Új Szó, 2008. november (61. évfolyam, 254-276. szám)

2008-11-12 / 262. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. NOVEMBER 12. Régió-hirdetés 5 Harcos hangvételű állásfoglalást fogadtak el legutóbbi ülésükön a városi képviselő-testület tagjai Akciós termálvíz Nagymegyeren ­akár mindenkinek? AJÁNLÓ Nagymegyer. Harcos hangvételű állásfoglalást fogadott el legutóbbi ülé­sén a nagymegyeri képvise­lő-testület. ÚJ SZÓ-HÍR A négy pont rögzíti, hogy a termálvíz a helyi termálfürdő igényein kívül elsősorban köz­hasznú célokra fordítható. A vá­ros a jövőben a rendelőintézet épületét szeremé fűteni az eset­leg fennmaradó hévízzel, illetve a belőle nyert energiával. Az ál­lásfoglalás leszögezi, a képvise­lők elutasítják a termálvíz egyéni célokra történő felhasználását; ilyen módon maximum a termál­fürdő területén használt és csa­tornába kieresztett vízből nyert maradék hőenergia hasznosítha­tó, ha közcélokat nem szolgál­hat; továbbá nyomatékosan el­ítélik egyes vállalkozóknak a termálvíz megszerzésére irányu­ló szándékát, mivel az torzítja a versenyhelyzetet. A képviselők külön szavaztak a négy pontról, az első hármat egyhangúlag el­fogadták, az utolsó pont eseté­ben ketten tartózkodtak. Egyikük annyit jegyzett meg: talán nem azokat kellene testületileg elítél­ni, akik most kémek, hanem azokat, akik büntetlenül loptak. A határozat apropóját az adta, hogy a Nagyszombati Kerületi Vízügyi Hivatal a közelmúltban felszólította a nagymegyeri ter­málfürdőt üzemeltető, városi tu­lajdonú Termál Kft.-t, hogy egyezzen meg a termálvíz szol­gáltatásáról a fürdő szomszédsá­gában álló Orchidea hotelt működtető Orchid Kft.-vel. Az ügy főleg azért keltett nagy felhá­borodást, mert a múlt év végén a termálfürdő vezetése felfedezett egy illegális csatlakozást a ter­málvízvezetékre, és a „fekete lekötés” a nevezett szálló felé ve­zetett. A fürdő ügyvezetői felje­lentést tettek. Both Péter, a Duna- szerdahelyi Járási Rendőrkapi­tányság parancsnoka elmondta: a rendőrség júliusban beszüntette az eljárást. Mivel a Termál Kft. ügyvezetői az illegális vezetéket a felifedezés után azonnal lekötöt­ték a fő vezetékről, a Szlovák Műszaki Egyetem kirendelt szak­értői a helyszínen már nem tud­ták egyértelműen meghatározni, ténylegesen mire szolgált a cső, ha volt „csapolás”, annak követ­keztében milyen kár keletkezhe­tett, és ennek függvényében ki­hágásról vagy bűncselekményről van-e szó. A Termál Kft. fellebbe­zett, az eset jelenleg az ügyészsé­gen váija a további döntést. Mikóczy Dénes alpolgármes­ter, a fürdő egyik ügyvezetője az ülésen arról tájékoztatta a képvi­selőket, hogy energetikai vizsgá­latot rendeltek el, mivel a helyzet jelenlegi állása szerint nekik kell bizonyítaniuk: nincs felesleges termálvizük, amelyet a fürdőhöz tartozó létesítményeken belül nem hasznosítanának. A Kerületi Vízügyi Hivatal álláspontja sze­rint ugyanis ha van fennmaradó víz, illetve energia, a Termál Kft. köteles kielégíteni a kérvényezők igényeit. Ezzel szemben nem állja meg a helyét az az érv sem, hogy a termálvíz ugyan az állam tulaj­dona, de a furatok a város birto­kában vannak. Az ügyvezető tájé­koztatása szerint a szabadtéri me­legvizes medencét idén már a téli időszakban is üzemeltetni kíván­ják, egy év múlva további fejlesz­tések kezdődnek, így a létező két furat .teljes kapacitását „felélik”. Az illegális lekötést is annak kö­vetkeztében fedezték fel egy év­vel ezelőtt, hogy keresték a gon­dok forrását: decemberben ugyanis nem tudták biztosítani a melegvizes medencék megfelelő hőfokát. Az Orchid Kft. kérvénye ki­sebb lavinát indított el Nagy­megyeren: azóta több vállalko­zás és magánszemély is jelezte, szívesen részesülne a termálvíz, illetve a geotermális energia ál­dásaiból. A törvény szerint ha van felesleg, bárki kérheti. Mi­kóczy Dénes lapunknak el­mondta: a geotermális energia lényegesen olcsóbb, mint a klasszikus energiaforrások. Ép­pen ezért a városnak az a célja, hogy a rendelkezésre álló víz-, illetve energiamennyiség a la­kosság közös érdekeit szolgálja. Ennek egyik formája, hogy a termálfürdő nyereségéből idén 15 millió korona kerül a város kasszájába, (as) November 13-15. (csütörtök-szombat) Érsekújvár - 19.00: III. Kárpát-medencei Énekmondó Fesztivált rendeznek a Csema- dok-székházban. Péntek - 10.00: Koncert a diákok részé­re a székház nagytermében; 18.00: Gálaest. Szombat - 10.00: Pöttöm koncert. Tánc­házba és kézműves foglalkozá­ÚJ SZÓ-ELŐZETES Guta. Ne féljük a sötétséget! elnevezéssel november 17-én, hétfőn gyertyás demonstrációt szerveznek a kölcsönös tolerancia jegyében magyar és szlovák civil szerveztek Gútán. Samu István tanár, a megmozdulás egyik fő­szervezője hangsúlyozta: polgári kezdeményezésről van szó, amelybe nem szeretnének politi­kát keverni. „Elhatárolódunk azoktól a soviniszta, nacionalista megnyilvánulásoktól, amelyek napjainkban áthatják a nagypoli­tikát - mondta. - Helyi szinten szerencsére még nem tapaszta­lunk szlovák-magyar ellentétet, de jól tudjuk, tőlünk alig 20 kilo­méterre, Érsekújvárban már meg­jelentek magyarellenes feliratok. Ezzel a közös demonstrációval is szeretnénk elejét venni a nemze­tiségi torzsalkodásoknak.” A megmozdulás célja továbbá a gyűlöletbeszédek szimbolikus el­sokra várják az óvodásokat és a kisiskolásokat, (száz) November 14. (péntek) Komárom - 19.00: hagyo­mányőrző széki est a Rév - Ma­gyar Kultúra Házában. Prog­ram: Tamási Rózsika néni me­séi, Halmos Béla széki filmjé­nek vetítése, táncház a Pengő zenekarral, (vkm) utasítása, az intoleráns hatalom erőszakos megnyilvánulásainak elítélése, egymás kultúrájának kölcsönös tiszteletben tartása, el­fogadása, valamint az 1989-es események történelmi üzeneté­nek felidézése. „Kevesebb mint 20 évvel a rendszerváltás után mint­ha feledésbe merülne, hogy annak idején magyarok és szlovákok egyazon célért küzdöttek. Ami napjainkban történik, azt nem le­het nemzetiségi kérdésre lecsupa­szítani, itt már a demokrácia alapelvei kerülnek veszélybe” - tette hozzá Samu István. A megmozdulás résztvevőit 16 órára várják a Kápolnaparkba, a szökőkúthoz, ahol először felidé­zik az 1989-es eseményeket, majd tiszteletadás következik a park­ban található magyar és szlovák emlékhelyeknél: a millenniumi kopjafánál és a Cirül-Metód szo­bornál. Ezt követően békés gyer­tyás menet indul a városon ke­resztül a templomig, (vkm) Fűteni is jó lenne, csak... Nagymegyer önkormányzata tavaly elkészíttetett egy tanulmányt, amely azt vizsgálja, milyen feltételekkel lenne hasznosítható a geotermális energia a lakótelepek és a közintézmények fűtésére. A Slovgeoterm Rt. projektje szerint a város határában két új furatot kellene létesíteni; körülbelül 2500 méter mélységben található meg az a termálvíz, amely az adott célra megfelelő energiaforrás lenne. A projekt megvalósításának beruházási költségei megha­ladnák a 200 mülió koronát, (as) Elutasítják a gyűlöletkeltést és a nacionalizmust Békés demonstráció Gútán Vágsellye elsősorban sport- és kulturális rendezvényekkel hívta fel a figyelmet a negatív jelenségekre Nyitra vette át a Megelőzés városa stafétáját Jozef Dvonč nyitrai polgármester a vágsellyei városházán írta alá a staféta átvételéről szóló dokumentumot. Mellette Martin Alföldi, Vág- sellye polgármestere. (Szőcs Hajnalka felvétele) GAÁL LÁSZLÓ Vágsellye. Nyitra polgármeste­re, Jozef Dvonč vette át a stafétát Martin Alföldi vágsellyei polgár- mestertől a Megelőzés városa című projekt folytatásaképpen. A 12 éve életre hívott kezdeménye­zés lényege, hogy egy-egy város kötelezettséget vállal, hogy egy éven keresztül különös figyelmet szentel elsősorban a drogmegelő­zésnek, de más veszélyes jelensé­gek megelőzésének, majd egy év elteltével egy következő városnak adja át a stafétát. Az átadás álta­lában a megelőzés európai heté­ben, novemberben történik. így Vágsellye tavaly novemberben Érsekújvártól vette át a stafétát, múlt pénteken pedig Nyitrának adta át. Az eltelt egy év alatt első­sorban sportversenyekkel, kultu­rális rendezvényekkel, kiállítá­sokkal, előadásokkal és egyéb rendezvényekkel hívták fel a fi­gyelmet a negatív jelenségek megelőzésére. „A program célja nemcsak a drogellenes harc, ha­nem az, hogy felhívják a nyilvá­nosság figyelmét a megelőzés fon­tosságára, hogy a szülők is figyel­jenek oda a gyerekekre. Igyekez­tünk megmutatni nekik az egész­séges életstílust” - nyilatkozta Pe­ter Gombos, a vágsellyei szociális hivatal vezetője, a projekt egyik koordinátora. Zuzana Miková, a kormányhivatal munkatársa rá­mutatott, a megelőzés terén a fel­nőttekről sem szabad megfeled­kezni, hiszen nagyon fontos, hogy ők milyen példát mutatnak a fiata­loknak. A stafétát az elmúlt L2 év alatt egyebek mellett Zólyom, Kassa, Liptószentmiklós, Garam- szentkerszt is vitte. Milan Muška, a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása alelnöke arra figyel­meztetett: „A drogellenes harcot nem nyerhetjük meg elszigetel­ten. Az önkormányzatoknak, nonprofit szervezeteknek, állami szerveknek összefogva kell fel­lépniük ellene, a stafétát vivő vá­rosnak pedig a régióbeli többi ön- kormányzattal is együtt kell működnie.” A vérhasjárvány miatt a higiéniai előírások fokozott betartására intenek a szakemberek András napi vásár lesz a hétvégén Komáromban V. KRASZN1CA MELITTA Komárom. A hétvégén, no­vember 14. és 16. között rendezik meg a városban a hagyományos András napi vásárt; a hivatalos megnyitót pénteken 15 órakor tartják. Bár a szervezők idén első ízben a vár bejárata előtti teret vá­lasztották helyszínül, a körzeti közegészségügyi hivatal a vérhas- járványra való tekintettel ezt nem engedélyezte. Ezért ismét a régi helyszínen, a Kossuth téren állít­hatják fel sátraikat az árusok. „A vár melletti tér egyrészt túl közel fekszik a vérhas gócpontjá­nak számító romatelephez, más­részt a Kossuth téren, pontosab­ban a vásárcsarnokban adottak a tisztálkodás feltételei - mondta Andrea Kološová, a hivatal mun­katársa. - A fertőzésveszélyre felhívtuk valamennyi árus fi­gyelmét, a sajtón keresztül és röplapok útján pedig folyamato­san tájékoztatjuk a lakosságot is: mindenekelőtt a gyakori kézmo­sás és az élelmiszerek helyes táro­lásának szükségességét hang­súlyozzuk.” A szakember szerint ételárusítási tilalomra nincs szükség a vásárban, a vérhasfer- tőzés ugyanis lokalizált, és szigo­rúan ellenőrzik a körzeti köz­egészségügyi hivatal határozatá­nak betartását. „Rendőreink napi 24 órában felügyelik a területet. Csak a legszükségesebb esetben hagyhatják el azt az ott lakók, például ha orvoshoz, hivatalba kénytelenek menni. Ám előtte akkor is alaposan fertőtleníteni kell lábbelijüket, kezüket” - tájé­koztatott Kovács Péter, a városi hivatal vezetője. Megtudtuk: a már meglévő mellé a mai nap fo­lyamán további két konténert he­lyez el a város a romák részére, az egyikben toalettek, a másikban meleg vizes zuhanyzók lesznek. A vérhas az elmúlt hetekben további két helyen ütötte fel a fe­jét a járásban, a Vágfüzeshez tar­tozó Agyagoson és Megyercsen. „Időközben bebizonyosodott, hogy az agyagosi megbetegedé­seket egy másik baktériumtörzs okozta, mint a komáromi fertő­zést, azaz máshonnan hurcolták be a kórokozót - árulta el Andrea Kološová. - Megyercsen egy csa­lád fertőződött meg, oda nagy valószínűséggel Komáromból „exportálták” a megbetegedést.” A vérhas, amelyet a piszkos kéz betegségének is neveznek, hő­emelkedéssel, hasfájással, has­menéssel járó fertőzés. A meg­előzés szempontjából a legfonto­sabb az alapvető higiéniai előírá­sok betartása, főleg a gyakori kézmosás. Az élelmiszereket zárt helyen kell tárolni, hogy a rova­rok ne férjenek hozzá. A betegsé­get terjesztő baktériumok ellen hatékonyak a mindennapokban használt fertőtlenítő szerek. Vér­has elleni védőoltás egyelőre nem létezik. K0SZ0NT0 „En Istenem áldd meg, őrizd az anyámat, Viszonozhassam én ezt a nagy jóságot. Lássak a szemében boldog örömkönnyet, Ne lássam én soha búsnak, szenvedőnek. ” (József Attila) November 12-én ünnepli 60. születésnapját SZÁZ MARIA Vágsellyén. E szép ünnep alkalmából kívánunk neki jó egészséget, sok boldogan eltöltött esztendőt szerettei körében. Szerető férje, lánya és fia a családjukkal. Unokái: Máté, Nikolka és Virág Emma BR-8-15028 í.... .. MEGEMLEKEZES A múltba visszanézve valami fáj, Valakit keresünk, aki nincs már. Fájó szívvel emlékezünk 2008. november 12-én, halálának 9. év­fordulóján GAJDOSIK TIBORRA (Vásárút). Emlékét őrző családja BR-8-14663 Kinézek az ablakon, S látom a holdat ragyogni, Érzem a könnycseppet Az arcomon lefolyni. Ha itt lennél, Megkérdeznéd, mi a bajom, Annyit mondanék, Hiányzol nagyon. Soha el nem múló szeretettel emlékezünk november 12-én, halá­lának 4. évfordulóján TULOKI BÁLINTRA (Őrsújfalu). Lánya, Lídia és unokája, Bettina BR-8-14707

Next

/
Oldalképek
Tartalom