Új Szó, 2008. október (61. évfolyam, 227-253. szám)
2008-10-11 / 236. szám, szombat
12 Szalon ÚJ SZÓ 2008. OKTÓBER 11. www.ujszo.com ZENE A SZALONBAN Tangó, gúzs és kötéltánc CSEHY ZOLTÁN Chester Biscardi, ez a kiváló amerikai zeneszerző (október 19-én ünnepli 60. születésnapját) előbb angol és olasz irodalmat tanult, csak azután fordult a zenéhez. Ez a szövegcentrizmus erőteljesen hatott zenéje eredendően intellektuális karakterére. Jeles tanárai közt találjuk Krzysztof Pendereckit és Torn Takemitsut is. Kezdeti korszakát (a 70-es évek közepétől számítva) fokozott in- tellektualizmus és kísérletező kedv jellemezte. Nagy kaland volt számára T. S. Eliot és Cesare Pavese költészete, s verseik zenei szerkesztésmódjából sajátos kom- pozíciós elveket vezetett le. Ilyen alkotás például a zenekarra írt At the Still Point (1977) vagy a Mesti- ere (1979) című zongoradarab, mely Pavese II mestiere di vivere című művén alapszik. Dante hatását tükrözi a Trasumanar című (1980), ütősökre és zongorára komponált darab, mely az emberi lét érzéki és intellektuális dimenzióit ütközteti a transzcendencia kifürkészésére szolgáló kontemp- lációval. A 80-as években az amerikai tradíció kérdései iránt mutat fogékonyságot: az 1983-ban komponált Zongorakoncert Gershwin és Copland nyomán keletkezett. Az 1984-es Incitation to Desire (Tango) című, érzékeny dallamívű, számos felvételen megörökített melodikus zongoradarabja (Yvar Mikhashoffnak írta) egyike legfülbemászóbb alkotásainak. Zenéjében erőteljes a keleti kolorit, kivált a japán szín: a nüan- szos szerkesztés, az áttetsző zeneszövés, ez kivált az 1987-ben írt Trover so című zenévé transzformáit japán tájképében érződik. Nevezetes dalokat komponált többek közt Emily Dickinson, Denise Levertov, Allen Ginsberg, Carl Sandburg versehe. Az 1994-ben komponált olaszos karakterű, nyolc részből álló Nelgiardino della vita egy Sesto Fiorentino-beli villa (a Corsi-Salviati villa) költői ábrázolása számos üde ötlettel. Zeneileg talán legkifinomultabb alkotása a Tight-Rope (1985) című kamaraopera kilenc képben, melyet 1985 október 5-én mutattak be. A főszereplő színész egy Luther Dane nevű kultikus költő megformálására készül, keresi a karakterét, kutatja a jellemét, miközben saját identitását is igyekszik megtalálni. Dane valóságos kultúrhé- rosz, rejtélyes körülmények közt nyoma veszett, halottnak tartják. Életéről életrajzi filmet forgatnak. A színész már a forgatás első napján kétségbeesik: képtelen hitelesen megformálni az általa is istenített személyt. A magára hagyott színész hosszasan töpreng, ám egyszer csak elébe toppan Luther Dane. „Mindnyájan kötéltáncosok vagyunk” - énekli a színész, s mesterségét a halálosan komoly cirkusz regiszterében értelmezi újra. S ha a művész ezer énjében létezik, vajon van-e sajátja is, vagy még legőszintébb pillanataiban is csak játszik? A kifeszített kötél többszörösen szimbolikus értelművé válik. A költő felajánlja segítségét a színésznek, miközben azt ígéri, felfedi valós életét, érzelmeit és halála titkát is. Dane megrendezte a halálát: azt szeretné, ha benne élhetne tovább énjének legendává nemesülő része, de a valós alapokra támaszkodva. Számos esemény, történetfoszlány, alak elevenedik meg Dane múltjából: a kirobbanó költői karrierje képei, egy hetyke riporter, egy csábító menedzser, Sara, a költő első szerelme, Kathryn, az érett szerelem, egy érzékeden és egy komoly kritikus, Willie, az alkoholista ivócimbora. Mindannyian egészen más, sok ponton ellentmondásos képet őriznek ugyanarról az emberről. A színész lassan megérti, miért kellett a „halálba” menekülni ebből az életből. A két személy, a költő és a színész fokozatosan eggyé válik, szinte észrevehetetlen lesz a különbség köztük, s mire Dane váratlanul eltűnik, a színész már úgy érzi, hogy sikerült az átváltozás, most már pontosan tudja, mit kell till point (Fénykép: www.myspace.com/chesterbiscardi) mondania és cselekedni, hiszen Dane immár benne él. Az opera az identitáskeresés intellektuális drámája: a színész ugyanolyan személyiségzavarokkal küzd, mint az, akit eljátszik. Az én rákopírozható-e maradéktalanul egy másik én-re, mely viszont jóformán csak folyamatosan szerepekből áll és nincs állandó, csak mindig alkalmi integritása? Az operát az University of Wisconsin megbízásából írta a szerző: a zene tanszék fennállásának 90. évfordulóját tisztelve meg így. A kritika szerint a mű zenei anyaga Floyd, Menotti és Bernstein világával rokon szálakat mutat, s elsősorban a szöveg értelmi és dramaturgiai igényeihez igazodik. Biscardi lélekábrá- zolása kitűnő, a szent, a szerető és az idióta karakterjegyeit magában hordozó költő alakja rendkívül plasztikussá válik. A zene kifejezetten érzelmes, bensőséges, a hangszerelés eleven és kifejező. A költő áriája az 1. felvonás végén (I did not intend to be a poet) feledhetetlen. FOLYOIRAT-AJANLO A tigris meg a szelid őz (és a muffin) CSANDA GÁBOR Most az örül igazán, aki az irodalmat meg a természetet is szereti; mondjuk, aki (mint példának okáért én) olvasgatás közben, mintegy pihenőként természetrajzi filmeket nézeget a tévében. A Szőrös Kő idei harmadik számát ugyanis természetfilmekbe ülő képekkel ülusztrálták; a képek Szabó Vince alkotásai, a hátsó borító két fényképe a folyóiratot tördelő Juhász R. Józsefé. Ezen belül, amint arra az első belső borító főszerkesztői bevezetője nemcsak utal, hanem rámutat (Ránk fér egy kis kritika címmel), a kritika kerül a középpontba, valamint a kritikus-utánpótlás: a lap kilenc olyan recenziót, könyvismertetőt, bírálatot, ajánlót közöl, melyek egytől egyig a szakmával most ismerkedő kezdők dolgozatai, a komáromi Selye János Egyetem magyar szakos hallgatóinak tollából. H. Nagy Péter bevezetőjéből azt is megtudjuk, hogy ezek a komáromi egyetemisták irodalomkritikát is tanulnak, s bár nyü- ván más szlovákiai magyar szakokon belül is van irodalomkritikai szeminárium vagy kurzus (hogy volt, abban biztos vagyok, hogy van, abban nem), ennek gyakorlati hasznát az utóbbi két évtizedben most látom először. A Kő kövön rovatban így kerül szóba Z. Németh István Kis magyar cyberpunk című prózakötete (Deisler Szilvia beleérző és érzékletes ajánlójában), Bereck József A galambszelídítő című prózakötete (Major Imre recenziójában, mely technikájában és fogalmazásában kritikusi olvasói tapasztalatokat hasznosít), a 1111 Csalló- köz-Partium című antológia (Cserman József olvasatában, aki ugyan megkerüli a kötet partiumi részeit, s csak a csallóköziekre figyel, de úgy értékel, hogy sikerül teijedelmileg rövidnek maradnia), az Ördögváltozás Csíkban című erdélyi antológia (Homyák Eszter szövege a közönség előtt hangosan előadható könyvbemutató műfaját képviseli, kiválóan), Békés Pálnak A Bölcs Hiánypótló című meseregénye (Vas Kinga élvezetes, keresetlenül természetes nyelvű könyvajánlója eléri célját, felkelti a mű iránti olthatatlan kíváncsiságot), az Egy ékszer, egy város című L. N. Peters-fantasyre- gény (ezen Nagy Bianka a bírált műből vett idézetekkel érvelve veri el a port, nagyon frappánsan), a Tótumfaktum című Charles Bu- kowski-regény (ezt Szetei Zsuzsanna a rajongó műélvező hangján szólaltatja meg), Vujity Tvrtko Pokoljárás című non-fiction kötete (Szabó Krisztina hozzáértésére vall, hogy az ismeretterjesztés és -népszerűsítés eszközeit mozgósítva ajánlja a könyvet), végül A legfinomabb muffinok receptjei című szakácskönyv (Wiener Lívia tárgyszerű, a szerzői ént háttérben tartó ajánlójában). A lap fedélborítójának illusztrációi a fentieket figyelembe véve is jelzésértékűek: a méhecske látszólag nektárt gyűjt (a maga hasznát keresi), ugyanakkor beporozza a virágot (annak hajtva hasznot), vagyis a H. Nagy Péter által többször értelmezett élőskö- dés (tudnüllik hogy a kritika másodlagos, csak parazitái a létező művön) szemléletes cáfolata-ár- nyalása; a hátsó borító két tátott pofájú krokodilja (a kritikus mint falánk fenevad?) pedig talán bővebb kifejtésre sem szorul, bár az egyik képen két krokodil látható, egy elesett, mintha élettelen kicsike, és egy megtermett, amely ezt a kicsit az állkapcsai közt tartja - eldöntendő, vajon a nagyobbik most pátyolgatja-e a kisebbet (amiként a főszerkesztő a kritikuspalántákat), avagy mint életképtelent egyszerűen elfogyasztja. Természetesen nem hiányozhat a lapból a Startkő című, az írást próbálgató fiatal szerzők rovata sem. Jó ezt látni és olvasni. Megfontolt és következetes szerkesztői álláspontra vall (és a Szőrös Kő korábbi szerkesztőinek a felfogását is dicséri), hogy a folyóirat, minden újítása és folyamatos változékonysága mellett kitart eredeti koncepciója mellett, s már a tizenharmadik évfolyamát írva őrzi fő profilját, a fiatal írók felkarolását. E tekintetben példaértékű és példátlan a nyomtatott irodalmi periodikák közt. Egyébiránt meg látható, milyen jól megfér egymás mellett az, amit profinak gondolunk azzal, ami kezdőnek van titulálva. Hogy ezek, a tigris meg a szelid őz, alkalmasint nem egymás ellentétei. A többletről röviden (sorolni is sok): Bárczi Zsófia hozzászólása a líravitához, Nyugat-blokk (Tőzsér Árpád és Bárczi Zsófia a 100 éves a Nyugat című, a Szlovákiai Magyar írók Társasága és a Selye János Egyetem által rendezett kerekasz- talfórumon elhangzott előadása), a kritikarovatban L. Varga Péter és Nagy Kata, a lap sci-fi pályázata három különdíjasának szövegei, Z. Németh István versei, Ardamica Zorán kisprózái, Sütő Csaba András verse, Mócsai Gergely verse, Szalay Zoltán novellája, Dániel Hevier versei (Serki Renáta fordításában), folyóirat-ajánló (Partitúra, Prae), könyvajánló (Pomo- gáts Béla Cselényi-monográfiája, az Idegen [látványjvilágok című, science fiction- és cyberpunkfil- meket taglaló tanulmányok könyve, Bárczi Zsófia Szellemidézés című, Mécs László-tanulmányo- kat egybegyűjtő kötete, Halmai Tamás Közelítések, távlatok című tanulmánykötete), rendezvényismertető.. . Ha engem kérdeznek, Halmai Tamás Egyenes labirintus című sci-fijére szavazok, valamint Ardamica Zoránnak A eltökélt király című szövegére meg a Szökte- tés Alkatrészből című Z. Németh István-vers harmadik szakaszára (,Á kutyám sétáltat engem, / s engedi csontomat ennem, / elüt a gyorsvonat bennem / ó, mennyi időt!”). Igaz, ha engem kérdeznek, a Szőrös Kőnek ehhez a számához egy muffint is csomagoltam volna. (Vagy két muffint.)
