Új Szó, 2008. szeptember (61. évfolyam, 203-226. szám)
2008-09-24 / 221. szám, szerda
8 Vélemény UJSZO 2008. SZEPTEMBER 24. www.ujszo.com OLVASÓI LEVEL Madárlesen Pozsonyban Igen, Pozsonyban, a nagyvárosban. Nem a Köbölkút melletti Párizsi mocsarakban vagy a romániai Dunadeltában. Es itt sem az állatkert madár részlegében, hanem az egyik városi tónál. Valamikor a város peremén kotorták ki ezeket a tavakat. Azokból bányászták a házak, utak építéséhez a kavicsot. Mára ezeket úgy körbeépítették - néhol toronyházakkal is -, hogy a belváros részévé váltak. Nos, ezek egyikét, a „Kuchajdát” látogattuk meg, ott néztünk körül egy horgász szemével. Kora reggel van. A tó vize tükörsima. A város zajából még csak néha szűrődik ki a motorzúgás, villamoscsenge- tés. A tavat a külvilágtól elzáró bokrok, fák még félig alszanak. Ekkor megjelenik a vízen egy vadkacsamama a kicsinyeivel. Elöl a mama, mögötte, mintha zsinórra fűzve (akár a kis ovisok, amikor sétálni mennek) a kiskacsái - heten. Kiérve a parthoz, utánozva az anyjukat, szűrni kezdik a vizet. Ha egy közülük kicsit lemarad, az anyjuk „sáp-sáp”-jára, szinte a víz fölött szalad a többi után. Ilyen kacsacsapat több is megjelenik a nap folyamán. Furcsa, hogy csak a tojó jár a kicsik előtt. Hol marad az „apa”, a gácsér? Az egyedül vagy kisebb bandában, külön úszkál a vízen. Ha az ilyen két-három tagú társaság összeakad egy egyedül úszkáló kacsakisasszonnyal, rögtön körülúszkálják, körüludvarolják. Most éppen három barna ruhás gavallér teszi a szépet egy fekete ruhás, fehér mel- lényes tojónak. Vajon milyenek lesznek az ő nászukból született kiskacsák? De nem csak kacsák úszkálnak a tavon. A nyugati parton terpeszkedő bokor alól előtotyog egy hattyúcsalád. Besétálnak a vízbe, és menten összeáll a „konvoj”. Elöl úszik a mama (tojó), utána sorban, egymás mögött hat öklömnyi kis hattyú. A sort lezátja a csapatot védő apa, a gúnár. Ók így komplett család: apa, anya és gyermekeik, nem úgy, mint vadkacsáéknál. És ők így maradnak addig, amíg az öklömnyi kis madarakból hatalmas hattyúk nem lesznek. A tó fölött megjelenik villogó fehér szárnyával egy sirály is. Ide kalandozott a Nagy-Dunáról, talán arra gondolva, hogy itt a csendes vízből könnyebben kapja ki a halat, mint a hullámzó folyóból. Röptében hol följebb száll, hogy meglássa, hol úszkálnak a zsákmánynak való halak, hol meg lecsap a vízre, hogy elkapjon egy szerencsétlen küszt vagy keszeget. Ha többszöri próbálgatása sem sikeres, leszáll a partra, ott keres ennivalót. A galambok csapatostól röpködnek a tó fölött, majd le- szállnak a partra és bogarászni kezdenek. Ők a nagytakarítók. Fölszedik a legapróbb morzsákat is. És szemtelenek. Ha a horgász, amikor pár lépésre elmegy a holmijától és elfelejti betakarni azt, mire visszajön, üres a kukoricászacskója, doboza. Az elővigyázatlan horgász mehet haza utánpótlásért, vagy nézheti, amint a belakott hím fölborzolva a tollazatát cukrúzva udvarol, kerülgeti a tojót. De mehet haza a horgász akkor is, ha bedől a tó fölött elrepülő vatjú károgásának, azt sugallva a horgásznak, hogy kár ma itt ülnöd, úgysem fogsz semmit. A horgász már sokszor hallotta ezeket a jóslatokat. Nemegyszer igaza is volt a károgónak. De van olyan mondás is, hogy „a kár haszonnal jár”. Ha nem anyagival, akkor mással. Ha ő hallal akarna hazamenni, bemegy az üzletbe és megveszi. Ha kárnak venné a fogás nélkül eltöltött időt, akkor igaza lenne a madárnak, de nincs! Az a szívet melengető látvány, amint a vadkacsák konvoja, vagy a hattyúké nyújt, az semmit sem ér? Amikor a nagy hattyúgúnár kiemelkedik a vízből és széttárva szárnyát égnek emeli hosszú, kecses nyakát a Lohengrin reklámját mintázva, az nem érték? Az olyan esemény, amilyen a horgásszal az előző évben történt: egy kiskacsa annyira hozzászelídült, hogy a kezéből kapkodta a kukoricát - az semmit sem ér? Cséplő Ferenc A rovatban közölt írások nem teltétlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik. (Reuters-felvétel) SZEMSZÖG Váltunk is, meg nem is Kormányozz, ne hisztizz! Ezzel a felszólítással fordulhatna a két éve még sokat emlegetett „csendes többség” Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz. A múlt hét szombati fővárosi demonstrációk szerencsére előre vetítik, hogy nem az utcán lesz „forró” az ősz. Kettős kudarcnak lehettünk szemtanúi: a miniszterelnök által életre hívott Charta zászlóbontása unalomba és érdektelenségbe, a túlmozgásos mélymagyarok által sokadszor megálmodott forradalom pedig könnygázba fúlt. A nyár eleji melegfelvonulás megzavarása adott alkalmat Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek, hogy saját személyét hivatalától függetlenítve, civilként kezdeményezze a Charta újjáalakítását. Ahhoz, hogy a kormányfő lánglelkű demokratizmusa mögött megbúvó politikai számítást is megértsük, március végéig kell visszamennünk az időben. Ekkor rúgta ki a népszavazási kudarc miatt bársonyos reformpályára álló miniszterelnök Horváth Ágnes egészségügyi miniszter asszonyt. Válaszul, az akkor még Kóka János elnökölte szabad demokraták egy huszárvágással kiléptek a kormányból. A kisebbségbe került szocialista kormányfő túlélése a parlamenti matematikától függ, a legkönnyebben járható út pedig „liberális barátaink” visszaterelése a közös akolba. Ha egy házasság megromlik, idézzük fel az első szép napokat, az egymásra találás gyönyörű perceit. Gyurcsány pontosan ezzel próbálkozott a Demokratikus Charta újracsomagolásának ötletével. A kilencvenes évek elején a szocialisták politikai karanténban voltak, egészen addig, amíg baloldaliak és liberálisok közös antifasiszta meggyőződésüknek hangot adva, életre nem hívták a Demokratikus Chartát. Az 1994-ben köttetett házasság tehát nem volt előzmények nélküli. Ebből a frigyből azonban kezdettől hiányzott a szerelem. A szabad demokrata menyasszony mindig is rangon alulinak tekintette a kissé darabos és esetlen szocialista vőlegényt. Azután megpróbálta saját képére formálni féljurát. Ez idővel válóoknak bizonyult, mert az évek során a menyasszony összetöpörödött és megcsúnyult, és a vőlegényt is egyre szúrósabb szemekkel nézték az emberek öregedő felesége miatt. Ekkor a házastársak úgy döntöttek: tegyünk úgy, mintha elváltunk volna. No, a bútorokat nem hordjuk szét, meg a folyószámla is közös marad, de kívülről ebből annyi fog látszani, hogy a holto- miglan-holtodiglant felmondtuk. Azután a menyasszony másik szoknyát húzott: előtte sokat vitatkozott a bal meg a jobb lába, de muszáj volt neki, mert kiderült, hogy ott, ahol kéne, már semmi sem takarja. Fodor Gábor elnökké választásával a helyzet komolyra fordult. A bársonyszékéhez ragaszkodó kormányfő nyomás alá helyezte a közös akolból eltévelygő szabad demokratákat. A magyar politikát és közéletet irracionális félelmek uralják, a baloldal retteg a jobboldaltól, és vice versa. Ha a Fidesz és az SZDSZ közös platformra kerülne, a magyar pártstruktúra alapjaiban változna meg. Ezt az utat eddig csak személyek járták be, mint Tölgyessy Péter, a párt- rendszer bemerevedett. A magyar baloldal számára kiheverheteden stratégiai veszteség lenne, ha az utóbbi két választás harmadik pártja a jobboldalhoz állna át. Tölgyessytől tudjuk, hogy a szabad demokraták a lelkűkben állandó kettősséggel küzdenek: egyfelől ők a rendszerváltó elvált szülők egyik gyermeke, másfelől a posztkommunista MSZP-nél sokkal autentikusakban képviselik a magyar baloldal progresszív és polgári radikális hagyományait. Fodor Gábor - Tölgyessyhez hasonlóan - legalább megpróbálta megpróbálni, hogy nem ment neki, azon senki ne lepődjön meg, a folyószámla közös maradt a szocialistákkal. A Charta update változata ezzel együtt mégis kudarcnak bizonyult. Tágabb összefüggéseiben mutatja, hogy Magyarországon a helyzet 1993 óta gyökeresen megváltozott. Akkor még tömegeket mozgatott meg a szélső- jobboldal elleni balliberális összefogás. Szombatra néhány ezren maradtak: öregen, fáradtan, ked- vedenül. Túl sokszor kiáltottak farkast ahhoz, hogy mára egy újabb felhívás a magyar társadalom félelemküszöbét elélje. Gyurcsány Ferencnek köszönhetően megtörtént, amit a kilencvenes években kevesen gondoltak volna, a magyar baloldal ideológiailag is összeroppant. Nem kell különösebb jóstehetség ahhoz, hogy megállapítsuk: a végjáték után csúnya bukás következik, és úgy tűnik a telefonkönyveket nem csak a minisztériumokban fogják kicserélni. Kolek Zsolt (AP-felvétel) KARPAT-MEDENCEI KITEKINTŐ Szólnak vagy beszólnak? Apolitikus már csak olyan, hogy időnként útra kel, s közben mondja a magáét. Ennek aztán visszhangja is támad. Ilyen echókat keltett egyfelől fiatal magyar szocialista politikusok püspökfürdői megjelenése, illetve államelnökünk újabb tanulságos székelyföldi programja. Szólnak vagy beleszólnak az urak, ez itt a kérdés. A két pesti szoci fiatal erdélyi magyar politikusok, önkormányzati emberek képzésén mondta a magáét, ki is verve a biztosítékot Budapesttől Marosvásárhelyig. Ha mentségükre nem szolgál is - feltéve, hogy kell egyáltalán mentség -, tény, nem volt tudomásuk arról, hogy a teremben, ahol kampánytechnikákról, politikai kommunikációról értekeztek, bizony újságírók is ülnek, s jegyzetelnek szorgalmasan. Hát elengedték magukat, elengedték szavukat hangfogó nélkül. Igazából azért nehéz értékelni az elhangzottakat, vitatni azok tartalmát, mert eddig a nyilvánosság nem ismerkedhetett meg a püspökfürdői kijelentésekkel, legfeljebb a megjelent tudósításokból következtet a kijelentésekre. Mert tudjuk, nagy úr a szövegkörnyezet, amiből bátran ki le- hetragadniezt-azt. Shogyazellen- felet kell-e, szabad-e démonizálni? Csúnya dolog, de látjuk, ideológiáktól, világnézetektől függetlenül - több-kevesebb eleganciával - bevált gyakorlat ez Washingtontól Budapesten át Bukarestig. Különösen akkor, ha a választó ijesztgetésébe némi részigazságot is lehet csepegtetni. Kérdés, hogy az illető párt, jelölt mennyire kényszerül arra, hogy ehhez a módszerhez folyamodjék. Tetszik, nem tetszik, a mai világban a veretes üzenetek, a legmívesebben kidolgozott programok mellett a választási győzelmekhez a korszerű kampánytechnikák, médiastratégiákismerete és alkalmazása nélkülözhetetlen. Az RMDSZ bizonyára képes annyi elért eredményt felmutatni, s annyi hiteles jelölttel a választók számára érthetően kommunikálni a maga üzeneteit, hogy nyugodtan elmondhassa: koszi a receptet, demi most nem ennek alapján főzünk. Mégsem lenne buta dolog közzétenni az elhangzottakat, bizonyára a két előadó sem ellenezné. Hiszen aki közszereplésre adja a fejét, az viselje ennek kellemetlen követ- kezményeitis. Nem kevésbé volt hírértékű Basescu államfő újabb székely- földi vizitje. A látogatáson az is kiderült ugyan, hogy az elnök egyik kedvence a töltött káposzta, amely felmelegítve éppoly finom, akár az autonómia kapcsán a Caracal-hasonlat újbóli emle-' getése, ám ennél érdekesebb volt az a mondata, mely szerint a romániai magyarok csak összefogással juthatnak erős képviselethez a törvényhozásban. Távol essen tőlünk, hogy az ország elnökét démonizáljuk, de korábbi kovásznak hargitai vendégeskedései idején mintha épp az amúgy is gyengélkedő egység felszámolását segítették volna elő megnyilvánulásai, például verbális össztüze az RMDSZ-re, amelynek júniusban megválasztott önkormányzati vezetőivel tanácskozott most. Hiába, egy kis kampánytaktikáért ő sohasem megy a szomszédba. S ha netalán vizitje azzal a hozadékkal jár, hogy Ko- vászna útjaira fürgébben kerül új aszfaltszőnyeg, akkor mondja csak bátran a magáét két töltelék káposzta között. Szűcs László
