüksége, akit eddig nem ismert a nagyközönség, ugyanakkor hiteles meg- formálója lehet Tónonak. A válogatás során, ott Nyitrán rám is felfigyelt. Jellemző mód engem nem is foglalkoztatott a dolog. Láttam, hogy a kollégáim mennyire igyekeznek, hogy érdekessé tegyék magukat a stáb előtt. Én az esélytelenek nyugalmával játszottam az előadást. Aztán nagy meglepetésemre engem is elhívtak próba- felvételre, s több szerepre is kipróbáltak. A végén közölték velem: „Megtaláltuk Tónot!” Bizarr helyzet volt. Egy számukra addig ismeretlen magyar színész főszerepet fog játszani egy szlovák filmben. Nem vettem komoly ajánlatnak. Valahogy nem ment a fejembe, hogy egy szlovák rendező képes bevállalni egy ekkora rizikót. Később már nem foglalkoztam ezzel. Csak a feladatra koncentráltam. Megjegyzem, volt néhány kollégám, aki óva intett vagy finoman figyelmeztetett: én is nagyot kockáztatok, hiszen egy elsőfilmes rendezővel nagyot lehet bukni. Ez a része azonban végképp nem izgatott a dolognak. Egy ekkora lehetőséget nem akartam veszni hagyni. Eltartott pár napig, amíg a rendezővel egymásra hangolódtunk, míg minden kommunikációs csatorna megnyílt köztünk. Onnantól fogva azonban minden hibátlanul működött. Profi körülmények között, feszültség nélkül dolgozhattam remek kollégákkal. Ültem egy autóban, ahol az egyik kollégám lengyel volt, a másik cseh, valamilyen szinten mindketten megtanulták a szlovák szövegüket, de azt kell, hogy mondjam, én beszéltem közülük a legjobban szlovákul. Mivel sokat voltunk összezárva, nagyon közel kerültünk egymáshoz. A lengyel-magyar barátság is már fél nap után működött. Segítettünk egymásnak. De Roman Luknár is más nyelvi közegből jött, hiszen évek óta Madridban él. Közös főiskolai tanárunk, Paľo Mikulík révén nagyon erős kapcsolat alakult ki köztünk. Roman nagyon jó színész. Régóta vágytam arra, hogy együtt dolgozhassunk. Most sikerült. A legapróbb mozzanatokban is értettük egymást. Nem kellett azon töprengenünk, hogy a másik vajon mit akar, köztünk minden magától jött. Rendezői ötlet volt, hogy a csikket a saját tenyerében nyomja el? Vagy ez a sittről jöttek szokása? Feketebalogban forgattuk a filmet, nekem ezt az ottaniak mutatták. Mivel az orvvadászok nem akarnak nyomot hagyni maguk után az erdőben, előbb a tenyerükbe köpnek, és úgy oltják el a cigarettát, majd a zsebükbe dugják. Az is tetszett, ahogy a pálinka erősségét mérte. Hogy bedugta az ujját az üvegbe, aztán meggyújtotta. Ez már a forgatókönyvben is így szerepelt. Nemsokára két másik filmben is láthatja majd a közönség. A márciusi bemutatóra váró Elszállt ígéretben negatív figura vagyok. Még az arcom is más, lehet, hogy meg sem ismernek. A holokauszt idején, Tiso alatt játszódik a film, én egy cipész vagyok a történetben, aki elveszi az üzletet zsidó tulajdonosától. A másik film, a Barackliget még nem készült el. Talán nyáron sikerül befejezni a forgatást. És van egy régebbi felkérés is: a Cypriani repülésében állítólag Cserhalmi György partnere leszek, de még nem jelezték, mikor kezdünk. Színpadi rendezésre is készül. Több terv is kavarog a fejemben, majd ezeknek is eljön az ideje. Nem akarom elsietni, megvárom, míg visszaáll bennem a nyugalom. A film sikerének köszönhetően talán könnyebben hozzájuthatok majd a helyhez, ahol megvalósíthatom az elképzelésemet. Ebben az évadban még egy bemutatóm lesz Komáromban. Machiavelli Mandragorájában kaptam szerepet. Ez májusi bemutató, de addig sem unatkozom. Balko rendezésével már eddig is sokat utaztam az országban. Voltam Breznóban, Besztercebányán, Poprádon és Kassán. Ami engem is meglepett: a magyarok mindenütt odajöttek hozzám. Kassán Rudolf Schuster exelnök gratulált, csaknem egy órán át beszélgettünk magyarul is. Ezek nem kis motivációs erők. Erre van a legnagyobb szükségem. Egy ingerszegény környezetben minden impulzus jól jön a színésznek. Bár vannak fényes gyöngyszemek, amelyek segítenek a továbblépésben, hiszen nem egy nagyszerű rendezővel dolgozhattam Komáromban, újabb hatásokra mindig szükségem van. Én most nem meglovagolni akarom a film révén kialakult helyzetemet, hanem vissza akarok menni oda, ahonnan jöttem, ahol vagyok. Nem tudok és nem is akarok a babérjaimon pihenni. Dolgozni szeretnék. Komáromban is, meg kamera előtt is. Nem szeretném elveszíteni az önbizalmamat. Tárlat a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában Tichy Kálmán és Tichy Gyula ELŐZETES Pozsony. A Szlovák Nemzeti Múzeum - Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma galériájában nyitják meg holnap 17 órakor a Tichy Kálmán és Tichy Gyula műveiből rendezett kiállítást. Tichy Gyula (Rimaszombat, 1879 - Rozsnyó, 1920) a század- forduló magyarországi képzőművészetének ismert személyisége. Szimbolizmusa és szecessziót követő művészete rendszeresen szerepelt a korabeli budapesti tárlatokon. Nevét a magyar művészettörténeti kánon is jegyzi, mégpedig Csontváryval és Gulácsyval egy fejezetben. Rövid élete ellenére jelentős művet hagyott maga után, alkotásai megtalálhatók mind a jelentős magyar és szlovákiai közgyűjteményekben, mind a jelentős magyar és külföldi magángyűjteményekben. Tichy Kálmán (Rozsnyó, 1888- Budapest, 1968) a XX. század első felének ismert csehszlovákiai magyar képzőművésze, kultúrszerve- zője, publicistája. Művészete részben követi Tichy Gyula szecesszióját, ám fő témája a szlovenszkói magyar városok, mint pl. Rozsnyó, Bártfa stb. Jelentős illusztrátori tevékenységet fejtett ki. Művei szerepelnek magyar és szlovákiai közgyűjteményekben, valamint magángyűjteményekben is. A Brámer-kúfiában nyíló kiállítás kurátori válogatás a Rozsnyói Bányászati Múzeum és a Mis- sionArt Galéria Budapest gyűjteményéből. A kiállítást Hushegyi Gábor kurátor nyitja meg. (ú) JVEfiÖlBEK Tichy Gyula: Az üvegember, 1912, tollrajz, 510 x 228 mm (a Missio- nArt Galéria Budapest tulajdona) Magyarok a Közép-európai Fotográfusok Házában Képek a folyamatos jelenről ELŐZETES Pozsony. A Közép-európai Fotográfusok Háza (Prepoštská u. 4.) kiállítótermeiben holnap 18 órakor nyitják meg a fiatal magyar fotográfusok munkáiból rendezett Folyamatos Jelen I-IV. című kiállítást. Közös tárlaton mutatkozik be tizenhat fiatal művész - autonóm fotóművészek, dokumentarista fotográfusok, fotóesszét készítők, illetve fotóriporterek -, akik a fotográfia szinte valamennyi műfaját képviselik, és egyéni stílusban reflektálnak a jelen általános érvényű kérdéseire. A Folyamatos Jelen fotóművészeti bemutatását megcélzó projekt még 2005-ben született, azóta a különböző tematikákhoz kapcsolódó kiállítás-sorozat anyaga és a kiválasztott művészek névsora évről évre bővül, az érdeklődők így egyre teljesebb képet kaphatnak a kortárs tendenciákról és a most alakuló fotográfusi életpályákról. Kiállító művészek: Csoszó Gabriella, Elek Judit Katalin, Szabó Sarolta, Tóth Szilvi, Hangay Enikő, Kemenesi Zsuzsanna, Nagy Tamás, Puklus Péter, Hossala Tamás, Monika Merva, Kova- lovszky Dániel, Szász Lilla, Bara- konyi Szabolcs, Dezső Tamás, Fekete András, Molnár Zoltán. A kiállítás március 29-ig tekinthető meg. (tb) Nagy Tamás: Save (2005)
