Új Szó, 2008. július (61. évfolyam, 152-177. szám)
2008-07-24 / 171. szám, csütörtök
Kultúra-hirdetés 9 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. JÚLIUS 24. Pop, jazz, trip-hop, dancehall, latino, breakbeat a BalatonSoundon - fesztivál kényelemmel, világszínvonalú tánczenével, kánikulával és forró hangulattal Négy csillag közt alszom ma... Zamárdinál ideálisabb terepet keresve sem találhattak volna a szervezők (Sziget Kft.) egy tánczenére fókuszáló fesztivál, a Bala- tonSound számára. A fellépők illusztris listájára később térek rá, mivel elsősorban a helyszín atmoszférájának tulajdonítom azt a tényt, hogy a tavalyi 32 ezer látogatóhoz képest idén csaknem háromszor annyian, 88 ezren fordultak meg a rendezvényen. JUHÁSZ KATALIN Több ezren érkeztek külföldről, elsősorban Ausztriából, Szlovákiából, Horvátországból és Németországból. Az égiek is kegyeikbe fogadták a fesztivált, rekkenő hőség fogadta a napozókat és fürdőzőket - napközben ugyanis ez bizonyult a legcsábítóbb programnak. Amikor szombat délután kiértünk a tett színhelyére, két törülközőt is bajosan tudtunk leteríteni a parton, ahol remek hangulat uralkodott. Azt, hogy milyen kellemes a Balaton vize 35 fokban, hiába is próbálnám szavakba önteni, legyen elég annyi, hogy egy strapás munkahét után a Paradicsomban éreztem magam. És a helyzet csak fokozódott, bár nem a fesztiválkempingben vertem sátrat, ahogy fesztiválokon általában szoktam, hanem a siófoki Panoráma szállóban, puha ágyban, négy csillag közt aludtam. Beválogattak ugyanis abba a 20 fős nemzetközi újságíró-kommandóba, amelyet a Magyar Turizmus Zrt. kényeztetett agyon egy balatoni tanulmányút keretében. Csoportunk július 11-14. között a fesztivál programjain kívül ízelítőt kaphatott a régió turisztikai kínálatából is, átkompoztunk Tihanyba, szétnéztünk Balatonfüreden, és remek borokat kóstoltunk Badacsonyban. A tanulmányúton olyan médiumok képviselői vettek részt, mint a dán Ekstra Bladet Net, az ukrán Novy TV, a spanyol Veo TV, a holland DJ Broadcast Magazin, a japán Azur, a brit Daily Star vagy a német www.festivalguide.de. Jómagam a Markíza magazin munkatársával, Zlaticával kerültem a csapatba Szlovákia színeiben, aki egyébként olyannyira tapasztalatlan volt fesztivál-ügyekben, hogy az első nap éjjelén levágta a csuklójáról a karszalagat, mert gátolta őt a mosdásban. Nem sejtette, hogy karszalag nélkül a fesz- tiválozó fél embernek számít. Angyali türelmű idegenvezetőnk, András azonban ezt az első blikkre kilátástalan helyzetet is flottul megoldotta, a végén még ő kért elnézést, hogy nem hívta fel az újságírók figyelmét erre az alapszabályra. Talán a szervezők sem gondolták előre, hogy július második hetére elfogynak a belépőjegyek a Balaton Soundra. A program- dömping első napján már képtelenség volt jegyet szerezni a helyszínen, a Sziget Iroda kénytelen volt közleményben értesítem az érdeklődőket, hogy csak azok induljanak el a festői szépségű szerző felvétele' B-52's - modem megszólalás, profin felturbózott régi számok strandra, akik már elővételben jegyet váltottak. A kapunyitás előtti teltház este először fordult elő a magyarországi fesztiválszervezés történetében, a bejelentést követő internetes aukciókon pedig csillagászati összegekért kínáltak belépőt a rendezvényre. A legbrutáli- sabb ár 50 ezer forint volt az egyébként 7 ezer forintos napijegyért. Odabent a kényelem jóval meghaladta az átlagos fesztiválszintet: sörsátor helyett esztétikus bárok, fapadok helyett kényelmes székek, kanapék és nyugágyak várták a fiatalokat. A zenei kínálat pedig tényleg zavarba ejtőnek bizonyult. Négy nap alatt száz zenekar és DJ lépett fel a négy helyszínen, a nagyszínpadon olyan nevek szórakoztattak, mint a trip-hop alapzenekarának számító Massive Attack, a német reggae-király Gentlemen, a spanyol bulikirály Sergent Garcia vagy éppen a világ legnépszerűbb DJ-jének tartott Fatboy Síim. Az aranyérmet tőlem mégis a hamvaiból feltámadt, csaknem harmincéves B-52's kapta, több okból kifolyólag. Pop-panoptikumot vártam, ehelyett abszolút modem megszólalást, profin felturbózott régi számokat és teljesen versenyképes új szerzeményeket kaptam. A „lányok” jóval ötven felett is szépen hozták a pajzán pillantásokat, hangjuk a régi, a furcsán kántáló Fred Schneider előtt pedig kalap le: igazi showman, nagy egyéniség, és még mindig élvezi, amit csinál. A könnyűzene történetének egyik legbulisabb száma, a Rock Lobster alatt jöttem rá, hogy a pop megújí- tói a Goldfrapptól Roisin Murphyn át a Scissor Sistersig mind az ő köpönyegükből bújtak elő. Rajtuk kívül még két produkció győzött meg száz százalékra: a hangmin- ta-jazzpopot feltaláló svéd Koop és az argentin reggae-ambient-hi- phop-bolero-tangó dalszerző-énekes Federico Aubele, aki arról is ismert, hogy első lemezét a Thievery Corporation producereké. A magyar felhozatalból a gazdag kísérőprogramok miatt (akarom mondani: a gazdag kísérőprogramoknak köszönhetően - emlékeznek, ugyebár: borkóstoló, Balaton- nézés) kevés zenekart láttam, lemaradtam például két nagy kedvencemről, az Irie Maffiáról és a ColorStarról. Az Erik Sumo Band viszont ismét csodálatos volt. Zeneileg besorolhatatlan, amit csinálnak, szerintem, aki egyszer is hallja őket élőben, azonnal függővé válik. Nos, én már negyedszer hallottam a repertoárt, el tudják képzelni állapotomat. A híresztelésekkel ellentétben a BalatonSound nem elektronikus zenei fesztivál, mert bár gitárzúzást, nyolcperces dobszólókat, sörényrázást és bőrnadrágokat szerencsére nem láttunk a színpadon, a zenei kínálat igen gazdagnak mutatkozott. Pop, jazz, trip- hop, dancehall, latino, drum and bass, funk, breakbeat, szóval a rockzenén kívül szinte minden előfordult, és mindenből a legnívósabb, legfinomabb. Ha jövőre az összes elégedett fesztiválozó hoz magával még egy embert, bajosan fogunk elférni a parton. Én mindenesetre már most lefoglalok magamnak egy sátorhelyet, hogy legközelebb ezer csillag közt alhassak... Játékszabályok: Az Új Szóban háromszor (július 18., 19. és 21-én) közöljük a 20-as játékmezőt. Július 22-től augusztus 13-ig minden nap (kivéve a vasárnapokat) megjelenik egy játékszelvény. A játékosoknak össze kell gyűjteniük valamennyi szelvényt (összesen 20-at), azokat felragasztani a játékmezőre, és beküldeni az alábbi címre: Petit Press, a.s., Új Szó szerkesztősége, Lazaretská 12, 818 08 Bratislava 16. A borítékra írja rá a jelszót: „Nagy nyári játék" Beküldési határidő: augusztus 16. Ne felejtse el feltüntetni nevét, lakcímét és telefonszámát! A sorsolásba csak azok kerülnek be, akik minden szelvényt felragasztanak a játékmezőre. A postai bélyegzőn lévő dátum a mérvadó. A nyertesek névsorát a sorsolást követően augusztus végén közöljük. Ha lemaradna egy szelvényről, pótolhatja a JOKER szelvénnyel, amely augusztus 2-án és 9-én jelenik meg! Fénymásolt játékmezőt nem fogadunk el. 1 x 1Ô0 ÖÖ9 korona 1 X 50 000 korona 1 x 25 Q9Ô korona 10 x 5 Q09 korona 10x1 000 korona A játék szervezője a Petit Press Rt. A nyeremény nem képezheti polgári per tárgyát. A játékszervező fenntartja a játékfeltételek módosításának jogát. A részvétel egyben a játékszabályok elismerését jelenti. A versenyben nem vehetnek részt a szervező alkalmazottjai és azok, akik közvetlenül részt vesznek a szervezésben. A játékos a versenybe való részvételével egyben beleegyezik abba, hogy ha nyer, nevét közzétegyék az Új Szóban. Az 5000 koronát meghaladó nyeremények a jövedelemadóról szóló törvény értelmében adókötelesek.