Új Szó, 2008. október (61. évfolyam, 227-253. szám)
2008-10-16 / 240. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. OKTÓBER 16. Külföld 9 Dőzsölt az MSZP Botrányos lakoma Budapest. A Fidesz az arcátlanság netovábbjának tartja, hogy lap- információk szerint az MSZP hétvégi válságkongresszusán fényűző lakomával kedveskedett magának. Erről Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője írt közleményében. Nyakó István, az MSZP szóvivője közölte: pártja a pénzpiaci válsággal, nem pedig a pártok közötti vitákkal akar foglalkozni. A Fidesz szerint miközben a kisebbségi kormány gigantikus megszorító csomagot készít elő, a szocialisták még az elhíresült söjtörinél is fényűzőbb falatokkal kényeztették magukat, bár Söjtör után az akkori pártelnök azt mondta, elég lett volna két pár virsli is. A tegnapi Blikk szerint most rókagombás sertésérméket, füstöltlazac-salátát és libamájat is feltálaltak. (MTI, ú) Afganisztánban a lázadás a déli és a keleti területeken túl átterjedt a Kabul körüli tartományokra A mostani akció, Laskargáh lerombolása aggasztó jel a NATO és az amerikaiak irányította szövetséges erőknek (SITA/AP-felvétel) Egyre rosszabb a helyzet összefoglaló New York/Kandahár. Afganisztánban a lázadás immár túlterjedt a tálibok hagyományos, az ország déli és keleti részeiben lévő erősségein, s hat év óta nem volt ilyen magas az országban elkövetett támadások száma. Ezt Kai Eide, az ENSZ-főtitkár afganisztáni kü- lönmegbízottja közölte a Biztonsági Tanács ülésén. A tálib fegyveresek Afganisztán déli részén egy héten belül már másodszor támadtak meg egy kulcs- fontosságú tartományi fővárost, s a kibontakozott heves harcokban 22 felkelő és 6 afgán rendőr meghalt. Másutt mintegy 70 lázadó halt meg a szövetségesek légicsapásában - közölték tegnap afgán illetékesek. A halottak többsége külföldi fegyveres volt. A tálib támadás rendőrségi ellenőrzőpontokat vett célba Hilmend tartomány székhelyén, Laskargáhban. Két nappal korábban a térségben több száz fegyveres gyűlt össze. A NATO-katonák a légierő segítségét kértékés a légitámadásokban 60 tálib vesztette életét. A világ legnagyobb ópiumtermelő területének székhelye elleni második támadás azt mutatja, hogy a tálibok továbbra is a nagy kormányzati központ lerombolására törekszenek. A tálibok a 2001-es, amerikai irányítás alatti megszállás óta ritkán indítottak nagyszabású támadást nagyobb afgán város ellen, eddig inkább kisebb falvakat és vidéki területeket igyekeztek ellenőrzésük alá vonni. Az afganisztáni brit erők egyik parancsnoka, Mark Carleton- Smith tábornok nemrégiben azt mondta, hogy az afganisztáni háború megnyerheteden. (MTI, ú) Nem ültek egy asztalhoz az oroszok és a grúzok Befuccsolt az értekezlet ÖSSZEFOGLALÓ Genf/Hága. Hektikusan kezdődött, s mint később kiderült, minden konkrét eredmény nélkül ért véget a nemzetközi Grúzia-érte- kezlet. Azonnali haladást senki sem várt, de arra sem számított senki, hogy az oroszok és grúzok között még egy találkozót sem sikerül megszervezni. Az AFP szerint erről az ENSZ szóvivője tájékoztatott. Mihaü Szaakasvüi grúz elnök Brüsszelben azt mondta, az oroszok egyszerűen otthagyták az értekezletet, ami bizonyítja: Moszkvának nem érdeke a diplomáciai egyeztetés. Az orosz delegáció meg sem jelent az EU, az ENSZ és az EBESZ védnöksége alatt szervezett konferencia nyitóülésén. A tanácskozás egy órán át nélkülük zajlott, s amikor az oroszok megjelentek, akkor már a grúzok nem voltak ott. A reggeli kezdés azért volt hektikus, mert egy ideig az is bizonytalan volt, megtartják-e a találkozót. A világszervezet szóvivője megerősítette a találkozó kezdetét, de nem válaszolt arra a kérdésre, ki vesz részt azon, valamint minden tárgyalófél ugyanabban a teremben gyűlt-e össze. Később kiderült, két külön találkozót tartottak, az egyik oldalon az oroszokkal és abházok- kal, a másikon a grúzokkal. Az ENSZ legmagasabb bírósága tegnap úgy döntött, hogy Oroszországnak és Grúziának meg kell védenie a civileket az erőszakos cselekményektől Grúzia szakadár területein, vagyis Dél-Oszétiában és Abháziéban, illetve az ezekkel határos övezetekben. A hágai Nemzetközi Bíróság Grúzia augusztus 14-i keresetére válaszul hozta meg ezt a rendelkezést. Tbiliszi sürgősséggel kérte, hogy a bíróság utasítsa Oroszországot az Abháziéban és Dél-Oszétiában kisebbségben élő grúzok megvédésére. A bíróság szerint azonban a szakadár területeken élő minden polgári személy veszélynek van kitéve. (ČTK, m, ú) Jörg Haider erősen ittas volt Bécs. Erősen ittas állapotban volt Jörg Haider karintiai tartományi elöljáró, amikor múlt szombaton halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Ezt állapította meg a News osztrák hírmagazin szerint az elvégzett igazságügyi orvosi vizsgálat. A hetüap mai számában megjelent, előzetesen ismertetett cikkben az áll, hogy a boncolási eredmény kimutatta: a jobboldali-populista politikus annyit ivott, hogy nem lett volna szabad volán mögé ülnie. A boncolást a klagenfurti ügyészség felkérésére a Grazi Egyetem igazságügyi orvosi intézetében végezték el, és egyebek között a testfolyadékok összetételét is megvizsgálták. A vérében 1,8 ezrelék alkoholt találtak. Az ügyészség már vasárnap bejelentette: Haider kétszeresen túllépte a szerencsétlenség helyszínén megengedett sebességet: 142 km/h sebességgel száguldott 70 helyett. (MTI) Megfélemlítik a Politkovszkaja-per ügyvédjét Újabb mérgezési kísérlet összefoglaló Strasbourg. Mérgezési kísérlet gyanújával feljelentést tett Karina Moszkalenko orosz ügyvéd Strasbourgban, miután higanyra emlékeztető anyagot talált gépkocsijában - közölték francia rendőrségi források. Az ügyvédnő a Novaja Gazeta meggyilkolt újságírónője, Anna Politkovszkaja családjának egyik jogi képviselője. Egy másik ügy miatt tartózkodik jelenleg Strasbourgban, ahol az Emberi Jogok Európai Bíróságán képviseli ügyfeleit. Bár Moszkalenko megerősítetté, hogy „egy higanyra emlékeztető vegyülettel” meg akarták mérgezni, nem kívánta az ügyet addig kommentálni, amíg a francia rendőrség nem folytatja le a szükséges vizsgálatokat. „Egyre rosszabbul érzem magam. A gyermekeim is rosszul vannak” - mondta. Az ügy nagyon emlékeztet Alekszandr Litvinyenkónak, a Kremllel szembefordult egykori titkosszolgálati tisztnek az esetére. Őt 2006 novemberében mérgezték meg polónium 210-es radioaktív izotóppal Londonban. A strasbourgi bíróság egyik helyettes ügyésze elmondta: az első laboratóriumi vizsgálatok alapján elképzelhető, hogy higanyról van szó, de ezt még egy további vizsgálatnak is alá kell támasztania. Szerinte viszont a talált mennyiség nem elégséges ahhoz, hogy súlyos egészségügyi problémát okozzon. (MTI, ú) Az EB új javaslata: százezer euróig garantálják a bankbetétek visszafizetését Válságcsúcs Brüsszelben Amerikai-európai csúcs is lesz Washington. Találkozóra hívta szombatra a Maryland állambeli Camp Davidbe George Bush amerikai elnök Nicolas Sarkozy francia államfőt és Jósé Manuel Barrosót, az EB elnökét. Mindketten elfogadták a meghívást. A megbeszélésen többek között a pénzügyi válságról lesz szó. Mindkét európai vezető Kanadából utazik az USA- ba; Barroso az EU-Kanada csúcstalálkozón, Sarkozy a frankofon országok találkozóján vesz részt az észak-amerikai országban, (m) Brüsszel. A Robert Fico vezette szlovák küldöttség részvételével tegnap délután megkezdődött az uniós tagországok állam- és kormányfőinek találkozója Brüsszelben. A kétnapos ülést ezúttal - az egyéb témákat háttérbe szorítva - az egyre terebélyesedő nemzetközi pénzügyi válság uralja. ÖSSZEFOGLALÓ A pénzügyi válság mellett napirenden szerepel az orosz-grúz helyzet, az uniós reformszerződés sorsa, valamint az EU klímavédelmi és energiahatékonysági céljainak megvalósítására szolgáló intézkedéscsomag, de az utóbbiakról minden várakozás szerint jóval kevesebb szó esik az eredetileg reméltnél. Ennek ellenére várható, hogy valamennyi témában közös következtetéseket fogadnak el a résztvevők. A találkozó előtti nyilatkozatokban az uniós vezetők a közös fellépés, az összehangoltság fokozását, az EU egységének erősítését tartották kiemelten fontosnak. Hangoztatták, hogy olyan kötelezettségre törekszenek, amely képes megnyugtatni a betéteseket. Nicolas Sarkozy, az ülésen elnöklő francia elnök is jelezte: konkrét intézkedések elhatározását váija a csúcstól. Angela Merkel német kancellár arról beszélt, egyetért azzal a felvetéssel, hogy az unión kívüli csúcsszinten, a nyolcak csoportját alkotó országok vezetői is vitassák meg a nemzetközi gazdasági helyzetet. Az Európai Bizottság tegnap százezer euróra javasolta növelni azt az értékhatárt, amelyig az EU garantálja a bankbetétek visszafizetését pénzügyi válsághelyzet esetén. Az EU brüsszeli végrehajtó testületé a csúcs előtt néhány órával kiadott javaslatával az uniós pénzügyminiszterek múlt heti elvi megállapodását ültette át hivatalos javaslatba, megtoldva azt az eredetileg elhatározott határ későbbi növelésével. Aminiszterek 50 ezer eu- rós határban állapodtak meg. Brüsszel most azt javasolja, hogy ez azonnal lépjen hatályba, egy év múlva pedig a határ emelkedjék 100 ezer euróra. Ajavaslatot a miniszteri tanácsnak és az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia. A tanács és a bizottság célja is az volt, hogy a jelenlegi válsághelyzetben a lehető legnagyobb mértékben megnyugtassák a befektetőket és betéteseket elhelyezett pénzükbiztonságáról. Anders Fogh Rasmussen dán miniszterelnök Brüsszelben nyilatkozott arról is, hogy országa - amely kidolgozott egy sokmilliárdos tervet a bankrendszer megvé- delmezésére - a mostani válságban annak az árát is fizeti, hogy kívül maradt az EU közös monetáris övezetén, az eurózónán. Úgy vélte, ennek politikai ára is van - az ország unión belüli befolyásának elmaradása az arányostól -, most pedig a gazdasági ára is láthatóvá vált, egyebek között a kamatok változásával. Rasmussen jelezte, még hivatali idejében (három éven belül) újabb népszavazást akar rendezni a dáneurócsadakozásról. (MTI,ú) Kanadában az előrehozott választások nem hoztak semmilyen változást Folytatódhat a kisebbségi kormányzás ÖSSZEFOGLALÓ Calgary/Montreal. Bejelentette a Konzervatív Párt választási győzelmét tegnap hajnalban Cal- garyben a kanadai kormányfő, aki az eredmények alapján továbbra is kisebbségben fogja kormányozni az országot. Stephen Harper közölte: az ellenzékkel együttműködve fog munkálkodni azon, hogy megerősítse a pénzügyi világválságban megtépázott kanadaigazdaságot. A parlamenti többségre támaszkodó kormányzáshoz a konzervatívoknak a 308 fős törvényhozásban 155 mandátumot kellett volna szerezniük, de csupán 143-at sikerült (az eddigi 127-tel szemben). Legfőbb riválisaik, a liberálisok 77 mandátumhoz jutottak, a Québeci Blokk 49, míg az Új Demokraták 37 mandátumot szereztek. Két független képviselő is bekerült az új törvényhozásba. Harper a választást abban a reményben hozta előre, Harper a feleségével (Reuters) hogy a kormány megerősíti pozícióit, és így megszabadul a kisebbségi kormányzás nyűgjétől. Azonban a világválság keresztülhúzta a kormánypárt számítását. A konzervatívok gondjai aligha oldódnak meg, Harper továbbra is arra kényszerül, hogy megszerezze az ellenzék támogatását a törvények és a költségvetések elfogadásához. Győzelmének súlyát viszont növeli az, hogy ő az első nyugati hatalom vezetője, akinek meg kellett mérettetnie magát a globális pénzügyi válság kitörése után, és győzni tudott. Stephane Dion, az ellenzéki Liberális Párt vezetője Montrealban elismerte pártja vereségét, gratulált az újraválasztott kormányfőnek, és egyben felajánlotta maradéktalan együttműködését a gazdaság számára oly nehéz időkben. Dión úgy értelmezte az eredményt, hogy a kanadaiak megbízták: legyen továbbra is az ellenzék vezetője, ő pedig hajlandó ismét vállalni ezt a feladatot. Ebből ítélve a pártvezető nem kíván lemondani tisztségéről, holott a liberálisok 1984 óta a legrosszabb választási eredményüket érték el. (MTI,ú) RÖVIDEN Legyűrték a légi kalózt Isztambul. Hatalmába akart keríteni egy gépeltérítő tegnap egy török repülőt, de az utasok ártalmatlanná tették a légi kalózt, és a gép rendben földet ért célállomásán. A Turkish Airlines gépe a törökországi Antalya üdülőhelyről Szentpétervár felé tartott 162 utassal a fedélzetén. A gépeltérítő -egyes hírek szerint ittas volt - azt állította, robbanószer- kezet van a testére erősítve. Az utasok végül közös erővel leteperték, és a gép gond nélkül folytatta útját, majd landolt Oroszországban. A fenyegetőzőnél nem találtak robbanószert. (MTI) Szándékos ködösítés Washington. Az amerikai és az iraki tárgyalóküldöttség megállapodott az amerikai katonák iraki jelenlétét január után is lehetővé tevő biztonsági egyezmény tervezetéről. A dokumentum szerint az amerikai katonáknak június végéig ki kell vonulniuk az iraki városokból, és 2011. december 31-ig távozniuk kell az arab országból, hacsak a bagdadi kormány nem kéri, hogy maradjanak. Kompromisszum született az egyik legvitatottabb kérdésben, az amerikai erők büntetőjogi mentességében is - mondták nevük elhallgatását kérő amerikai tisztségviselők. Az iraki hatóságoknak korlátozott lehetőségük lesz arra, hogy eljárást indítsanak azokkal a szolgálaton kívüli amerikai katonákkal szemben, akiket azzal vádolnak meg, hogy bűncselekményt követtek el támaszpontjukon kívül. A Pentagon civil alkalmazottaira viszont ugyanazok a mentességek vonatkoznak majd, mint a külügyminisztérium munkatársaira a diplomáciai kapcsolatokról szóló bécsi konvenció alapján. A kompromisszumot szándékosan fogalmazták meg vázlatosan, hogy mindkét fél azzal érvelhessen, kiharcolta azt az engedményt, amitakart. (MTI) Háború lesz egy templomért? Preah Vihear. Ismét tűzharcba keveredtek tegnap kambodzsai és thaiföldi katonák a két ország közötti vitatott határszakaszon, a XI. századból származó Preah Vihear templom közelében a felek egymást vádolják az incidens kirobbantásával. A több órán át tartó lövöldözésnek halottai és sérültjei is voltak. A thaiföldi hadsereg közölte, szükség esetén készen áll a háborúra, a légierő vadászgépeit országszerte riadókészültségbe helyezték. A szállító repülőgépek is készenlétben vannak, hogy a harcok fokozódása esetén kimenekítsék a határövezetben élő lakosságot. A viszály hátterében az áll, hogy a hágai Nemzetközi Bíróság 1962-ben Kambodzsa fennhatósága alá helyezte a vitatott hovatartozású templomot, de a döntést Bangkok sohasem fogadta el. (MTI)