Új Szó, 2008. december (61. évfolyam, 277-300. szám)

2008-12-11 / 286. szám, csütörtök

ISKOLA UTCA 2008. december 11., csütörtök 5. évfolyam 39. szám A hazai versenyekkel ellentétben itt minden diák saját anyanyelvén védheti meg munkáját TUDOK: a szellem napvilága A dunaszerdahelyi verseny a magyarországi elődöntője volt (A szerző felvétele) Vannak különleges napok az ember életében, ame­lyekre várakozással tekint, lélekben készülődik, örömmel várja. Számomra ilyen különleges esemény immár három éve a TU- DOK-verseny. Bár önma­gában is van értelme, vol­taképpen mozaikszó a Tu­dományos Diákkörök Or­szágos Konferenciája fo­galmat takarja. OZOGÁNYERNŐ Utal arra, hogy a sok száz ma­gyarországi diák országos verseny keretében méri össze tudását, mé­retteti meg magát, próbálja fel­mérni, hol tart a tudás megszerzé­sének útján. Az immár másfél évti­zedes hagyományokkal rendelkező nemes versengés fokozatosan át­lépte az amúgy is egyre légiesebbé váló határokat: bekapcsolódtak a rendezvénybe az erdélyi, a vajda­sági és három évvel ezelőtt a szlo­vákiaimagyar iskolákdiákjai is. Az egyéb hazai versenyekkel el­lentétben itt minden diák saját anyanyelvén adhatja elő mondan­dóját, védheti meg munkáját. Ez idén is többtucat dolgozat érkezett be a szlovákiai verseny döntőjébe, amelyet ezúttal is Dunaszerdahe- lyen rendeztek meg, a korábbiak­kal szemben viszont csupán egy helyszínen, aVámbéry Ármin Alap­iskolában. A szlovákiai TUDOK 2008 orszá­gos versenyen, amely a jövő április elejére tervezett Kárpát-medencei rendezvény elődöntője, összesen öt szekcióban mérték össze tudá­sukat a diákok. Ezúttal nemcsak természettudományi, hanem tár­sadalomtudományi témakörökben is, ami kibővítette a felkészülök kö­rét. Ráadásul lehetővé vált szá­mukra, hogy helytörténeti témák­kal, tehát közveden környezetüket érintő kérdésekkel is foglalkozza­nak. A biológia-mezőgazdaság téma­körében Jakócs Kitty, a Galántai Kodály Zoltán Gimnázium tanulója vitte el a pálmát Az erdei fülesba­goly testfelépítése és életmódja előadásával, fizikából az érsekúj­vári Csontos Edina bizonyult a leg­jobbnak Üstökösök és meteorok című munkájával, társadalomtu­dományokból az első helyezett a Halasi Natália - Becse Orsolya, a párkányi nyolcosztályos gimnázi­um párosa lett Vérfürdő vagy ró­zsavíz című munkájával, amely a csej tei várúmó életét dolgozta fel. Két szekcióban a második he­lyezetteket is továbbjutásra java­solta a szakmai zsűri: a környezet­védelem témakörében a lévai gimnázium tanulója, a győztes Mészáros Nóra (Passzív és hagyo­mányos házak) mellett a nagy­megyeri Bartók Béla alapiskola ta­nulói, második helyezett Ábrahám Andrea és Csépi Julianna is ott lesz a nagydöntőn A közúti közlekedés káros hatásai című előadásával. Az orvostudományiban az első helye­zett a tardoskeddi Vincze Viktória és Száraz Bernadett (Gerincferdü­lés) mellett ugyancsak folytathatja a versenyt a dunaszerdahelyi sportgimnázium párosa, Németh Rita és Domonkos Dalma, akik napjaink egyik fontos kérdéséről tartottak előadást A jólét áldozatai leszünk? címen. A felsoroltakon kívül még jó néhányan megérde­melték a dicséretet, amit a zsűrik könyvjutalmakkal fejeztek ki. A PSZICHOLÓGUS VÁLASZOL A barátai befolyásolják Minden igyekezetem elle­nére nem tudok hatni a 14 éves fiamra, hogy normálisan viselkedjen. Teljesen a barátai hatása alatt van, velünk, a szü­leivel pedig illetlenül viselke­dik. Mit tegyek? Jelige: Gond Ez a leválás ideje, próbálkozik a fiuk önállósulni, bár nem megy könnyen. Ebben a korban még nem tudja a gyerek minden eset­ben megítélni, mi a helyes, ezért néha túllendül a célon. Most sok­kal fontosabb a számára az, hogy a barátai, kortársai számára le­gyen elfogadható a viselkedése, nem pedig a szüleinek. Ahová, akikhez szeretne tartozni, úgy próbál ó is viselkedni, hogy beke­rülhessen közéjük. Ez azonban nem jelenti azt, hogy illedenül kellene viselkednie a szüleivel, vagyis önökkel szemben. Próbálkozzanak, keressék az alkalmat, hogy szóba elegyedhes­senek vele. Nyugodtan mondják el észrevételeiket, nézetüket vi­selkedésével kapcsolatban. Nem azt akaiják, hogy mondjon le a ba­rátairól és ezentúl csak önökkel töltse minden szabad idejét, ha­nem azt, hogy vegye észre magát: felnőttekkel nem viselkedhet ilyen tiszteletlenül, még idege­nekkel szemben sem, nemhogy a szüleivel. Mivel még kiskorú és önök a felelősök érte, minden cse­lekedetéért, ezért elváljék tőle, hogy tudassa, mikor hol tartóz­kodik, s mitfog ott csinálni. Persze tisztában vannak azzal is, hogy bármit hazudhat, félrevezetheti önöket, de mégis jól esne önök­nek, ha tudnának róla, hol és mit csinál a csemetéjük. Támogatják önállósodásában, ez azonban nem jelenti azt, hogy minden buta ötlettel egyet is értenek. Továbbra is segíteni szeretnének neki min­denben, amiben csak tudnak, de meg is szeretnék óvni a felesleges kicsapongásoktól, esetleg rossz útra való térésétől. Mivel önök már felnőttek, sok mindent ta­pasztaltak, előre tudják vetíteni bizonyos cselekedeteknek olyan következményeit is, amire ők gye­rekfejjel nem gondolnak. Ne gon­dolja azt, ha valamit megtiltanak neki, hogy azt csak azért teszik, hogy bosszanthassák és csorba es­sen önbizalmán, hanem óvó és féltő szeretetből. S azt se gondol­ja, hogy mindaz, amit a barátaival kitalálnak és igyekeznek megva­lósítani, hogy ezek csak jó dolgok és a javukat szolgálják. Ezekből a merő jó szándékból elkövetett cselekedetből bizony sok esetben éppen az ellenkezője valósulhat meg, aminek csak kárát látnák. Ne legyenek annyira szűk látó­körnek, hogy csak saját tapaszta­lataikra támaszkodjanak, hanem igyekezzenek okosan viselkedni, és okulni mások hibáiból. Bár nem könnyű, próbáljanak meg ural­kodni magukon, és ne bosszan­kodjanak minden apróságon, amit a fiuk elkövet. Legyenek vele szemben türelmesek, de követel­jék meg a normális viselkedést és a rendes beszédet önökkel szem­ben. Ne engedjék, hogy átessen a ló másik oldalára, semmibe vegye az önök figyelmeztetéseit, intéseit, és tiszteletlenül beszéljen önök­kel. Az idegen felnőtt ember is megérdemli a tiszteletet, hát még a szülő! Magyarázzák el neki, hogy az, amit ő most menő és bá­tor viselkedésnek gondol, az vég­képpen nem az, sőt idővel szé- gyellheti magát ezért. Ha viszont csak azért viselkedik így, mert üyenek a barátai, s ebben a baráti körben ez a trendi, akkor ez na­gyon rossz baráti körnek mondha­tó. Lehet, hogy ideig-óráig jól érzi még magát velük, de hamarosan eljön az idő, amikor inkább me­nekülne, de már késő lesz, mert addigra szorosra záródik a kör. Tudatosítsa a gyerek, hogy minden viselkedésének van kö­vetkezménye, s nem mindegy, hogy hogyan viszonyulunk má­sokhoz. Mert akinek mi nem ad­juk meg a tiszteletet, attól mi se váljunk soha semmi jót. így élni viszont nagyon leterhelő és le­hangoló. Inkább azon igyekez­zen, hogy minél több embernek adja meg a tiszteletet, s akkor na­gyobb a valószínűsége annak, hogy vele is méltóan fognak bánni a többiek. A csúnya beszéd pedig attól, hogy egyre szélesebb kör­ben használják, még nem lett sza­lonképes és elfogadható. Azt, hogy lassan felnőtt lesz, nem az­zal kell bizonyítania mások előtt, hogy gorombáskodik a szüleivel, hanem számos más módja van annak, hogy felhívja magára má­sok figyelmét. Próbálja megtalálni azt a terü­letet, ahol tudna valami haszno­sat és szépet csinálni, amiben j óbb is lenne, mint a barátai, s ami nem sértené senki igazságérzetét és el­várásait. Ha normálisan fog visel­kedni másokkal szemben, s meg­próbálja megtalálni az életben az arany középutat, akkor sokkal jobban fogja magát érezni a bőré­ben, mint most, amikor lerí róla a tiszteletlenség a szüleivel szem­ben. Fontos, hogy tudja: mindig számíthat önökre, s az, amit önök elvárnak tőle, nem teljesíthetet­len kívánság, hanem nagyon is tel­jesíthető és véghez lehet vinni, csak akarni kell. dr. Hadas Katalin pszichológus Ha megpróbálja megtalálni az életben az arany középutat, sokkal jobban fogja magát érezni a bőrében (sxc.hu-felvétel) A Beiratkozási Körút állomásai A Via Nova Ifjúsági Csoport által szervezett Beiratkozási Körút ak­tuális helyszínei és időpontjai: ma 15 órakor Somorján a Corvin Mátyás Alapiskolában, 16 órakor Komáromban a városi művelődési központban, holnap 15 órakor a pozsonypüspöki alapiskolában, szombaton 14 órakor Rimaszombatban a VMK gömbtermében, vasárnap délután Érsekújvárott. A program fő cél­ja, hogy a szülők figyelmét felhívják arra, miért is jó magyar isko­lába járatni a gyermeket, (ccs) Áramkört hoztak létre, szivattyút készítettek Fizikatúra Sopronban VANYO EMIL A Munka Utcai Alapiskola há­rom csapata égy vidám, gyakorla­tias jellegű feladatok megoldásá­val egybekötött túrán vett részt. Mivel első alkalommal neveztünk be ebbe a versenybe, nem tudtuk, mire számíthatunk. A versenyt Sopron közelében tartották. A soproni vasútállomá­son a szervezők egy hatalmas fizi­katúrás lufival vártak bennünket. Több csapat is ekkorra érkezett a városba, így a közeli szálláshelyre egy nosztalgiabusszal szállítottak bennünket. Este részt vettünk egy bemutatón, ahol Lego-robotokat programoztak. Másnap reggel nyolc óra után a csapatok már a rajthelyeken sorakoztak. Megkap­ták a rajtnál a versenytáv térké­pét, a menetlevelet és már indul­hattak is. Hat állomás érintésével kellett eljutniuk a célig. Az állo­másokon különböző feladatok várták őket. Áramkört kellett lét­rehozniuk, szivattyút készíteniük, kis kockákból geometriai alakza­tokat kirakniuk, kőzeteket meg­határozniuk, az ásványok tulaj­donságait megállapítaniuk, sőt a szabadesés elvét is kísérleti úton kellett vizsgálniuk. Természete­sen az állomások között a Sopro­ni-hegység gyönyörű tájaiban gyönyörködhettek a résztvevők még úgy is, hogy a táv megtételé­nek ideje is beszámított az ered­ménybe. Külön örömmel említem meg, hogy a Kamu-csapat - Danis Tamás, Kamenecký Attila, Varjú Csaba - az összes csapatot meg­előzve a legjobb menetidővel (3 óra 51 perccel) zárt. A Fürge lá­bak csapat (Koncz Krisztina, Pa- calaj Benjamin, Szabó Annamá­ria) és a G.Á.Z. csapat (Cservenka Gábor, Szakái Ádám, Lőrincz Zol­tán) is eredményesen szerepelt. Mind a kilenc csapattag öröm­mel emlékszik vissza erre a nem mindennapi versenyzéssel egybe­kötött túrázásra, ahol mindenről megfeledkezve jól éreztük ma­gunkat. Farsang István szekciója legjobbja lett (A szerző felvétele) Két díjat is kapott a komáromi gimnazista Nemzetközi siker FEHÉR ISTVÁN A Föld éve rendezvénysorozat keretein belül már második alka­lommal rendezték meg az Orszá­gos Középiskolai Földtudományi Diákkonferenciát Miskolcon. A konferencián több mint húsz ma­gyarországi oktatási intézmény és egyetlen határon túli középiskola képviselője, Farsang István, a ko­máromi Selye János Gimnázium második osztályos tanulója vett részt. Az előadásokat a jelenlévők hét szekción belül hallgathatták meg, az egyes szekciók előadásait egy- egy háromtagú, egyetemi tanárok­ból álló szakmai zsűri értékelte. István, aki Rimaszombatból, a Tompa Mihály Alapiskolából érke­zett a Selye János Gimnáziumba, a felszínalaktan (geomorfológia) szekción belül A Cseres-hegység geomorfológiája, ásvány- és kőzet­tani jellemzése c. kutatómunkájá­nak eredményeit prezentálta. Előadását a dél-szlovákiai Cse­res-hegység általános jellemzésé­vel kezdte, majd Szlovákia legfiata­labb, vulkanikus tevékenység által létrejött hegységének felszíni és felszín alatti formáit ismertette. Végül az alakok rendkívül gazdag ásvány- ül. kőzetskálájának bemu­tatása következett, ahol a résztve­vők szemügyre vehették azt a pá­ratlan gyűjteményt is, amely a má­sodikos gimnazista kitartó gyűjtőmunkájának eredménye. Diákunk, fiatal kora ellenére rendkívül eredményesen szere­pelt, hiszen azon kívül, hogy szek­ciójában nyert, az abszolút har­madik helyezettnek járó MTA-kü- löndíját is hazahozhatta.

Next

/
Oldalképek
Tartalom