Új Szó, 2008. október (61. évfolyam, 227-253. szám)
2008-10-22 / 245. szám, szerda
Vélemény És háttér 7 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. OKTÓBER 22. ^ TALLÓZÓ KRÓNIKA Hasznos lenne a román diákoknak, ha Románia vegyes lakosságú területein kötelezővé tennék a magyar nyelv tanulását, de kérdés, kampányidőben kell-e felvetni az ötletet - írta az erdélyi Krónika. Markó Béla RMDSZ-elnök sajtótájékoztatón vetette fel a témát. Emiatt a román politikai tábor nekirontott, bár a kisebbségi nyelv tanulása több európai országban kötelező - írja a kommentátor. Szerinte ez teszi egyenrangúvá a kisebbséget a többséggel. Az előírt kétnyelvűség „szimmetrikussá tenné az interetnikus kapcsolatokat”, kiiktatná az abból eredő torzulásokat, hogy a magyarok mindkét nyelven képesek tájékozódni, de a románok előtt ismeretlen a magyar világ, (mti)- Rémes, hogy a világgazdasági válság olyan gyors ütemben halad, mint az öregedés! (Peter Gossányi karikatúrája) A KMKF létrehozásának, működésének nincs nemzetközi jogi relevanciája Fórum az együttműködésért Robert Fico szlovák kormányfő hétfőn közölte: a koalíciós pártok frakciói a parlament soros ülésén napirendre tűzik az Magyar Koalíció Pártja képviselőinek ügyét, amiért azok a közelmúltban Budapesten részt vettek a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán, ami a szlovák álláspont szerint megengedhetetlen. AATl-HÁTTÉR Fico jelezte: a három kormánypárt szándéka az, hogy olyan határozatot fogadtassanak el a szlovák törvényhozással, „amely arra lesz hivatott világosan rámutatni, vajon milyen mértékben veszélyesek az ilyen fórumok, különösképpen akkor, ha azok egy másik állam parlamentjének részét képezik”. Fico szerint „a világon példátlan eset”, hogy egy állam parlamentjének képviselői egy másik állam parlamentjének „integráns részét alkotó” testületben üljenek. A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) 2004. szeptember 10-én alakult meg Budapesten, a különböző Kárpátmedencei országok országos, vagy tartományi, megyei szinten megválasztott képviselőinek és az Európai Parlamentben mandátummal rendelkező magyar képviselők egyeztető fórumaként. A fórum több állam törvényhozói közötti együttműködés. Létrehozásának és működésének nincs nemzetközi jogi relevanciája. A KMKF konzultációs fórum, melynek összejövetelein olyan törvényhozók vesznek részt, akiknek hasonló problémáik, egybeeső érdekeik is vannak. Feladatai közé tartozik az Európai Unión kívül maradó magyar kisebbségi közösségek támogatása, és ezáltal állampolgárság szerinti államaik csatlakozásának elősegítése az európai, illetve euro-atlanti szervezetekhez. 2008. március 3-án az Országgyűlés elfogadta azt a határozatot, amelynek alapján a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) az Országgyűlés saját állandó intézményévé válik, hogy parlamenti ciklusokon átívelően működhessen. A KMKF elnöke az Országgyűlés elnöke, szervezetét és működését a KMKF által elfogadott statútum szabályozza. A KMKF tagjai: azokból az országokból, ahol nincs országos parlamentbe megválasztott képviselő, vagy számuk nem éri el a négyet, az Országgyűlés elnöke a regionális vagy ennek megfelelő szintű választásokon mandátumot szerzett képviselők közül annyit hív meg, hogy az adott országból a KMKF munkájában részt vevő képviselők száma elérje a négy főt. Az Országgyűlés minden frakciója három képviselőt, a külügyi és határon túli magyarok bizottsága három, az Európai Parlament frakciónként egy-egy képviselőt delegált a fórumba. A KMKF kétszintű szervezeti szerkezetben működik. Az egyik szint a plenáris ülés, melyet a magyar Országgyűlés elnöke hív össze és elnököl évente legalább egy alkalommal. A másik szint az előkészítő bizottság, amelyet az ülések tartalmi előkészítésének céljából hoznak létre. A plenáris ülés dokumentumokat fogadhat el (nyilatkozatok, állásfoglalások), e dokumentumok és a plenáris ülésen elhangzottak alapján a Magyar Országgyűlés elnöke összefoglalja a javaslatokat és ajánlásként a magyar kormány és szükség szerint egyéb intézmények elé tálja. A KMKF határon túli magyar tagjai az előkészítő bizottság által elfogadott rend szerint és az Országgyűlés házszabályának megfelelően meghívottként részt vehetnek a magyar parlament bizottságainak ülésein. Sokáig félelemből nem volt társadalmi igény a múlt rendbetételére; ma már sokan igazságot követelnek Igazságtétel a francói diktatúra áldozatainak MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Spanyolország végre megérett a francóizmus politikai perére - ennek jelét látja Angel Bahamonde spanyol történész abban, hogy csaknem 33 évvel a diktátor halála után a neves bíró, Baltasar Garzon vizsgálatot kezdett az 1936-39-es polgárháború és az 1975-ig tartó diktatúra „eltűntjeinek” ügyében. Bahamonde a francia hírügynökségnek adott interjúban emlékeztetett arra, hogy Francisco Franco Bahamonde tábornok 1975-ben bekövetkezett halála után amnesztiát kaptak a diktatúra bűneinek elkövetői, a megbékélés nevében a perek helyett, mert az utóbbihoz hiányzott a politikai akarat, véleménye szerint minden bizonnyal a spanyol demokratikus átmenet természete miatt. I. János Károlyt még a királyságot közjogi- lag soha meg nem szüntető Franco nevezte ki utódának, és a fiatal uralkodó vezette a demokrácia helyreállítását Spanyolországban. „A politikai ellenzék elismeréséhez Franco halála után az kellett, hogy az ellenzék hallgasson. Az átmenet nem egyenlő felek közötti paktum volt. Az egyik fél irányította a játékot, és bizonyos értelemben ő szabta meg a játékszabályokat is. Tehát nem álltak össze a francóizmus perének feltételei. Túlzott társadalmi felbolydulást okozott volna a törékeny átmenet során, amely ellenséges légkörben zajlott le. A francóizmus reformellenes erői még aktívak voltak, és a hadsereg jelentős része ellenezte ezt az átmenetet” - magyarázza a történész. Bahamonde azonban úgy látja, már szilárd a spanyol demokrácia, nagyon érett a spanyol civil társadalom, és mindenki tudja, hogy 1936nem ismétlődhet meg. „Sokáig - félelemből - nem is volt társadalmi igény a múlt rendbetételére. Ma már Van, és sokan igazságot követelnek. Jobb későn, mint soha. Nem igazság, hogy a francóizmus harcosai templomban nyugszanak, a köztársaságiakat pedig út menti gödrökbe temették. Ez a vizsgálat nem azt célozza, hogy felszakítsák a sebeket, hanem inkább azt segítik, hogy a sebhelyek végleg begyógyuljanak” - tette hozzá Bahamonde. A spanyol jobboldal félelmét azzal magyarázza, hogy a francóizmus „politikai perétől” tartanak. „Mint történész és állampolgár szeretném megérni, hogy egy napon Spanyolországban olyan emlékoszlopok állnak, amelyeken a polgárháború áldozatainak névsora betűrendbe szedve áll, táboruk megjelölése nélkül. Akkor zárjuk le végleg ezt az ügyet’ - vélekedik a kutató. Az 53 éves Baltasar Garzon bíró, aki az eltűnteket „emberiesség ellenibűntettek” áldozatainak tekinti, a vizsgálatban több mint 100 ezer áldozat sorsának kiderítését tűzte ki célul. Elrendelte több tömegsír feltárását, köztük a Federico García Lorca földi maradványait őrzőt is, amelyet a költő családja ez év szeptemberéig nem engedélyezett, de már nem ellenzi. Történészek szerint az áldozatok legalább a felét a nacionalista erők győzelmét követő években végezték ki, statáriális ítéletek nyomán. Az ambiciózus vizsgálóbíró a spanyol főügyészség véleményével szembeszállva kezdte meg a vizsgálatot, amely ellentétes az 1977-es amnesztiatörvénnyel. A köztársaságiak áldozataival foglalkozó civil szervezetek csaka2000-es évek elején tűzték újra napirendre a kérdést, hogy rehabilitálják a francóizmus elfelejtett áldozatait. E szervezetek nyomására fogadtatta el a parlamenttel Jósé Luis Rodriguez Zapatero kormányfő, egy kivégzett köztársasági harcos unokája, a történelmi emlékezetről szóló, nagy vitát kiváltó törvényt. A törvény a köztársasági áldozatok erkölcsi rehabilitálását, az eltűntek felkutatását és exhumálását, a családok anyagi kárpótlását és a francóista szimbólumok középületekről való eltávolítását irányozza elő. A sebek nem gyógyultak be, ezt mutatja, hogy a szélsőbaloldal szerint a francóista statáriális bíróságok ítéleteit nemcsak törvénytelennek kell minősíteni, ahogy a kormány tette, hanem semmisnek kell tekinteni, ajobboldal viszont éppen az amnesztiatörvény megsértésére hivatkozik. Manuel Fraga, a spanyol politika doyenje, Franco egykori minisztere „súlyos tévedésnek” nevezte Garzon döntését. Közben a filmesek is visszatérnek a polgárháború témájához: idén két ilyen film is készült: A 13 rózsa (Las 13 Rosas), amely, a francóisták által kivégzett 13 fiatal lányról szól, valamint a Vak napraforgók (Los Girasoles Ciegos), amely Spanyolországot képviseli az idei Oscar-jelöléseken. Pedro Almodovar is bejelentette, hogy következő filmje egy, a diktatúra idején 23 évig börtönben sínylődő kommunista költő emlékiratain alapul. KOMMENTÁR Több mint kínos - botrányos CZAJL1K KATALIN A Slota által elindított, több hete tartó legújabb „magyarhajszának” tömegpszichózis hatása van a szlovák politikusok körében. Ez abban nyilvánul meg, hogy egymást túllicitálva próbálnak odamondani a magyaroknak, s ebben a versenyszámban minden megengedett. Az 500 ezer szlovákiai magyar lelkivilága eddig se sokat nyomott a latba, de immár nem számítanak a tények, s a diplomácia íratlan szabályai sem. A vasárnapi húslevest kanalazva például egyenes adásban hallhattuk, ahogy a köztársasági elnök eltüntetett 200 ezer szlovákiai magyart. Azóta több ízben kérdeztük Ivan Gašparovič szóvivőjétől, vajon mire alapozta az államfő ezen kijelentését, ám hiába. Választ nem kaptunk. Ahogyan arra a kérdésre sem, honnan veszi az ország első számú embere, hogy a Selye János Egyetem hallgatói szlovák egyetemisták segítségét veszik igénybe záródolgozatuk megírásához. Ivan Gašparovič motívumai persze nyilvánvalóak. Közeledik a köztársaságielnök-választás, s Mečiar egykori jobbkeze úgy ítélte meg, a magyar szavazatokról nyugodt szívvel lemondhat, ehelyett a nemzeti retorikára fogékony választókat próbálja meg begyűjteni. A bárminemű önálló gondolkodást nélkülöző államfő amúgy is egyetlen dologban erős: sodródni a főárral, s a megfelelő hajóra felkapaszkodva a lehető legtöbbet kihozni a helyzetből. Ez a taktika már sokszor bejött Gašparovičnak, ezért nincs oka változtatni rajta. Míg az államfő az ország 10 százalékának önbecsülését sértette meg, addig Robert Fico kormányfő a diplomácia legalapvetőbb szabályait vette semmibe. A magyar kormánynak szánt tanácsa, mely szerint inkább a pénzügyi válság kezelésével foglalkozzon, mert alig akad valaki, aki úgy „elkúrta” volna, ahogy ők, szánalmas. Kisebbségi komplexusok, rossz- indulat, káröröm, a nagyvonalúság teljes hiánya árad belőle. A rossz jegyekhez szokott kisdiák szokott ilyeneket mondani, amikor véletlenül sikerül a felmérő, s nem szalasztja el, hogy azonnal odaszóljon az éppen rossz osztályzatot kapott osztályelsőnek. Szlovákiának - Robert Fico koalíciós partnerei közbenjárására - 1998-ig elég rosszul állt a szénája, s nem emlékszem, hogy Magyarország a Ficóéhoz hasonló pitiáner, kárörvendő megjegyzésekkel illette volna. S az, hogy Robert Fico Magyarország pénzügyi gondjaival válaszol a magyar kormány kisebbségi status quóval kapcsolatos kérdéseire, egyenesen botrányos. Mintha azt mondaná ezzel, hogy déli szomszédunk szorult helyzete most feljogosítja a szlovák kormányt, hogy bármit lenyomjon a szlovákiai magyar kisebbség torkán. Pedig sem a magyar államháztartás gondjai, sem az MKP melléfogásai nem jogosíthatják fel a szlovák kormányt, hogy ignorálja állampolgárai egy csoportjának jogait és önérzetét. Ha Robert Fico és Ivan Gašparovič ezt nem érzik, saját sekélyességükről tesznek bizonyságot. Balkáni alsó JARÁB1K BALÁZS Minden jel szerint életbe lépett a B-terv Szerbiában az „elszakadt” Koszovóval kapcsolatban. A B-terv pedig nem más, mint az, hogy Észak-Koszovó, Kosovska Mitrovica központtal kiszakadna Koszovóból. Ha lehet két albán állam a Balkánon, miért ne lehetne két szerb is? Ugye milyen zseniális?! Nem az, de erről egy picit később. Belgrádnak azonban nincs más lehetősége, mint B-terwel előrukkolni, miután Oroszország - Szerbia legnagyobb támogatója és Koszovó függetlenségének ellenzője - elismerte Dél-Oszétia és Abházia függetlenségét az augusztusi grúz háború után. Ha Moszkva következetes szeretne lenni, akkor persze elismerné Koszovó függetlenségét is, de a kremli vezetőket nem ilyen fából faragták. Politikai következetesség helyett inkább arra biztatják a szerb vezetést, hogy próbálja szétszakítani Koszovói egy pici szerb és albán részre, valamint támogassa a Boszniai Szerb Köztársaság kiválását Bosznia-Hercegovinából. Ugye, milyen cuki?! Belgrád pedig, szpasziva balsoje továrisi, teszi is a dolgát, mintha nem venné észre, mibe is hajtja az új nemzeti önérzeti hullám. Mert az albánok, meg az EU nem fogják tétlenül nézni a szerb kísérletet. Az albánok által lakott dél-szerbiai Pre- sevo-völgyet például az albánok próbálják meg „elszakítani”, Macedónia albánok lakta részéről nem is beszélve - ha már lehet, csináljuk. A Nagy-Albánia álmot is le lehet porolni. Ezek után miért ne? Egyet nem lehet, amire a Balkánnak égető szüksége lenne - az EU-ba való integrációra. Moszkva csak nyer az ügyön politikailag - az EU nem Mokszva kelet-európai vadászterületével, hanem ismét a Balkánnal lesz elfoglalva. Nagyjából mindenki más veszt. Köztük Szlovákia is. Az ebben a kérdésben az orránál, meg az ország teljesen normális magyarjainál tovább nem látó szlovák külpolitika az eddigi Koszovóval és a Dél- Oszétia-Abházia duóval kapcsolatos „következetes” (értsd: elutasítjuk mind a kettőt) politikáját, mint tiszta alsóneműt hordta hetykén. Mert Koszovónak legalább az adminisztratív határai világosak voltak, a B-terv alapján azonban egy teljesen új miniterület jönne létre. Ha Koszovó precedens volt, akkor ez vajon mi lesz? Világ területileg kielégítetlen kisebbségei a szerbeknek tiszteeee-legj! Mi pedig hordhatjuk tovább a balkáni alsót - és már megint szennyesen.
