Új Szó, 2008. augusztus (61. évfolyam, 178-202. szám)
2008-08-23 / 197. szám, szombat
10 Szombati vendég UJSZO 2008. AUGUSZTUS 23. www.ujszo.com Roman Kvasnica azt mondja, hogy a sértett jogi képviselőjének kellene lennie, ehelyett még mindig a vádlott ügyvédje „A Maiina Hedvig-ügy már rég arról szól, mit engedünk meg mi, szlovákok a hatalomnak” (Somogyi Tibor felvétele Két éve, hogy Nyitrán megverték Maiina Hedviget, és mi még mindig nem tudjuk, kik és miért. Egy éve, hogy főügyészi különbizottság alakult a történtek felderítése céljából, de semmi jele, hogy belátható időn belül egyértelmű végkövetkeztetéssel tudnák lezárni a vizsgálatot. VRABEC AAÁR1A Az egyetlen előrelépés az ügyben, hogy fokozatosan lelepleződnek a hazugságok, és napvilágra kerülnek a tanúvallomások, ám mindennek ellenére még mindig az egykori diáklány az, aki ellen eljárás folyik. Ügyvédjével, Roman Kvasnicával az elmúlt két év tapasztalatairól és az ügy lehetséges kimeneteléről beszélgettünk. Augusztus végére ígérték az ügyészségi vizsgálat befejezését. Lát erre esélyt? Nem gondolom, hogy teljesíteni tudják ezt az időpontot, mert még elég sok munka áll előttük. Javasoltuk, hogy tanúként hallgassák ki azt a két pszichiátert, akik kezelték Maiina Hedviget, és kértük annak a nyitrai nyomozónak az újbóli kihallgatását, aki a védencem elleni támadás ügyében folytatott vizsgálatot vezette. Őt ugyan már két alkalommal kihallgatták, de most szeretném, ha megmagyarázná, miért nem egyezik a Maiina Hedvig 2006. szeptember 9-ei kihallgatásán készült videofelvétel átirata az ott írt jegyzőkönyv tartalmával. Kérni fogjuk annak a két személynek az ismételt kihallgatását is, akik azt állítják, hogy a támadás reggelén látták a sértetlen Maiina Hedviget a parkban, és javasoljuk, hogy tanúként idézzék be azokat az úgynevezett szakértőket, akik a legutóbbi szakvéleményeket kidolgozták. Ön már régebben javasolta, hogy tanúként hallgassák ki Robert Fico kormányfőt és Dušan Čaplovič kormányalel- nököt. Beidézik őket? Erről egyelőre nem tájékoztattak. Az ügyészségen nyilván nem tartják fontosnak, mit nyilatkoznak a sajtóban egyes politikusaink, pedig engem érdekelne, mire alapozta a miniszterelnök azt a kijelentését, hogy a Maiina Hedvig- ügy célja kormányának a megdöntése volt. Lesznek még úgynevezett vizsgálati kísérletek is? Mi ilyeneket nem javasoltunk, mert nem hisszük, hogy a körülmények pontos ismerete nélkül rekonstruálható lenne egy helyzet. Két hete például végeztek egy kísérletet, próbáltak figuráns hátára írni. De csak az bizonyosodott be, hogy minden ember bőrén különböző ideig látszanak a nyomok, és sok függ attól is, milyen tollat használtak. Az ilyen próbálkozások sehová nem vezetnek, mert nem lehet belőlük egyértelmű következtetéseket levonni. Mire megy ki akkor a játék ön szerint? Bizonyítékot akarnak produkálni arra, hogy a védencem hazudott. A mai napig nem tudjuk, mivel vádolják Maiina Hedviget, márpedig amíg tételesen nem sorolják fel, miben és mikor nem mondott igazat, addig számomra nem világos, mihez kérik a szak- véleményeket, mit akarnak cáfolni vagy alátámasztani. Az általuk kidolgoztatott szakvélemények nem az igazság keresését szolgálják, csak azt bizonyítják, hogy az a kriminalisztikai kutatóintézet, amelyik a belügyminisztérium irányítása alá tartozik, nem lehet független és elfogulatlan. A törvény megengedné, hogy független szakértők elemezzék a tárgyi bizonyítékokat? Természetesen. De a kulcsszó az, hogy ezek a személyek valóban hivatalosan bejegyzett szakértők legyenek, mert ezek nem azok. A hét személy közül, akik a legutóbbi szakvéleményeket kidolgozták, csak egyetlenegy jegyzett szakértő, a többiek rendőrök, az eredeti eljárásban pedig a tizenegy felkért személy közül egy sem volt bejegyzett szakértő. Ez azt jelenti, hogy még ha hazugságokat tartalmazna is az általuk kidolgozott jelentés, ezért nem viselnek büntetőjogi felelősséget! Mit gondol, volt vagy van a bűnüldöző szerveknek valamilyen elméletük, és ehhez keresnek bizonyítékokat, vagy csak nem tudják, hogyan lehetne ki- farolni ebből az egyre kényelmetlenebb helyzetből, és az időt húzzák? Meggyőződésem, hogy nincs elméletük. Nem tudták összerakni, mi is történhetett, mert nem végezték el időben a szükséges vizsgálatokat, nem hallgatták ki a legfontosabb tanúkat, csak egy céljuk volt: eljárást indítani Maiina Hedvig ellen. Ezért annyira általános a vád, mert a részletekbe már bele lehetne kapaszkodni. Amit a bűnüldöző szervek ebben az ügyben művelnek, annak nemcsak hogy a professzionali- táshoz, de az igazsághoz sincs köze, mert az üggyel foglalkozó személyek mind ismerik az orvosok, osztálytársak és tanárok vallomásait. Ezekkel szemben csak a „kváziszakértők” bizonytalan elméletei állnak, amelyek szerint minden így is történhetett meg amúgy is, hiszen ennyi idő után ezt már lehetetlen megállapítani. Akik ezt a vizsgálatot irányítják, és részt vesznek benne, mind tudják, hogy az eljárás nincs összhangban a büntető törvénykönyvvel, és ha véletlenül valaki megfeledkezne erről, minden alkalmat kihasználok arra, hogy emlékeztessem. Abból a helyzetből, ahol minden hazugságokra és a törvénytelenségekre épül, nagyon nehéz eljutni az igazságig. Egyenesen lehetetlen, mert a hazugságot csak újabb hazugsággal lehet fedezni. Az egyetlen tisztességes megoldás az lenne, ha az érintettek beismernék: 2006 szeptemberében az egész szlovák, sőt, a nemzetközi nyilvánosságot is becsapták, de nem hinném, hogy ez megtörténik. Valamiben azért mégis visszakoztak, hiszen az eredeti hivatalos változat az volt, hogy az eset meg sem történt. Aztán beismerték, hogy valami mégis történt, csak nem úgy, ahogy Hedvig mondta. Most mi az aktuális álláspont? Megfeneklettek ott, hogy történt valami, mert nincs akarat arra, hogy kivizsgálják, mi az a valami. Nagyon fontos momentum, hogy amikor beismerték a támadás tényét, azt is beismerték, hogy törvényt sértettek, hiszen nem indítottak eljárást ismeretlen támadók ellen. Ez még akkor is kötelességük lett volna, ha ragaszkodnak ahhoz, hogy nem minden történt pontosan úgy, ahogy Maiina Hedvig elmondta, mert hogyan másként derülhet ki az igazság, mint vizsgálattal? Derítsék ki pontosan, mi a különbség az ő vallomása és a valóság között, mert e nélkül ez az egész csak játék a szavakkal! Egy éve tart az ügyészségi vizsgálat. Lát valamiféle koncepciót a munkájukban? Nem, és irányt sem látok. Az egész csak a probléma elodázására szolgál, úgy görgetik maguk előtt ezt az ügyet, mint egy hatalmas hógolyót. De előbb-utóbb meg kell mondaniuk, milyen kiutat látnak ebből a helyzetből. Ha ez a kiút a védencem elleni per lesz, állok elébe, mert így legalább minden érintettnek, beleértve a kormánytagokat és a nyomozókat is, eskü alatt kellene vallania. A nyüvánosság nagyon érdekes dolgokat tudhatna meg a dolog hátteréről. Mit gondol, sor kerül erre? Nem tudom. Nagyon nehéz ebben az ügyben bármit előrelátni, mert az egész nem a jogról szól, és a legkevésbé sem függ semmi a bizonyítékok súlyától. Ez egy olyan bűnvádi eljárás, amit soha nem kellett volna elkezdeni, mert nem teljesültek a törvényes feltételei. Egyetlen célja volt: hogy eltakarja a közméltóságok és a bűnüldöző szervek egyes képviselőinek értelmetlen és kaotikus kijelentéseit, és visszamenőleg igazolja azokat. A vádemelés abban a helyzetben megoldásnak tűnt, de most egyre bizonyosabbá válik, hogy csak elodázták és növelték vele a problémát. Egyáltalán kiderült valami új az ügyészi meghallgatásokon, lendített az ügyön ez a vizsgálócsoport? Elvből elutasítom, hogy így közelítsük meg a dolgot, mert ha ennek az államnak ahhoz, hogy megtalálja egy bűncselekmény elkövetőjét, arra van szüksége, hogy az áldozat ellen emeljen vádat, akkor itt nagyon nagy a baj. Ezek a módszerek olyan történelmi korszakra emlékeztetnek, amelybe nem szívesen térnénk vissza. Már az a megközelítés is beteges, amit a sajtóval és a közvéleménnyel próbálnak elhitetni: hogy milyen jó, hogy most vizsgálat folyik, hiszen mindeközben a bűncselekmény áldozata az, akit vádolnak! Néha úgy érzem magam a kihallgatásokon, mint egy abszurd színjátékban, mert a tanút hallgatva felfoghatatlan számomra, hogy a vádlott ügyvédjeként, és nem a károsult jogi képviselőjeként ülök ott. Két év után a tanúk is sok mindent elfelejthettek, vagy legalábbis hivatkozhatnak erre, a bizonyítékok a sok vizsgálatban lassan elkopnak - egyáltalán komolyan lehet venni ezt az egészet? Nézze, ez a történet nem merevedett meg 2006 nyarának végén, hanem azóta is éli az életét. A tettesek és a felbujtóik sem ülnek ölbe tett kézzel, hanem mindent megtesznek azért, hogy befolyásolj ák a vizsgálat kimenetelét. Nehéz komolyan venni valamit, ami csak a paródiája lehet annak, amit jóval korábban, 2006. augusztus 25-e után kellett volna elvégezni. De belátom, hogy tizennyolc nap alatt nem sokat lehet győzni, pláne, ha a politikusok is belebeszélnek a dologba, netán az is előre adott, mire kell kilyukadni. Az ügyészségen kihallgatták azt a két fiatalembert is, akik feltűnően hasonlítanak a Malina Hedvig elmondása alapján készült fantomképekre. Mint kiderült, elég cifra múltjuk van, folyamatosan részt vesznek szélsőséges tüntetéseken, egyikük ellen eljárás is indult az októberi nyitrai diákverés kapcsán. Mit gondol arról, ahogy ehhez a két személyhez viszonyulnak a bűnüldöző szervek? Ez a hozzáállás teljesen megfelel a szlovák rendőrség jelenlegi állapotának. Érthetően és világosan ki kell mondani, hogy ha a Szlovák Köztársaság rendőri állománya így jár el más bűncselekményekkel gyanúsítható személyek ellenőrzésénél is, mint ahogy ezt tette a két említett személy esetében, akkor nagyon nagy a baj. Ha az illetékesek, akiknek lehetőségük lenne változtatni a dolgokon, nem tudatosítják ezt, és nem lépnek közbe, a jövőben egyre komolyabb következményekkel járó törvénysértések tanúi leszünk. Ez az egész Maiina Hedvig-ügynek is fontos tanulsága, mert ezek a törvénytelen eljárások ismétlődnek és lassan általános gyakorlattá válnak. Nincs, aki következtetéseket vonjon le a hibákból, felelősségre vonja azok elkövetőit, és ennek sokkal súlyosabb következményei is vannak, mint az, hogy megrendül a bűnüldöző szervek iránti bizalom. A médiában a többi rendőr is figyelemmel követi ezeket az ügyeket, és az anomáliákat törvényes eljárásnak hiszik, azt a tanulságot vonják le az egészből, hogy így is lehet, sőt, így kell dolgozni. Ez szörnyű, mert ahol a törvény nem szab határokat a hatalomnak, ott az állampolgár teljesen védtelen. Az elkövetőkön és megbízóikon kívül nyilván ön tud a legtöbbet erről az ügyről. Ki merné jelenteni, hogy tisztában van azzal, mi és miért történt 2006. augusztus 25-én? Biztos vagyok abban, hogy Maiina Hedviget megtámadták, és hogy ez nem volt véletlen támadás. Abban is biztos vagyok, hogy a bűnüldöző szervek ennek a támadásnak a kivizsgálását illetően teljes mértékben csődöt mondtak. Ennyi, amiben biztos lehetek, mert ügyvédként nem végezhetem el azt a munkát, amit a rendőrség elmulasztott. A körülményeket illetően csak feltételezésekből indulhatok ki, de azt hiszem, közel járok az igazsághoz, ha azt mondom, hogy valakik jókora vihart akartak kavarni ezzel az üggyel a szlovák politikában. Ehhez a felismeréshez előbb- utóbb el fognak jutni a szlovák állami szervek is. Kérdés, hogy mit kezdenek vele, mert a történtek után nagyon nehéz lesz azt mondani, hogy elnézést, tévedtünk, megalapozatlanul rágalmaztunk egy ártatlan állampolgárt. Pont ezért húzzák a vizsgálatot. Nyilvánosan exponálta magát az ügyben a kormányfő és a belügyminiszter, és ezzel akaratukon kívül hosszú időre fedezték a tetteseket. Egyáltalán nem egyszerű most beismerniük, hogy valaki félrevezette és olyan játékba vonta be őket, amelyikben a kellő információk birtokában soha nem vettek volna részt. Ekkora botrány kerekedett volna az ügyből akkor is, ha a politikusok nem ártják bele magukat? Botrány mindenképpen lett volna, mert a kitervelők célja a botránykeltés volt, és előre látták az egésznek a lefolyását. De ha az illetékesek az elejétől az igazságot keresik, akkor nem durran ekkorát. A felhalmozott hazugsághalmaznak köszönhetően azonban ez az egész már rég nem csak Malina Hedvigről és néhány nyomozóról szól, hanem arról, hogy mi, szlovákok mit engedünk meg a hatalomnak, és hol az a határ, amikor azt mondjuk: ne tovább. Egyértelműen ki kell nyilvánítanunk, mit gondolunk erről az egészről, mert nem csak az itt élő magyarok, de a nemzetközi nyilvánosság is eszerint fog bennünket megítélni. Innen nézve nem valami fényes a helyzet, mert a két év alatt egyetlen tanú jelentkezett Hedvig védelmében.- Ezen nem csodálkozom. A szlovák rendőrség módszerei elkerülhetetlenül ahhoz vezetnek, hogy az ember örül, ha nem szorul rájuk, nem még, hogy önként akarjon együttműködni velük. Kinek van kedve kötelességtudó állampolgárként feljelentést tenni, ha utána a rendőrök nem tudják megvédeni a támadók bosszújától? Ügyvédként milyen tanulságot vont le az elmúlt két év tapasztalataiból? Azt, hogy az igazság rendkívül erős. Lehet, hogy nem diadalmaskodik mindig látványosan, de lassan, fokozatosan mégiscsak győz. Hedviget ma senki nem gyalázza, nem kiabálnak rá az utcán, nem cikkezik ellene a sajtó, és talán nagyon kevesen vannak ebben az országban, akik még mindig azt hiszik, hogy ő találta ki a támadást. Éli a saját életét, boldog feleség, édesanya - mit ér ezzel szemben bármilyen szakértői jelentés? Persze ez nem jelenti azt, hogy nem visszük végig az ügyet. Az én szabad döntésem volt, hogy elvállaltam a védelmét, és attól a pillanattól kezdve, amikor meggyőződtem arról, hogy igazat mond, kötelességemnek érzem, hogy mindent megtegyek azért, hogy elégtételt nyerjen. Mennyi ez a minden? Beérné azzal, ha visszavonnák a Hedvig ellen emelt vádat, vagy ragaszkodni fog ahhoz, hogy indítsanak eljárást a támadói ellen? Ez Hedvigen múlik. Ha odáig eljutunk, hogy dönteni kell, meg fogjuk beszélni, hogyan tovább. De az biztos, hogy semmiféle, az ügyészséggel kötött alkuról vagy háttér- megegyezésről szó sem lehet. A törvényeket ismerő és tisztelő ember számára nem lehet könnyű feladat olyan ellenféllel küzdeni, amelyik sokkal erősebb, és nem tartja tiszteletben a játékszabályokat. Nem egyenrangú harc ez, mert az ellenfél névtelen, korlátlan eszközökkel és kiterjedt kapcsolat- rendszerrel rendelkezik. Mégsem ez a legrosszabb az egészben, hanem az elvek hiánya. A rendőrség és az ügyészség egynémely képviselői mintha teljesen elveszítették volna azt a képességüket, hogy különbséget tudjanak tenni jó és rossz között. Ez nem rokonszenv kérdése, hanem a szakmai becsületé és a tiszta lelkiismereté. Egy olyan országban, ahol a bűnüldözésből és az igazságszolgáltatásból hiányzik az egyszerű emberi tisztesség, és ez még csak közfelháborodást sem kelt, bárkivel újra megtörténhet az, ami Maiina Hedviggel történt.
