Új Szó, 2008. október (61. évfolyam, 227-253. szám)

2008-10-14 / 238. szám, kedd

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. OKTÓBER 14. Vélemény és háttér 7 FIGYELŐ Tömeggyilkosság a birtokon Erőfeszítéseket kíván tenni magyar zsidó kényszermunká­sok 1945 márciusában az ausztriai Burgenlandban, a ro- honci kastélyban történt lemé­szárlásának tisztázására Habs- burgFranciska. A Thyssen-Bomemisza csa­ládból származó bárónő - Habsburg Károly felesége - a Profil osztrák hetilapban meg­jelent interjúban elmondta: a szomorú esemény körülmé­nyeinek pontos feltárása érde­kében kapcsolatba lépett kü­lönböző kutatókkal. Felkérte Lothar Beckel történészt, ko­rabeli légi fotók és mai műholdas felvételek összeve­tésével kísérelje meg felderíte­ni az áldozatok sírját. A mé­szárlás a bárónő nagynénje, Batthyány Margit rohonci bir­tokán zajlott le 1945. március 24-én. Bár a tragédia körülmé­nyei máig vitatottak, David Litchfield brit újságíró több cikket és könyvet írt róla kuta­tásai alapján. Állítása szerint a grófnő azon a napon több ma­gas rangú nácit látott vendégül a kastélyban, és a helyi Gesta- po-főnök, Franz Podezin ötlete volt, hogy szórakozásként ren­dezzenek öldöklést a pincék­ben elszállásolt magyar zsidók között. A mészárlás mintegy száznyolcvan áldozatot köve­telt, Podezin állítólag saját ke­zűleg válogatta ki a hóhérokat. Néhány nappal később szovjet egységek vonultak be a faluba. A meggyilkolt magyar zsidókat eredetileg Kőszegről vitték vo­naton Burgenlandba, hogy védvonalat építsenek a Vörös Hadsereg ellen. Mire azonban elérték a területet, túl betegek és fáradtak voltak ahhoz, hogy tovább hajtsák őket. Az erede­tileg hatszáz fős transzport egyharmada annyira legyen­gült, hogy Rohoncba szállítot­ták, majd még aznap este meg­gyilkolták őket. Az áldozatok maradványait a mai napig nem találták meg. Történészek kö­zött komoly vita bontakozott ki a mészárlásról; többen vitatják a brit újságíró elméletét. A ber­lini antiszemitizmus történetét kutató Wolfgang Benz szerint „az egész csakpletykákon és át­tételes információkon alapul”. Az Osztrák Ellenállás Doku­mentációs Központjának mun­katársa, Winfried Garscha sze­rint a tömeggyilkosságra való­ban sor került, de nem ilyen kö­rülmények között: a kivégzé­sekről már jóval korábban megszületett a döntés. Franz Podezin 1945-ben - feltehető­en a grófnő segítségével - el­tűnt, szemtanú pedig nemigen akad: az áldozatokat 18 zsidó­nak kellett eltemetni, akiket aztán másnap szintén kivégez­tek. Az osztag egyetlen életben maradt tagját 1946-ban meg­gyilkolták. Az ügyben felemel­te a szavát a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ is, köve­telve a tömeggyilkosság teljes és pontos feltárását. Az intézet szerint a korábbi nyomozáso­kat furcsa módon leállították, vádat senki ellen sem emeltek. (Batthyány Margit grófnő 1989-ben Svájcban halt meg.) A burgenlandi telepü­lés lakosai továbbra sem haj­landók részt venni a vizsgála­tokban. Habsburg Franciska az interjúban közölte, legfőbb célja az, hogy az áldozatokat méltó körülmények között le­hessen eltemetni, megadva nekika végtisztességet, (mti) A választók a sorozatos korrupciós botrányokat is elnézik a kormánynak Fico, a mázlista A szlovák miniszterelnök­nek és kormányának, mi­óta több mint két éve hata­lomra kerültek, vagyis be­leültek a készbe, szinte minden sikerül. Folyton mázlijuk van, mintha min­den összejönne nekik. A szerencse forgandó - tartja a közmondás, de lesz ha­sonló pechsorozatukis? GÁL ZSOLT A Fico-kabinet egy felívelő pá­lyán levő országot vett át 2006-ban. Az előző két Dzurinda- kormány levezényelte a gazdasá­gi átalakulást, az euroatlanti in­tegrációt, és átfogó reformprog­ramjával a térség éllovasává tette Szlovákiát. Aztán jött a korábban mindent kritizáló Fico és csapata, hogy learassa a babérokat. Tíz- százalékos gazdasági növekedés, negyedmillió új munkahely, nö­vekvő bérek és ezzel párhuzamo­san emelkedő költségvetési bevé­telek. Tízmilliárdokkal többet le­het osztogatni, miközben ugyan­ilyen nagyságrendben csökkent­hető a büdzsé hiánya. De ez még mind nem elég. A kormány újabb rohamra indul a második nyugdíjpillér ellen, s ka­póra jön neki a világméretű pénz­ügyi válság. A kormány sorozato­san keveredik korrupciós botrá­nyokba, de választói mindent el­néznek neki, az ellenzéket pedig belső konfliktusai gyengítik. Fico eleinte hezitál az euró bevezeté­sével kapcsolatban, végül kormá­nya mégis elkötelezi magát a 2009-es céldátum mellett. Jelen­leg a piacokon végigsöprő pánik- hangulat komolyan megingathat­ta volna a szlovák korona árfo­lyamát (lásd a forint bukdácsolá­sát), de mivel már az euró előszo­bájában vagyunk, s mindenki csak az átváltásra vár, a fizetőeszkö­zünk köszöni szépen, jól van. Fi- cónak megint mázlija volt. Kér­dés, meddig tart a szerencse, meddig lehet más tollával ékes­kedni. A jövő évi költségvetés ter­vezete mindenesetre arról tanús­kodik, hogy a koalíció olyan jó helyzetben örökölte meg az or­szágot elődeitől, hogy egy válasz­tási ciklusban nagyon el se tudja rontani a dolgokat, bármennyire igyekszik is. Némi remény mutatkozik a jö­vő évben, amikor köztársasági elnököt és az Európai Parlament képviselőit választjuk. Már per­sze azok, akik egyáltalán elmen­nek szavazni, mert 2004-ben az euroképviselők választásán sike­rült beállítanunk a negatív re­kordot, minden idők legalacso­nyabb részvételi arányával. Első­re nem rossz, mondhatnánk cini­kusan, de a közeljövőben komo­lyabb tétje lesz a két választás­nak. A szavazásra jogosultak ko­moly jelzést küldhetnek a kor­mánynak, mert a koalíciós pártok és Gašparovič igenis verhetőek jövőre, de ehhez a hatalommal elégedetlenek magas részvételé­re lenne szükség. Kérdés, hogy az emberek elé­gedetlensége lesz-e olyan szintű, hogy tíz percet feláldozva drága idejükből elmenjenek véleményt mondani Fico kormányzásáról. Ha igen, akkor ez akár egy komoly vereségsorozat kezdete is lehet a koalíció számára, különösen, ha becsúszik néhány váratlan prob­léma, vagyis Ficónak pechje lesz. Elvégre nem lehet örökké szeren­csés. Ehhez azonban nemcsak pa­naszkodni kell, például a szlová­kiai magyaroknak, hanem élni a jogaik adta lehetőségekkel és el­menni szavazni. A kastélyt a Beneš-dekrétumok alapján vették el a 11. világháború után Múzeum lesz a kastélyban KOKES JÁNOS A cseh állam köteles visszaadni eredeti tulajdonosának a Prága melletti Kolodéjében álló barokk kastélyt, amelyet az ötvenes évek óta a kormány használ. A prágai fellebbviteli bíróság az alsóbb tes­tület korábban hozott döntését hétfőn megerősítette. Az alsóbb szintű bíróság január­ban elutasította a kormány felleb­bezését az ellen, hogy a prágai ka­taszteri hivatal tavaly nyáron a kastély visszaadásáról rendelke­zett. Á fővárosi bíróság szerint bi­zonyítható, hogy a hatóságok fél évszázaddal ezelőtt visszaéltek a Beneš-dekrétumokkal. „A kastély valószínűleg múze­ummá alakítjuk át, hogy látogat­ható legyen” - mondta újság­íróknak a döntés után Vítézslav Kumpera, az egykori tulajdono­sok utóda. A nevezetes kastélyt, amely az elmúlt évtizedek folyamán számos fontos politikai esemény színhelye volt, a Beneš-dekrétumok alapján vették el a II. világháború után az akkori tulajdonostól, Antonín Kumperától. A volt tulajdonos unokája, Vítézslav Kumpera több mint másfél évtizede követelte visszaadását, de sikertelenül. Bár a telekkönyvi hivatal már tavaly olyan döntést hozott az ere­deti tulajdonos leszármazottai ál­tal előterjesztett új dokumentu­mok alapján, hogy a barokk kas­tély visszajár a Kumpera család­nak, amelytől 1948-ban elvették a hozzá tartozó gazdasági épületek­kel és kiterjedt parkkal együtt, a kormány bírósági úton megtá­madta a döntést, és nem akarja ki­adni a vitatott ingatlant. A hatályos jogszabályok szerint érinthetetlen Csehországban a Beneš-dekrétumok által államosí­tott vagyon. A Kumpera család ügyvédei azonban évek óta azt ál­lítják, hogy ebben az esetben visszaéltek a korabeli hatóságok a dekrétumokkal. Két évvel ezelőtt sikerült felkutatniuk egy jegyző­könyvet, amely egy 1948. novem­ber 17-i titkos megbeszélést rögzít. Az akkori igazságügyi miniszter, a pénzügyminiszter és a kastély ál­lami kezelője közösen megállapí­totta ezen a találkozón, hogy bár erre az ingatlanra nem vonatkozik a dekrétum, mégis el kell kobozni, mert az államnak „tervei vannak vele”. A bíróság és a telekkönyvi hivatal e bizonyíték alapján visszaadta tavaly a kastélyt az ere­deti tulajdonos unokájának. Az utolsó tulajdonos, Antonín Kumpera - a harmincas években a Walter fegyvergyár igazgatója - a II. világháború előtt vette meg a kastélyt. A csehszlovák belügymi­niszter már 1947-ben kiköltöztet­te onnan, s az állambiztonsági hi­vatal vette használatba az épüle­tet. Az ötvenes évek elején börtön­ként is szolgált. A kormány 1955-ben vette át az értékes ingat­lant, s a felújítás után hivatalos ál­lami rendezvényekre, valamint fontos tanácskozásokra használta. Az épület olykor üdülőként is szol­gált a legfelsőbb állami vezetők számára, még a rendszerváltás utáni években is. KOMMENTÁR Káeurópa shopping-ágon JARÁB1K BALÁZS Múlt héten Angela Merkel kancellár Szent Pétervárott beadta Németország derekát Oroszországnak. Pontosabban, Németor­szág vétót emel Grúzia és Ukrajna NATO-tagállami terve ellen a decemberi NATO-csúcson. Ezzel Berlin tulajdonképpen elismerte Moszkva „fennhatóságát” a volt Szovjetúnió területe felett, így fest az Európa keleti végein mostanra kialakult politikai álla­pot. Az EU eddig sem volt hajlandó rászánni magát Ukrajna tagsá­gának formalizálására, a dühöngő hitelválsággal pedig lehetet­lenné vált a majd ötvenmilliós keleti szomszéd integrációjának le- nyeletése az európai szavazókkal (és adófizetőkkel). Ráadásul a narancsos ukrán elit maga követett el mindent, hogy az EU és a NATO ne vehesse komolyan az országot, illetve kormányát. Ti- mosenko kormányfő és Juscsenko elnök tehetetlenségig fajult po­litikai vitáját az elnök egy, a narancsos forradalom óta immár a harmadik, előrehozott választás kiírásával oldotta fel. És jött a hitelválság. A kapitalizmus legyőzte a kommunizmust, majd saját magát. A gazdasági válsággal küzdő Németország pe­dig nem képes és nem hajlandó a keleti végeken konfliktusba bo­nyolódni Oroszországgal. Sokkal fontosabb neki a Franciaország­gal közösen gründolt európai gazdasági projekt (az EU), és ehhez az kell, hogy a keleti végeken „béke” legyen. Mivel a grúz háború pontosan jelezte, a katonailag teljesen lefoglalt (és gazdaságilag elfoglalt) Amerika képtelen bármiféle garanciát nyújtani a térség­ben, Németország inkább megfelelt (hasonlóan a második világ­háborút megelőző Molotov-Ribbentrop paktumhoz). Moszkva alighanem nem hagyja ki ezt a fórt (sem), hogy a térségben hely­reállítsa hatalmát. Annál könnyebben teheti, mert a hitelválságra hivatkozva tovább erősíti saját izolációs politikáját, és ezzel a Nyugat gazdasági nyomását könnyedebben előzheti meg. Mert a nyersanyagban dúsgazdag Oroszországnak nem lesznek likviditási problémái. Persze nyugati innováció nélkül befuccsol az energiabiznisz, de mivel az oroszok hajlandók rosszabbul élni a nehezen visszaszerzett nemzeti önbecsülésük érdekében, rövid­távon ők profitálnak politikailag a mostani válságból. Ezt a hitel­ből eddig túlságosan nagy lábon élő, tunya európai nehezen érti meg, ha egyáltalán megérti. Moszkva, különböző félhivatalos csatornáin keresztül eddig is fo­lyamatosan fektetett be stratégiailag fontos (főleg energia) ágaza­tokba a szomszédos országokban és előszeretettel vásárolt terüle­tet. Ukrajna volt eddig is a legfőbb felvásárló-terület, ahol az oro­szok közben a narancsos politikai elit legfontosabb szponzoraivá (sic!) is avanzsáltak, elsősorban a belső konflitust és széthúzást támogatva. A Kreml hivatalossá teszi ezt a „vásárold fel, kend és oszd meg” politikát a régióban. A kérdés csupán az, milyen tágan értelmezik az oroszok a régiót. Nem véletlenül kapálóznak a balti országok, de Németország garanciája nélkül baj lehet Közép-Eu- rópában is. Számtalanszor leírták már - az oroszok itt már a spájz- ban vannak, garantálva a politikai elit számára a bizniszt ebben a hitelben ínséges időben. Rebesgetik, hogy az OTP elleni múlt heti támadás mögött orosz tőke áll, és az osztrákokat (OMV, Raiffai- sen) az oroszok már tulajdonképpen fel is vásárolták. Németországot talán az győzheti meg, ha a NATO (vagyis az Egye­sült Államok) hajlandó katonákat telepíteni Észtországba. Ha si­kerül katonákat kivonni Irakból, az amerikai külpolitika minden bizonnyal jobban figyel az orosz veszélyre. Addig viszont jönnek az oroszok és shoppingolnak. Mi pedig szívhatunk. TALLÓZÓ MLADÁ FRONTA DNES Az orosz diplomácia továbbra is a szovjet koncepció alapján működik - állítja Karel Schwar­zenberg cseh külügyminiszter a Mladá Fronta Dnes című liberá­lis cseh napilapban megjelent in- teíjújában. „Putyin kormányfő egykor kijelentette, hogy a XX. század legnagyobb tragédiáját a Szovjetunió szétesése jelenti. Az orosz külpolitika továbbra is eb­ből indul ki. És ez bizony egy na­gyon bátor kijelentés, ha figye­lembe vesszük, hogy megéltünk két világháborút” - indokolta vé­leményét a cseh diplomácia ve­zetője, aki ugyanakkor elismer­te, hogy Oroszország sokat ve­szített a Szovjetunió szétesése­kor a kilencvenes években. Schwarzenberg rámutatott: Oroszország mai kaukázusi poli­tikáját olyan érvekkel indokolja, amelyeket egykoron a franciák és az angolok használtak Afriká­ban: feladatunk, hogy rendet tartsunk a térségben. A „szeren­cséseknek természetesen más a véleményük erről” - mondta a külügyminiszter. Leszögezte: Oroszországnak nincs joga úgy eljárni Grúziában, ahogy azt te­szi, ezért az Európai Unió elítélő álláspontja helyes. A grúz-ab­ház és a grúz-oszét együttélést „konföderációs” alapon lenne a legjobb megoldani, de félő, hogy Moszkva már döntött a két régió Oroszországhoz csatolásáról. Schwarzenberg szerint a kauká­zusi konfliktus valószínűleg na­gyon elhúzódik, megoldása hosszú távú, az Európai Uniónak következetesen ki kell tartania álláspontja mellett. Moszkvával tartani kell a párbeszédet, de tudtára kell adni, hogy a játék- szabályokat az oroszok sértették meg. Moszkva „szovjet” nagyha­talmi külpolitikájának egyik bi­zonyítéka az is, hogy az oroszok jelenlétéről a Csehországban lét­rehozandó amerikai radarállo­máson Washingtonnal akart tár­gyalni. „Ez számunkra el­fogadhatatlan” - mondta a cseh külügyminiszter. Oroszország ma leginkább a saját maga szá­mára veszélyes. Ha a NATO megszűnne vagy meggyengül­ne, akkor az orosz veszélyt más­képpen látnám - jegyezte meg Schwarzenberg. A cseh politikai vezetés nem egységes a kauká­zusi konfliktus megítélésében. A kormánytól eltérően Václav Klaus államfő azt hangoztatja, hogy a konfliktus kirobbantásá­ért a grúz államfő viseli a leg­főbbfelelősséget. (kés)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom