Új Szó, 2008. október (61. évfolyam, 227-253. szám)
2008-10-11 / 236. szám, szombat
wvw.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. OKTÓBER 11. Szalon 13 KÖNYV A SZALONBAN A Tamás bátya kunyhójától a szocializmusig GALO VILMOS Vlagyimir Iljics Uljanov, ismertebb nevén Lenin, kétségkívül a XX. század egyik legjelentősebb történelmi alakja volt. Döntő érdemeket szerzett a világ első kommunista rendre épülő állama, a későbbi Szovjetunió létrehozásában, kezdeményezésére jött létre a Kommunista Internacionálé, mely a bolsevista tanok Európa-, majd világméretű terjesztését szolgálta, elméleti írásait pedig a kommunisták világszerte bibliaként használták. Nélküle bizonyosan másként alakult volna a világ múlt századi történelme. Életét mindeddig számos könyv számtalan felfogásban tárgyalta. Minden kétséget kizárólag hibásak azok a - főként egykori hivatalos szovjet történetírók tollából származó - megközelítések, melyek Lenint makulátlan gondolkodóként, politikusként és humanistaként igyekeztek bemutatni, ugyanúgy helytelennek tűnik az egykori kommunista pártvezérnek a hatalom megszállottjaként és véreskezű pszichopataként való bemutatása (Richard Pipes), nem is beszélve a Lenin tetteit részben zsidó származására visszavetítő szerzők munkáiról (pl. Valentyin Szolouhin). Mindezek mellett természetesen számos kiegyensúlyozottabb szemléletű munka is napvilágot látott. Ezek közé tartozik Robert Service 2001-ben angol nyelven megjelent Lenin. Egy forradalmár életrajza című biográfiája is, mely fordításban tavaly került a magyar könyvesboltok polcaira. Az oxfordi történelemprofesszor a kilencvenes években kutathatóvá vált orosz levéltárak addig feltáratlan anyagait is felhasználva egy minden eddiginél részletesebb Lenin- képet nyújt át az olvasónak. A szerző a politikai gondolkodó és a gyakorlati politikus mellett roppant érzékletesen mutatja be Lenin személyiségét is, mert véleménye szerint csak ezek együttes megismerésével lehet megérteni az egykori bolsevik vezető cselekedeteinek valódi mozgatórúgóit. A témával foglakozó történészek nagy részéhez hasonlóan Service is nagy jelentőséget tulajdonít Lenin családi háttérének és az őt fiatalon ért hatásoknak. Vlagyimir Iljics Uljanov (a Lenin nevet csak 1901-től használta) 1870-ben a Volga-menti Szim- birszk városában született. Felmenői ugyan anyai ágon zsidó- svéd-német, míg apai ágon részben tatár (kirgiz? kalmük?) származásúak voltak, de szülei már orosszá asszimüálódtak. Apját 1874-ben a szimbirszki kormányzóság népiskoláinak igazgatójává nevezték ki; ezzel államtanácsosi rangot és örökletes nemességet kapott. Az Uljanov család tagjai - a hivatalos szovjet történetírás állításaival ellentétben - jómódú, középosztálybeli életet éltek, dajkát és szakácsnőt tartottak, gyerekeiket pedig kiváló iskolákba járatták. A családot azonban idegen származása miatt sosem fogadta be teljesen a korabeli orosz társadalom. A „nyugati” gondolkodású, roppant művelt szülők a változás hívei voltak az elmaradott Oroszországban, de nem forradalmárok. Hittek benne, hogy a felülről jövő reformokkal és a birodalom népeinek kulturálisműveltségi szintjének emelésével egy boldogabb társadalom hozható létre. Ebben a szellemben tevékenykedtek és nevelték hat gyermeküket is. Lenin, testvéreihez hasonlóan kimagasló eredményekkel végezte iskoláit (A szimbirszki gimnázium igazgatója ekkor a bolsevikok által 1917-ben megdöntött Ideiglenes Kormány vezetőjének, Alekszandr Kerensz- kijnek az apja volt!), és minden esélye megvolt rá, hogy a későbbiekben még magasabbra emeli a családot a társadalmi ranglétrán. Hogy ez nem következett be, abban nagy szerepet játszott a hamarosan bekövetkező családi tragédiák sora. Apja váratlanul, 53 évesen távozott az élők sorából, Lenin tizenhat éves volt ekkor. A következő évben rajongott bátyja, Alekszandr, aki az apai útról letérve arra a meggyőződésre jutott, hogy a fennálló rendszer belülről megreformálha- tatlan, néhány társával merényletet szervezett a cár ellen; az összeesküvést azonban leleplezték, és a fiatalembert három társával együtt kivégezték. A köztiszteletnek örvendő család egyik pillanatról a másikra kitaszítottá vált, a társadalom peremére került. A roppant érzékeny, serdülőkorban levő Lenint súlyosan érintették ezek a családi tragédiák, egyre visszahúzódóbb lett, és felmerülő kérdéseire - apja és bátyja nem lévén - a könyvekhez fordult válaszért. Uljanovék szorgos templombaj árók voltak, de Lenin - valószínűleg olvasmányainak köszönhetően-már 16 évesen ateistává vált. Az első könyv, amely igazán megérintette, a Tamás bátya kunyhója volt. A későbbiekben nagy hatást gyakorolt rá az agrár- szocialista író, Nyikolaj Csemyi- sevszkij is (bár a parasztokat sem ekkor, sem a későbbiekben nem tartotta sokra), akit olyannyira példaképének tekintett, hogy fényképét a tárcájában hordta, de hasonlóképp rajongott Zoláért is. Később megismerkedett többek között Darwin, Marx, Engels és Plehanov munkáival, akik döntő hatást gyakoroltak gondolkodására. A gimnázium elvégeztével különböző forradalmi csoportokkal került kapcsolatba, és rövid idő alatt magáévá tette a forradalmi gondolkodás minden elemét. Ekkorra már teljesen kicsúszott anyja ellenőrzése alól. Szentpétervári jogi egyetemi tanulmányai után két évig joggya- komokként tevékenykedett Szamarában, de nem vonzotta a jogász szakma. Már csak egyetlen dolog érdekelte: Oroszország viszonyainak forradalmi úton történő megreformálása. Hamarosan a fővárosba, Szentpétervárra költözött, ahol főállású forradalmár lett. Sem ekkor, sem a későbbiekben nem voltak anyagi gondjai. Apja jelentős vagyont hagyott a családra, melyből anyja birtokot vásárolt, amit aztán parasztoknak adtak bérbe. Lenin mindig pontosan követelte a bérleti díjakat, kőszívűén még az 1891-92-es éhínség alatt is ragaszkodott a szerződésben rögzítettekhez, és - bár mindig szerényen élt - ha csak tehette, cselédet vagy szakácsnőt tartott. Mikor megérkezett a korabeli orosz fővárosba, mindössze huszonhárom éves volt, ismereteit szinte kizárólag könyvekből szerezte. Külföldön még sosem járt, de már egyes kérdésekben sziklaszilárd ideológiai meggyőződéssel rendelkezett, melyekhez élete végéig kritikátlanul ragaszkodott. Olvasmányai meggyőzték a marxi feudalizmus-kapitalizmus-szoci- alizmus társadalomfejlődési modell helyességéről, mely már nagyon korán axiomatikus ponttá vált gondolkodásában, Plehanov- tól pedig átvételre érdemesnek tartotta a munkásság elsődleges szerepének hangsúlyozását a parasztsággal szemben a szocializmushoz vezető úton. Morális kérdésekben Marx ideológiaelméletét tekintette irányadónak, mely szerint minden olyan cselekedet elfogadható, mely a kommunista társadalom megteremtését segíti elő. Ezen felfogásából kifolyólag egyáltalán nem meglepő, hogy néhány agrárszocialista terroristát élete végéig nagy tiszteletben tartott, és hogy lelkiismeret-fur- dalás nélkül használt fel olyan pénzeket is politikai céljai elérésére, melyekhez vér tapadt. Sosem tudta megbocsátani, hogy bátyját a cár kivégeztette, és hogy ezért családját az orosz társadalom kitaszította: „Zsigeri gyűlöletet érzett a cári politikai rend minden társadalmi támasza iránt-írja könyvében Service. - Megvetette az egész Romanov-családot, az arisztokráciát, a klérust, a rendőrséget és a hadvezetést. Gyűlölte a kereskedői középosztályt, csakúgy, mint a növekvő ipari és pénzügyi középosztályt.” (127.) A szerző szerint Leninnek a marxizmusba vetett bizalma egy olyan intellektuális meggyőződésben gyökerezett, mely mindazon igényeknek és szükségleteknek is tökéletesen megfelelt, melyek már azt megelőzően kialakultak benne, hogy bármit is olvasott volna Marxtól, Engelstől vagy bármelyik más baloldali szerzőtől. Pétervári forradalmi karrierje akkor még rövid életű volt, a cári titkosrendőrség, az Ohranka, hamarosan letartóztatta. Három évre Kelet-Szibériába száműzték. Ide maga választhatta módon utazhatott, vagyonával is szabadon rendelkezhetett, eldönthette, hogy hol lakjon, és kirándulásokat is tehetett a környéken. Lenin - a házimunkát cselédre bízva - a három év alatt sokat olvasott, írt, vadászott, sportolt, és mindezek mellett megnősült. Felesége, Nagyezs- da Konsztantyinovna Krupszkaja szintén marxista aktivista volt. Házasságuk hasonlított az akkori orosz forradalmárok által preferált kapcsolatokhoz, melynek szerintük a forradalom ügyét szolgáló együttműködésen kell alapulnia. Ók ketten vonzódtak egymáshoz, kedvelték egymást, és úgy gondolták, képesek lesznek együtt dolgozni a közös cél, a szocializmus megvalósítása érdekében. A három év letelte után - mivel kitiltották az ország minden nagyobb városából - Lenin az emigráció mellett döntött. Kisebb megszakításokkal tizenhét évet töltött Európa különböző nagyvárosaiban, ez idő alatt vált az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt és ezen belül a bolsevik frakció vezető politikusává. Fanatikus politikai harcos és megrögzött frakciózó volt, utóbbinak igazi mesterévé vált. A marxizmus alaptételein túl megszállottan ragaszkodott épp aktuális eszméihez, ezeket mindenkor a marxizmus kizárólagos értelmezéseként hirdette, míg politikai ellenfeleit a marxi tételek elárulásával vádolta. A 1917-es tavaszi forradalmi események és a cári hatalom megdöntése tette lehetővé számára, hogy hazatérjen Oroszországba. Első megnyilatkozásai azonban még bolsevik elvtársaira is sokko- lóan hatottak (sokan úgy gondolták, elment az esze), ugyanis a hagyományos marxi felfogástól eltérően, mely szerint a szocializmushoz egyfajta burszoá-demokrati- kus berendezkedésen keresztül vezet az út, ő a hatalom azonnali megragadását és a szocializmus minél gyorsabb megteremtését követelte. Álláspontját végül sikerült elfogadtatnia a párt vezetésének a többségével, és október folyamán a bolsevikok katonai erővel megdöntötték az Ideiglenes Kormányt, és átvették a hatalmat. Ugyancsak sikerült legyőznie pártja ellenállását a Németországgal kötendő azonnali béke kérdésében. A breszt-litovszki béke ugyan megalázó feltételeket szabott Oroszországnak, de minden bizonnyal megmentette a bolsevikok hatalmát. A hatalom megtartása, a gazdaság és társadalom szocialista áralakítása és főként a fehérek ellen vívott kegyetlen polgárháború a hatalom centralizálásához, egy egyre véresebbé váló diktatúra kialakulásához vezetett az országban. Lenin korábban ugyan tagadta a diktatúra szükségességét elképzelései valóra váltásához, 1917 decemberében azonban már az ő kezdeményezésére alakul meg a párt politikai rendőrsége, a Cseka, mely könyörtelenül számolt le a forradalom minden ellenségével. Lenin nem tett semmit a véres kegyetlenkedések és megtorlások megfékezésére, ellenkezőleg, maga is jelentősen hozzájárult azokhoz utasításaival. Ezeket a vérlází- tó hangnemben íródott leveleket a kommunizmus évtizedei alatt titokban őrizték a szovjet levéltárakban, és csak a kilencvenes években váltak hozzáférhetővé. Az utasítások közül Service is közöl néhányat könyvében, ilyen például a penzai bolsevikok részére 1918 augusztusában írott levél: „Elvtársak! Az öt kulákkörzet felkelését könyörtelenül el kell fojtani. Az egész forradalom érdeke követeli ezt, mivel most mindenütt »utolsó döntő ütközet« zajlik a ku- lákokkal. Példát kell statuálnunk. 1. Akasszanak fel (haladéktalanul, úgy, hogy az emberek lássák) legalább száz ismert kulákot, gazdag embert, vérszopót. 2. Tegy ékközzé anevüket. 3. Kobozzák el tőlük az összes gabonát. 4. Szemeljenek ki túszokat - ahogy a tegnapi táviratban áll. Úgy hajtsák ezt végre, hogy az emberek több száz versztás körzetben lássák, rettegjék, tudják és kiáltsák: ezek megfojtják és kiirtják a vérszívó kulákokat. Távirat átvétele és végrehajtása. Híve, Lenin Ui.: Találjon néhány igazán kemény embert. ”(432.) Lenin fiatal kora óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küszködött, melyeket könyörtelen munkatempója és az idegtépő politikai csatározásai csak tovább súlyosbítottak. 1924-ben bekövetkezett halálakor mindössze 54 éves volt. Orvosai egy része szerint szifiliszben szenvedett, de máig bizonytalan, pontosan mi is okozta halálát. Holttestét bebalzsamozták és a Kreml falának tövében épített mauzóleumba helyezték, hogy a jövőben bárki elzarándokolhasson a kommunizmus eme nagy „szentjének” „romlatlan” teteméhez. Robert Service kiváló felkészültséggel kétségkívül nagyszerű könyvet írt, mely biztos kapaszkodót nyújthat nemcsak Lenin életének, hanem az egész lenini örökségnek a megfelelő értelmezéséhez. (Robert Service: Lenin. Egy forradalmár életrajza. Budapest, Park Könyvkiadó, 2007)
