Új Szó, 2008. június (61. évfolyam, 127-151. szám)

2008-06-28 / 150. szám, szombat

26 Presszó ÚJ SZÓ 2008. JÚNIUS 28. www.ujszo.com Az izsai lovasklub keretén belül az ősi magyar lovas hagyományokat és a huszárkodást elevenítik fel A Nemzeti Vágtán egyedüli szlovákiai indulóként elnyerte az egymillió forintos díjat hangolt és nyomott a hangulatom, akkor elég csak felülnöm a lóra és elvágtázni a természetbe, ahol a fülembe süvít a szél. Ez rettentően megnyugtat. Nem véletlen, hogy alkalmazzák a hippoterápiát is. Az állatok roppant ügyesen tudnak az emberrel kommunikálni. Nemcsak verbális kommunikáció létezik, ha­nem van ennél sokkal megfogha- tatlanabb, ám annál inkább észre­vehetőbb forma is. Ez talán a szív és a lélek beszéde. Csendes és mégis hallható. Ahogy így hallgatom, egy ameri­kai film koromtól ezzel foglalkozhatom, és a sors is úgy hozta: ehhez van te­hetségem. Nagyon sok köszönettel tartozom nagymamámnak, akivel együtt élek. Tőle renge­teg szeretetet, odaadást és tá­mogatást kaptam. Ha ő nem 'Wi lenne, biztos nem itt tartanék. Sokszor ő tartotta bennem a f lelket. Nagyon élelmes és Ä5 ügyes asszony, aki 67 évesen számos nemzetközi rétesfeszti­válon vett részt és helytállt. Nagyon bensőséges a kapcso­latunk. Mennyire igényes egy ló tartása? Mint egy nőé. Nagyon oda kell rá fi­gyelni. A anyagot tartalmazza. Az egész na­pom a lovak körül forog. Reggel, miután felébredek, már kint va­gyok nála, ellátom, majd reg­gelizek, és munkába indulok. A helyi mezőgazdasági cég­nél lovászként dolgozom. A műszak letelte után ismét hazarohanok és már a ló mellett serte- pertélek, kilovagolok, es­te haza és alvás. Nincs egy szabad percem sem. A vüágon a három leg­szebb dolognak a ví­zen úszó hajót, a táncoló nőt, és nem utolsó sorban a vág­tató lovat tartják. Nem vélet­lenül. örülök annak, hogy van ez a klub, amely révén sok embernek segíthetünk. Hogyan kell ezt elképzelni? Számos ötlet van a tarso­lyunkban. Szeretnénk létrehozni egy agroturisztikai központot, ahol sok ló lenne, és az ér­deklődőknek lehetőségük adód­na kipróbálni a különféle lovas sportokat, a gyermekek számára kialakítanánk egy állatsimogatót. És természetesen a pihenni, ki­kapcsolódni és felüdülni vágyók­nak is készítünk elfoglaltságot. Nem titkolt célunk pedig a beteg gyermekek segítése, gyógyítása. Tudom, sok ember ezen felkapja a fejét és pénzügyi vonzalmat sejt a háttérben. Nyilván vannak ennek anyagi vetületei is, de elsősorban az önzetlen segítség- nyújtás az, ami motivál. jut eszembe. A Sut­togó. Robert Redford zse­niális alakításával köze­lebb hozta az emberekhez a lovakat, és segített azok jobb megértésében. Menynyire fest ez reális képet a lovak természetéről? Teljes mértékben elfogadható a film által közvetített üzenet. A lovak valóban nagyon szeret­hető és sebezhető lények, akik megérzik a bizonytalanság leg­apróbb jelét is. Nem lehet őket becsapni, mert a megér­zéseik kiválóan működ­nek. Ezért aztán a versenyeken sosem a ló hibázik, ha­nem a zsoké nem megfelelő hozzá­állásából szárma­zik az elbodás. Önnek sikerül? Szerencsére egyre jobban megy. Nagyon fontos az őszinteség, ha az nincs meg, akkor in­kább ne menjen az ember a lovakhoz. Messziről megérzik a hamisságot. Van most egy saját lovam, akit Henessynek hívok. Ő egy 2,5 éves lipicai mén. Vele na­gyon bensőséges a kapcsolatom. Ott voltam a születésénél és a kezeim alatt nődögéi. Napi 2-3 órát vagyok vele. Sok törődést igényel. Ha tehetem, mindig ki­megyek hozzá. Igazi barátom. De gondolom, ugyanilyen fon­tosak az emberek is. Szerencsés vagyok, hogy már kis ló nagyon tisztaságszerető. Csak a kristálytiszta vizet issza meg, és csakis a válogatott szénát hajlan­dó elfogyasztani. Leginkább a hosszú szárú takarmányt szereti, és a minőségi réti szénát, amelyet kaszálás után két napjára kell neki „felszolgálni”, hogy az összes táp­Van lehetősége másfajta ki- kapcsolódásra is? Természetesen, ám engem az teljes mértékben kielégít, hogy a lovakkal foglalkozhatom. Tőlük annyi önzeüen szeretetet kapok, mint senki mástól. Ám járok tár­saságba, illetve szórakozni. De a lovakról való gondoskodás min­den szabadidőmet elveszi, ám nem is bánom. így vagyok boldog. Említette, hogy az izsai lovask­lub, azon belül az első felvidéki huszárbandérium tagja... Lovas hagyományőrző szán­dékkal indult annak idején a klub, és mára már több lovas is a tagja. Ezzel az a cél, hogy a szélesebb közönség­gel is megismertessük az egyik legszebb magyar hagyományt, a lovasságot és a huszárságot. Úgy gondolom, mindenkinek ismer­nie kell a gyökereit, hogy helyet találjon a nagyvilágban. Manap­ság annyi minden elvonja az em­berek figyelmét, és én őszintén Iszán él. Ott is képzeli el a jövőjét? A Duna és a lovak nélkül nem tudok létez­ni. Tartós Ottó ba­rátommal közösen munkálkodunk, hogy ez a fajta hagyomány ne veszszen a múltba. Mi mindent megteszünk ezért. Kijárunk a határba füvet ka­szálni, gondoskodunk a lovakról. Romantikus környezetben, igazi ba­rátokkal és a család odaadó támo­gatásával szebb jövőt nem is kíván­hat magának az ember. Örülnék, ha ebben mindenkinek része lenne. hanem a felkészülés alatt sikerült olyan jól összehangolódnunk, hogy úgy érzem, nem vallottunk szégyent. Minden tőlünk telhetőt megtettünk. Az ottani lovasok már a döntőben láttak bennünket. Természetesen örülök az ered­ménynek, jövőre, ha sikerül, ismét kimegyünk. Reméljük, sikerül. Egyrészt azért, mert elképesztő energiahullám volt észlelhető a két nap alatt. Minden óraműpon­tossággal zajlott és a legapróbb részletre is odafigyeltek. Az már más kérdés, hogy a biztonságra sokkal jobban ügyelhettek volna, de ennek megítélése nem az én tisztem. Belülről sokkal nagyobb­nak és félelmetesebbnek tűnt. Na­gyon jó tapasztalat volt ez szá­momra. Szerintem egy jó bemu­tatkozás volt, valamint egy hatal­mas reklám Komáromnak. A he­tedik futamban startoltam, lovam­mal fölényes győzelmet szereztem és besöpörtem az egymillió forin­tos nyereményt. Balesete is volt? Voltak kisebb-nagyobb balesete­im, de mindet szerencsésen meg­úsztam. Szerencsésnek is tűnik. A leg­kisebb fiú, aki elindul szerencsét próbálni és kis híján glóriával a fején tér vissza. Biztos az égiek a tenyerükön hordozzák. Úgy gondolom, a sors akarata, hogy a lovakkal foglalkozzak. Ezek az állatok roppant értelmes és érző lények, akik megérzik a gon­dokat, és a maguk módján segíte­nek a megoldásukban. Szükség is van rá? Amikor rossz kedvem van, le­kisebb gubancok és fennakadások, de alapjában véve hatalmas él­mény volt egyetlen felvidéki részt­vevőkén lefutni a köröket. Úgy tudom, hogy az idő szűke miatt lerövidült a felkészülése. Nemcsak, hogy lerövidült, ha­nem elképesztően gyorsan történ­tek az események, hiszen szinte az utolsó pillanatban dőlt el, hogy részt vehetünk a versenyen. Mind­össze 10 nap volt a felkészülésre. Égi segítséggel aztán sikerült az egészet összehozni. De ehhez sok ember összehangolt munkájára volt szükség. Papp Tibor, a komá­romi városi hivatal pénzügyi osz­tályvezetője tartotta kézben az anyagi dolgokat, sokat segített Bastmák Tibor polgármester is, va­lamint külön köszönet illeti Tartós Ottó barátom segítségét és áldozat- készségét. Nélküle nehezen tud­tam volna megoldani a felmerülő gondokat. Az egyik ilyen gond talán a megfelelő ló kiválasz­tása. Hogyan talált rá az igazira? A véletlen, már- már sorsszerű esemé­nyek sorozatának kö­szönhetően a versenyről és indulásomról tudomást szerzett Bocska Béla is, aki­nek Narancsvirág nevű lova messze földön ismert. Egy igazi pályarekorder. Sze­rencsére nemcsak megtaláltuk a megfelelő lovat,

Next

/
Oldalképek
Tartalom