Új Szó, 2009. január (62. évfolyam, 1-25. szám)

2009-01-24 / 19. szám, szombat

Egyszer egy lyukas kanna, tele vízzel, átment a szalonon, s összecsepegtette a kifényesített parkettát. Ezt a haszontalan kannát alighanem elfenekelték. ANATOLE FRANCE: RIQUET GONDOLATAI SZALON Kissé hallgatag is volt, és valahogyan elfogódott, ha hozzánk jött, csendben üldögélt és rajzolgatott az asztalnál, mégis uralkodott a szalonban... THOMAS MANN: LOTTE WEIMARBAN 2009. január 24., szombat 3. évfolyam, 4. szám Ha valakitől, tőlünk valóban távol állhat a kirekesztés, pláne az ilyen mucsai hangnem... Törpék, óriások és sötétmagyarok Kiknek van a bögyében Radnóti Miklós? (Forrás: Radnóti Miklós 1909-1944. Szerkesztette: Baráti Dezső, Magyar Helikon, 1959) VISSZATEKINTŐ Apollinaire: A megsebzett galamb és a szökőkút eP *cc*°v Látom meg MARF.YE ANETTE mia * hol ó ifjú r 'stxiás vitigzö szátok MARIE LORJE te szőke VETTE *»gy'ok i*i lányok DE Itt e jajgató szökőkút mellett ez a galamb is Hír* repked ? ô íg Mi ,töketió ' * oV , * W"*1 Bl,li D»tUe ,k barát aki md» ^ ^ . rj0*n tlg‘ méla Íz Metern -U harcot me,,,,. ** * V f**«4" Ízből ha ^ moat Crrmnir, P’IUn, >uft*r ^ ^ nri?'*n holtak t*/sn i*t „A*r ^,*que » M„ hcnL ^ ,e” ‘m * */k-**Coí, \t^Y ^oe!,in . hajn.,.^^ V6V* is felettem >><} s'1 IttáenhHhasmo,,^ N / ^ ^//ehu|,Ö^6te^ ^ b<"'*nzik Tjtl()n , ketteWben ^ Radnóti 1939-ben kezdi Guillaume Apollinaire verseinek fordítását, köztük a Calligrammes című kötet e híres darabját is De senkitől sem hallottam a lényegről beszélni... Attila nem volt félzsidó Ez a nap is jól kezdődik, mondhatnánk a viccbéli emberrel, akit reggel akasztani vittek. Ez az év is jól kezdődik, ha a hatvanöt éve mártírhalált halt Rad­nóti Miklósra gondol az ember, pontosabban arra az otromba támadásra, amely, még alig vette kez­detét a kegyeleti év, máris kijutott neki. KÖVESDI KÁROLY A száz esztendeje született köl­tő ugyanis egyszeriben szálka lett néhány atyánkfia szemében, pusztán a származása miatt. Egy számra nem kívánkozó nevű, ne­vében azonban felvidéki jelzőt vi­selő internetes honlap készítői ugyanis úgy vélik, s ebbéli véle­ményüknek hangot is adtak, hogy nem ajánlatos Radnóti-kul- tuszt építgetni Gömörben. A Tör­ténelemhamisítás? Egymásra ta­láltak Radnóti és a radnótiak? című cikk apropójául és párhu­zamául a kegyeleti éven túl az a két évvel ezelőtti szoboravatás szolgált, amikor Nemesradnóton a helyi iskola mellett felavatták Radnóti Miklós mellszobrát. Radnóti ugyanis, bár Budapesten született Glatter Miklósként, köl­tői névnek a gömöri Nemesrad- nót nevet vette fel. A költő apai nagyapja, Glatter Jónás Rozs­nyón született, Uzapanyitról nő­sült, fiuk, Glatter Jakab, a költő apja pedig radnóti volt. Az avatóünnepségen B. Kovács István, a Rimaszombat és Vidéke Polgári Társulás elnöke többek közt a következőket mondta: ,A tragédiákkal terhes 20. század so­rán a zsidóság eltűnt erről a vidék­ről (is). Alapjaiban átrétegződött maga Nemesradnót is. Az egykori büszke kisnemesek leszármazott­jai, köztük a legszeretettebb ma­gyar költő, Pósa Lajos atyafisága ma már számbeli kisebbségben él itt. A magyar iskolát, amely mögöt­tünk áll, napjainkban kizárólag cigány-magyargyermekek látogat­ják. A párhuzam a zsidó szárma­zású Radnóti és a cigány szárma­zású magyarság között szinte megdöbbentő, kísérteties. Arra int bennünket, hogy a kirekesztést és szembeállítást sugalló »vagylagos« felfogás helyett, miszerint vagy ro­ma valaki, vagy magyar, vagy zsi­dó, vagy magyar, a befogadó, köze­Bár minden tiszteletünk Pósa Lajosé, csúsztatás költőóriásnak nevezni, éppen Radnóti mellett, vagy vele szemben... lítő »és« kötőszó használata a he­lyénvaló. Ahogyan Radnóti Miklós egyszerre vette tudomásul zsidó származását, és vallotta, vállalta magyar voltát (határozottan elhá­rítva minden, faji alapon építkező »akolszemléletet«!), éppúgy lehet az ember egyszerre cigány és egyben magyar, gömöri és egyben európai. A kérdés súlyos, akár egy történeti visszatekintés keretében értékeljük, akár a lehetséges jövőkép részeként vizsgáljuk. Tájainkon a cigány­magyarság a jövő egyik legfőbb le­téteményese. A zsidó származású, felnőttként rekatolizált, magyar­ságát a legnehezebb körülmények közepette is következetesen vállaló, származása miatt mégis mártírha­lált szenvedett Radnóti Miklós pél­dája örök mementó a számunkra. Arra int bennünket: fogadjuk el egymást a magyarságban! Legyen ez a szobor ennek a jelképes intés­nek és figyelmeztetésnek kőbe vé­sett, bronzba öntött jele!” Ez a mellérendelő, a kirekesz­tést elutasító faji, etnikai, keresz­tényi (és kulturális) szemlélet okoz ma gondot néhány sötétma- gyamak, akiknek célkeresztjében így egyszerre jelenik meg - egy­mással szembeállítva - két költő, három etnikum és néhány közsze­replő. A „sok legyet egy csapásra”- féle írás, melyet bizonyos balog­völgyi nevű tollforgató jegyez, ugyanis párhuzamba, pontosab­ban egymással szembe állítja Radnóti Miklóst és Nemesradnót szülöttjét, Pósa Lajost. Imigyen: „Azt sem engedhetjük, hogy a Rad­nóti kultusz uralkodjon el Nemes­radnóton egyolyanszámunkraköl- tőóriás mellett, mint Pósa Lajos.” A cikk írójának szíve joga utálni a Magyarországot lezüllesztő politikai man- csaftot, de mi köze mind­ehhez Radnótinak? Hát, kinek a pap, kinek a papné, mondhatnánk, ha pusztán ízlésbe­li különbözőségről volna szó. De hát „balogvölgyi” úr számára nem az irodalmi érték a mérték, hanem a faji hovatartozás. Mert bár min­den tiszteletünk Pósa Lajosé (aki nélkül nehezen képzelhető el a vi­lágban párját ritkító gyermekiro­dalmunk, s akitől például maga Weöres Sándor is sokat tanult), azért elég alapos csúsztatás Pósát költőóriásnak nevezni - mondjuk éppen Radnóti Miklós mellett, vagy vele szemben. A leghátborzongatóbb az emlí­tett cikkben azonban az alábbi mondat: „Viszont a cigány az ci­gány, a zsidó az zsidó, a magyar meg magyar, és már nem vagyunk abban a »pozícióban«, hogy megen­gedjük az egymásmellé rendeltsé­get, és bizony vagy-vagy van!” Vi­lágos beszéd. Takarodjon min­denki a portánkról, még az emlé­két is söpörjük át az utca túlolda­lára annak, aki nem magyar, ha­nem cigány, zsidó, szláv, akármi. Ami ugye számunkra, akiket ab­ban a szerencsében részeltetett a sors, hogy lassan kilenc évtizede éljük a másságunk ránk égetett bélyegét, fájdalmasan ismerős. Ha valakitől, tőlünk valóban távol állhat a kirekesztés, pláne az ilyen mucsai hangnem. Vélhető vagy sejthető, mi nem hagyja nyugodtan aludni a magát felvidékinek jegyző honlap szer­zőit. A leghétköznapibb élet leg­szürkébb bugyrait is görény­bűzzel átitatott politikai infemó leképződése nyilvánul meg ebben a támadásban, amely természete­sen nem arról szól, hogy valóban a gömöri Nemesradnótról vette-e művészi nevét Radnóti Miklós, vagy, ahogyan sokáig vélték, az erdélyi Radnótról. Ez a durva tá­madás azt kívánja prezentálni, hogy Gömörországban, ahol év­századokig élt egymással békében magyar, német, szlovák, zsidó, a megmaradásunk (mármint a mi­énk, magyaroké) csak úgy kép­zelhető el, ha összezárjuk sorain­kat. Mondjuk úgy, ahogyan azt a többségben élő nemzet legalja te­szi, amikor történelmi neveket hamisít és sajátít ki. Csak éppen fordítva. A cikk (bár a cikk fogal­mát magam úgy értelmezem, hogy tisztességesen aláírt szerzője van) vagy vádirat írójának szíve joga utálni a magyar nemzetet birkanyájnak tartó haszonlesőket, a Magyarországot lezüllesztő po­litikai mancsaftot, a mindent ma­ga alá gyűrő és kiszipolyozó kar­valytőke arrogáns parazitáit, no de mi köze mindehhez Radnóti Miklósnak? Balogvölgyi úr nyilván attól kap jó előre hideglelést, hogy idén a vízcsapból is Radnóti fog csöpögni, holott például a 250 éve született Kazinczy Ferenc is megérdemli az ünneplést, és fó- biás rettegéssel kell figyelnie azt a kultúrterrort, ami a budapesti tévécsatornákból árad határon belül és túl. Reméljük, nem így lesz, magától Radnótitól idegen, hogy címerállat és hitviták élére tűzött lobogó legyen belőle. A versei anélkül is izzanak az évti­zedek hamuja alól, rettenetes halála ma is összeszorítja min­den tisztességes magyar szívét. Talán fölösleges hangsúlyoz­nunk, hogy a Győr melletti Ab­dán SS-katona által meggyilkolt Glatter Miklóst holtában mocs­kolni nem méltó tollforgató em­berhez, költészetét pedig nem szükséges méricskélni; köszöni szépen, a magyar líra élvonalába tartozik. Akárcsak a Petrovics Sándorunké, ugyebár. RADNÓTI MIKLÓS Hallom, Erdélyi cikket írt Jó­zsef Attiláról a Virradatban s köl­tői érdemeit azzal akarta kisebbí­teni, hogy félzsidó volt. Nagy bot­rány, ez már mégiscsak sok! rá­galmazás! Jolán anyakönyvi ki­vonatokat emleget, rágalmazá­sért bepörlik... De sehol sem ol­vastam, senkitől sem hallottam a lényegről beszélni. Attila nem volt félzsidó. De ha az lett volna?! Ki­sebbítené ez? a Mű menten veszí­tene értékéből, sőt nemzeti érté­kéből? Ez senkinek sem jut eszébe az esettel kapcsolatban? Hát itt tartunk már? Proust nagyobb író lenne, ha nem lett volna félzsidó? vagy műve kevésbé francia így? Zsoltáros Dávid, vagy Énekes Sa­lamon kisebb költők, mert „telivérek”? Jelszó: Petőfi! - har­sogják, s íme a tanulság. (Radnóti Miklós: Napló; részlet, 1943. február 7.) József Attila nővérével, Jolánnal

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom