Új Szó, 2009. január (62. évfolyam, 1-25. szám)
2009-01-13 / 9. szám, kedd
8 Vélemény ÚJ SZÓ 2009. JANUÁR 13. www.ujszo.com Hamarosan újra terítékre kerülhet a kisebbségi törvény és Székelyföld autonómiája Nem kértek az RMDSZ-ből a szocdemek Gyakorlatilag tizenkét évnyi kormányzás után szorult ellenzékbe a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, miután létrejött a nagykoalíció a parlamenti választások két nyertes pártja között. Nehéz eldönteni, mit hoz ez a magyarságnak. BALÁZS BENCE Decentralizáció, az infrastruktúra fejlesztése, a mezőgazdaság korszerűsítése és a gazdák gondjainak megoldása, az oktatás és az egészségügy valós reformja, valamint a kisebbségi jogok bővítése az RMDSZ prioritásai az elkövetkező négy évben. Miután azonban ellenzékbe került, erősen kérdéses, ezekből mit tud megvalósítani. Kormányon mindenképpen könnyebb lett volna - az a néhány államtitkári szék viszont, amit a demokrata-liberális párt „kiharcolt” neki a választásokat fél százalékkal megnyerő, és a magyarokkal kötendő koalíciótól elzárkózó szociáldemokratáktól, nemigen érte mega kormányzás vállalását, hiszen eddig az RMDSZ-nek három minisztere és tucatnyi államtitkára volt. De miért zárkóztak el a szociáldemokraták a magyar érdekképviselettel kötendő koalíciótól? Puszta magyarellenesség lenne? Vagy talán a szocdemek az RMDSZ prioritásaival nem értenek egyet, lévén, hogy például a decentralizáció közelebb viszi a romániai magyarokat a különböző autonómiaformákhoz? Esetleg így akatják megtorolni az RMDSZ-nek, hogy négy éve „elárulta” őket, és az akkori, a demokrata és a liberális párt alkotta szövetség oldalán kormányt alakított? A válasz nem egyértelmű, könnyen elképzelhető, hogy a fent felsoroltak egyenlő arányban közrejátszanak abban, hogy a szocdemek ellenzékbe szorították az RM- DSZ-t, amellyel 2000 és 2004 között végül is meglehetősen jól együttműködtek. Az viszont már tény, hogy a most alakulóban lévő kormány asztalára hamarosan a magyar kisebbség szempontjából lényeges törvény- tervezetek kerülnek. A leendő parlamentnek kell döntenie a már régóta húzott-nyúzott kisebbségi törvényről, akárcsak a gazdasági fejlesztési régiók átalakítását előíró törvénytervezetről, amely a magyarok által többségben lakott Hargita és Kovászna megyét, valamint részben a történelmi Székelyföldhöz tartozó Maros megyét egy régióként jelöli meg - e két törvény- javaslat az RMDSZ kezdeményezésére született meg. Az új parlamentnek várhatóan a Székelyföld területi autonómiájáról szóló törvénytervezetről is véleményt kell mondania, mivel a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) küldöttei még októberben úgy döntöttek, hogy a választások után ismét a román parlament elé terjesztik a kétszer már visszautasított, mindkétszer a román szélsőségesek felhördülését és heves tiltakozását kiváltó tervezetet. A negyedik, a románok és a román pártok egyes köreiben szintén élesen bírált javaslat még konkrétan nem született meg, már csak azért sem, mert Markó Béla szerint ehhez nincs is szükség törvénytervezetre, hanem csak a tantervet kellene kibővíteni egy új tantárggyal. Nevezetesen arról van szó, hogy az RMDSZ elnöke javasolni fogja a magyar nyelvórák bevezetését a magyarlakta területeken élő román nyelvű osztályok tantervébe. Sőt, Markó ezt még fokozta azzal, hogy úgy vélte: a magyarok által jelentős mértékben lakott erdélyi megyékben élő román gyerekeknek egyenesen kötelezővé kell tenni a magyar nyelv oktatását. A szövetség elnöke hozzátette: a javaslat nem alkotmányellenes, hanem valós megoldást nyújt az erdélyi románok és magyarok együttélési gondjaira, és a magyar nyelv megtanulása nemhogy ártana a román gyerekeknek, de bizonyos helyzetekben előnyt jelentene számukra. Már nem olaj a tűzre A magyarok körében már konszenzus született a Székelyföld területi autonómiája jogosságát illetően - már csak a megvalósításának időpontjában és módozatában van inkább nézeteltérés, román körökben azonban legfeljebb a kulturális autonómia tűnik elfogadhatónak, az etnikai alapú területi semmiképp. Jelentős haladás azonban a magyar-román viszonyban, hogy az autonómia szó hallatán a románok többsége már nem kap vérszemet, mint néhány évvel ezelőtt. Nem tudni, hogy pusztán azért, mert már túl sokszor hallották és megszokták csengését, vagy netán a közös, egyre gyakoribb magyar-román kormányülések hatására enyhült meg a román közvélemény az autonómiát illetően, az viszont egyértelmű, hogy mostanában már csak a kimondottan szélsőséges pártok és politikusok - mint például a szélsőségességéről nemzetközi porondon is ismert Gheorghe Funar (az egykori kolozsvári polgármes- •ter) vagy Comeliu Vadim Tudor - horkannak fel az autonómia szó hallatán. Ők viszont már korántsem tartoznak a mai román politikai elithez, olyannyira nem, hogy pártjuk be sem jutott az új parlamentbe (üröm az örömben, hogy közben néhány nagyromániás politikus más pártokhoz „igazolt”, és mandátumot szerzett). A nacionalizmus folyamatos csökkenését jól érzékelteti, hogy míg a 2000-ben megtartott elnök- választásokon Comeliu Vadim Tudor meglepetésre bejutott a második fordulóba, 2004-ben a nagyromániások már éppen csak bekerültek a parlamentbe, a hely- hatósági választásokon pedig Funar is „elvesztette” Kolozsvárt. A nagy pártok mára többnyire már arról is leszoktak, hogy a „magyarveszélyt” hangoztatva riogassák, és maguk mellé állítsák a többségi választópolgárokat, vagy hogy a magyarok gyalázásával kovácsoljanak maguknak politikai tőkét. Az etnikai alapú szavazás mégsem tűnt el Romániában: különösen olyan településeken érzékelhető (leginkább helyhatósági választásokon, de nem csak), ahol a magyar és román lakosság aránya nagyjából egyforma. Ilyen esetekben - lásd: Marosvásárhely - gyakori, hogy az addig négy éven át ellenségeskedő román pártok egymással szövetkezve végül egyöntetűen egyetlen román jelölt támogatása mellett döntenek, hogy az legyőzhesse a ma- gyarokjelöltjét. Nincs kolbászból a kerítés Bár javult a román-magyar viszony, a romániai magyar még korántsem érzi úgy, hogy kolbászból lenne a kerítés. A magyar nyelvű településnév-táblákat ugyan az éj leple alatt már nem firkálják össze hetente ismeretlen tettesek, mint a kilencvenes évek végén, sőt, lehet magyar nyelven sofőrvizsgázni, helyenként még házasságot kötni is. Mindez néhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlennek tűnt - olyan eset is volt, például éppen Kolozsváron, hogy amikor az anyakönyvvezető előtt a pár a román mellett magyarul is kimondta az igent, az anyakönyvvezető megtagadta összeadásukat. S hogy miért nincs mégis kolbászból a kerítés? Azért, mert e jelentős előrelépések ellenére to(Rohonyi D. Ivón felvételei) szurkolóinak erős ellenszenvét, ami a Funaron nevelkedett fiatal szélsőségesek és huligánok miatt rendszerint magyarellenes szlogenekben ölt testet. Nem ritkák így a mérkőzéseken a „kifelé a magyarokkal az országból” rigmusok, pedig a CFR-ben csak annyi a magyar szál, hogy a tulajdonosa magyar - a csapatban egyetlen magyar játékos sincs. Az is igaz viszont, hogy a CFR múltja inkább kapcsolódik a magyarokhoz, hiszen magyar időkben, 1907-ben alakult, még a rivális U alakulása előtt, majd a világháború után egy ideig inkább magyar ajkú játékosok szerződtek a CFR-hez, s románok azU-hoz. Álom, édes álom A jelenlegi román-magyar viszonyt a leginkább talán kettősséggel jellemezhetjük. Egyfajta átmeneti időszak ez, ezért is lenne jó, ha az RMDSZ ismét kormányon maradna: a folyamat így folytatódna, és nem merülne fel annak a lehetősége, hogy úgymond szlovák mintára az ellenzékbe vonulást a magyarellenes hangulat fokozódása kövessen. Az elmúlt időszak az egyértelmű javulás jeleit mutatta, de az út még hosszú addig, amíg a két nemzet egymás karjaiba borul: a nacionalisták hangját már kevésbé hallani, de azért nem hallgattak el teljesen, és a fiatalabb generációknak adott esetben még ki kell nőniük mindazt a magyarellenes- séget, ami a kilencvenes években rájuk ragadt. Ennek elősegítésére az RMDSZ-nek is határozottabban fel kellene lépnie, mert például fél évtizeddel a hírhedt a Funar-kor- szak után Kolozsváron a külföldi turista és a történelemmel hadilábon álló hazai fiatalok még mindig enyhén szólva kétes, esetekben a magyarok háborús szörnyűségeit ismertető vagy a magyarokat sértő feliratokat olvashatnak nemcsak graffitiken, hanem műemlékeken, emléktáblákon is. Sajnos a történelemkönyvekben is találni még csúsztatásokat. Ilyen környezetben nem lehet meglepő, hogy a Babe§-Bolyai Tudományegyetemen a magyar nyelvű feliratok elhelyezése nem ment zökkenőmentesen (a Hantz-ügy bejárta Európát), s hogy a helyi közigazgatásnak esze ágában sincs olyan gesztusértékű cselekedet, hogy a város határában magyar helységnévtáblát helyezzen el még akkor is, ha a magyar lakosság aránya mára valamivel kisebb, mint a törvényben ilyen esetre előírt 20%. Remélhetőleg azonban lassan, de biztosan folytatódik a pozitív folyamat, és az új nemzedékeknek sikerül felfogniuk, hogy a közös Európában már nem a nemzetiség és a múltban elszenvedett vélt és valós sérelmek a fő kérdés: élni nem a múltban, hanem a jövőben kell. „Halai a magyarokra"- falfirka a belvárosban Kolozsvár. Nyári látkép a Fellegvárról. Rövidesen elkezdődik a Mátyás-szoborcsoport tényleges restaurálása vábbra sem mindig tanácsos magyarul beszélni. A rossz időben és rossz helyen magyarul beszélők között volt például idén a fennállása második évét nemrég ünneplő, első kolozsvári magyar kereskedelmi rádió egyik műsorvezetője és annak két barátja, akiket az egyik belvárosi utcában támadtak meg - a sértettek vallomása szerint azért, mert magyarul beszéltek. Az eset egyébként éjjel történt, akárcsak az a hasonló bántalmazás, amelynek egy Kolozsváron tanuló magyar egyetemista lány esett áldozatául. Ót egy éjjel-nappal nyitva tartó belvárosi üzlet előtt bántalmazták román fiúk, akik egy közeli szórakozóhelyen figyeltek fel arra, hogy a lány magyarul beszél, majd az áldozat szerint követték őt és társait. Egy másik magyarveré- ses eset éppen az egyik belvárosi rendőrőrs előtt történt, áldozata egy református lelkész 15 éves fia volt, aki piros-fehér-zöld zászlóval a március 15-i rendezvényekre sietett - a rendőrség egyébként egyes források szerint az ügyben végül „csak” rablás vádjával indított nyomozást, merthogy a bántalmazok elvitték a zászlót... Szerencsére a fenti esetek áldozatai néhány napon belül gyógyuló sérülésekkel megúszták a bántalmazást, maradandó fizikai nyomok nélkül. De azt is hozzá kell tenni a jelenlegi magyarellenes hangulathoz, hogy sajnos olyan falfirkák is napvilágot láttak idén Kolozsváron, amelyek a magyarok halálát kívánják. Ez még a román közvéleményt is megbotránkoztatta, a helyi rendőrség is azonnal elítélte az esetet, és a tettest is sikerült rövid időn belül elfognia - mint kiderült, zsidóellenes feliratokat is graffitizett ugyanazon az éjjelen, bevallása szerint részegség okozta „tébolyában”. És talán az sem véletlen, hogy Kolozsváron, a testvérvárosokat felsoroló Széchenyi (mai nevén Mihai Viteazul) téri pannon éppen Pécs nevét törte ki valaki egy kővel. A fentebb felsorolt sajnálatos események arra is rávilágítanak: a nagy múltú Kolozsvár - akárcsak Funar korában - ismét a magyarellenesség bölcsőjévé kezd válni. Ez azonban minden bizonnyal visszavezethető az évtizedes Fun- ar-korszak folyamatos gyűlöletkeltésére: az akkori tinédzserek egy részében sajnos termőföldre talált az elvetett mag, és ők mai huszonévesekként továbbviszik a funari eszméket, esetekben szervezett formában, az egyik szélsőséges szervezet kötelékében vagy pedig egyszerű futballhuligánként - a magyar zászlót vivő fiatal bántalmazol például éppen ez utóbbi kategóriába tartoznak, legalábbis a szélsőséges szervezet elhatárolódott az esettől. Valójában azonban félő, hogy e fiatal szélsőségesek és a kolozsvári futballhuligá- nok szükség esetén egymás táborát erősítik... S ha már fociról esett szó - már amennyire a futballhuligánokat és a labdarúgást egy kalap alá lehet venni -, sajnos az sem válik a helyi magyar-román kapcsolat javára, hogy Pászkány Árpád Zoltán üzletember megvette és sikercsapattá kovácsolta az idén története során először a Bajnokok Ligája főtáblájára felkerült Kolozsvári CFR- t. Persze nagyon jól tette, amit tett, csakhogy a CFR sikere kiváltotta az utóbbi években csak bukdácsoló korábbi helyi kedvenc, az U FC
