Új Szó, 2008. december (61. évfolyam, 277-300. szám)
2008-12-23 / 296. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. DECEMBER 23. Vélemény És háttér 7 TALLÓZÓ NÉPSZABADSÁG A Fidesz tábora másfélszerese a szocialistákénak, 31, illetve 19%-on állnak az összes választókorú lakosság körében; a Jobbik először érte el a 2%-os támogatottságot - állapította meg a Szonda Ipsos december közepén végzett kutatásában, amelyet a Népszabadság ismertet. A Fidesz fölénye egyértelmű az 50 év alattiak, a kis-, közepes városokban és a falvakban élők közt. Ott több mint kétszer annyi támogatójuk van, mint ellenfelüknek. Az MSZP 50 év felett, a nyugdíjasok körében tartja a lépést, kevéssé van lemaradva Budapesten, valamint a vidéki nagyvárosok többségében. A kis pártok mögött nagyon kevesen sorakoztak fel, az MDF 2,azSZDSZl%-os. (mti)- Szerencsére csak gazdasági válság van, nem korrupciós, így megint gazdag a karácsonyunk! (Peter Gossányi karikatúrája) A jobb vasútért valós árat kellene fizetni a jegyekért, plusz verseny kellene a személyszállítási piacon Az élősködők lázadása Athén és Malmö égő utcáin vagy a sztrájk által megbénított magyarországi vasutakon egyre megy ki a játék. Egy maroknyi kisebbség visszaélve a többség tudatlanságával és/vagy fásultságával, meg a hatalom totális tehetetlenségével gyújtogatva és káoszt teremtve az utcákon vagy az ország közlekedését paralizálva zsarolja az államot, hogy megtarthassa .jogait”, azaz privilegizált élősködő státusát a többség és főként az őket finanszírozó adófizetők kárára. GÁL ZSOLT 1. jelenet: Athén. Az anarchista csőcselék napokon keresztül tör- zúz és gyújtogat, valamint „harcol” a rohamrendőrséggel. Az ürügy: egy rendőrségi fegyver (a vizsgálat szerint falról megpattanó lövedéke) halálosan megsebez egy randalírozó fiatalt, aki nem mellékesen Molotov-koktélt haj igáit a rendőrökre (tehát meg akarta ölni őket vagy minimum súlyos égési sérüléseket akart okozni nekik). A valódi ok persze az egyetemi eldo- rádó fenntartása: a diákok ingyen (vagyis az adófizetők pénzén) tanulhassanak, lakhassanak, tankönyveket kapjanak, utazási kedvezményük, ösztöndíjuk legyen, és persze minden következmény nélkül terrorizálhassanak bárkit, aki változtatni akar a fenntarthatatlan helyzeten. Fenntarthatatlan, mert a diákok vég nélkül hosszabbítgathatják ingyenélő státusukat, mivel szinte lehetetlen őket kirúgni, ráadásul bármilyen reformtervet az egyetemi, de gyakran a középiskolai oktatást is hetekre, sőt hónapokra megbénító ülősztrájkok, blokádok és zavargássorozatok követnek. Az már csak hab a tortán, hogy a rendőrség be sem mehet az egyetemek területére, még akkor sem, ha ott az anarcho-kommunista lázadó csapat gyújtóbombákat készít, vagy épp megveri azokat a diáktanácstagokat, akik ellenzik a legközelebbi szavazáson az újabb egyetemfoglalás megszavazását, esetleg az ott nem is tanuló haveijaik számára hamisítanak igazolványt, hogy nekik kívánatos eredményt hozzon a voksolás. 2. jelenet: Malmö. Svédország harmadik legnagyobb városában, amely nemsokára Skandinávia első olyan nagyvárosa lesz, ahol a (jórészt) muszlim bevándorlók és leszármazottaik többségbe kerülnek, egy csaknem kizárólag migrációs hátterű népesség által lakott negyedben a helyi fiatalok többnapos gyújtogatásba kezdenek, mert egy tulajdonos fel merte mondani egy iszlám imaközpont bérleti szerződését. Egy svédországi polgár tehát nem dönthet arról, hogy kinek adja bérbe a saját ingatlanját, mert ha a bérlők musz- limok, akkor a közösség fiataljai megszállhatják az ingatlant, és ha a rendőrség kirakja onnan őket, akkor frusztrációjukat, joguk van” utcai zavargással és rombolással levezetni. A cél a kormány és a közvélemény elrettentése attól, hogy a fenntarthatatlan helyzeten változtatni merjenek. Konkrétan azon, hogy Svédországba évente tízezrével áramlanak a menekültstátust kapó muszlimok és családtagjaik, akiknek a nyolcvan százaléka munkanélküli vagy inaktív és képtelen beilleszkedni a többségi társadalomba. Amellett, hogy rendkívül sok pénzbe kerülnek az adófizetőknek (foglalkoztatási rátájuk 10-15 év elteltével javul, már csak a felük nem dolgozik...) még nagy társadalmi gondokat is okoznak. Malmőben egész negyedek vannak, ahol drámaian nő a bűnözés, a buszok megdobálása, a vandalizmus, ahová a mentők már csak rendőri kísérettel hajlandók bemenni, s ahonnan a svédek már rég elmenekültek. Az egész bevándorlási folyamat egy nagy időzített bomba, csak az a kérdés, mikor fog felrobbanni a 2005-ös párizsi elővárosi zavargássorozat, vagy az angliai muszlimok radika- lizálódásnak és az iszlamista terrorizmus térhódításának, esetleg e kettő kombinációjának formájában. A svéd politikai elit, a médiák és az értelmiség nagy része közben unalomig ismétli a mantrát: a bevándorlás hasznos az országnak, a problémák nem jelentősek, és ha előfordulnak is, főleg a svéd társadalom tehet róluk, mivel iszlatno- fób és nem eléggé toleráns. Aki csak a probléma megnevezésének a szintjén is rámutat a gondok valós mélységére, azt kockáztatja, hogy csuklóból lerasszistázzák. 3. jelenet: Már megint sztrájkolnak a magyar vasutasok. A gazdasági válság és a megszorítások kellős közepén pofátlanul nagyobb fizetésemelést követelnek, meg ráadásként negyed milliót a Máv Cargo privatizációs bevételéből. Az eladott teherszállítási részleg tehát szerintük nem a magyar állam (azaz áttételesen minden állampolgár) tulajdona volt, hanem a vasútnál dolgozóké, legalábbis részben, ezért ide a pénz egy részét! Mintha nem kaptak volna még eleget. A Máv egy feneketlen zsák, amelybe már bő évtizede éves szinten mintegy 150 milliárd forintos támogatást pumpál az állam, s ennek alig van látszatja. Aki valaha is utazott régi jó, fél tonna ratya kosszal teli dzsuvás másodosztályú magyar vagonban, amelyet áthat a rárakodott 35 évnyi mocsok ápo- rodott bűze, vagy szétnézett a legtöbb állomáson, az tudja, miről beszélek. Persze a jobb vasútért az embereknek valós árat kellene fizetniük a jegyekért, plusz verseny kellene a személyszállítási piacon. Jelenleg a szabályzat két tömött oldalon sorolja, ki utazhat ingyen és kedvezményesen a vonaton, miközben egy nagy monopolhelyzetű szolgáltató van. Képzeljük el, milyen lenne a kenyérpiac, ha egyetlen társaság sütné a kenyeret, amit az emberek harmada ingyen, a fele meg fél áron kapna, miközben az így kieső pénzt a teljes árat fizető maradék egynegyedén hajtanák be. Röviden, amíg az a prioritás, hogy Juli néni ingyen (az adófizetők pénzén) utazzon piripótyfalu- ba, ahol megáll a vonat (mert 30 éve a'tanácselnök elintézte a nénikéjének), addig a vonatok koszosak, az utasok elégedetlenek lesznek, a vasutasok meg folyton sztrájkolni fognak. Általában pedig, amíg a többség engedni fog a viszonylag kicsi, de annál erőszakosabb érdekcsoportok zsarolásának, addig azok ízekre szedik az európai országokat, hogy megtarthassák élősködő pozíciójukat a többiek kárára. Nincs a világon az a politikus, aki megérdemelné, hogy miatta családi kötelékek lazuljanak meg Elvégre karácsony van , GRENDELÁGOTA Itt a vége, fuss el véle! Idén utoljára jelentjük ki, hogy jövőre másképpen lesz minden, semmit nem hagyunk az utolsó pillanatra, a karácsonyi ajándékokat már január elején gyűjteni kezdjük, elsősorban azért, mert akkor van a nagy árleszállítások ideje, másodsorban meg azért, mert talán kevesebben járják a boltokat, legföljebb egy-két hasonszőrű bóklászik annak reményében, hogy nincs az ajtókra kitéve a cédula: leltár miatt zárva, vagy a még időszerűbb: az euró bevezetése miatt zárva. Ne feledjük, hogy ez utóbbi miatt pórul járhatunk, jobb, ha előre ba- spájzolunk néhány elengedhetetlen kellékből, mielőtt még úgy járnánk, hogy se tej, se kenyér otthon, de még az élelmiszerbolt is zárva, rághatjuk a körmünket, ami lehet, hogy nem olyan nagy baj a karácsonyi nagy evészetek után, de hirtelen'fölindulásból a kitágult gyomrunkkal sem ésszerű játszani. S ha már egész évben lóhalálában reggeliztünk, délben elfelejtettünk ebédelni, vacsorára kipakoltuk a hűtőt, legalább az ünnep idején tartsuk be a minimum háromszori étkezést, annak reményében, hogy a következő évben igaigazán jók leszünk, vigyázunk az egészségünkre, már csak azért is, mert a családunknak szüksége van ránk, és talán a kollégáknak is, különösen, ha helyettesíteniük kell bennünket esetleges felelőtlenségünk miatt. Tehát ne azt fogadjuk meg, hogy nem zabáljuk félholtra magunkat, ezt elég nehéz lesz teljesíteni, inkább azt, hogy fittyet hányunk a politikára, nem foglalkozunk azzal, hogy melyik párt melyik jeles képviselőjének erről vagy arról mi a véleménye, de főleg azt, hogy a békés családi ünnepet ne zavarjukkavarjuk föl politikai nézeteink hangoztatásával, egy másik párt lefitymálásával, főként, ha valamelyik családtag éppen annak a számunkra ellenséges pártnak a híve. Sokkal gazdagabb és szélesebb a családi beszélgetések témájának tára, s nincs az a politikus, aki megérdemelné, hogy miatta családi kötelékek lazuljanak meg. S hogy mit is lehet kívánni egy ilyen, számunkra meglehetősen sok negatív diszkriminációval megtűzdelt év végén? Egyszerűen csak annyit, hogy inkább a mákos bejgli feküdje meg a gyomrunkat, mint a politikusok baromságai. KQHMHTAK Bratislavai jogász üzenete LOVÁSZ ATTILA Jogaink nem azért vannak, mert valaki nagy kegyesen megadta azokat, hanem azért, mert élünk. Ez a definíció-parafrázis egy liberális alapelv - nem liberális pártalapelv, hanem értékrendi alapvetés. Azért tartjuk fontosnak megemlíteni, mert Gašparovič elnök nem írta alá az úgynevezett tankönyvtörvényt, és vérlázító érvekkel küldte vissza azt a tiszteknek csak nagy fenntartásokkal nevezhető Háznak. Az aláírás elmaradását most sokan kellemetlen, rossz eseményként aposztrofálják. Pedig így van ez jól. Emlékezzünk csak vissza, hogy a történet elején a nemzetiségi földrajzi elnevezések teljes tilalma volt, amiből a Paška-féle kompromisszum született. Fellélegezhettünk? Valóban? Ugyan miért? Mert valakik kegyeskedtek részben megadni azt, ami még csak alanyi jogon sem járó jog, hanem természetes, ebből következően törvényesen szabályozásra nem is szoruló állapot? A pesti flaszterbetyárokat idézve: ne már! Gašparovič nem írt alá, tehát jogszabály nincs, így az eddigi gyakorlat érvényes, amit semmilyen minisztériumi rendelkezés nem írhat fölül: úgy használjuk földrajzi neveinket, ahogy kedvünk tartja. Fico és Gašparovič pedig gyakorolhatnak kegyet - pl. észrevehetnék végre, milyen veszélyek leselkednek Szlovákiára. A pénzügyi válság lecsengése során bekövetkezik az, amit jó húsz éve nem ismerünk, és amit gazdasági recessziónak hívnak. Emberek tízezrei kerülhetnek utcára, vállalkozások százai szűnhetnek meg, ami a gyakorlatban azt jelenti, kevesebben fognak adót és járulékot fizetni. Az ország, amelyet most, sajnos elég nagy támogatottsággal egy nem éppen felelősségteljes kormányzat irányít, kevesebb bevételhez jut, miközben ugyanezen kormányzat grandiózus állami befektetésekről álmodozik, regél és még kormányhatározatokat, jogszabályokat is képes hozni. A kicsi, exportfüggő, ergo sérülékeny Szlovákiának a legkisebb gondja is nagyobb annál, milyen földrajzi nevekkel illeti bármely ajkú állampolgára a politikai határokon belül található helységeket, geográfiai alakulatokat. A Gašparovič-féle vétónak azonban van egy másik, sokkal veszélyesebb és rosszabb üzenete is: az alkotmány és jogrend félresikló értelmezését egy jogász egyetemi docens államfő követte el. Te jó ég, ez az ember eddig leendő jogászokat nevelt? Előadott, szemináriumokat vezetett, zárthelyi dolgozatokat íratott és vizsgáztatott? Milyen ügyvédek, ügyészek, de főleg, milyen bírák kerültek ki a keze alól? Ki védi meg az embert tyúkper, ingatlan-visszaélés, netán gyilkosság, testi sértés esetén? Vajon milyen jogértelmezést vittek el tarsolyukban a docens úr növendékei? Ha belegondolunk, akkor az eredmény tragikus. S ez most itt, a „nem létező” Kárpát-medencében, a jövőben talán jogsértően Pozsonynak nevezett fővárosban a lehető legrosszabb üzenet 2008 végén. JEGYZET mmmmmmmmMmmmmmmffimmmmmmmmmmmmmímmsmmmrmmmgm&immmímmmmmmmm Boldog karácsony NÉMETH ZOLTÁN Ahogy az aluljáró közelébe érek, már messziről hallom. Valamiféle rekedtes, homályos, morgásba fulladó üvöltés, valamiféle kétségbeesett, ziháló hörgés. Nem emberi hang, az biztos. Az aluljárónak szinte a mértani közepén egy ember, egy kreatúra áll. Ősemberi haj és ősemberi szakáll. Foltokban lóg le a ruhája, egy kockás ingféleség, egy vedlett kabát, s a nadrág, az a nadrág, amely a sovány cséphada- rókká szálkásodott lábszárakon csüng egészen az ócska cipő talpa alá. Egy merő kétségbeesett kiáltás az egész ember, a vékony test izmai és inai szinte még utoljára feszülnek meg, hogy protestáljanak, ellentmondjanak, hogy kiüvöltsék a tehetetlen megaláztatást, ki belülről, a világnak, amely még most sem figyel rá. Hagyjatok békén! - sikítja - Hagyjatok békén! Milyen korú lehet? Eldönthetetlen. De a nélkülözés kortalanná teszi az embert, mint ahogy a test félelmetes leépülése is. Vele szemben azonban három férfi, harminc körüliek, kezükben mobiltelefon, s az üvöltöző alakot fényképezik röhögve. Csak a segged akarjuk látni, a meztelen segged, arra vagyunk kíváncsiak, vihorász- nak a kapálózó figurát látva, aki ott tántorog előttük fuldokolva, hogy szinte orra esik. Hogy a szögesdrótnyi test hullamerevsége, az elfogyó izmok utolsó cémaszálai vagy éppen az alkohol matt, darabos lemezei akadályozzák meg a mozgásban, nem tudni. Mindenesetre ez a levegőbe, saját üvöltésébe kapaszkodó férfi a világ szégyenét kiáltja itt ki, az aluljáró, a világ közepén, ahol egyetlen óra alatt százak és ezrek lépegetnek el mellette, egyetlen pillantásra sem méltatva. Ő pedig tánto- rogva-ordítva, saját üvöltésébe kövülten semmit sem tehet. Saját teste fordul ellene, képtelen megmozdítani a lábát. Egyetlen eszköze maradt, egy félelmetes, sikolyszerű, állati hörgés, a megalázónak csikorgó zihálása. Egy órával később visszafelé vezet az utam. Az aluljáró közepén egy zenekar karácsonyi dalokat játszik. Mézes hangulat száll a levegőben, a béke egyszerű, tökéletes, mindentudó nyugalma. Boldog karácsony. Egyetlen óra. Van értelme meghalni?
