Új Szó, 2008. november (61. évfolyam, 254-276. szám)
2008-11-22 / 270. szám, szombat
PRESSZÓ 2008. november 22., szombat Alakítsuk át csemeténk szobáját! Hogy boldog és meseszerű legyen a gyermekkor... 28. oldal Egészségbarát az új fehérnemúdivat Milyenek az őszi-téli szezon legmenőbb alsóneműi? 2. évfolyam 45. szám Mire jé a lustaság és a féltékenység? Nem tud kellő mértékben ellenállni a kulináris élvezeteknek? 29. oldal 30. oldal Tomáš Maštalír, Szlovákia legfelkapottabb színésze azt mondja, nem engedi, hogy a bulvársajtó megrontsa az életét Boldog lenne, ha eljutna a Hungaroringre Névjegykártya Tomáš Maštalír 1977. szeptember 4-én született Nagyszombatban, a színművé szeti főiskolán 2000-ben végzett. A Szlovák Nemzeti Színházban játszik, olyan sikeres darabokban, mint A makrancos hölgy, az Össztánc, a Három nővér, a Hamlet. 2007-ben ő kapta „Az év tehetsége” és a legjobb tévés személyiség™ járó 0T0-díjat. Imádja a gyors autókat, szel vedélyes versenyző. Élettársa, Tárta Pauhofová ugyancsak színésznő. Fél óra. Ha ennyi idő elég, akkor találkozhatunk előadás előtt. Egyébként karácsonyig nehezen lesz rá alkalom. Mit tehettem, beleegyeztem, s magamban igazat adtam azoknak, akik úgy tartják, Tomáš Maštalír elég nagyképű. Mióta ennyire fölkapott színész lett, nehéz vele... URBÁN KLÁRA Fél órával a megbeszélt találka előtt barátnőjébe, a főpróbára készülő Tárta Pauhofovába botlottam a színházi büfé bejáratánál. „Tomáš épp elugrott valahová”, fordult hozzám a telefonbeszélgetést befejezve, s nem volt nehéz kitalálni, épp együtt csevegtek. No, gondoltam, ebből se lesz semmi, aztán annál kellemesebb lett a meglepetés. Jött, ahogy megbeszéltük, csak annyi türelmet kért, hogy vehessen egy kávét és egy teát, a felét persze kilocsogtatta útban az öltözőbe. Lezseren feltelepedett az ablakpárkányra, s kinyitva az ablakot, tapintatosan megkérdezte, nem zavar-e, ha rágyújt. Nem számoltam, hányat füstölt el, de nem egy volt, mert a fél óra jócskán elhúzódott. Nem sejtem, az tett-e csodát, hogy a gyors autókra, a Forma-1- re, a Hungaroringre terelődött a szó, de már rég ment az előadás, amikor lekísérve az órájára nézett: „Rohannom kell öltözni”. Még szerencse, hogy csak később volt jelenése. Sokat van színpadon, a Rendelés a Rózsakertben Gregor doktoraként egy egész ország ismeri, nemrégiben pedig a legszexisebb férfiként emlegették. A népszerűség minden művész hiúságát legyezgeti, de egy bizonyos határon túl elviselhetetlen, enyhébben fogalmazva kellemeden. Ön ezt hogyan éli meg? Minden fiatal színész szeretné azt csinálni, amihez kedve van, s mindegyiknek az a vágya, hogy tetsszen a művészete, a közönség megismerje, megszeresse. Az egészben az a paradoxon, hogy abban a pillanatban, amikor ez bekövetkezik, kellemesen gondol vissza azokra az időkre, amikor bárhol mutatkozhatott, s a kutya se ismerte. Ami a nézőket illeti, nem kellemetlen a figyelem; az, ha éreztetik, s hogy tetszik a munkám, egyfajta visszajelzés. Ami bántóbb, az a bulvársajtó, főként az, hogy azt a negatív szenzációk éltetik, a botrányok, a leleplezések, lebukások, kritikák. Úgy tartják, hogy a bulvár a demokráciáért fizetett adó. Sajnos valószínűleg ez kell az olvasóknak. Nem találkoztam azzal, hogy címoldalon megdicsértek volna valakit. Ami engem illet, ez a népszerűségem egyetlen I Az idő vasfoga Nem az én műfajom a korán kelés, csak ha nagyon muszáj, szánom rá magam, szomorúan, de határozottan veszek búcsút az ágymelegtől, nehogy visszaaludjak, elkéssek, aztán már hiába verném a fejem a falba. Különösen hétvégén viszolygok a hajnali ébresztőtől, amikor nyugodtan fordulhatnék befelé akár nyolckor is, s ha ez a hétvégi korán kelés az ősz kellős közepére esik, akkor aztán beborul a virágos nyár. De mit meg nem tesz az ember az unokájáért! Majdnem mindent. Képes korán kelni. Fél hatkor. Tudom, vannak hajnalabbi kelők, de az nem én vagyok. Sötét van, hideg, alig látok, és nem azért, mert nem tettem föl a szemüvegem. Gyors reggeli, hajtjuk egymást, késni csak a főnöknek szabad. Nyolc előtt meg is érkezünk a kisvárosba. Az még békésen alszik, mi meg nekilátunk téblábolni, délig szabad a pálya, utána egytől négyig, ennyi szabad órám nem is tudom, mikor volt utoljára. Vasárnap délelőtt, és én ahelyett, hogy főzném a család ebédjét, sétálgatok. Körbejárjuk a főteret, a mellékutcákat, végül kikötünk a kastélyparkban, erről nemrég olvastam, nézzük csak, milyen szép. A park hatalmas, kora nyáron és kora ősszel biztosan csodálatos a zöldellő, illetve sárgálló fákkal, körbe-kör- be tekergő utacskáival, de ilyenkor, amikor már a lombból lassan humusz lesz, nem nagy élvezet, annak örülünk, hogy sétálunk, sétálunk, szívjuk a friss levegőt. És megállunk a kastély előtt. Ajtó, ablak zárva, azaz nem egészen zárva, mert az ablakok többsége betörve, alig akad ép. Belépni viszont tilos, nem tudhatom meg, van-e még a grófok vagyonából legalább egy kiálló rugójú karosszék, néhány, szigorú tekintetű őst ábrázoló portré. Kizárt dolog, hogy bejussunk. A kastély kapuja mellett két tábla. Az egyik arról tájékoztat, hogy a kastély a város tulajdona. A másik int, az épület rongálása tilos és büntetendő. Mit lehet még ezen rongálni? Betörni a két utolsó ép ablakot? Leverni a néhány négyzetméternyi vakolatot? Az idő vasfoga mindent szétrágott. Reményvesztetten elindulunk, hogy keressünk egy kávéházat, ahol forró teával kényeztethetjük átfagyott testünket. Grendel Ágota
