Új Szó, 2008. augusztus (61. évfolyam, 178-202. szám)
2008-08-23 / 197. szám, szombat
14 Szalon ÚJ SZÓ 2008. AUGUSZTUS 23. www.ujszo.com Robert Mapplethorpe Fekete fény Csak a neve tűnt nehézkesnek, megjegyezhetetlen- nek. Robert Mapplethorpe. A nyolcvanas évek legelején, amikor először találkoztunk vele, ő már a pályája csúcsán járt, s „feketében látta a világot”. SZABÓ G. LÁSZLÓ Feketében, mert a fekete testek megszállottja volt. A szoborszerű, hibátlan vonalú férfitesteké, amelyekkel verseket komponált, s hozzá zenét is, amelyet csak a kiválasztottak, az arra fogékonyak hallhattak. Halk opusok voltak ezek, finoman rezgő versek, bár a képek olykor hangosan szóltak, sőt, ha az volt a cél, sokkoltak. Negyvenhárom. Ennyi év jutott Robert Mapplethorpe-nak. Negyvenhárom évével azonban mindent megélt, amit meg akart élni. „Munkáim a látásról szólnak. Úgy láttatják a dolgokat, ahogy még sosem látták azokat” - nyilatkozta a híres-hírhedt New York-i fotográfus. Bátran élt, és bátran alkotott. Pályája legelején képzőművészeti tanulmányokat folytatott, festett és rajzolt, de már akkor, abban az időszakban is a Times Square szexboltjait járta, mert a testiség, az érzékek sötét birodalma mindennél jobban vonzotta. Különböző magazinokból kivágott képek segítségével először kollázsokban fogalmazta meg mindazt, ami legbelül foglalkoztatta, tomboló vágyait érintette. Akkortájt még Patty Smith-szel, a neves rockénekesnővel élt, aki hol a költeményeivel, hol a testével inspirálta őt. Első fotóit, első rövidfilmjeit róla, vele készítette. A hetvenes évek első felében főként portrékat, önarcképeket fotózott, a férfiaktoknál később kötött ki. Az már a nyolcvanas évek hozadéka. Első alkalommal 1973-ban, egy csoportos kiállításon mutatja be képeit a nagyközönségnek, önálló anyaggal három évvel később, a New York-i Light Galleryben jelentkezett. Onnantól fogva ő maga volt a fény az amerikai fotós berkekben. Az éles, a vibráló, a metsző fény. „A fekete fény”, aki a kor legjelentősebb magazinjaitól kapott felkéréseket. A Vanity Fairtől, a Sterntől, az Elle- től, az Andy Warhol által alapított Inter- view-tól, a Har- peťstôl, a GEO-tól. Yves Saint Laurent, a nyolcvanas évek egyik legnagyobb francia divatdiktátora is ót kérte fel, hogy fotózza meg Uomo című kollekcióját. Mapplethorpe a tökéletes testek, a precízen kidolgozott izmok, a mesterien beállított pózok fotográfusa. Ikonokat fényképezett, tapintható, élő szobrokat. Fekete fiatalok népes csapatai vándoroltak New York-i műtermébe, hogy pólójuktól és farmerjüktől pillanatok alatt megválva kínálják fel testüket bármilyen kompozíciójához. Mapplethorpe aztán híressé is tette őket. Magazinok, képeslapok, reklámfilmek heti sztárjai lettek, merész kompozíciók alanyai, akik férfiasságukat sem szégyellték áruba bocsátani. Erőteljes, olykor sokkoló hatást kiváltva büszkén mutogatták testük legintimebb részeit is, ha a kép vagy inkább a kép szerzője úgy kívánta. Még izgalmi állapotban is „adták magukat”. Volt, aki szö- kőkúttá változott, volt, aki bambusznáddá, volt, aki egzotikus virágot varázsolt elő az öléből. Mapplethorpe nem ismert tabukat. „A szexualitás misztikus valami, amit senki nem ért meg tökéletesen” - vallotta, s a fényképezőgépet is mindig azzal az elszántsággal vette a kezébe, hogy megfejtse mindazt, ami megfejthető, leleplezze, ami leleplezhető. Hogy közelebb jusson a misztikushoz, a titokzatoshoz, a tiltotthoz. Mint Ádám a paradicsomban, úgy nyúlt az almáért: tudta, milyen következményekkel jár, ha pokolra száll és szétégeti magát. Pár hónappal azután, hogy negyvenhárom évesen meghalt, az Ohio állambeli Cincinattiben retrospektív kiállítást rendeztek Robert Mapplethorpe képeiből. Száznyolcvankét fotóból százhetvenöt nem kavart vitát. De az a hét, amely miatt kitört a botrány, szexuális tartalma miatt bírósági tárgyalásba sodorta a múzeum igazgatóját. Pedig a kiállítás akkor már bejárta szinte egész Amerikát. A kaliforniai Berkeleytől egészen Bostonig, a keleti partig sehol nem kavart akkora vihart, mint Cincinattiben. Ott, abban a városban, ahol akkoriban még a könyvesboltokban sem árusítottak ún. felnőttirodalmat, a mozik műsorán nem szerepelhetett egyeden erotikus fűm sem, peep- show-ról pedig hallani sem akart a város vezetősége, Mapplethorpe hét fotója miatt a múzeum igazgatóját pornográfia terjesztésével vádolták, s ezzel együtt a fiatalok megrontásával is, ezért egy év szabadságvesztés, valamint tízezer doűáros büntetés fenyegette. A város főbírája körültekintően és teljes felelősségtudattal állt az ügyhöz. Felszólított huszonöt, a művészeti életben meghatározó személyiséget, köztük Amerika- szerte híres galériatulajdonosokat, hogy fejtsék ki véleményüket a bűnös, szadomazohisztikus képek kapcsán. S mivel négy ítésztől eltekintve a többiek egységesen a művészi szabadságra és Mapplethorpe tehetsége mellé álltak, az ügyet végül is elvetették. Cenzúrának a művészet eme fokán végképp nincs helye - hozta meg döntését a testület. Robert Mapplethorpe-ot ez már személyesen nem érintette. Korai halála miatt épp hogy megélhette első, gyűjteményes kiállítását, amelyet a New York-i Whitney Museum rendezett meg, világraszóló ismertségben és elismertségben azonban akkor még nem fürödhetett. Képeiből most a budapesti Szépművészeti Múzeum Test és lélek című kiállítása mutat be párat, ám aki az igazi Mapple- thorpe-ra kíváncsi, annak továbbra is a The Black Book című albumát ajánlom, amelyben olyannak mutatja a férfit, amüyennek nemcsak legérzékibb álmaiban, hanem nyitott szemmel is látta.
