Új Szó, 2009. február (62. évfolyam, 26-49. szám)

2009-02-07 / 31. szám, szombat

Egyszer egy lyukas kanna, tele összecsepegtette a kifényesített parkettát. Ezt a haszontalan kannát alighanem elfenekelték. ANATOLE FRANCE: RJQUET GONDOLATAI SZALON Ez a mi szalonunk ízléses tartóz­kodásban, tompított „stílusában" még istenes volta többi polgári szalonhoz képest, amilyeneket a szomszédok lakásaiban láttam. MÁRAI SÁNDOR: EGY POLGÁR VALLOMÁSAI 2009. február 7., szombat 3. évfolyam, 6. szám „Egy táncelőadás olyan, hogy egy idő után elkezd önálló életet élni, és hagyni kell, hogy éljen" - vallja Nina Umniakov mozgásrendező Úgy ébredjen fel a lélek, hogy a test is képbe kerül Magyar anya és orosz apa gyermekeként Franciaor­szágban született. Annak idején oda disszidált a csa­lád. Édesanyja orosztanár­nő, édesapja szobrász és üvegművész volt. SZÉL JÁNOS Ma már csak a mama él, aki Bu­dapesten tárlatvezető a Szépmű­vészeti Múzeumban, Franciaor­szágban pedig idegeneket kalau­zol. Lányuknak a kortárs tánc lett az élete. Rosella Hightower indí­totta el, dolgozott Nagy József műhelyében és Goda Gábornál. Most már a saját világát mutatja az embereknek Magyarországon és a világban. Nina Umniakov, a Komáromi Jókai Színház Antigo­né című produkciójának mozgás­rendezője tavasszal új bemutató­ra készül. Mióta érdekeli a tánc? Hétévesen, délutáni séta köz­ben megláttam egy plakátot az ut­cán Cannes-ban, ahová másfél éves koromban költöztünk. Rosel­la Hightower tánciskolájának a plakátja volt. Rámutattam a pla­káton szereplő táncosnőre, hátra­néztem édesanyámra, és azt mondtam: Anyu! Én ezt akarom csinálni! Rosella Hightower tánc­iskolája a vüág tíz legjobbjának egyike. Egy balettintézet délen, pálmafák között. Rosella milyen ember volt? Nyolcvankét évesen még lova­golt. Egy igazi energiabomba! Amikor odakerültem, hatvanhá­rom éves volt. Vitte a vállán az egész iskolát, a kétszáz diákot, a húsz tanárt; ó volt közöttük az összekötő szellem. Tizennégy éves koromban már éjszaka ti­zenegyig próbáltunk, de ő soha­sem fáradt el. Nagy pártolóm volt, sokat segített. Sosem voltam tipikus táncosnő alkat, azt mond­ták a többiek, hogy túlságosan önállóan gondolkodom. Rosella mindig kitartott mellettem, mondván, nem baj, ha másképp gondolom, majd benő a fejem lá­gya. A példaképem volt. A hetve­nes években ó kezdte meghonosí­tani a kortárs táncot Franciaor­szágban. Ott bábáskodott a Pári­zsi Operaházban az első kortárs koreográfusi műhely létrejötté­nél a nyolcvanas évek elején. Cannes-i balettiskolája volt az el­ső nagy iskola, ahol kötelezővé tette a kortárs tánc tanítását Franciaországban. A kilencvenes években kortárs tánc szakot léte­sített. Ezen a szakon diplomáz­tam. Közben Magyarországról ka­potthíreket? Volt egy magyar drámataná­rom az iskolában, Funtek Frigyes. Színész volt Budapesten a hetve­nes években, azután disszidált. Sokat beszélgettünk a magyar életről, zenéről, színházról. Fiatal fejjel minden érdekelt. Otthon alig hallottam híreket Magyaror­szágról, pedig valami mélységre vágytam, mert Cannes felszínes város. Olyan, mint Siófok nagy­ban. Siófok télen unalmas hely. Cannes télen csak egy fokkal ke­vésbé unalmas. Tizennyolc éve­sen elindultam Budapestre. Ki­lenc évig ott éltem. Első munkáját is Magyaror­szágon kapta? Még Franciaországban, de ma­gyaroknál, Nagy József, azaz Josef Nadj táncközpontjában, Or- leans-ban. Szakonyi Györk tán­cossal csináltunk egy duettet. Nagy József hatalmas szaktekin­tély. Ó volt a hatvanadik Avignoni Színházi Fesztivál elnöke. A vüá- gon mindenütt vannak előadásai, csak valamiért Magyarországon játszik keveset. Egy szűk színházi réteg tartja számon. Magyarkani- zsán létesített egy koreográfusi központot. Jártam ott nemrég. Budapesten sikerült megta­lálnia azt, amiért hazament? Goda Gábor Artus Kortárs Mű­vészeti Stúdiójához szerződtem le, 2001-től állandó tag voltam a társulatban. Öt éven keresztül éj­jel-nappal együtt voltunk, együtt alkottunk, együtt éltünk. Kiket alakított? Általában én voltam a piros ruhás nő. A Retinában, a Hóki­rálynőben, az Osiris tudósítások című produkcióban piros jelmezt kaptam. Abban a közegben nin­csenek előre leírt szerepek, min­dig eredeti kreációkról volt szó. Ha adott szöveggel dolgoztunk, azt is átformáltuk a saját elképze­léseink szerint. Hosszú alkotói fo­lyamatok voltak. Hat hónapig próbáltunk egy darabot. Min­denki beleadta a saját elképzelé­seit, mozdulatait, koreográfiáit. Mindenki keresett, verseket és haikukat írt. Haikukat? Kis japán képszerű verseket. Rím nélkülieket, egy-két monda­tosakat, melyek egy-egy zen gon­dolatot tartalmaznak. Megtartot­tam az öt év munkaanyagát egy vastag kötetben. Mindent, amit ír­tam, rajzoltam, terveztem. Melyik volt a legemlékezete­sebb előadás? A Rókatündérek. Nagy vissz­hangot váltott ki, sok díjat kap­tunk érte. A rókatündér félig nő, félig rókaszellem, aki teljesen megbabonázza a férfiakat. Na­gyon közel voltunk a nézőkhöz, közvetlen kontaktusban. Az Ar- tusnál mindig arra törekedtünk, hogy újfajta kommunikáció jöjjön létre a nézővel. Elmélyült előadá­sok születtek. Mindenki egy kicsit koreográfus és egy kicsit rendező is volt. Miért jött el az Artusból? Mert mindig is tudtam, hogy koreográfus akarok lenni. Tízéve­sen is ezt mondtam Cannes-ban. Rosella Hightower mit szólt hozzá? Rám nézett, és azt mondta: Nem lesz könnyű. Rögös az út. Azt feleltem, hogy rendben van. A rö­gös utakhoz már hozzászoktunk a családban. Mennyire rögös az út? így, hogy az ember önálló meg szabadúszó: nagyon rögös. A Színház- és Fümművészeti Egye­tem végzőseivel kezdtem el dol­gozni. Kovács Lehellel, aki a Ka­tona József Színházban játszik, Krisztik Csabával, aki Horváth Csaba társulatába került meg egy táncosnővel hoztuk létre a Hen- záp! című produkciót. Milyen visszhangja volt az előadásnak? Az híresült el rólam mint tán­cosról, hogy túlságosan önálló vagyok ahhoz, hogy alkalmazkod­jak. Lehet benne némi igazság, de a tapasztalat azt mutatja, ha van egy erős rendező, akkor ez nincs így. A Henzáp! után hívtak a báb­színházba meg az opera stúdiójá­ba koreografálni. Élmény volt operaénekesekkel dolgozni. A testtudatosság nagyon sokat se­gíthet egy színésznek, egy opera­énekesnek. Legyen tudatosság a mozdulat mögött. Az Antigoné komáromi elő­adásában is erre törekedett. Hol találkozott Czajlik József ren­dezővel? Egy színházi fesztiválon. Déry Tibor műve nyomán készítettem egy koreográfiát Levelek egy is­meretlen országból címmel. Az eredeti mű, a G. A. úr X-ben egy férfiról szól, aki elmegy egy isme­retlen országba. Persze hogy ró­lam szólt! Szöveget mondtam, táncoltam. Czajlikék az Epopteia Színházi Műhellyel a Hogyan et­tem kutyát? című monodrámát játszották. Előadás után éjszaká­ba nyúlóan beszélgettünk, akkor ismertük meg egymást; az Anti­goné volt az első közös munkánk. Czajlik Józseffel az első pillanat-’ tói kezdve megértettük egymást. Az Antigoné mozgásai a bi­zalmon alapulnak. Egy rossz mozdulat, és a szereplő a földre zuhanhat. A bizalom nagyon fontos a színházban. Gyakorlatokat csinál­tunk, melyek erősítették ezt. A színészek élvezték a páros gyakor­latokat, amik növelték a csapat- szellemet. Nem mintha szükségük lett volna rá, mert ez egy fantasz­tikus csapat! Sok budapesti szín­ház megirigyelhetné azt az össze­fogást, nyitottságot, kedvességet, amivel a Komáromi Jókai Szín­házban találkoztam. Minden Antigoné-előadás előtt gyakorlatokat végeznek a színészek? Fontos, hogy úgy ébredjen fel a lélek, hogy a test is képbe kerül. Kint kell hagyni a külvilágot, és be­lecsöppenni egy másik világba. Eh­hez nagyon jó zsilip az a félóra, amikor a színészek más energia- szintet kezdenek el használni, mint a hétköznapi életben, ráhangolód­nak az energiakiadásra, amely majd az előadás során bekövetke­zik, ellazulnak, de úgy, hogy bár­mikor képesek legyenek használni ezt az energiaszintet, illetve az izomtónust mint kifejezőeszközt. Örülök, hogy az idősebb színészek is élvezika gyakorlatokat. Hol érzi most otthon magát? Az otthonnak ott kell lennie, ahol éppen vagyok. Ott, ahol a szívem van. Ahol a párom van. A párja? Deák Kristóf. Filmrendező lesz. Most kétéves képzést végez Lon­donban egy év alatt. Jelenleg Ber­linben élünk, de hamarosan Lon­donba költözünk. Hogy kerültek Berlinbe? Újat akartunk látni. Szeretem a magyar színházi és táncszínházi életet, de nagyon hiányolom a kül­földi kapcsolatokat. Mert nagyon kevés külföldi szakember jön Ma­gyarországra, van ugyan egy-két workshop, de kevés a nyitottság. Ezzel szemben Berlinben mindez adott. A város Európa művészeti életének egyik központja. Egy al­kotó ember számára fontos, hogy rendszeresen tovább képezze ma­gát, új dolgokat tanuljon. Berlin­ben filmes iskolát kerestünk Kris­tófnak. Ő pedig beadta a jelentke­zését Londonba, ahová felvették. Két hónapnyi berlini lét után most Londont fedezzük fel. Közben dolgozott Budapes­ten... Most is próbálok. Április máso- dikán lesz új premierem a Nemzeti Táncszínházban. A könyvtár című előadást azután Berlinben, az Acud nevű helyen is bemutatjuk május nyolcadikán és kilencedi­kén. Az előadás arról szól, hogy a könyvtár mennyire hasonlít a pró­bateremhez. Olyan hely, ahová hi­ába vagyunk bezárva, ha akaijuk, ott lehet az egész világ. Akárcsak a könyvtárban, a könyvekben. Csak fel kell nyúlni a polcra, és levenni egy történetet! Árra vagyok kíván­csi, milyen könyveket veszünk le a polcainkról. Kik adják elő a koreográfiát? Egyed Beátával ketten tánco­lunk. Az öreg könyvtáros bácsit alakítom, akihez beállít a múzsa. Huszonhét évesen egy öreg­embert táncol? A szimbólum a lényeg. Hogy bele lehet fásulni bizonyos dol­gokba. Másrészt a bölcsességet örökké lehet keresni. Mire jut egymással a múzsa meg az öreg könyvtáros? Majd kiderül. Egy táncelőadás olyan, hogy egy idő után elkezd önálló életet élni, és hagyni kell, hogy éljen. Hat hónapja dolgo­zunk rajta. Havonta behívtuk az embereket a próbaterembe, és megmutattuk, hol tartunk. Utána beszélgettünk velük. Az előadást majd a hat hónap tapasztalataiból rakjuk össze. A kíséret barokk és elektronikus zene, és vetítés is lesz az előadásban. Megkértem Czajlik Józsefet, hogy jöjjön és nézze rendezői szemmel a próbá­kat. Nagy örömömre elfogadta a felkérést. London és Budapest között éli majd az életét? Most igen. Két koreográfusnő felkért a produkcióiba, és mind­két szerepet elvállaltam. Azok bemutatói is a saját premierem környékén lesznek. Mozgalmas és sűrű lesz az idei tavasz. Lon­donban filmekbe és színházi előadásokba szeretnék koreo­gráfiákat készíteni. Gyakran jár Cannes-ba? Évente egyszer. Furcsa látni a volt osztálytársaimat, akik csalá­dot alapítottak, szülnek. Rosella Hightower tavaly meghalt. Nem tudtam elmenni a temetésére. Azt hittem, örökké fog élni. Már éle­tében legenda volt. Ő mondta ne­kem két évvel ezelőtt, hogy ha bármi van, ha úgy érzem, hogy el­nyomnak, vagy nem tudom meg­valósítani magam, ne tétovázzak, fogjam a cókmókomat, és menjek tovább. Az volt az utolsó beszélge­tésünk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom