Új Szó, 2008. szeptember (61. évfolyam, 203-226. szám)

2008-09-24 / 221. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. SZEPTEMBER 24. Vélemény és háttér 7 Elkésett, uram. Engem minden filléremtől megfosztott a világ pénzpiaci válsága. (Peter Gossányi karikatúrája) A lakosság félelmeire alapozva próbálja csökkenteni a személyes felelősséget Reneszánsz és demagóg TALLÓZÓ RESPEKT Éretlen a közép-európai or­szágokban a kommunista rendszer bukása utáni politi­ka. A politikai szereplők erő­sen polarizálódtak. A kor­mány és az ellenzék kölcsönö­sen elfogadhatatlan rossz­ként, a legsötétebb erők me­legágyaként jellemzi egymást - írja a közép-európai orszá­gokban uralkodó belpolitikai helyzeteket elemző cikkében a Respekt című cseh liberális hetilap legújabb számában. A Konszenzuskeresés című írás szerzője, Jan Macháček sze­rint Magyarország példa arra, hová vezethet a kibékíthetet­len polarizáció. „Az ellenzék- még rendkívüli népszavazá­sok árán is - hajlandó arra, hogy megakadályozzon min­den értelmeset csak azért, mert a kormány javasolta. Eb­ben, a nagyon költséges visel­kedésben nincs ráció. Az el­lenzék ahelyett, hogy örülne, hogy a kormány elvégzi he­lyette a piszkos munkát, és ő építhet ezeken az alapokon, elfűrészeli saját maga alatt (és sajnos az egész társadalom alatt is) azágať-véliaszerzô. „Magyarország egy másik do­log miatt is érdekes: nem csak az felismerhetetlen, mi van a bal-, s mi a jobboldalon, a gaz­dasági életben a baloldal jobboldali, a jobboldal balol­dali politikát folytat. S min­dennek tetejébe: az ellenzék hajlandó ígéretei teljesítésére és megszüntetni minden ér­telmes dolgot, amit a kormány jóváhagyott” - mutat rá Ma­cháček. Úgy látja, Csehor­szágban is nagy a megosztott­ság. Szlovákiában jobban ala­kulnak a dolgok, de ott is korai lenne ünnepelni. Ezért a hely­zetért nagy felelősség terheli a médiát is, mert túl gyakran se­gít a politikusoknak olyan ké­pet rajzolni, hogy a politika a jó és a rossz párharca. Ha már a politikusok nem tudnak fe­lülemelkedni ezen, akkor a médiának kellene megtennie. Például a korrupció elleni harcot ez a társadalom sosem nyeri meg, ha szüntelenül azt fogjuk állítani, hogy kizáró­lag a másik oldal a korrupt. Konszenzus nélkül lehetetlen megvalósítani az igazi egész­ségügyi és nyugdíjreformot, s olyan távlati víziót adni a tár­sadalomnak, amely megállná a helyét ebben a globális vi- lágban-írja aszerző. (kés) Hallgatom Jósé Pinera chi­lei közgazdász, a második pilléres nyugdíj-takaré­koskodás kiötlőjének elő­adását bő két hete Po­zsonyban. Briliáns, humo­ros beszéd, kristálytiszta, meggyőző érvelés, szellemi magaslatok. GÁLZSOLT Erre mondja az angol, hogy re­neszánsz ember. Hallgatom Ro­bert Fico szlovák kormányfő gon­dolatait a nyugdíjrendszer máso­dik pillére ellen indított újabb tá­madás apropóján. Szellemi sötét­ség, az alantas emberi ösztönökre való építkezés legmélyebb bugy­rai, ijesztgetés, kristálytiszta de­magógia, újra meg újra. Pinera szociális miniszterként 28 éve a nehezebb utat választot­ta. Megpróbálta meggyőzni a la­kosságot, hogy egy teljesen isme­retien útra lépve induljon el az önmagáról való gondolkodás és személyes felelősségvállalás irá­nyában, és kezdje meg a saját számlákon való spórolást nyugdí­jára. Pinera sikeres volt, és sokat segített országa hosszú távú gaz­dasági fejlődésének és az egész­séges, elsősorban önmagára tá­maszkodó középosztály (ha úgy tetszik polgárság) kiszélesítésé­ben. Emellett a nyugdíjszámlákon gyülekező önálló vagyon afféle védőoltást jelent a populizmus el­len, hisz a polgárok saját megta­karításaiktól függenek és nem a politikusok kényétől-kedvétől, osztogató hajlamától. Ezzel szemben Fico már megint a könnyebb úton jár. A lakosság félelmeire alapozva megpróbálja csökkenteni az öngondoskodást, a személyes felelősséget, a hosszú távú spórolást és megtakarítást. Ehelyett vissza akarja terelni a vá­lasztókat az államtól (értsd az ép­pen hatalmon levő politikusoktól) való minél nagyobb függés állapo­tába. Ezzel egy hosszú távon fenn­tarthatatlan rendszer felé tereli őket csak azért, mert ez rövidtá­von lehetővé teszi neki a nagyobb költségvetési osztogatást és népszerűséget. Pinera kifinomult magyaráza­tai helyett Fico rövid, egyszerű, demagóg üzeneteket küldözget. Hogy a helyzet rosszabb legyen, besegített neki a globális pénzpia­ci válság és az a tény, hogy a szlo­vákiai átlagember nem igazán tud különbséget tenni az összeomlott amerikai befektetési bankok és a hazai nyugdíjpénztárak és tulaj­donosaik között. A nyugdíjszám­lákon az elmúlt egy évben (de nem az új rendszer 2006-os beve­zetése óta) csökkent a megtakarí­tások mértéke. A kormány ezekre a fejleményekre támaszkodva új­ra csatasorba állt a második pillér ellen. Ahelyett, hogy megnyug­tatná az embereket, elmagyaráz­ná nekik, hogy 20-30-40 évre spó­rolnak, és hosszú távon minden eddigi tapasztalat szerint megta­karított vagyonuk gyarapodni fog, visszaél az emberek félelmei­vel, és tovább tüzeli őket. Fico persze csak hozza a formáját. Már megszokhattuk tőle, hogy ha az ország és a lakosság hosszú távú gazdasági érdekei és a saját és pártja rövid távú politikai érdekei (népszerűség) között kell válasz­tania, akkor mindig gátlástalanul az utóbbi mellett dönt. Csak hab a tortán, hogy alig vált már ki komolyabb megütközést az a tény, hogy a kormány újra az emberek szemébe hazudott. Alig pár hónapja még Fico, Tomanová és a többiek váltig állították, hogy a második nyugdíjpillér megnyi­tása 2008 első félévében egyszeri lépés volt, többet nem nyúlnak ehhez az eszközhöz. Most ponto­san ennek az ellenkezőjét mond­ják, az új fejleményekre hivatkoz­va. A lakosság többsége meg si­mán napirendre tér afelett, hogy a kormány folyton hazudik, soroza­tosan szegi meg az ígéreteit és folyton átveri őket. A közép-európai országok fiataljai zömmel bizakodóan tekintenek a jövőbe Borúlátók a magyar ifjak MTl-HÁTTÉR A közép-európai országok fi­ataljai zömmel bizakodóan te­kintenek a jövőbe, és úgy gon­dolják, hogy jobban fognak él­ni, mint a szüleik - derül ki ab­ból a felmérésből, amelyet hét­főn ismertettek Bécsben az „1989-2009 - Elindulás egy új Európába” nevű programsoro­zat nyitórendezvényén. A közel harmincoldalas átfo­gó tanulmány öt közép-európai országra - Ausztriára, Csehor­szágra, Magyarországra, Szlo­vákiára és Szlovéniára - terjed ki, 14 és 24 év közötti fiatalok bevonásával készült. A magyar fiatalok 41 százaléka válaszolta azt, hogy jobban fog élni, mint a szülei, további 39 pe­dig azt, hogy ugyanolyan jól. Az öt ország fiataljai szinte egybehangzóan ugyanazokat a szempontokat tartják a legfon­tosabbnak az életben: a bará­tokhoz és a szülőkhöz fűződő kapcsolatokat, a szakmai kilátá­sokat és a lehetőséget, hogy sa­ját maguk alakíthassák az éle­tüket. (A magyarok a képzett­séget, a lakáskörülményeket, az anyagi helyzetet és a szociális biztonságot is előre sorolták.) Nagyjából ugyanezek azok a te­rületek, ahol a megkérdezettek leginkább elégedettek a helyze­tükkel. Állampolgárságukra - nem­zeti hovatartozásukra - a szlo­vének a legbüszkébbek (47 szá­zalék), majd az osztrákok, a szlovákok, végül a magyarok és a csehek következnek. A ma­gyar fiataloknak csak 26 száza­léka mondta azt, hogy „nagyon büszke” magyar voltára, 43 százaléka azt válaszolta, hogy „meglehetősen” az. A felmérésben részt vevők zöme vonzóbbnak találja a de­mokráciát, mint a diktatúrát. A múltat illetően a magyar, az osztrák, a szlovák és a szlo­vén fiatalok egy része úgy véle­kedett, hogy a kommunizmus­nak egyaránt voltak jó és rossz oldalai is (a legtöbben - 43 százalékos arányban - a ma­gyarok osztották ezt a nézetet). Zömüket nem érintették szemé­lyesen az 1989-es események, de közülük sokan hallottak a vasfüggöny átvágásáról és a berlini fal lebontásáról. Durván egyharmaduk szerint a történé­sek mindazonáltal kedvezően befolyásolták az életüket. Míg az osztrákok és a szlová­kok főképpen közös gazdasági térségként értelmezik Európát, a többiek inkább életmodellnek, civilizációnak és kulturális kö­zösségnek tekintik. A többség­nek meggyőződése, hogy az uniós tagság távlatilag kedvező­en hat személyes életére, és több előnyt látnak az unióhoz való csatlakozásban, mint hátrányt. A magyar fiatalok 67 száza­léka szerint helyes döntést volt belépni az unióba, 63 százalé­kuk kifejezetten előnyösnek tartja a tagságot magára nézve. Az osztrák fiatalok egyhar- mada nagyon boldognak mond­ta magát, a magyaroknak csu­pán az egynegyede. Életérzé­sükben ők bizonyultak a legbo­rúlátóbbnak: bár kétharmaduk az „inkább boldog” kategóriába sorolta magát, kétszer annyian -15 százalékuk - választotta az „inkább boldogtalan” jelzőt, mint a többi ország fiataljai. KOMMENTÁR $mmm mummmmšmmmimmMm - ------ i -■ % 'mm Zsákutca CZAJL1K KATALIN A mindenkori szlovák politika nem szereti, ha a hazai magyar kö­zösség gondjairól külföldön is szó esik, ne adj isten, ha külföldi poli­tikusok elmarasztalóan szólnak Szlovákia kisebbségekkel való bá­násmódjáról. Ezt ugyanis az ország belügyeibe való beavatkozás­nak veszi, s EU ide vagy oda, nagyon nehezen viseli. Annál szíve­sebben beszél viszont itthon Magyarország viselt dolgairól, a Ma­gyar Gárdáról, arról, hogy Orbán Viktor miként ment át szélső­jobba, meg hogy mi lesz, ha átveszi a hatalmat (a kormánypártok persze a választ is tudják: kitör az egész Európát fenyegető nagy­magyar sovinizmus). Szóval, gyakran hallani szlovák kormánypárti politikusoktól „magyartémában” olyasmit, amihez: a) semmi közük, b) jottányit sem értenek. Ellenben olyasmiről, amihez igenis közük van, s ami­hez pozíciójukból és az ország nemzetiségi összetételéből eredően érteniük kellene, nem szólnak eleget (például arról, miért nem jut­hatnak magyar iskolák EU-s pénzekhez). Az októberi parlamenti ülésen a kisebbségekért felelős miniszterel­nök-helyettes, Dušan Čaplovič ellenben a szeptemberi budapesti Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumáról (KMKF) fog be­számolni. Ha önökben is az a kérdés merül fel, vajon ott volt-e, ha beszámolót tart, nyilvánvalóan önök is fatálisán félreértik és lebe­csülik a Szlovákia területi egységéért aggódó politikusokat. Miro­slav Číž, a Smer frakcióvezetője ugyanis - bár ő sem volt ott- azt is tudj a, hogy a KMKF a magyar parlament felsőházaként hivatott funkcionálni. Persze, lehet vitatkozni a KMKF létjogosultságáról, arról, hogy van- e egyáltalán értelme egy ilyen fórumnak, csak jó lenne, ha a vitát azokra bíznák, akiket a doíog érint - a magyarokra. Ez természete­sen nem azt jelenti, hogy bárki - legyenek azok szlovák képviselők vagy adófizetők- ne kérdezhetne rá az MKP-s politikusok tevé­kenységére a fórumban. Normális körülmények között mi sem len­ne természetesebb annál, hogy az MKP készségesen beszámol bu­dapesti látogatásáról. A Slota által elindított, majd a Smer által fel­karolt kezdeményezésnek azonban nyüvánvalóan nem az informá­ciószerzés, hanem a számonkérés a célja, s az egész projekt kimene­tele is előre adott - az egyre erősödő pánhungarizmust fogja bizo­nyítani, ami majd jó ürügyül szolgálhat a kisebbségi status quo to­vábbi szűkítésére, valamint egyéb belpolitikai problémák elkendő­zésére. Sajnálatos, hogy a magyarkérdésben az ellenzék sem igazi ellenzé­ke a kormánypártoknak, a jobboldalról sem hallani olyan hangokat, amelyek „helyreraknák” az SNS-ihlette retorikát. Még a témában rendkívül felvilágosultnak tartott František Mikloško is nemrégi­ben azt mondta egy tévévitában, hogy a jobboldali pártok „toleranciáját” a magyarokkal szemben az bizonyítja a legjobban, hogy minden gond ellenére bevették az MKP-t a kormányba. (A műsorvezető persze nem kérdezett rá, vajon mik voltak azok a gon­dok, amiből arra lehetett következtetni, hogy a párt magyarsága önmagában gond. Amint az sem derült ki a vitából, hogy nem is annyira a jobboldaliak „toleranciája”, hanem a politikai szükség ve­zérelte őket, hiszen sem 1998-ban, sem 2002-ben nem tudtak volna kormányt alakítani a magyarok nélkül). A magyarokkal kapcsolatos politikai közbeszéd tehát egyre távo­labb áll a valóságtól, s a reális helyzet helyett az irracionális fóbiák­ra és a tudatosan vagy tudat alatt használt mítoszokra épül. Mintha egyre tovább mennénk egy zsákutcában, és senkit sem zavarna, hogy nem vezet sehova. Vajon mikor érünk a végére? FIGYELŐ Meg akarták ölni Strausst A Vörös Hadsereg Frakció (Rote Armee Fraktion - RAF) szélsőbaloldali német terroris­ta csoport 1977-ben meg akar­ta ölni Franz Josef Strausst, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnökét. Erről a 20 éve elhunyt Strauss lánya, Monika nyilatkozott a Bild című lap­nak. A sokkoló leleplezés két nappal az előtt láttott napvilá­got, hogy bemutatják Német­országban a RAF-ról készült új filmet. A Baader-Meinhof komplexus, 20 miihó eurós költségvetéssel minden idők legdrágább német filmje. Né­metország ezt az alkotást ne­vezte be a legjobb külföldi film Oscar-díjáért folyó versenybe, (mti) Egyre népszerűbbek Az orosz emberek túlnyo­mó többsége helyesli Vla­gyimir Putyin és Dmitrij Medvegyev fellépését a grúz-dél-oszétiai konfliktus­ban, s az azt követő megnyil­vánulásaikkal is egyetértenek - ez derült ki a tekintélyes moszkvai Levada központ leg­frissebb felméréséből. Med­vegyev államfő tevékenységé­nek támogatottsága 80 száza­lék felett van, s a megkérde­zettek közel 90 százaléka tá­mogatja Putyin kormányfő szereplését is. Az elmúlt egy hónap alatt - amely időszak­ban Oroszország harci cse­lekményekben vett részt a Kaukázusban, és elismerte a Grúziától elszakadt Abházia, valamint Dél-Oszétia függet­lenségét, amivel a NATO és az EU haragját is kiváltotta - Medvegyev népszerűsége 10 százalékkal (73-ról 83 száza­lékra), Putyiné pedig 5 száza­lékkal, 83-ról 88 százalékra emelkedett. Emellett a meg­kérdezettek 28 százaléka véli úgy, hogy a tényleges hata­lom a kormányfő-exelnök, Putyin kezében van, s csak 14 százalék szerint irányítja az országot Medvegyev, az államfő. Az oroszok 54 száza­léka azonban azt vallja, hogy Medvegyev azt a politikát követi, illetve folytatja, ame­lyet Putyin elkezdett, (mti)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom